Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. Jane valódi kiléte

 

Jane hallgatagon ült, míg nem feltűnt egy koromfekete ajtó a semmiből, pontosan előtte.

Kicsit hezitálva állt fel, és indult el felé. El sem érte, amikor kinyílt előtte, bejáratot biztosítva egy lángoló irodába. A lány amint bement, az ajtó eltűnt mögötte.

Odabent nem volt senki. Igaz, meleg volt, de legalább akadt egy ablak, amin a lány kinézhetett. Immár értette Quera sietségét. A kinti táj szinte vakítóan fehér volt. Mindent jég és hó borított.

Jégréteg alatt feketélettek a lávafolyamok, hatalmas üstök alatt porszemnek tűnő ördögök próbáltak tüzet csiholni, mindhiába. Feketéllő rudakról megfagyott lelkek csüngtek. A rudak alatt füstöt gerjesztett a tűz, ami képtelen volt a magasba csapni. Az így is félelmetes látvány ilyen groteszk módon még borzasztóbb volt. Jane megborzongott.

Ajtónyílás zavarta meg a hely feltérképezésében. Ahogy hátrapillantott az elkóboroltnak hitt lelket pillantotta meg, akivel egyszerre értek célba. A férfi teljesen felvillanyozódott a sok újdonságtól. Érdeklődve nézett körül az irodában. Miután mindent szemügyre vett, az ablakhoz sietett. Izgatottságában még a hangja is remegett, amikor Jane felé fordult:

 

- Ó, basszus... Hogy nem tudtam, mi van az élet után. Ez a hely sokkal frankóbb, mintsem azt gondoltam volna. Miért nem lettem öngyilkos...?

- Legyél türelemmel, W.C. (a férfi nevének rövidítése, állandóan ezt használta) – halatszott egy ismeretlen kisfiú hangja, aki ott állt az asztal előtt, amikor a két lélek hátranézett, de semmi nyoma nem volt az érkezésének. – Ifjú barátom, hamarosan megkóstolhatod a pokol valódi ízét. Ne csapjon be a lazaság – és kedves mosolyra húzta száját.

- Bocsánat, hogy közbeszólok – vette át a szót Jane -, de kisfiú, megmondanád nekem, hogy merre találom a Pokol Urát. Sürgősen beszélnem kell vele. A lélek-kísérőm nem akart meghallgatni, hiába mondtam, hogy nem én vagyok az a személy, aki a Tettlistát „írta”.

 

A sötét hajú, zöld szemű, nyakig frakkba öltözött fiúcska végighallgatta a lányt, majd hátratette a kezét, és körbesétálta a nőt.

 

- Jane Smith... – szólalt meg a srác, majd folytatta. – Őrség! Loveless legyen itt előttem, de menten!

Alighogy elkiáltotta magát, nyílt az ajtó és beloholt rajta egy szakállas figura. Egyszerű léleknek tűnt, aki amint a fiúcska elé ért, térdre rogyott.

 

- Hívattál, felséges gazdám... – szólalt meg félénken.

- Jane Smith Tettlistáját, de azonnal!

- Igenis, gazdám!

 

A lélek azzal felugrott, s kiinalt a szobából, de alig egy másodperc múltán már jött is vissza. A kezében ott volt a lány „bűnlajstromát” is tartalmazó fiola. A kölyök, kiről kiderült, hogy nem is olyan ártatlan kis nebuló, mint amilyennek látszik, kivette a szakállas férfi kezéből a fiolát, majd kizavarta a férfit az irodából.

Amint újra hárman maradtak, a fiú el kezdte olvasni az átlátszó lapot, de alig futott át szeme az első sorokon, amikor már újabb személyek után kiáltott. Pontosabban a párkák után. Hamarjában nyílt az ajtó, s egy felismerhetetlenségig torzult arcú, és mellé görbe hátú asszony lépett be a szobába.

 

- Mit parancsolsz, Gonoszság Ura?

- Cerberus megérzése tökéletesnek bizonyult. A Pokol nem a „Klíma változás” miatt fagyott be!

- A Menny lángokban áll... Nem szabadna elárulnom, de úgy is megtudnád...

- És ennek okára már húsz évvel ezelőtt felhívtam a figyelmeteket! Jane és Janine Smith Listái összekeveredtek!

- Az lehetetlen, Uram...

- Mégis, hogy mersz ellent mondani nekem? Nem te sodortad ennek a lánynak az életfonalát?

 

Az öregasszony erre Jane-re pillantott. Jól szemügyre vette, majd a Pokol Urának elnézését kérte, hogy távozhassék egy pillanatra. Ez az idő ugyanis annyinak tűnt. Alighogy kiment az ajtón, már jött is vissza egy göngyöleg cérnamaséval. Jó pár szálat lefejtett, mire megtalálta azt az egy foszlányt, amire szüksége volt. Azzal a darabbal a lány elé koslatott, és megkérte azt, hogy érjen a szálhoz.

Jane megtette, amit kért tőle a párka. A fehér szál, amint a lány hozzáért porrá válva hullt a földre.

 

- Ejnye... – keseredett el a párka. – Sosem történt még ilyen... Ez a göngyöleg az angyaloktól való. Janine Smith sorsszalaga. Érdekes, hogy mégis a testvére, Jane kezében tért nyugovóra.

- Tehát komolyan nem figyeltetek az intésemre, húsz rövid évecske alatt. Megmondtam, hogy ügyeljetek a két Smith nővérrel, de mégsem hallgattatok rám.

