Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 2

2012.12.17

2. Hej rugó, rugó

 

Egy teljes hét telt el azóta, amióta a húgom távozott. Még egy nap, és Sasha következett. A fiú napról napra egyre fáradtabbnak látszott, és mivel egy napon még félóránál is kevesebbet tartózkodtunk egy helyen, ki sem tudtam szedni belőle, vajon mi nyomja a lelkét.

A virágágyásos kaland óta egy gnóm-ördög felügyelte éjszaka, de a szörny eddig semmi különöset sem vett észre. Csak annyit látott, hogy a srác kiugrik a paplan alól, a hátát szorongatva, esetleg belerúg az ágy lábába, persze készakarva. Rajtam kívül senki mást nem izgatott a fiatalember problémája.

Mihael és Anger a nagyszobában múlatták értékes idejüket. Előbbi a vállát masszíroztatta, utóbbi az ágyláb rongáló uraság laptopján lógott a neten. Ahhoz képest, hogy lóbőrben volt, kiválóan használta a patáit a gombok nyomogatására.

Topus magára vette a vészmadár szerepét, ugyanis állandóan azt hangoztatta, miszerint ítéletidő jön, és jobb lesz ha Sashával együtt én is távozok. Nekem viszont karácsony estéjére volt lefoglalva a jegyem, szóval maradt még időm. Amellett meg Topusnak fogalma sem volt arról, hogy a szülői házban mindig találnak nekem elfoglaltságot, és a sütés, főzés után a fenének lenne már kedve számítógép elé ülni, hogy befejezze a munkájához kellő papírmunkát. Meg persze Tracy húgom is ott van, aki boldogságában akár még sírva is fakadna, ha megtudná, hogy elmaradtam a munkával. Nem adhattam meg neki ezt az örömöt...

Ezen a fent említett napon, amikor nyoma sem volt Topus előrejelzésének, kicsit később jöttem el az őrsről a szokásosnál. Az autó az erdő közelében egyszercsak leállt alattam. Hiába próbáltam beindítani, az bizony nem indult.

Üzemanyag még volt benne, az indítószikrát is leadta, de mégsem történt semmi. Megnéztem a vizet és az olajat is, de mivel azok is rendben voltak, leállt a tudomány... Nem igazán értek én a kocsikhoz, de akkor nagyon bántam, hogy nem néztem sosem, mit csinál Sergiu a kocsival, hogy menjen.

Azzal nyugtattam magam, hogy nem vagyok autószerelő, és talán csak az tudna életet lehellni abba a tragacsba. Végül felhergeltem magam, és ordibálva jót rúgtam a kerékbe. Persze az sem használt, csak elcsúsztam, és kiterültem a földön. Mire felkászálódtam, két hatalmas fekete szárnyat láttam meg a nyitott motorháztető szélén kikandikálni. Locifán segédje rajtatérdelt a forró motoron, és a kábelek között matatott.

 

- Kisasszony – mordult rám munkája végeztével -, most próbáld begyújtani!

Nem hittem a fülemnek... Elsőre sikerült. A fekete gnóm-ördög úgy tűnt, ráakadt a baj forrására, és meg is oldotta a problémát. Hálám jeléül felajánlottam, hogy hazaviszem, mire örömében füttyentett egyet, és miután előjött egy másik vadon élő gnóm-ördög is, egy hatalmas köteg rőzsével, az autójavító beült az anyósülésre, míg a társa átadta a terhét, és ő is beült a kocsiba. Én megpakoltam a csomagtartót, azután elvittem őket a barlanghoz, ahol éltek.

Locifán kint ült egy széken és pipázott. Meg sem lepte, amikor meglátott. Miután a gnóm-ördögök eltűntek a barlang mélyén, a kobold mellé igyekeztem, hogy kellemes ünnepeket kívánjak neki, és a barátainak is. Locifán erre kuncogni kezdett. Kis idő múltán felnézett rám, s elnézést kért a nevetésért.

 

- Semmi gond – válaszoltam. – A magadfajta biztos nem ünnepli Jézus születését.

- Szó se róla, Lady Long. Nem ezen nevettem az imént. Anger napok óta dúdolászik egy dalt, és ma végre a nyomára akadtam.

- Milyen dalról van szó?

- Nem jut eszembe most hirtelen, de egy régi magyar nótát komponált át. A dal egy Rigó nevű lóró szól... Egy részeges lóról. Most nem kezdek itt énekelni, ha nem baj. Még a komám a végén rárak a kóróval együtt a tűzre.

