Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. Rejtélyes idegen a parton

 

Csendes szuszogásra, amolyan horkolásfélére emelkedett fel a tábortűz fényében fekvő nő. Arra fordította a fejét amerről a horkolás jött. Nem messze tőle egy majom feküdt a földön. Összekuporodva aludt. Nem zavarta az égő galyak ropogása sem. Jane-t annál inkább. Nem volt sem álmos, sem fáradt. Nem akarta bevallani magának se, de kezdett izgulni a kísérője miatt. Amióta a sötétség leszállt, az nem került elő. Pár percig még képes volt tétlenül üldögélni, végül azonban megadta magát kíváncsiságának, és felegyenesedett. Körbenézett egyszer, azután hunyorított kicsit, és még egyszer körbeszalasztotta szemét a tájon. Ahogy az előbb, most sem látott semmit. Amennyire halkan csak tudott elindult amerre jónak látta. Mivel semmi sem látszott a vidékből, elég nehéz lett volna megmondani, merre megy. Egy dolgot tudott csak magabiztosan, hogy Querának háttal halad. A többi meg majd úgy is jön magától, gondolta.

Óvatosan lépett, nehogy elbotlodjon, vagy nekimenjen valaminek. Legtöbbször a fák törzsében kapaszkodva motoszkált. Egyre mélyebben vetette magát az erdő sűrűjébe. Ahogy visszanézett, az elhagyott fák között még látszott a tábortűz. Azonban olyan messze volt már, hogy nem is látszott más a lángokon kívül. Végül előre nézett, és maga mögött hagyta az egyetlen pislákoló fényességet is.

Annyira összezavarodott, hogy a végére már maga sem tudta, hol van. Talán magányra vágyott, azért hagyta el a furcsa társaságot, esetleg kiutat keresett. Mindenesetre egy dolgot leszögezhetünk: elég meggondolatlanul viselkedett. Ennek az „éjjeli” sétának aztán az lett a vége, hogy Jane belefáradt a kiismerhetetlen sötétségbe, és úgy döntött, hogy visszafordul. Na igen, ekkor jött a hidegzuhany... bármerre fordult, nem látott mást az est fekete leplén kívül. Most, hogy eltévedt, elég ideje adatott arra, hogy átgondolja mitévő legyen. Csak épp türelme nem adatott hozzá. Arra tisztán emlékezett, hogy a közelben kell lennie egy kissebb sziklának. Többször megérintette arrafelé menet. Néhány lépés megtétele után rá is talált. Épp megfelelt ülőalkalmatosságnak. Most már nem maradt más, mint a várakozás, és az elmélkedés. Azon a bizonyos Tettlistán törte a fejét. A fejéhez vágott bűncselekmények egyike sem volt idegen számára. Arra mérget mert volna venni, hogy nem ő a vétkes az ügyben, ahogy arra is, hogy ismeri azt a bizonyos illetőt, akit valószínűleg összekevertek vele. Csakhogy pontosan ez volt a legnagyobb rejtély, amit feltétlenül meg kellett oldania. Ahhoz viszont elsőre meg kell találnia kedvesnek egyáltalán nem nevezhető kísérőjét.

Az idő egyre csak telt, a csend és a végtelen sötétség pedig egyre jobban kezdték elvenni a póruljárt hölgy türelmét. Egyre csak forgatta a fejét. Amolyan vihar előtti csend féle érzés borzongatta egész testét. Az a benyomása támadt, hogy valami történni fog, méghozzá hamarosan. Borzongás futott végig bőrén. Mintha hideg kezek érnének hozzá. Lábát arrébb mozdította, mire annyit érzett, hogy sülyedni kezd. Egyből felrántotta mindkét lábát a földről, és a sziklára telepedett. Ijedtében még kiáltani is elfelejtett. Hogy ez még ne legyen elég, végre megmutatta magát Jane rémes megérzésének oka is. A táj egy szempillantás alatt megvilágosodott Jane szemei előtt. Akár egy fekete-fehér film, olyan szürkének látszott minden. Sehol semmi szín a fehér, a fekete és annak árnyalatain kívül. De legalább már látni lehetett. Jane végre megtudta, hogy mire gondolt Quera, amikor a szürkületről beszélt. Eleinte szokatlan volt számára a világ színskálájának megkurtítása, de lassacskán beletörődött. Úgy is arra következtetett, hogy ez az állapot sem tart örökké. Ebben nem tévedett, azonban addig még sok volt.

