Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 3

2012.12.17

3. Silent Night...

 

Huszonnyegyedike hajnalán  hatalmas ricsajra ébredtem. A Tűzmalom környékén ez nem volt ritka esemény, de karácsonyra azért nem vártam ekkora zajt.

Az ablak felé nézve láttam, ahogy az ablakdísz ide-oda mozog, akár a faliórák ingája.

Álmosan kikászálódtam az ágyból, majd az ablakhoz siettem. Az üvegen át, a havon jól látszott a másfél méteres fenyő, amit úgy festett, mintha kihajítottak volna. Körülötte eltört, vagy szertegurult karácsonyfadíszek csillantak fel a sötétben.

Az álom egyből kiment a szememből. Azt a fenyőt a nappaliban állítottuk fel a gnóm-ördögökkel, és velük együtt,  meg rajtuk kívül még Topus részvételével, díszítettük fel. Jóformán a fél éjszaka ráment, és még csak nem is hajnalodott, de a karácsonyfa már az udvaron hevert.

Sejtettem, hogy kinek a szemét szúrta. Nem csoda hát, hogy pizsamában szaladtam le, kioktatni a Szivárványlovagot.

A lépcső utolsó fokán lelépve, teljesen váratlanul egy küklopszszerű démon ugrott elém. Egyetlen szeme az orra fölött volt található, és a retinája úgy húzódott össze, majd tágult ki, mint egy fényképezőgép kamerájának optikája.

A szeméről írok, miközben a veszélyt rám nézve, egy görbe pengéjű szablya jelentette, amit abban a percben rántott elő, hogy meglátott. Meglengette a kezében, de mielőtt felém súlythatott volna vele, a jobb oldali fal egy része ráomlott.

Engem persze a pora sem ért, sőt, fel sem tudtam ocsúdni a látványból, amikor a fal magától visszaépült. Úgy tűnt, mintha az imént semmi sem történt volna. Csak az ájult démon feküdt a padlón.

 

- Ejnye... – hallottam Anger hangját, majd nemsokára feltűnt maga a ló is. – Látod, látod – oktatta ki az ébredező démont a pokoli hátas -, ez történik, ha nem fogadod meg azt a mondást, ami azt tartja: házinyúlra nem lövünk!

 

És a következő percben volt egyszemű démon, nincs egyszemű démon... Anger jobban járt volna, ha étkezés előtti áldást mond, és nem fárasztja le idegileg a reggelijét.

Miután jól lakott, angyalian pislogva elindult felfelé a lépcsőn. Közben rám szólt, hogy a szobámban találom, ha meg szeretném tudni, hogy mi folyik az otthonomban.

Mint korábban említettem, két napja már nem is köszöntem neki. Bár még haragudtam rá, azért utánamentem.

Ahogy mondta, a szobámban várt, elnyúlva az ágyon. Legszívesebben lezavartam volna róla, de egy kicsit tartottam attól, hogy a démonreggeli után megtenném neki halandódesszertnek. Ezért inkább megtudakoltam tőle, hogy mit keresett házon belül az a démon. Mindenre fel voltam készülve, de a válaszával mégis sikerült meglepnie.

 

- Tessék? – meredtem a lóra. – Az anyád, itt?

- Topus pár napja megkért, hogy távozz, nemde?

- De mit keres itt az anyád?

- Meglátogatta az elsőszülött fiát. Talán nem szabad, neki?

- De a testőrei egyikének nem kellett volna az életemre törnie!

- Az a ficsúr a veje szolgája volt. A drága mami elhozta a Pokol lehetséges utódját. Ha távoznék az élők sorából, az a pisis lenne a következő az apám trónjának öröklésében.

- És most mégis hányan vannak itt?

- Anyuci, a hugica, az a dögnek való fogatlan fosógép és rajta kívül már eggyel kevesebb testőrség.

- Ahogy hallom, nemigen kedveled a legifjabb jövevényt.