- Gyere, Rigó – kapott a kobold vállához a fekete gnóm-ördög. – Most bemegyünk, és nem terjesztjük a náthát. Szervusz, Jacqueline!

 

Az öreg harcsa bajszú kobold egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Ezek a démonok aztán értettek a rejtőzködéshez. Úgy mentek be a barlangba, hogy egyetlen nyomot sem hagytak maguk után.

Én sem maradtam sokat a hidegben. Beszálltam a volán mögé, és hazamentem. Alig vittem fedél alá a járgányt, amikor a két fehér ló átugrotta a karámuk ajtaját, és a kocsi elé telepedtek. A motorból áradó meleg csalta őket oda. Egy pillanat múlva Anger is feltűnt. Ő meg sem állt a motorháztetőig.

Ahhoz képest, hogy naponta csinálta a mutatványát, még akkor is attól reszkettem, hogy behorpasztja a karosszériát, de szerencsére ügyelt rá.

 

- Oriole (rigó) – szóltam oda Angernek -, az autóra holnap is szükségem lesz. Ha lehet, ne törd össze!

Erre válasznak egy jó hangos kurjantást kaptam. Feltételezem, magyarul kórikált, mert csak az első szót értettem belőle: „hej”. Hamar magára hagytam a három lovat. Jobbnak láttam mihamarabb bemenni a jó meleg házba. Mire becsuktam a bejárati ajtót, Anger már a patáit törölte a lábtörlőben. Jókedvűen horkantott egyet, majd dúdolászva becammogott a nappaliba.

Nem akartam senkivel sem találkozni a természetfölötti erővel rendelkezők közül, szóval első utam a szobámba vezetett. Odabent szerencsémre nem volt senki.

Jó félórát ledőltem pihenni, mielőtt meglátogattam volna az ebédlőt. A főtt ételt nem kívánta a gyomrom, szóval maradt a gyorsfagyasztott pizza, amit a mikróban megmelegítettem. A szagokra megjelent Sasha is. Gondolom, direkt ette a pacalt velem szemben... De akkor sem kapott a pizzámból!

A vacsora végénél feltűnt Anger, már megint azt a dalt dúdolászva. Sasha idegesen a ló képébe vágta a tányérját, a maradék pacallal, azután kiment. Anger nem hagyott semmit sem veszendőbe. Másnap be kellett tervezzek egy kitérőt a piacra, hogy vegyek egy szett tányért, mivel az már tényleg hiánycikké vált arrafelé.

Az estebéd után a szobámba készültem, ahol a megérdemelt pihenőmet terveztem eltölteni. A szerencse úgy hozta, hogy Sasha szobája előtt egy halom papírt találtam. Minden ugyanaz a szöveg állt. Egy vers volt, ami feltételezésem szerint magyarul íródott. Amikor a kedves barátomat megkérdeztem, hogy mi az a rakás papír, annyit felelt, hogy Topus hagyta széjjel, több más lappal együtt, de azokat a sorozatban kinyomtatott verseket lökte csak ki. Egyetlen példányt meghagyott, amit a többi papírra tett, és a nyomtató mellett hagyott.

Elvittem egy lapot a kilökött fecnik közül. Beírtam az első két sort a keresőbe, amivel meg is leltem a teljes szöveget. Mint kiderült, egy dal volt, amolyan paródia féle, ahogy azt Locifán is előre megmondta.

Egy netes fordítóprogrammal lefordítottam a teljes szöveget. Volt, amit képtelen volt lefordítani, de a lényeget értettem. Az egyik sornál felakadt a szemem. Azt írta: „Felmásztam a virágágyra/Inkább fekszem műtrágyára”. Amint a következő részletet elolvastam, már szaladtam az ajtó felé. Éreztem, hogy nemsokára bekövetkezik a következő mondat: „Rekamémat beraktam a kályhába”.

Rohantam, mint az őrült, át a másik szobába. Be sem kopogtam, amikor meghallottam a dühös ordítást. Benyitva, Sergiut a kandalló előtt találtam, amint a szétvágott matracot tuszkolja be a tűztérbe.

 

- Sasha! – szaladtam oda. – Te bolond, mi a fenét művelsz?!

- Ez a szar ágybetét megőrjít! Valami belém szúrt!

- Egy rugó... A hátsódba?