Jane azonban ezeknek a látásiviszonyoknak is kifejezetten örült. Most már nyugodtan folytathatta az útját. Mivel veszélyt nem látott, egyből leugrott a szikla tetejéről. A lábai amint földet értek, ismét sülyedni kezdtek. Jane felsikoltott ijedtében, és csak azután nézett le. Egy patak iszapos partján álldogált. Ijedelmének meg úgy sem volt túl nagy oka, pár milimétert süllyedt a latyakban, nem többet. Maximum annyi gondja adódhat, hogy nehéz lesz lekaparni a sárt a cipőjéről. Kikászálódva a szilárd talajra, Jane egyből nekiállt megtisztítani a szóban forgó lábbeli mindkét darabját. Az elsővel bajlódott, amikor valami neszre lett figyelmes. Amolyan süppedő hangra, amikor valaki mély sárban gázol. Mivel az volt az egyetlen hang a közelben, emberünk egyből kiszúrta, merről jön. Egyetlen fegyvereként az a pár cipő szolgált, amit a kezében tartott. Jól megmarkolta hát, úgy várta a hang tulajdonosát. A fák közül hamar előbukkant a rejtélyes idegen. Látszani még nem látszott rendesen, Jane azonban odakiáltott neki.

 

- Maradj ott, ahol vagy! Jobb, ha nem jössz a közelembe!

A fák között közeledő alak erre megállt néhány másodpercre, de nem többre. Ugyanolyan nyugodtan folytatta útját, mint annak előtt. Jane-t már a frász kerülgette minden oldalról, amikor az idegen végre elérte a kanyart, és kilépett a fák takarásából. Egy átlagmagas férfi volt az illető, egyszerű ruhákban, koromfekete hajjal. Az ember tippelni is mert volna rá, hogy az a tépettes hajkorona napfényben is ugyanolyan fekete, mint akkor. A parton álló nő lassacskán leengedte „fegyvereit”. Úgy tünt, mintha csak erre várt volna a rejtélyes figura. Egyből kinyitotta a száját.

 

- Mert ember vagyok, és látszólag veszélytelen, már egyből megbízol bennem?

Hangja kellemesen csengett, mondhatni zene volt a fülnek. Mondatára Jane nem reagált egyből. Állt egy kicsit mozdulatlanul, azután elengedte topánkáit, amiket könnyedén felvett a lábára. Csak azt követően jött meg a hangja.

- Az a bizonyos hatodik érzék azt sugallja, hogy nem akarod a vesztemet.

- Akkor te nem tudod, hol jársz.

- Te is egy olyan, hogy is hívják... lélek-kísérő vagy?

- Mondhatni... – jött a válasz, és vele együtt egy szájhúzás is.

- Öhm... és nem láttál erre jövet egy kissebb csapatot? Egy majom alszik a tűz melegénél, meg egy csontpóni, vagy minek nevezzem...

- Majom? Ha láttam volna, most nem beszélgetnénk itt.

- Miért?

- Mert valószínűleg, amint meglátom hanyatt-homlok rohantam volna arrafelé, amerről jöttem. Egyetlen kísérőnek van majomdémon társa, az pedig Rafael. Hidd el, azzal a fickóval nem szívesen kerülnék összetűzésbe. Most pedig, ha megengeded elmennék. Nem szeretnék találkozni, vele.

- Várj! – kiáltott a férfira Jane. – Miért félsz te attól a bunkótól? Nem több egy magányos farkasnál, aki csak üvölteni tud, a többit már elfelejtette.

- Én mégse találkoznék vele, ha nem muszáj.

- Figyelj, nem lehetne, hogy veled tartsak? Neked legalább van szád, és nem csak sértegetésből állsz ki, egész álló nap.

- Sajnálom. Tettlista nélkül csak a feketepiacra tudnálak vinni. Szeretnél rabszolga lenni, a Pokol egyik rangosabb démonának tulajdonában?

- Pokol?

- Oda tartassz, nem tudtad?

- Ugye ez csak egy rossz vicc?

- Nem. Hány szürkületet töltöttél itt?

- Ez az első.

- Akkor még van két szürkületed itt.

- Különben?

- Ha nem hagyod el időben a Kárhozottak Útját, végleg elenyészel, még az emlékek is mind eltűnnek az álltalad ismert és szeretett – ha olyan ugyan van – emberek elméjéből.

- Én nem értek semmit.

- Rafael nem mondott el semmit?

- Morgott valamit erről a Kárhozottak Útjáról, de semmi lényegeset.