- Kellene? Az a kölyök még komoly fejtörést okozhat nekem, ha ivaréretté válik!

- Tirehn úgy magyarázta, hogy az ördögök ötven évig az anyjuk mellett maradnak. Talán ha az unokaöcséd az anyád mellett nevelődne, elkerülhetőek lennének a jövendőbeli problémák...

- Több ezer év telt el már azóta, hogy Tirehn bemagolta a démonnevelési kódexet. A világ változik, a gyerek apja pedig sosem hagyná, hogy az anyósa nevelje a fiát. De nem válthatnánk témát?

- Tán nem zavar ez a beszélgetés?

- Tán nem zavarna, ha karácsonyra egy román barátod eltűnéséről kapnál hírt?

- Jé, tényleg. Már elég régóta megkaptad az „ebédre” szóló meghívót. Ha érted, mire gondolok... Azonban tegnap is hallottam a főételről híreket. Ez, hogy lehet?

- Látszik, hogy nem szoktál sakkozni.

- Nem nekem való sport.

- Pedig akkor tudnád, hogy egy futót nem érdemes feláldozni azért, hogy az ellenfél királynőjét kiüsd! Zűrzavart okozol a parasztokkal, készenlétbe állítasz egy bástyát, a futóval cselezel egyet, és hátulról megrohanod a védtelen reginát a huszárral.

- És útközben mattot adsz a királynak.

- Ha ügyesen taktikázol, már a következő lépésnél. Persze minden részlet kérdése! A lényeg az, hogy ne siessünk el semmit. A kedves barátunkat, ha még aznap eltűntettem volna, amikor megkaptam a nevét, csak különleges aggodalmat szított volna a dolog. A rendőrség minden követ megmozgatott volna az ügyben. Minden bizonnyal feltűnt volna nekik, hogy a dartonville-i nyomozóiroda lekérte az ürge aktáját, s mivel minden nyom számít, még karácsony előtt megjelentek volna a városban az öltönyös emberkék. Még a végén ide is tolták volna a képüket, szerény személyemnek egy komoly gyomorrontást eredményezve. De ha karácsony estéjén eltűnik a tengerparti vityillójában, az asszonyát vádolják meg, ha nem éppen arra találnak bizonyítékot, hogy szerencsétlen férfi részegen leszédült a sziklákról, bele a tengerbe...

- Ötletes...

- Pontosan. Sherlock Holmes, Hercule Poirot, de még Adrian Monk sem derítené ki az igazságot.

 

Mintha ki lett számolva, amint Anger elkullogott, nyílt az ajtó, és berohant a két lakótársam. Eleinte észre sem vették, hogy nem vagyok egyedül, de amikor Orange megpillantotta a jóétvágyú szélparipát, máris földre vetette magát, és fel sem kelt onnan, amíg Anger rá nem mordult. Topus azért nem bizonyult ilyen tisztelettudónak. Számára elég volt meghajolni a gazdája előtt, majd odaszólt neki, hogy lassan indulhat ő is kifelé. Ugyanis az ördög família távozik, és Mihael is velük tart.

Anger már tudott a dologról, szóval nem sietett. Megvárta, amíg azok ketten összepakolnak. Topus otthagyta a bőröndjét a küszöbön, és elindult kifelé. Anger erre a bőröndöket összeszedni induló Orange felé iramodott, és miután felemelte a gnóm-ördög lánykát a sáljánál fogva, egyszerűen kilépdelt.

Egy perc sem telt bele, és Topus visszajött. Már kezdtem vigyorogni, de mint arra fény derült, a majom azért nem volt olyan gyámoltalan, mint amilyennek mutatta magát. Alighogy bejött, két gnóm-ördög is betévedt, és kivitték a csomagokat. Topus még annyit maradt, amíg elköszönt tőlem. Bár megjátszotta, hogy örül annak, hogy elmehet, arcán inkább szomorúság tükröződött, mintsem boldogság. Lehorgasztott fejjel távozott a szobából.

