Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. A képzelet erdeje

 

Fárasztó nap szakadt hőseinkre, és úgy tűnt, hogy sehogy sem akar vége lenni. Jane úgy saccolta, hogy eltelt már több mint tíz óra, amióta rójják a sivatagot, de a nap még mindig láthatatlanul ott dekkolt egy helyben.

A látásviszonyok sem változtak. Arra mert következtetni, hogy talán homokból képződött porfelhő takarja el az eget, és azért nem látszik a nap. Az eltelt órákat pedig meglehet, pont ő képzelte, hogy olyan gyorsan repültek el a fejük fölött.

Az előttük levő dűnepár egyre jobban közeledett, majd elérve őket, váratlanul maguk mögött hagyták. A homokbuckák mögött szolid oázis bukkant fel. A hőség átlátszó fátylán végigmenve, cserjeparadicsom bukkant fel.

Quera hosszú sóhajjal mutatta ki megnyugvását. Veszélyes utuk véget ért. Megérkeztek a manna forráshoz.

Ez az úgynevezett „forrás” egy nagy kiterjedésű cserjerengetegből állt. Az elszáradt ágak végén hófehér, rózsa alakú, sűrű szirmú termés nőtt. Édeskés illat érződött a közelében. Az ízét semmihez sem lehetett hasonlítani. Egyszerre volt édes és kesernyés.

Amikor Quera odaért, Jane épp egy olyan fehér virágot kóstolgatott. Láthatóan nem rajongott érte, de éhes volt, és kísérője megmondta neki, hogy más ehető dolgot nem talál.

Rafael a bokrok között dézsmált, jó távolságra a lánytól. A maki sem maradt ki az élvezetből. Letépett egy mannát, és jóízűen neki állt befalatozni. Mozgolódást hallott maga mögött, mire jobbjára nézett. Jane telepedett le mellé.

 

- Te épelméjűbbnek nézel ki, mint a barátod. Megmondanád nekem, de őszintén, hogy mi a fene folyik itt?!

- Rafael nem a barátom, inkább a cinkosom, de jobban fogalmazva a mesterem. Amit mondott, mind igaz. Te meghaltál, és nekünk az a dolgunk, hogy egyben elkísérjünk arra a helyre, ahol elszámolsz majd a tetteidért.

- Az a fura hang is ezt mondta, abban a fehér épületben. De komolyan, te a helyemben hinnél neki, vagy neked, bármennyi bizonyíték is alátámasztja az állításotokat?

- Én élek, és nekem így tökéletesen megfelel. Az épület pedig, amiről beszélsz, nem más, mint a Végállomás. Ott döntik el, hogy a frissen elhalálozott lélek hova kerüljön.

- Ez annyira szürreális, ahogy az is, amikkel vádol a kedves cimborád.

- Ő nem vádol semmivel. A Tettlistádon szerepel minden jó és rossz cselekvés, amit életedben elkövettél. Ő csupán szemezgetett egy kicsit belőle.

- De olyan dolgok szerepelnek azon az izén, amiket el sem követtem. Esküszöm, soha az életben nem bántottam egy árva szál lelket sem.

- Hinnék neked, ha nem láttam volna a saját szememmel a Tettlistádat.

 

Azzal felállt, és elszaladt a lány mellől. Lehajtott fülekkel ért Rafael mellé. Nem szólt hozzá egy szót sem, amivel pont, hogy felkeltette a férfi figyelmét. Abbahagyta az evést, majd lenézett a majomdémonra.

 

- Mi bajod?

- Semmi...

- Úgy sem érdekel. Jobb is, ha nem fárasztasz vele.

- Erről a lélekről van szó. Nem tudom, hogy csinálja, de valamiért jön, hogy elhigyjem minden szavát...

- Ha olyan hülye vagy...

 

Erre érthető, hogyha Quera hevesen reagált. Rafaelnek viszont nem volt szándékában tovább hallgatni. Jobbnak látta faképnél hagyni.

Szegény Quera teljesen kikelt magából, de hiába kiabált, az akinek szánta szavait, minden csúfságot elengedett a füle mellett. Ami azt illeti, annyire nem törődött a majommal, sem a körülötte levőkkel, hogy amint befejezte a lakmározást, felrántotta Jane-t a földről, és se szó se beszéd, útnak indult.

A csapat egyetlen nőnemű tagját igencsak meglepte a férfi viselkedése, és nemtetszésének bizonyos időközönként leadott nyaklevesekkel adott hangot.

Rafael erre sem reagált. Jane kis időn belül stratégiát váltott. Ha a férfinál nem jött össze a pofozósdi, majd lerúgja a csontos hátas fejét. Erre viszont egyszer adatott esélye, amit a... fogalmazzunk úgy, „állat” meg sem érzett, de Jane igen: Rafael egy rántással maga elől, a háta mögé húzta. Mivel a szállítási eszköz elég alacsony volt, Jane mondhatni hátralépett.