- Ezen a végső megpróbáltatáson minden léleknek végig kell esnie. A Megnyugvás Földjére, avagy Mennybe tartó út jóval könnyebb. Dehát az élet sem fer, a Túlvilág miért lenne az...?

- Menny, Pokol?

- Ki, minek nevezi.

- Ezek szerint Isten létezik?

- Ez... egy kicsit komplikáltabb. Ki, miben hisz, aszerint lép át az Örökkévalóságba.

- De én ateista voltam világéletemben!

- Az nem számít. Ha nem hiszel semmiben, a lelked akkor is ide kerül. De ha mindenáron el akarsz enyészni, akkor csatangolj bátran. Van erre elég fenevad, ami eltévedt lelkekre éhes – mondta, miközben útnak indult.

- Csak még egy percet várj! – kiáltott Jane, de szavai, úgy tünt, süket fülekre találtak

 

Az idegen belegázolt a vízbe, és mielőtt még a nő elérhette volna, jóformán szem elől veszett. Jane többször körbefordult, de mindhiába, nem akadt rá a férfira. Nem értette, hogy tűnhetett el olyan rövid idő alatt. Valamiért azonban úgy érezte, hogy jobb lesz, ha nem követi. Jobbnak látta visszaindulni a tábor felé. Maga sem tudta, hogy merre van az a bizonyos arra, mégis útra kelt. Ha a férfi balról jött, hát akkor hősnőnk jobbnak fordult. Ismét bevetette magát az erdőbe. Az ösztöneire bízta magát, remélve a legjobbakat. A folytonos előrehaladással nem volt gond. Nagyrészt az izgalom, valamint a félelem lombozta le a kedvét. Dehát nem panaszkodhatott, ő kereste a bajt. Quera szólt neki jó előre, hogy várja meg a szürkületet.

Az erdő homálya, s a szürkület egyhangúsága lelolmbozóan hatott így egyszerre. A fák egyre csak jöttek, majd tűntek, az ösvényt formáló avar réteg pedig a végtelenbe vezetett. A néma csendről már nem is beszélve. Így kóborolt Jane, talán órákat is, mire a távolban füstöt látott felszállni. Egyből arra kanyarodott. A nyugodt mendegélést pedig felváltotta a szaladás. Kis idő múlva elérte a füst forrását. Fellélegezhetett, hisz az általa is jól ismert táborhelyre ért. A közelben a nesztelenül pattogó lángokon kívül csupán Querát találta. Azt is szemben a tűzzel, háttal neki. A makiszerűség összekuporodva üldögélt, lehajtott fejjel. Elsőre nem lehetett megállapítani, hogy a reggeli bágyadtság ül a fején, vagy valami a kedvét szegte. Jane nem akart tolakodónak tűnni, ezért beszélgetésbe elegyedés helyett inkább leült a majom mellé. Az rá sem nézett, hanem néhány perc múltával sóhajtott egy keserveset. Ezt követően felállt, és két hátsólábával homokot kapart a parázsra, ezzel eloltva a tüzet. Jane rájött, hogy más van itt a lehangolt reggelnél. Nem is firtatta a dolgot, inkább ő is talpra ugrott. Ekkor Quera odaszökött mellé.

 

- Merre csatangoltál? – kérdezte a lánytól.

- Körülnéztem egy kicsit – jött a válasz.

- Máskor várd meg a szürkületet! Bár remélem, hogy a következőt már nem fogom itt tölteni...

- Abban én is reménykedek. Elég volt ennyi is ebből a helyből. Jobb lenne már felébredni ebből a bolond rémálomból. Egyébként, ha nem vagyok indiszkrét, elárulnád, nekem, hogy merre találom azt a jómadarat, meg a csontost?

- Csontika elment, még mielőtt felébredtem volna. Gondolom, hívta a mester. Azt hiszem, ebből tudsz következtetni arra, hogy nem láttam Rafaelt...

- Igen, Quera, elég érthetően beszéltél. Azt viszont elárulod, ennek az összezavarodott hentesnek, hogy miért vagy ilyen durcás, már hajnalban?

- Ez szürkület. Itt nincs hajnal! Te meg miért nevezed magad hentesnek?

- Ti annak hisztek, akkor meg minek nevezzem magam? Egyébként mikor akartátok elárulni, hogy a Pokol az úticél...

- Ilyen Tettlistával mit gondoltál, hova kerülsz, Utópiába?

- Látom, most neked osztották ki a zsörtölődő fajankó szerepét.

- Ha te is majd ilyen borzalmas rémálmot fogsz látni, akkor meglátjuk, hogy mennyire fogsz tudni kedvesnek mutatkozni!