- Ezer és ezer lélek közül senki nem hitte volna, hogy lesz két egymással ellentétes elkörcsű ikerpár, akiknek a Tettlistái összekeverednek!

 

A párka magyarázkodására a bukott angyalok legnagyobbika az asztal felé nyújtotta a kezét, mire a rajta levő cérnaszálak mind egy szálig fekete porrá váltak, majd eltűntek.

 

- De Uram, ezt nem teheted! – kiáltott a párka.

- Örülj, hogy nem téged váltottalak le! – válaszolt a kisfiú. – Ötven jólélek elenyészése talán elég arra, hogy a jövőben jól végezd a dolgod!

- A Smith lányok listáinak összekeveredése nem az én vagy társaim bűne. Ezt feljebb rontották el. Ha nem ugyan készakarva szabadították el a poklot mindkét végzet helyén!

- Talán engem vádolsz, párka?! – kiáltotta a kisfiú.

- Ezt fel sem tételeztem...

- Akkor most kotródj a szemem elől!

 

Az idős asszonynak egyetlen szempillantásnyi idő alatt nyoma veszett. Mintha soha ott sem lett volna. A párka alig távozott, amikor valaki bekopogott az ajtón. A pokol ura arra fordította a fejét, de csupán egy pillanatra. Azután visszafordult a vendégeihez. A következő percben nyílt az ajtó belépett rajta egy férfi, hófehér köpenyben. Az arcát bár semmi sem takarta, nehezen lehetett felismerni, vagy akár leírni.

Lassan, nyugodtan lépdelt befelé. A „báránybőrbe bújt farkas” előtt megállt, de mielőtt megszólalhatott volna, a kisfiú megelőzte.

 

- Tehát a lányért jöttél? – kérdezte az ördög, közben úgy tűnt, mintha már javában tartana egy párbeszéd közöttük. – De nem hoztad el a másikat!

- Az nem az én dolgom, hisz nem én hibáztam!

- Csak mert te egy úgymond angyal vagy, azt képzeled, hogy mindent jobban tudsz? Ha a fajtád nem hordaná olyan magasan az orrát, még időben észrevettétek volna a bajt.

- Úgy beszélsz, mintha egy szent lennél.

- Gondolod, hogy befagyasztanám a poklot, csak hogy a mennyet lángokban lássam? Ilyen naív gondolatok sosem fordulnának meg a fejemben. Ha veletek szeretnék szórakozni, hát megrontok pár lelket, és élvezem, ahogy hanyatt homlok rohantok helyrehozni az egyensúlyt. Igen jó móka, azt be kell vallanom.

- Jane Smith miatt jöttem ide! Más nem izgat!

- Milyen egy angyal vagy te már... Ügyelj, nehogy a végén a nagy nemtörődömségedben a Pokolra kerülj.

- Nem engedem be a szavaidat a lelkembe. Csak megrontanál.

- Akkor vidd a lányt... – közben az íróasztalához fordult, s látszólag matatni kezdett a rajta levő iratok közt.  De ne olyan gyorsan! A vétkes büntetést érdemel. Quera, gyere ide, de azonnal!

 

Ahogy azt már a Pokolban Jane megszokhatta a lelkek egyhamar ide-oda csatangoltak a bűnhődés helyén, de ez nem volt másképp az élő, lélegző démonokkal sem. Csakhamar nyílt az ajtó, és belépett rajta a majomdémon, de nem egyedül.

 

- Fraia! – csattant fel a Pokol Ura, amikor a megtelt gnóm-ördög asszonyság az ölébe kapta a kisfiúnak látszó ördögöt. – Mit keresel te itt?

- Tudom én, hogy mi bajod. A sorstársad mindent elmondott. A nagyasszony ha nem is szívlel, azért van pár közös barátunk, akiknek a jósora számára sokat számít. Viszont nekem is van pár jó barátom. Tehát, kérlek téged, hagyd békében úgy Querát, mint Rafaelt. Ők csak végezték a dolgukat.

- Most mindenki kotródjék innen kifelé, négyszemközt akarok maradni Querával!

 

Amint a zöld szemű nebuló kiadta parancsát, Jane kint találta magát az irodából. Rácsok sokasága került szeme elé, s már a legrosszabbra gondolt, amikor a vállát megérintette az angyal, aki érte jött, s oldalra pillantva máris rájött, hogy ő a zárkán kívül áll. A rácsok mögött egykori kísérőjét pillantotta meg, a falhoz láncolva.

Égő bilincsek szorították a falhoz, és immár maszk nélkül ő is átlag embernek tűnt. Holmijai a zárka egyik végében hevertek. Jane egyedül azokról ismerte fel, ugyanis a férfi feje előre volt bukva, s földig érő haja, négy megkötözött végtagját kivéve mindenét takarta.

Váratlanul kattogás szerű zaj hallatszott, s egy pillanattal később éles pengék ugrottak elő a falból, vérrel áztatva a rab körüli részeket. Jane nem számított ilyesmire, és mivel már elfordulni sem maradt ideje, annyit tehetett, hogy becsukta a szemét, és megborzongott.

Abban a pillanatban sistergő hang hallatszott a zárkán belülről, majd jól hallhatóan leállt a pengéket forgató gépezet. Bár Jane nem látta, a többi szemtanú később elmesélte neki, hogyan aludtak ki a Rafael végtagjait leszorító bilincsek lángjai, és miképp fagytak meg egy szempillantásnyi idő alatt a falban forgó pengék.

Ez volt az utolsó bizonyíték arra, hogy Jane-nek nincs helye a Pokolban!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 339679
Hónap: 6335
Nap: 301