Ez kicsit meglepte, de nem sokáig maradt mozdulatlan. Amíg elől pofozódott, hátul a férfi nyakát kezdte karmolni. Ezzel sem jutott előrébb. Karmolhatta, ahogy csak akarta, a bőr magától begyógyult, amint végighúzta rajta a körmét. Jane végül belefáradt. Kedvtelenül sóhajtott egy mélyet, azután pedig a férfi hátába nyomta az arcát.

Sokáig látszott a négylábú csontrakás lábnyoma mentén két csík. Jane egész addig nyújtóztatta ki lábait, amíg a cipője meg nem telt.

Az egyszerű, fehér színű, bokáig érő topánkát aztán levette a lábáról, hogy kiöntse belőle a homokot. A feje már zengett a sereghajtó majomdémon üvöltésétől. Ahogy húzta vissza lábbelijének egyik felét, támadt egy ötlete. A másik lába felé hajolt, hogy a másik cipőjét is homoktalanítsa. Vigyorogva hátrafordult, utána magasba emelte az imént lehúzott lábbelit. Az ötlete működött is volna, ha nem a saját fejét találja el a majom koponyája helyett.

A cipőből kiáradó homok elvakította. Hogy megtörölje a szemét, elengedte Rafael hátát, mire leesett Csontikáról. Alig terült el hosszában a földön, máris meghallotta Quera hangját, amint ezt mondja: „Így jár, aki másnak állít vermet...”

Most Jane-en lett volna a sor, hogy kikáromkodja magát, de helyette a hang felé kapott, és kezdők szerencséje... megfogta a maki lábát.

 

- Mi folyik itt? – kérdezte a nő, azt követően, hogy maga elé rángatta a majmot.

- Hogy érted?

- Hova lett a sivatag? - Erre a démon reflexszerűen körbenézett. Neki fel sem tűnt a változás.

 

A végeláthatatlan sivatag helyét átvették a zölden burjánzó cserjék, alattuk elterülő fűréteg, és a fölöttük emelkedő dús lombú fák. Váratlan fordulat volt ez, és Jane-nek fogalma sem volt arról, hogy mikor került át egyik környezetből a másikba. Imént feltett kérdésére Quera felelt:

 

- Szóval az érdekel, hogy miként kerültél ide? Egyszerű a válasz. Ez itt az új lélekvilág otthona. Hogy te is értsd, most a képzeleted alkotta vidéken vagyunk.

- Komolyan? Mikor álmodtam én erdőt magamnak...?

- Erre csakis te tudod a választ. Ne bámulj úgy, nem Én vagyok itt az „új fiú”.

- Hát, Én sem!

 

Makacs kijelentése után Jane továbbállt. Ahhoz képest, hogy nem tetszett neki a táj, valahogy mégis nyugodtabbnak tűnt. Mélyet szívott a levegőbe, hagyta, hogy játszon hajával a szél.

Semmivel sem volt másabb környezet a sivataginál, a végeláthatlan fenyves látványa mégis jóval kellemesebben hatott.

Hőseink egy, az erdőt keresztülszelő ösvényen jártak. Azért hiába volt megfelelő a látkép, az erdő megszokott hangjai hiányoztak. Nem hallatszott sem patak csobogása, vagy madarak csicsergése, ahogy a szél megszokott hangja is hiányzott. Pedig ez utóbbi igencsak fújt a környéken.

Az erdő mélyébe tartottak. A csapás, amin haladtak mindig előre mutatott, és egyetlen irányba sem kanyarodott. Hosszú sétájuk végéhez érve, elértek egy tisztásra. Három oldalt erdő vette körül, a negyedik pedig egy szakadékhoz vezetett.

Mint köztudott, a moha csupán az északi oldalon nő, nos esetünkben, az összes – a tisztást körbevevő – fa törzsét vastag moharéteg borította.

Rafael a rét közepéről tartott befelé, amikor kísérői feltűntek. Amint hallótávolságon belül ért, odakiáltott az érkezőknek.

 

- Itt verünk tábort estére!

- A nagy semmi kellős közepén? – kérdezte Jane.

- Pontosan. Egy biztonságos semminél nincs is jobb.

- De, mester! Egy szakadék pereme nem éppen a legjobb választás...

- Quera, tied a tűzgyújtás feladata.

- És, Neked, mi marad? – kiáltott vissza gazdájának a majom.

- Én vagyok a rangidős, úgyhogy indulj!

- Neki – mutatott a maki az egyik vaskos fatönkre leült nőre - anno úgyis rengeteg meleg levegő jött ki a torkán, amikor muzsikusnak tanult. Hadd gyújtsa ő a tüzet.