A démonok távozása nem történt meg csendesen, de mivel már annak előtte kiment az álom a szememből, egészen hajnalhasadtáig volt időm összepakolni, kitakarítani és nekikészülni az indulásnak.

A Tűzmalom sosem volt olyan kihalt, mint karácsony estéjének hajnalán. A rádióból szóló zene, mintha egy kísértetkúriát járt volna be. Magamnak sem akartam megvallani, de már nagyon vártam a távozást.

Fél nyolc tájékán járt az idő, amikor volán mögé ültem, hogy búcsút vegyek a malomtól.

Még messze volt a világosodás, és hófelhők takarták a napot, engem viszont így is elvakított a vastag hóréteg csillogása.

Nem volt elég a hó, ami nagyrészt beborította az erdőt, ezen felül egyedül az emlékezetemre tudtam támaszkodni, hogy merre van az ösvény, és hol vannak az árkok, gödrök.

A rádióban is egymás után jelentették be, hogy egyik repteret zárják le a másik után. A vonatok is vesztegelnek az állomásokon. London környékén egyre több hivatal zárta be a kapuit, kényszerpihenőre küldve az embereket, mivel azok amúgy sem tudtak bejutni a munkahelyeikre.

Azoknak nem jelentett a hó semmiféle problémát, akik otthon, interneten keresztül is elvégezhették feladataikat. A novemberi hóviharok következtében képződött káosz után egyre többen alakították úgy a munkájukat, hogy a hótorlaszok ne okozzanak nekik különösebb fennakadást.

A hírek bár rémisztőek voltak, az öcsém pont azon a novemberi napon jött Dartonville-be, amikor a környékünkön ugyanolyan ítéletidő tombolt. Igaz, este érkezett meg koradélután helyett, de végtére is egyben és sértetlenül ért el a városig. Ezt tudva, kétségek nélkül hajtottam át az erdőn.

Dartonville óriási karácsonyfadísznek tűnt a sok giccses dísszel, amit a kirakatok mögé, és az utcákra aggattak.

Minden második ember – kortól és nemtől függetlenül – mikulássapkában feszített. Több üzlet előtt vidám Télapó énekelt, s még forgott is a fém talapzatán. Volt olyan, amelyiknek mindene műanyagból volt, de akadt olyan is, amelyikről csak nehezen lehetett megállapítani, hogy nem élő ember.

Persze voltak mikulásjelmezes egyének is szép számmal. Minden volt tehát, ami egy jó ünnephez kellett.

A szolgálatiautót a rendőrségi parkolóban hagytam, s csak annyira szaladtam fel az irodába, hogy a bent lévőknek kellemes ünnepeket kívánjak.

A búcsú után kisiettem a vonatállomásra. A vonatom előreláthatóan félórát késett. Huszonöt perc múlva megérkezett, azonban kordont húztak a vonat lejárata elé, s csak az érkezőket engedték ki, de senki sem szállhatott fel.

Az egyik kollégához igyekeztem, de mielőtt kifaggathattam volna a helyzetről, megszólalt a zsebemben a telefon. Az öcsém hívott, mondván, hogy otthon egyedül a metró az, ami jár.

Mire elmondta, amit akart, az óriáskivetítőn a londoni járat mellett már nagyban ki volt írva a következő felirat: „TÖRÖLVE”. Mindemellé valaki megütögette a vállam, s ez a valaki a parancsnok volt.

 

- Figyelj, öcsisajt – szóltam a telefonba, de már legszívesebben nem neki szántam volna a szavaim -, később visszahívlak, de most le kell tennem. Weight parancsnok, mi járatban?

