Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8. Befagyhat a Pokol?

 

- Quera – szólalt meg Jane, miután már vagy félórája bandukolt a majomdémon mellett -, ki ez a nőszemély?

- Azért én a helyedben nagyobb tisztelettel adóznék Fraia előtt. Ő ugyanis a Pokol Urának kedvenc ágyasa. Igaz, a Mihael úrfival történt incidense óta már nem áll olyan közel a Nagy Gazdához.

- Milyen incidensről van szó?  - kérdezte a lány gondolkodás nélkül.

- Hmm... – nézett a majom akaratlanul is félre.-, hát, nem is tudom, hogy szabad lenne-e neked elárulnom. De attól még nem lehet baj. Nos, mint azt mondtam, Fraia a Pokol Urának egyik kedvenc szeretője mái napig is. Akkoriban viszont, amikor a lányát világra hozta, nos akkor vagy öt vasat tartott a tűzbe egyszerre. Érted, nem?

- Kösz, Quera, nem vagyok hülye. Na, folytasd!

- Szóval akkoriban Fraia életet adott egy babának. Ennek a kislánynak narancssárgás bőrárnyalatú pofikája volt. Rosszmájú pletykák terjedtek el, miszerint a kislány valójában Mihael úrfi kishúga.

- Ez a Mihael a Sátán fia?

- Ej... – szökkent egyet Quera, a lánytól ellentétes irányba -, ha még egyszer így, bárminemű rang nélkül szólítod az úrfit a jelenlétemben, szólj előre, hogy időben fedezéket tudjak keresni... Egyébként igen, ő azon kevesek egyike, akit az apja elismert.

- Hé, Quera! – kiáltott feléjük a Csontikán csücsülő ördögasszonyság, aki ezidáig Rafaellel trécselt. – Ha már olyan mesélős hangulatban vagy, oszd meg a hölggyel a Mihael úrfival történt saját tapasztalatodat is!

 

Erre a majomdémon arca elhomályosodott, a következő percben pedig már el is tűnt a kis társaság szeme elől. Fraia ezt egy bólintással díjazta, majd odakiáltott a magányosan sétáló Jane-nek, hogy tartson vele és Rafaellel. Amint a lány meghallotta kísérője nevét, máris elfehéredett az arca, s hevesen kezdett ellenkezni. Fraia rántott egyet a válán, azután visszafordult beszélgetőpartneréhez.

Jane azért meglepődött azon, hogy az a két pokoli teremtmény milyen jól elbeszélget egymással. Nem érdekelte őt Quera kalandja holmi rangos ördögökkel. Jól elvolt ő magában is. Ahelyett inkább azzal töltötte idejét, hogy azon agyalt, hogy mit mondjon, ha majd a Sátánnal kerül szembe.

Gondolataiból Fraia hangja rántotta ki, amikor a nő odaszólt neki, hogy elmennek Rafaellel megkeresni Querát, addig ő maradjon Csontika közelében. Így hát odaállították a csontpónit felügyelni a lélekre, vagy lehet, hogy fordítva... S ők ketten, mint egy magányra vágyó páros, eltűntek a homokbuckák között.

Jane egyre türelmetlenebbül ült a semmi kellős közepén. Egyre nehezebben ült meg egy helyben. Legszívesebben menni akart, s akár egy jel, úgy hatott számára a messziből közeledők látványa. Két személyt különböztetettmeg, de amíg távol voltak, addig képtelen volt felismerni bármelyket is.

A végén felállt, és még a kezét is a homlokára emelte, hogy jobban láthassa az érkezőket, de valamiért rossz sejtése támadt, ahogy feléjük nézett. Hamarosan rájött, hogy ez a két alak idegen. Egyfehér köpenyes férfi rúgta a port maga előtt, mintha csak egy láthatatlan labdával játszana, míg a másik egy fekete bőrszerkós öregember volt, hosszú, barna hajjal, borostásan, mintha csak egy rokker lett volna.

Alighogy hallótávolságba értek, a rövid szőke hajú férfi odakiáltott Jane-nek:

- Hello, csajszi! Mizujs a pokol kapujában?

- Hagyd már te fajankó – rivallt rá a pályavesztett rokker. – Emlékszel, kérdezted, hogy ki szállítja a legveszéjesebb bűnözőket.

- Az a Rafel, he?

- Na, az a csontrakás az övé, szóval a csaj életveszélyes.

- Mondod ezt egy halottnak. Egyébként is, tudod, hogy érdeklődő természet vagyok.

- Tudom... Az az ártalmatlan pszichopata. Persze az állatok mást mondtak volna.

- Dexter után szabadon, csak a bűnös előéletű állatokból csináltam dögöt.