- A majom napszúrást kapott?

- Tudjuk, Jane – felelt a tátott szájjal maradt Quera helyett Rafael -, te valódi szent voltál. Épp csak két szárny hiányzik  a hátadról.

- Két nagy, fekete hollószárny...

- Quera, tudod a dolgod!

- Igenis, mester...

 

A démon néhány szökkenéssel már el is tűnt a rengetegben.

Jane kicsit nézte még az erdő homályát, ahol a majom eltűnt, majd kiegyenesített lábakkal nyújtózott egyet.

Felnézett az égre. Már meg sem lepte a látvány. A homokszínű égbolton nem lehetett látni se napot, se holdat, se csillagokat.

Megfogalmazódott néhány kérdés az agyában a témát illetően. Azonban a mellette levő rideg idegennel nem kívánt szóba elegyedni.

Így múltak el hosszú percek, mire előkerült Quera. Egy rakás rőzsét cipelt a hátára kötve. Miután kioldotta a kötelet, és a tűznek való a földre esett, Quera kihúzott egy vékony husángot, amivel azután megkergette Csontikát.

Annyi volt a baja a csontos hátassal, hogy az állat ott ténfergett körülötte, amíg szedegette a gallyakat, de amikor el kellett volna hozni a faköteget, a csontrakás felszívódott. Quera szerette volna elnáspángolni Csontikát, de az állat gyorsabbnak bizonyult, és még időben elszaladt.

A majom visszafordult a rőzsék felé. Meglepődött, amikor meglátta Jane-t tüzet rakni. A nő épp a meggyulladt füvet fújta az ágak alatt, amikor odaért hozzá.

Az egyből otthagyta az éledő lángokat, amikor meglátta az érkező démont. Leült a földre, onnan intett oda a majomnak, hogy folytassa bátran, amit ő elkezdett.

 

- Csináld bátran! – kiáltott az a nő felé. – Látom, megy ez neked.

- Nem akartam, hogy a gazdád észrevegye, hogy te játszol, a feladatod véghezvitele helyett.

- Rafael nem a gazdám!

- Csak a mestered!

 

Az imént elhangzott mondat tulajdonosa belerúgott a tűz felé tartó majomba, amitől az elterült az avarban. Felállni sem maradt ideje. A férfi egészen a pattogó tűzig rugdosta szerencsétlen párát, majd rátérdelt.

Addig le sem szállt róla, amíg óriási lángokban nem kezdett égni a tábortűz. Quera ott kalimpált alatta. Amikor viszont felállt róla, a majom moccanni sem akart. A földbe nyomta a fejét, úgy szidta a mesterét.

Rafael eközben ismét eltűnt. A csapat egyedüli nőtagja pedig még mindig ott ült, ahol eddig, és onnan nézte a földön fekvő majmot.

Rövid időn belül fény derült Rafael igen kegyetlen büntetésének okára. A fény egy szempillantásnyi idő alatt eltűnt a semmibe. Egyedül a tűz világított. Minden más teljes sötétségbe borult.

Jane reflexszerűen ugrott talpra. Meg sem állt Queráig. Leült mellé, majd körbenézett.

Valami hangra lett figyelmes, ami közeledett feléjük. Rosszat sejtett.

A hang irányába nézett, és már készült kinyitni a száját, amikor a tűz fénye megvilágított egy póni nagyságú alakot.

Csontika igyekezett a tűz melegéhez. Megkerülte Querát, majd vele szemben foglalt helyet.

Jane ezt látva végigfeküdt a földön. A csillagtalan ég felé nézett, amit ugyancsak sötétség borított. Kis hallgatás után a majomhoz szólt.

 

- Quera, ha már így együtt van a Csipet Csapat, elárulod, merre ténfereg a Nagy Morgó?

- Ugye most nem Rafaelről beszélsz?

- Merre van?

- Ki tudja... Ha ő nem akar itt lenni, lelkem rajta... Azonban neked nem ajánlom, hogy megkeresd, amíg ilyen sötét van. Várj a szürkületig.

 

Jane bólintással felelt. Ezek után nem kérdezett többet. Szemét csukva hagyta. Megjátszotta, hogy alszik. Talán tudta már akkor is, hogy nem csaphat be ezzel senkit. Ez a dolog azonban valahogy nem izgatta egy csöppet sem.

Pontosan nem tudta, mire célzott Quera, amikor a szürkületet emlegette, de azért volt néhány tippje.

Nem akart hülyének látszani, pontosan ezért nem hozta fel a témát. Gondolta, úgyis meglátja majd a saját szemével. Azokat viszont hosszú ideig csukva hagyta. Elég volt számára a tűz pattogó duruzsolását hallgatni.

Így telt el Jane első napja, abban a furcsa, idegen világban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 339681
Hónap: 6332
Nap: 301