- Képzeld, pontosan így történt! De most átszúrta a matracot is, és még vérzett is az ülepem. Ha nem hiszed, megmutatom!

- Ne-ne! – hátráltam meg, közben még félre is néztem, nehogy beteljesítse az ígéretét. A fegyverzetét tartogassa csak a húgomnak.

- Mi az a kezedben? – kérdezte Sasha a következő pillanatban.

- Ez annak a sok példányban sokszorosított versnek a fordítása, amit nem rég kihajítottál. Valami I.H.M.-től a... Látod a címet!

 

- Rugó, rugó...? A rökamémat a kályhába? Mert a matrac belém bökött, a gatyámon lyukat ütött? Ezt bárhonnan nézzük, nagyon ismerős nekem. Hol van az a kurva majom?!

- Te, Sasha... Ne Topust hibáztasd...

 

Ahogy a fiú felém pillantott, én a lángokban álló matrac felé böktem a fejemmel. A fiú közelebb ment hozzá. Úgy láttam, neki is feltűnt az az egy szál rugó, ami kijjebb volt a többinél, és aminek a görbe vasrúdjának felén két párhuzamos zöld csík látszott. Sasha arca vörössé pirult a düh hevében. Forró fejjel az égetően meleg vashoz nyúlt, hogy kitépje, de ahelyett csak a tenyerét égette meg.

A segítségére siettem, s ez volt az egyetlen szerencsém, ugyanis amint elléptem a résnyire nyitva hagyott ajtótól, az kicsapódott, s ha ott maradok, engem is hátba vert volna, az kétségtelen.

Mihael állt a küszöbön. A haja és a ruháinak nagy része is lángolt. A következő percben az ablak magától kitárult, hogy azonnal utána kiugorjon az az egy szál zöldsávos rugó a matracból és Mard Elt megszégyenítő vihogással kipattogjon, egyenest ki az udvarra.

Érthető volt ezek után, hogy Sasha kizavart engem is, és mindenki mást a szobából. Angernek ez a húzása valamiképpen vicces volt, csakhát elfelejtette, hogy a karácsony az ajándékozás ünnepe, és nem a tréfálkozásé.

Korareggel tértem vissza a húgom és Sergiu közös szobájához. Öt percig biztos álltam az ajtó előtt, de az nem nyílt ki, hiába kopogtam be annak előtte, és nem is hallottam semmi mocorgást odabentről. Végül benyitottam. A szoba üres volt. Sasha egy levelet hagyott, amiben megírta, hogy a reggeli vonattal megy Londonba. Ha keresem, nyolcig elérem a vonatmegálló várótermében.

Nem töprengtem rajta sokáig, hogy mit cselekedjek. Felöltöztem, és autóba ülve behajtottam Dartonville-be. Sasha tényleg ott volt, ahol meghagyta. Egy pohár kávéval a kezemben léptem elé. Ő szívélyesen elfogadta. Látszott, hogy nem aludt azon az éjszakán sem valami sokat. De ezzel hasonlóképpen voltam én is. Egy percre sem bírtam lehunyni a szemem, pedig egyik „szobatársam” sem kezdett bele a szokásos horkolásába.

A vonat meglepő módon percre pontosan ért be a peronra. Segítettem Sashának felvinni a cuccait, majd elköszöntünk egymástól. A fiú melegen ajánlotta, hogy menjek én is minél hamarabb, mert nagyon rossz időjárást jósolnak a szakemberek, de én csak a fejemet ráztam. Nem hittem soha életemben az időjósok előrejelzésében. Kis időn belül a szerelvény elindult, és hamar el is tűnt a látókörömből.

Ezek után szóba sem álltam Mihaellel sem Angerrel két teljes napig. Az előbbi nagyban állította, hogy semmi köze az egészhez, de amennyire ismertem, a másik énjének nem volt előtte titka. Végül megegyeztünk abban, hogy senki sem hozza fel a témát a közelemben, de a Tűzmalomban a távollétem alatt sem, mert kirepül az otthonomból. Nem is tudom... Talán a véletlen folytán láttam annyi gnóm-ördögöt csapatostúl kirepülni az ablakon.

Ennek a „Hej, rugó, rugó” című dalnak a refrénjét viszont néha azóta is dudolászom, ha eszembe jut a Sasha és Anger között történt incidens...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Augusztus >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Statisztika

Online: 1
Összes: 147922
Hónap: 9392
Nap: 247