- És azt hitted, hogy attól a mennybe jutsz?

- Azt mondtad, hogy azért nekem nem lesz olyan rossz dolgom.

- Nehogy azt hidd, hogy délre jutsz... Napozás, csajok, buli meg minden...

- Nem baj, a pokol sem lehet olyan rossz. Mindenesetre le fogok barnulni, az biztos.

- Uraim, bocsánat, hogy közbevágok! – futott Jane a férfiak után. – Kérem, engedjék meg, hogy magukkal tartsak.

- Köszi, szivi – fordult hátra a kócos lélek-kísérő. – De két ok miatt is vissza kell mondjalak. Egyik, mert egy dög kell, hogy legyél, kettő, mert nincs nálad a tettlistád.

- Ez a fiola az? – nyújtotta a magasba a Querától kapott láncon csüngő, átlátszó üvegcsét.

- Azt meg, hogy... – akadt el egy percre a lélek-kísérő szava. – Hékás, egy ilyen tolvaj szukát én biztos nem kísérek be a pokolba!

- Mindenki csak sérteget! Persze, hisz ezen a hülyeségen minden szarságot összeírtak! – hajította le a fiolát. – Én csak annyit kértem, hogy vigyél el arra a helyre, ahol elméletileg bebizonyíthatom az ártatlanságom. De még ezt se kapom meg...

- Na... Kérlek, vigyük magunkkal a csajt! Sorozatgyilkossal még életemben nem szívtam egy levegőt.

- Most se fogsz! – vágta rá a lélekkísérő, majd gyorsan folytatta, még mielőtt pártfogoltja kinyithatta volna a száját.  – Jane Smith, egy feltétellel jöhetsz velünk. Ha betartod minden parancsomat. Ha egyszer is szökni próbálsz, magadra hagylak!

- Nem akarom itt tölteni a harmadik szürkületet. Szóval áll az alku!

- Egy rossz lépés, Smith, és keresheted az eredeti lélek-kísérőd. Most pedig add a kezed!

 

A lány vissza sem kérdezett, egyszerűen csak követte a férfi parancsait, ahogy az megkövetelte. Őszintén megvallva, ő sem igazán értette, hogy mi ütött belé, miért akar elszökni ezekkel a kétes alakokkal, de az a furcsa érzés, amit érzett, amikor találkoztak, eltűnt, már nem félt tőlük, de nem is bízott bennük... Inkább csak bizakodott.

Jane a lélek-kísérő elé nyújtotta mindkét kezét. A karján, ahogy felcsúszott ruha ujja egyből észrevehetővé vált a karperec, amit Rafael aggatott rá. A férfi elővett egy másik, hasonló karperecet, és a kezen levő fölé csatolta. A régebbi egyszerűen szétnyílt, és leesett a földre.

 

- Most már csak remélhetem, hogy nem csináltam hülyeséget... – morfondírozott Jane egy kicsit hangosan.

- Most már egyikünknek sem kell tartson a másiktól – magyarázta a lélek-kísérő. – Ez a karperec mellettem tart. És így a fejpénztől sem esek el. Ó, ne sápadj el kedveském, nem vagyok én feketéző. Normálisan lepostázlak, úgy ahogy beszéltük. Nos, indulhatunk?

- Igen, mihamarabb el akarok érni a... – ekkor elakadt a szava, belegondolva, hogy hova is tart éppen.

 

Másik útitársa jót nevetett a lányon, s mint kiderült, elég szószátyár természetű ember, avagy már csak lélek volt. Jane egy percig sem ellenkezett, ha le sorozatgyilkosozta, de nem is adott neki igazat. Sőt, amennyire csak tehette, kerülte a válaszokat. A bűnhődésre váró lelket ez egyáltalán nem zavarta. Jól elvolt ő önmagával is.

A végeláthatatlan sivatagban délibábként tűnt fel a feketeség. Mint a víz tükrében, úgy hullámzott a csapat elé került kép. Az öreg lélek-kísérő, miközben előre haladtak, váratlanul megtorpant.

 

- Ez furcsa.... – mondta halkan. – Itt már tombolnia kellene a hőségnek...

- Hát – húzta ki magát a szőke hajú férfi -, ezek szerint már célnál vagyunk?

- Az ott már a Pokol – mutatott a vad külsejű férfi a feketeség felé. – De valami nem stimmel...

- Hékás, süketek vagytok!

 

A fülsiketítő ordításra mindhárman hátrafordultak. Quera rohant le egy homokdűnén, szájában Rafael karperecével. Amint a trió elé ért, a földre köpte.