- A vonat, amivel készült elmenni, az egészen huszonhetedike reggeléig itt marad. Londonban minden tömegközlekedési eszközt leállítottak, a metrót leszámítva. Az ön járatát más is akadályozza. A hó Appledale-nél tönkretette a síneket. Karácsony másnapján kezdhetnek csak a javításba. Miss Long, kérem, ne vegye rossz néven, de mivel majdhogynem minden kifelé tartó járatot töröltek, nem tudna segíteni nekünk? Itt az egyenruhája – nyújtott át egy nejlon zacskót.  – Most minden segítőkézre szükségünk van.

- Csak előtte felhívom a családom, hogy ne várjanak potyára...

- Sajnálom, Long nyomozó helyettes, hogy itt ragadt. De jelen pillanatban úgy gondolom, biztonságosabb itt, a védett városban, mint kint a hóviharban...

 

Hányszor ismételtem el ezen szavakat a kétségbeesett utasoknak, akik a városban ragadtak...

Volt, aki megértőnek bizonyult, de olyan is akadt, aki visszaküldött az anyámba. Persze ezek között nem egy az anyámat még melegebb éghajlatokra is küldte, amikor megemlítettem, hogy egy cipőben járunk, mivel én sem szándékoztam Dartonville-ben tölteni a karácsonyt. Az emberek felháborodása pedig idővel egyre csak nőtt.

Már azt hittem, hogy az állomáson éjszakázom, de a munkaidő végeztével önkéntesek lepték el az állomást, így én és még tucatnyi munkatársam végül ott tölthette a karácsony éjjelét, ahova a szíve hajtotta.

Míg mások a családjukhoz igyekeztek, a meleg kis fészkükbe, én a Tűzmalom elhagyatott udvarán találtam magam, egy fejszével a kezemben. Gyújtóst aprítottam a következő napi tűzrakáshoz.

Azzal végezve következett egy kis sütögetés. A nagyi bejglijét készültem kivitelezni, a végeredmény pedig valami keserves lett. Legalábbis, ami a konyhát illeti. A tészta még egész jóra sikeredett, de a mosogatnivalók számát rendesen megnöveltem.

A nap maradékát a nappaliban töltöttem, a családdal videocsetelve. Az öcsém nagyon örült annak, hogy megeheti majd az ünnepi vacsora rám eső részét. Azonban, amikor apám kijelentette, hogy az ünnepi vacsorát elhalasztják egy nappal, hátha sikerül hazaérnem, az öcsém egyből talált magának kibúvót, hogy távozhasson a „látókörömből”.

A karácsonyfa díszítésig beszélgettünk, de amikor megérkezett a szomszéd az áldozati bárány szerepet kapott ezüstfenyővel, egy csapásra egyedül maradtam. Két film megnézése és jócskán éjfél után, amikor a Mikulás betuszkolja magát a kéménybe, furcsa hangokat hallottam a kandalló felől. Nemrég tettem fát a tűzre, így kiadhatta az is a hangot, én azonban mégis odanéztem, hogy meglessem, mi folyik ott.

Az álmosságtól félig lecsukódott szemeim egyből kerekre nyíltak, amikor megláttam az éjfekete szőrű lovat a parázsló fán trónolni. Úgy vacogott szegény pára, mint aki egy teljes napot töltött kint a hidegben.

 

- Érdekes – jegyeztem meg. – Dartonville-be Mikulás helyett Anger jár...

- Ne idegesítsd már – hallottam a nyíló ajtóval együtt Mihael hangját is. – Megmondtam neki, hogy csak akkor nem kell Tirehn mellett töltse ezt a dicsőséges ünnepet, ha sikerül megelőzzön, hazajövet.

- Miből érzem, hogy valami csoda folytán elvesztette a gyorsaságát...

- Meg akarta enni az unokaöccsét, és még csodálta, hogy az anyja minden erejét egy teljes napra elvette tőle...

- És neked adta? – kérdeztem.

