Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 94

2016.12.01

94. A letagadott valóság

 

Ott ültem a barlang egy nyirkos pontján, és bár tudtam, hogy nem maradhatok tovább, annyira lesújtott a hír, hogy még szükségem volt egy kevés időre, hogy összeszedjem magam. Pedig épp, hogy abból nem volt sok. Én ezt bár nem akartam belátni, de kísérőim cselekedtek helyettem. A fekete szárnyú gnóm-ördög felhúzott a porból, majd egyszerűen ölbe kapott, és úgy menetelt kifelé. Na persze én is lassan összeszedtem magam, és inkább a saját lábamon akartam tovább folytatni az utamat. Nem volt szükségem a segítségre, legalábbis, ami a helyváltoztatást illette.

Ahogy mentünk a sötét járatban, többször is Origóra néztem. Végül nem bírtam megtartani magamnak a kérdést, és rákérdeztem, hogy a parancsnok volt-e, aki úgy helyben hagyta. Farkas ekkor elmondta, hogy nem ő volt, igaz azért a monokli a jobb szeme alatt az a férfitól származott, de a sebek nagy részét a barlangban szedte össze, miközben a társait mentette Mihael gnóm-ördögeitől, valamint a törpe barlang berobbantási kísérlete is váratlanul érte.

Ahogy ott beszélgettünk, miközben kifelé tartottunk, csapatunk harmadik tagja megtorpant.

 

- Jaj, ne! – sóhajtott fel, de jóformán annyi ideje maradt csupán, ugyanis a következő percben már ott állt előttünk két vicsorgó gnóm-ördög, s ahogy Farkas fejét követve én is hátranéztem, onnan is jött ugyancsak kettő, szintúgy vicsorogva. Az bizonyossá vált előttem, hogy mind a négy Mihael szolgálatában áll, erről az is tanúskodott, hogy Origó kitárta jobb kezét, s tenyerében egy tűzlabdát készült megformálni. Ekkor szóltam közbe.

- Ne ronts a helyzeten! – kaptam a könyöke után. – Amíg köztetek vagyok, biztos vagyok benne, hogy nem fognak támadni!

- Kellett nektek cseverészni! – fakadt ki a fekete szárnyú bestia. – De én aztán biztos nem várom meg, hogy ők tegyék meg az első lépést!

- Várj! – kiáltott rá Origó, aki látszólag megbízott a szavamban, mivel eltüntette a tűzlabdát. Persze nem sokkal később ki is derült, hogy miért tette valójában, amit tett: alig fél percre rá feltünt Mihael. Emberi alakja volt, ördögi oldalából egyedül csak a szarvai látszottak. A korábbi harc nyomai még jól látszottak rajta, de győzelméről mi sem árulkodott jobban, mint Mikael teste, ami a válláról lógott le. Azt hittem, hogy amint eléri a szolgáit, rögtön közéjük hajítja a véres homlokú srácot, aki szintúgy visszavette hétköznapi kinézetét, épp csak nem volt az eszméleténél. Bár én ezt első ránézésre nem volt honnan tudjam. Épp ezért felsikoltottam, és egyből odarohantam megnézni, hogy mi van vele. Az arca bár hideg volt és csurom vér, a pulzusa tisztán kivehető volt. Ekkor felnéztem Mihaelre. A férfi épp Origóval farkasszemezett. Majd a kínos csendet pontosan Farkas törte meg.

 

- Hiszel hát nekem? – kérdezte, s ahogy értettem, ők már bizony csevegtek egy ideje, meglehet nem a szájukat használva.

- Long egyben van, ahogy az Excalibur is. Már kiadtam a szolgáimnak a parancsot, hogy függesszék fel a támadást!

- De el is hiszed mindazt, amit magyaráztam, vagy csak Jacqueline miatt hoztad a döntésed?!

- Ha akarok a fejedbe látok. Legyen ennyi elég!

 

Azzal sarkon fordult, és vállán még mindig az ájult Mikaellel, megkerülte két szolgáját, majd arra folytatta útját, amerre mi is tartottunk.

Határozottan tartott valamerre, és bizony az nem a kijárat volt, mivel egy elágazódásnál nem a távolból zöldellő, napfényes kijárat felé fordult. Az egyszerű villanykörtékkel megvilágított járaton keresztül egy ismerős helyre vezetett bennünket. Egy ajtón benyitva egyszeriben abban a szobában találtam magam, ahol már egyszer korábban is voltam. Arról a dolgozószobáról van szó, melyben egyszer Locifán vendégül látott, pontosan a Towerfield fiú halálát követően.