- Mit álmodtál?

- Semmi közöd hozzá!

- Jó-jó. Hagyjuk a témát... Inkább menjünk, utol kellene érni ezt a Rafael gyereket.

- Jane, mi ütött beléd? A minap még kínkeservesen rángatunk el a Végállomásról, most meg elsőként veted bele magad az ismeretlenbe.

- Ahogy te is mondtad, majom koma, abszolute semmi közöd hozzá...

- Te megismertél valakit!

- És ha igen? Mi van akkor?

- Hogy néz ki?

- Jóképű.

- Kicsit bővebb leírást kérnék.

- Ha elmeséled az álmod, én is mesélek a pasiról.

- Mondtam én, hogy férfi van az ügyben... Egyébként, ha annyira akarod tudni, az öcsémről álmodtam. Már évszázadok óta kővé dermedt. Nagyon kevészser gondolok rá, nemhogy még álmodjak is róla.

- Nem vagytok túl jó viszonyban, igaz?

- Én elmondtam az álmom, tehát te következel.

- Csupán az álmod alanyát közölted.

- Én is a találkozásod alanyára vagyok kíváncsi! Topusról meg ne kívánd, hogy meséljek. A nyomi rozsdásodjon nyugodtan azon a rohadt katedrálison!

- Jól van, na, nem erőszak a disznótor. Tehát a férfi érdekel. A fényviszonyok miatt nem láttam tökéletesen, de azért annyi bizonyos, hogy sötét hajú, hosszúkás arcú, a szemeivel pedig állandóan hunyorog.

- Gondolom, száznyolcvan centiméter körüli a testmagassága, mellé izmos és meglehetősen jó megjelenésű...

- Leszámítva a szakadtas gönceit. Vele legalább lehetett beszélgetni!

- Aha...

- Mi van, Quera, ismered az ürgét?

- Ajjaj...

- Ki ő?

- Valaki. Mástól is hallottam, róla. Azt mondják, hogy erre él. Ennyi az egész.

 

Jane ezzel nem lett okosabb, és ahogy észrevette, hiába faggatná a majmot az idegenről, az továbbra is kitérő válaszokat adna. Mindemelett Quera odakiáltott a nőnek, hogy induljanak. Nem várta meg, amíg mellé ér. Futásnak eredt, ügyelve arra, hogy ne ő legyen a sereghajtó kettőjük közül.

A szakadék peremén folytatták útjukat, végig lefelé haladva. Azon az oldalon egyedül a meredek részen vezetett egy leskeny ösvény. Az erdő többi pontját dús bokrok zárták el a vándor lelkek elől. Talán egy bozótvágóval át lehetett volna arra is kelni, de embereinknél nem akadt olyas fajta eszköz. Így maradt az óvatos séta, a meredek peremen.

Jane lábai alatt több kavics a mélybe hullott. Néha utánuk nézett, hogyan tűnnek el a semmibe. Arra azért ügyelt, nehogy ő is kövesse példájukat. Quera mindvégig előtte haladt, és ahol bizonytalan volt a járás, ott figyelmeztette. Egyik oldalt az erdőt felváltotta a sziklafal. Innen már valamelyest egyszerűbb volt az előrehaladás, még akkor is ha keskeny felület maradt járható. Lassan elérték a szakadék szélét, ahonnan már nem vezetett tovább út. Nem tehettek mást, visszafordultak. Quera azután sem lett túl beszédes. Még Jane csipkelődését sem vette fel. Pedig a hölgy aztán szivatta rendesen, hogy a majom hibájából most mehetnek visszafelé. Ez a hirtelen jött jókedv azonban nem tartott sokáig. Alig indultak el visszafelé, a hegyoldal léptek zaját kezdte visszhangozni. Jane ezt hallva megállt, mellé még Quera előtt is elzárta az utat. Most, hogy egyikük sem mozgott, el kezdte figyelni a visszhangot. A zaj nemhogy elült volna, a léptek egyre szaporábban hallatszottak, és egyre közelebbről. Quera orra szorgosan mozgott, miután elfehéredett képpel Jane háta mögé bújt. A hölgyemény szavak nélkül is rájött, hogy nem áll túl jól a szénájuk. Egyik oldalt a síma sziklafal, másik oldalt a szakadék, a hátuk mögött hagyott út ugyanoda vezet, előttük pedig közeledik valaki vagy valami. Ez sehogy sem jelentett túl sok jót a fejükre nézve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Statisztika

Online: 2
Összes: 166841
Hónap: 7870
Nap: 223