 

- Mit képzelsz, Omar?! Nem lophatod el, csak úgy a kísérendő lelkünket!

- A szép hölgy akart velünk jönni. A Tettlista is nála volt. Mivel jönni akart, és nem volt mellette senki, hát magunkkal hoztuk.

- Találkoztunk Fraiával, és mivel ismerjük az asszonyságot, inkább odaadtam Jane-nek a Tettlistáját, nehogy még a végén Fraia megtréfáljon bennünket. Neked viszont elment az eszed! – kiáltott rá a lányra.

- Miért? – vonta meg Jane a vállát. – Talán össze vagyunk nőve ezzel a te kísérőddel? A pasitól úgyis kiver a frász. Ők legalább normálisak.

- Hé, csak az exmotoros tata az! – mordult fel a másik kísérendő lélek. – Nekem papírom van róla, hogy bolond vagyok!

- Túl sok Szupercsapatot néztél... – méregette útitársát a lélek-kísérő. – No, gyertek gyerekek. Még van egy kevés utunk hátra.

- De...

 

Quera már hiába állt fel két lábra, s emelte mancsát a távozó félben levő Jane után. Dühében felkapta a karperecet, s a trió után szaladt. Omar feldobta a labdát, amikor felhozta a „Supercsapatot”, nagy szájú, állatkínzó pártfogoltjáról ugyanis kiderült, hogy hatalmas sorozatfüggő. Volt is ott minden fajta és féle sorozat megemlítve, kezdve az amerikai sikersorozatoktól, folytatva a mexikói szappanoperákon át, a minisorozatokig minden felszínre került. Így már Jane is talált magának valami témát. Ugyanis, sosem hitte volna, hogy a Pokolban lel valakit, aki „Született feleségek” függő. Ha rajongó nem is volt, a szőke hajú férfi otthon volt a Lila akác köz mindennapi kalamajkáiban. A hátul kullogó Omar és Quera csak bámultak egymásra. Ilyen fajta gonosz lelkeket kevésszer sodort útjukba a halál. Még arról is elfeledkeztek, hogy milyen kellemes környezetben vándorolnak, mígnem el nem érték a Pokol kapuját.

A vétkes lelkek végállomása kicsit sem hasonlított ahhoz a Pokolhoz, amilyenről embereink néhanapján ábrándoztak. A fekete sziklafal magasan húzódott felfelé, eltakarva azt, ami mögötte van. Lávának vagy tűznek nyoma sem volt. A hatalmas kapu elé érve, Omar a kis réshez lépett, és miután bemutatkozott átnyújtotta a két tettlistát, valamint közölte, hogy Quera, a pokol vándora is bebocsátást kíván. A Tettlisták hamar eltűntek, majd kis idő múlva kinyílt a kapu is. Útjukat immár nem állta semmi, kivéve egy komoly úttorlaszt...

Omar lépett be elsőnek, hogy utána széttárja karjait, hogy a T-Rex méretű, három fejű kutya körbeszaglászhassa. Cerberus miután megvizsgálta az idegent, elállt az útjából. Jane következett, mivel sorstársa valamiért megrettent a behemót, vörös szemű szörnytől. A három fej sokáig szaglászta a lányt, és bár beengedték a kapun, mikor végeztek a másik két jövevénnyel, azután is odanyomták az orrukat Jane kezéhez. Quera végül elhesegette a három fejű kutyát, és mutatta az utat a továbbiakban. Bár mindvégig a főnököt játszotta, a két lélek után Omar kapta meg a jussát. A kis csapat ezután szétoszlott. A kiváncsi szőke eltűnt a szokatlanul hideg folyosón, míg Jane Querát kérlelte, hogy vigye a Sátán elé. Quera kioktatta, hogy a Pokol Ura nem Bibliai gonosz, és ha a színe elé kerül, elég ha Gonoszok-, vagy Pokol Urának szólítja.

Az épület, ahova érkezésükkor kerültek egy hatalmas folyosó volt, és ugyanolyan módon közlekedtek benne, ahogy a Végállomáson is tették. Folyosók tűntek el, és kerültek elő. Különböző ajtók tűntek fel és el, amin keresztül lehetett közlekedni az ablak nélküli, ámbár megvilágított folyosókon.

Végül egy váróterem féleséghez értek, ahol egy gnóm forma lény állt őrséget. Megparancsolta a lánynak, hogy üljön le, mire az gépiesen teljesítette a parancsot. Igaz, Jane ezért magától semmit sem tett. Az őr ezután Querához fordult, s a fülébe súgott valamit. A kis maki pofija elkomorodott, s már ott sem volt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Statisztika

Online: 2
Összes: 173905
Hónap: 7833
Nap: 337