- Az anyja az ő erejét is ugyanúgy elvette... – mordult fel a kandallóban melegedő paripa. – Én legalább nem vagyok olyan nyámnyila, mint az emberi mivoltom!

- Hogy hullna rád a Mikulás szánja – motyogtam -, nagy puttonyostól meg a rénszarvasokkal együtt!

- Alig várom a holnapot... Úgy eszem majd meg azt a hájas pacákot, mintha téged ropogtatnálak...

- Látom, itt pattanásig feszültek az idegek... – álltam fel a fotelből. – Nem számoltam rá, hogy ilyen hamar viszontlátlak benneteket, de ha már így esett, a karácsonyomat nem teszem tönkre egy test két tudathasadásának vitája miatt. Jó éjt!

 

Részemről lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést. Rá se hederítettem Mihaelre, úgy mentem el mellette. Talán arra számítottam, hogy utánam nyúl vagy Anger előttem terem, és visszatart, de nem történt ilyesmi. Ahelyett az asztalon felejtett mobilomon csendült fel a „Csendes éj”.

A dal nem volt csengőhangnak beállítva, és a mobil amúgy is már ki volt kapcsolva abban az időben, azonban mégis szólt az a karácsonyi ének, és abban a percben elhallgatott, hogy az asztalhoz értem.

A kijelző is sötét maradt, amiután megnyomtam az egyik gombot. A következő percben láttam, amint Anger a szemközti polc elé lépdel, majd felágaskodva a bal patájával bekapcsolja a rádiót. Valami kívánságműsor volt benne.

 

- A következő szám – mondta a DJ. -, pedig szóljon mindazon pároknak, akiknek a szeretet ünnepe civakodással kezdődött, szóljon nekik a Take That – The Flood című száma.

A dal úgy indult, mint egy áradat, de mielőtt Robbie Williams hozzálátott volna énekelni, a műsorvezető még egy utolsó hozzászólással betöltötte a szöveg előtti hézagot.

- M.A. üzeni Jacknek, hogy ilyen fagyban nemcsak az idő lehet csípős.

 

Anger erre prüszkölt egyet, majd visszaballagott a jó meleget árasztó kandalló elé. Egész addig követtem figyelemmel, amíg lefeküdt. Akaratlanul is azon kaptam magam, hogy mosolyra szalad a szám.

Az ablakhoz siettem. Odakint, mintha fehér függönyt húztak volna az ablak elé, úgy hullt a hó. Hiába néztem ki, nem látszott semmi a nagy fehérségben. Mindeközben a szám egyre csak szólt, én pedig úgy éreztem, ideje távozni.

Az ajtó felé fordultam, s akkor megláttam Mihaelt. Egyik kezét felém nyújtotta, míg a másikat a háta mögé rejtette. Ilyesfajta táncra való felkérést még sosem  volt szerencsém kapni.

Ha földig érő estélyi lett volna rajtam, biztos megfogom annak oldalát, és enyhén megelem, miközben meghajolok táncpartnerem akarata előtt, de úgy, egy szál pizsamában, rajta a begombolt köntössel nem volt miért finomkodni.

A szülővárosom tánciskolájának bukott tanulójaként nem mertem volna a vezető szerepét magamra venni. Azonban megjegyeztem a tánctanárom legelső intelmét: „Ne gépiesen mozogj, a ritmus legyen az, ami a lábadat vezeti”. Megfogadtam a tanácsát, és a dal végére már teljesen felszabadultan követtem a táncpartnerem lépéseit.

Órákon át karoltam volna Mihael nyakát, de az élet tudja jól, hogy kevés kell a jóból. Alighogy a zeneszám véget ért, elsötétült minden.

A sötétben és a kísérteties csendben villanások látszottak.

Vicces szemszögből nézve, a Télapó a gyerekeknek ajándékot hozott, míg nekünk havat, aminek a súlya alatt leszakadt a villanyvezeték...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 1
Összes: 213133
Hónap: 6463
Nap: 173