Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 11

2011.07.26

11. Földi pokol

 

Jane egy villogó neonlámpa álltal megvilágított terembe került. A szemei előtt rácsok húzódtak, és bizony nem nehéz kitalálni, hogy ő volt a zárkán belül. Odakintről sokáig nem került elő senki. Félórán belül keveredett elő egy egyenruhás alak.

 

- Biztosúr – markolta meg Jane jó erősen a rácsokat. – Közölné velem, hogy miért tartóztatott le?!

- Ennyire hülyének néz? – mordult rá a férfi, nagyot csavarva a bajszán.

- Egy egyszerű kérdést tettem fel. Úgy hoztak be, hogy sem a bűncselekményt nem közölték, amivel vádolnak, sem pedig a jogaimat nem sorolták fel.

- Azt már régóta felsorolták magának. Századik alkalomnál már csak a hangszálainkat fárasztanánk! Ne izguljon, Miss Smith, az ügyvéde már úton van. Janine, ugye tudja, hogy maga egy valódi sorscsapás...

- Kezdjük azzal, hogy a nevem nem Janine, hanem Jane!

- A nőt is úgy hívták, akit maga elgázolt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Szegény lány koponyájából nem maradt más, csak szilánk! Ha megállt volna, a maga után jövő kamionos talán időben észreveszi az úttesten fekvő testet.

 

Miután elmondta, amit akart, a rendőr egyszerűen kiment a teremből, meg sem várva az esetleges magyarázatot. Jane ezt látva, nem fárasztotta magát fölösleges száj jártatással. Úgy döntött, hogy megvárja, amíg a férfi, vagy az egyik társa vissza nem jön. Bár a meggyőzőképességében már egyáltalán nem bízott. A Pokolban sem hitt neki egy személyen kívül senki!

Amíg Jane azon töprengett, hogy mivel tudná az elmondását hitelessé tenni, addig a rendőrség egy másik termében éppen két rendőr szürcsölte a jól megérdemelt kávéját. Nem szívesen keltek fel helyükről, dehát valaki belépett, és mivel a polgárokat szolgálják, ezért az egyikük csak vette a fáradtságot, s a bejárat felé indult. Egy kicsit meglepődött, amikor meglátta a fehér stólás atyafit, de megpróbálta elrejteni arcáról a döbbenetet. Látott ő már ennél különbet...

 

- Üdvözlöm, uram – hajolt meg a fehér ruhás, igen jó képű férfi a rendőr előtt.

- Jó napot, magának is! – felelt az egyenruhás. – Miben lehetek a segítségére?

- Tudja, kedves uram, az a helyzet, hogy önök nem a jó személyt fogták el a kereszteződésnél. Önök Janine Smitht keresik, de a kisasszony Jane Smith. De ha megengedik, kijavítanánk ezt a kis malőrt... Kérem, ő az, akit önök keresnek.

 

Azzal az ajtón belépő másik férfi felé mutatott, aki a vállára vetve, egy víztől és hínártól csöpögő, hosszú hajú női testet hozott. Amikor átlépte a küszöböt, egyszerűen lehajította az elázott hullát a kikerekedett szemű rendőr elé...

Ezzel a húzással annyit értek el csupán, hogy nyílt az ajtó, s Jane azon kapta magát, hogy még két férfiemberrel kénytelen megosztani a kis zárkáját.

 

- Adam... – nézte a kínjában mosolygó angyalt a lány.

- Mondtam én, hogy hagyd a beszédet nekem! – rivallt rá a másik férfi. – De persze egy jótétlélek csak arra képes, hogy észrevegye a csatornában sodródó testet! Jó, hogy mindent nekem kell, hogy végezzek!

- Rafael, tiszta víz a felsőd válla... Te, várjál már egy percre... Csatornában úszkáló test, vizes váll és mindketten le lettetek sittelve.. Adam, Rafael, most ugye nem hoztátok be az őrsre az ikertestvérem hulláját?!

- Pár új lélektől hallottam – kezdte Adam -, hogy az élők világában már bizonyos sejtekből is képesek azonosítani egy embert. Ha van nekik Janine-ból egy minta, akkor nyert ügyünk van!

- Adam... Azt nem tagadom, hogy a DNS vizsgálat létezik, de egy hasonló teszthez hetek szükségesek! Addig mi a hűvösön maradunk.

 

Erre Rafaelból – aki a társaságnak háttal foglalt helyet -, kitört a nevetés. Jane nem értette a férfi jó kedélyét, de legalább már a hangja nem borzasztotta el. Sőt, igencsak ismerősnek hatott neki, de sehogy sem tudott rájönni, hogy honnan ismeri. Talán egy színész hangjához volt hasonló, de a lányt ez abban a percben nem is nagyon izgatta, annál inkább Adam arcának a stólájával egy színűvé válása.

 

- Jól érzed, magad? – kérdezte az angyaltól.

- Heteket mondtál? Az képtelenség... Gorzon átjárója négy órán belül bezáródik, és ha mi nem megyünk át, akkor kóbor kísértetekké válunk...

- Akik maximum pár hónapig képesek megmaradni ebben a világban! – folytatta Rafael. – A cigány praktikákban meg ne higyj. Egy szellem, ha képes is felvenni a kapcsolatot egy élő emberrel, az képtelen segíteni. Persze bántani sem tudja, de mi sem őt...

- Akkor mihamarabb ki kell, hogy jussunk!

- Pontosan, Jane! – mordult fel Rafael, a maszkja nélkül is túlvilági hangot kipréselve magából. – Menj csak bátran, nyisd meg előttünk az utat. Hölgyeké az elsőség!

- Micsoda egy talpig úriember...

 

A hangra mind a hárman a rácsok felé pillantottak. Az ajtó melletti kis asztal lapján ott ücsörgött Quera. A tarka szőrű majomdémon kényelmesen üldögélt, még akkor is, amikor Rafael ráüvöltött, hogy engedje ki őket, még mielőtt egy rendőr rájuk nyitna. Ettől a többiek is tartottak, főleg azután, ahogy a lélekkísérő ordított. A majom persze nem mozdult.

Már miért is tette volna? Régen érezte ennyire nyeregben magát. Tudta, hogy most ő diktál, szóval úgy gondolta, hogy még néhány percig félelemben hagyja a cimboráit.

Ezt az idegtépő állapotot egyszerűen elő tudta idézni. Nem is kellett mást tennie, minthogy kényelmesen végignyújtózott a rácsokkal szembeni asztalon. Farokcsóválva nézte az egyre jobban fehéredő arcokat. Jane és Adam már a szájukat lebeszélték a majomnak, de az csak ült ott tovább, anélkül, hogy a pici mancsát mozdította volna.

 

- Na, kiszórakoztad magad?! – förmedt rá társára a háttérből Rafael, aki a rácsos ablakon bámult kifelé.

- Csak a megfelelő bíztatásra várok, édesem – kacsintott egyet a jobb szemével a makidémon.

 

Tekintetét mindeközben régi cimboráján felejtette. Talán úgy próbálta elterelni a figyelmét a rácsok közé zárt két angyalról.

Azok időközben egyre jobban kezdték elveszteni a türelmüket. Mégis, továbbra is csak a szájukat jártatták, méghozzá úgy, hogy egyetlen szitok szót sem ejtettek ki.

Nem úgy Rafael, a lélek-kísérő egyik pillanatról a másikra vesztette a türelmét.

 

- Tehát meg akarod szivatni a két szent lelket?! – szólalt meg az egykor volt harcos ember. – Ezzel engem is szórakoztatnál, mancsbrigád, de azt tudnod kell, hogy ha én véletlenül ideveszek, kiöntöm a szívem a sorstársaknak.

- Azt már ugyan nehezen fogod megtenni... Amellé még csak nyugodtan hantázz, édesem... Az engem nem izgat, hogy kiknek vallasz színt, a lényeg, hogy végre megkapnád, ami kijár neked. Nézzed már, hát még van pofád fenyegetőzni, azután amennyit segítettem neked. Segítettem? Rafael, el ne feledd, hogy nekem köszönheted azt akivé lettél. Részeges majomivadék. A lelkedről már mindenki lemondott!

- Jaj... Te hős megmentő... Hogy oda ne rohanjak...

- Fiúk – vágott közbe Jane. – Nem lehetne ezt későbbre halasztani. Quera, kérlek, ha kell, könyörgök, nyisd ki az ajtót!

- Nem tőled várom, Jane Smith, hogy meghunyászkodj előttem.

- Épp ezt akartam mondani én is, Jane, kedves – szólt bele a beszélgetésbe most már Adam is. – Nem mi vagyunk itt a hunyó. Nem tudom, mi baja van a két lélék-kísérő cimborának, de imádkozom érte, hogy még időben megjőjön az eszük. Vagy legalább az egyiküknek.

- Imádkozzál csak, szentfazék – mordult fel erre Rafael -, ennyi év után is csak annyira vagy képes. Mintha lenne, aki meghallgatja a szívből jövő bánatod...

- Hisz van!

- Akkor imádkozz! – vonta meg a vállát a lélek-kísérő. – És mellé várd csak nyugodtan, amíg valaki egyáltalán meghallja „Odafent” a bánatod!

 

Amíg a jó és a rossz lélek olyan odaadóan civakodott, addig Quera pici orra a magasba emelkedett, úgy szaglászta a levegőt. Hamar abbahagyta az értelmetlennek tűnő viselkedését, s átugrott az egyik székre, aminek karfáján egy kabát csüngött. A majom beledugta az egyik mancsát a kabát belső zsebébe, és addig-addig kutakodott, amíg elő nem húzott egy kulccsomót.

Zsákmányával a cella ajtajához szaladt. Felnyúlt, hogy kinyissa az ajtót, de Rafael kikapta a majom kezéből a kulcsot. Abban a pillanatban nyílt a szomszédos iroda ajtaja, s belépett rajta egy rendőr. Egy papírlap volt a kezében, de hamar kiejtette, s az oldalához kapott, hogy előrántsa fegyverét.

Rákiáltott a szökni próbáló trióra, legfőképp Jane-t próbálva marasztalni. A lány próbált kibúvót keresni, de a férfi meg se hallgatta, amit az összecsacsogott. Ahelyett még egy figyelmeztetést követően a lányra emelte a fegyverét. Kibiztosította azt, de látszott, hogy nem szándékszik használni. Ekkor viszont történt valami...

Jane azt látta csak, ahogy a rendőr vállára felugrik Quera és ügyesen a férfi kinyújtott kezére csusszanva megragadja a megtöltött szolgálati fegyvert, és gondolkodás nélkül lő.

A pisztoly csöve pont a lány felé nézett. Emellé Jane mindent tisztán látott, egészen a fegyver elsűléséig... Ekkor fekete hajszálak suhantak el a szeme előtt, és egy erős test nyomása alá került. Rafael fájdalmas nyögésére ismert, ahogy estében átkarolta az idegen nyakat.

Jóformán fel sem tudott ocsúdni a történtek láttán. Alighogy visszaenyerte a lélekjelenlétét, mit lát? Rafael már sehol sincs, Quera pedig ott trappol a földön fekvő rendőr hátán. Feltételezhetően a maki volt az, aki fellökte a férfit, de hogy lényegében a rend őre mitől ájult el, arra sosem derült fény. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 1
Összes: 297921
Hónap: 7297
Nap: 270