Mihael itt az ájultat egy heverőre fektette, majd csak annyit hallottam, hogy csukódik hátunk mögött az ajtó, s hátranézve azt vettem észre, hogy ketten maradtunk a szobában. Egyből kiegyenesedtem, de hirtelen azt se tudtam merre menjek előbb: megnézni, hogy miért maradt kint Origó, bár inkább ahogy kinézett, miért zárták ki, vagy előbb inkább próbáljam biztonságba helyezni Mikaelt, na már ha ezutóbbi egyáltalán lehetséges lett volna abban a helyzetben... Végül Mihael törte meg a csöndet, amit én már izgatottságomban telesóhajtoztam.

 

- Gondolom – jegyezte meg, rám nézve –, félted a drága zenetanárodat. Még mielőtt kirohannál megkeresni, közlöm, hogy én kértem, hogy hagyjon bennünket kettesben. Cserébe biztosítottam közös ismerősünk, Locifán épségét.

- De mégis...

- Hagyjuk most ezt! – vágott a szavamba, miközben levett az asztalról egy csomag papírzsebkendőt, amiből kivett egy darabot, amivel a fiú arcát készült letakarítani. – A lényeget ma sikerült lássam. Itt az ideje, hogy megtudj valamit! A mai napon megtudtam abszolut mindent Mikaelről. Az ördögi arca nem egyezik az emberi kinézetével, tehát egy „felnőtt” félvér, aki tökéletes emberi álca mögé képes rejtőzni. Főnemesi képzésben volt része, ezt bizonyítja, hogy az ördögi felét teljes mértékben képes elzárni. A harcstílusából ítélve több, mint kétszáz éves, a törpe viszont nincs több huszonöt-harminc évesnél.

- Dehát az mégis, hogy lehet... Akkor az a mocsok nem is az anyja...

- Nem, Jacqueline, nem erről van szó. Nem tünt fel, hogy mit tett ma az a nő?

- Majdnem kinyírt minket...

- De nem tette meg, még a fiával sem! És mit tett veled? Megpróbált minél távolabb tartani a Tűzmalomtól, akárcsak a húgodat és a családját. Ezen felül hallottad, mit mondott az Excaliburról, mintha ott lett volna a kard egybeolvasztásánál, ami viszont tudtommal eddig csak egyetlen alkalommal történt meg, ennek mindketten szemtanúi voltunk nem is olyan rég.

- Úgy gondolod, hogy a törpe a jövőből jött?

- Jacqueline, Mikael kezében lett újra egész az Excalibur. És ez nem azért történt, mert ő lenne a modern Arthur, hanem azért, mert ő a Tó Asszonyának gyermeke!

- A törpe a Tó Asszonya?

- Vagy valami hasonló, olyasvalaki, akit az Excalibur aként azonosított. Nem adtunk esélyt a törpének, hogy megmutassa, hátha képes egésszé tenni az Excaliburt annak egy darabjával a nedves kezében!

- Mihael, mire akarsz kilyukadni?!

- Tudod te azt nagyon jól... Elmagyaráztam már mindent úgy a félvérről, mint annak sérült lelkű anyjáról! Már csak a gyerek apjáról lenne jó megtudni többet, de fogadni mernék rá, hogy nem egy, hanem kettő is van neki! Az egyiktől az ördögi spermát kapta, a másiktól pedig a démoni örökséget. Jacqueline, én már többé nem tagadom tovább, ez a fiú itt, előttünk, az én véremből való!

- N-nem... – hátráltam remegve. – Biztos van rá racionális válasz!

- Felsoroltam már minden tényt! Ennél racionálisabb következtetést nem lehet leszűrni! És végezetül, nézz magadra! Úgy véded ezt a kölyköt, mintha a sajátod lenne!

- Mert megmentette az életemet!

- Igen, kinyitotta a Tűzmalom kapuját, mert arra minden félnótás képes!

- Nézz már rám, bazd meg, úgy nézek ki, mint a törpe?! Amúgy meg veled napi szinten fetrengek a hálószobában, nemde?! Ez egy baromság! Amúgy meg komolyabb problémáink is vannak most, minthogy idióta feltevésekkel bombázz!

 

Mihael megcsóválta a fejét, miközben én meg fel-alá jártam a szobában. Olyan ideges lettem, hogy teljesen úgy éreztem, mintha a könyvespolcok egyre jobban közelednének felém.

Legszívesebben ordítottam volna, de egyszercsak jött egy ötlet, mire sarkon fordultam, és elindultam az ajtó felé. Mihael viszont felugrott, és még mielőtt a kilincshez nyúlhattam volna, Mihael utánam jött, és a kezem után nyúlt.

 

- Jacqueline! – szólt hozzám, miközben közelebb húzott magához, majd átölelt.

- Ezt ne! – löktem el magamtól tiltakozóan. Sosem volt köztünk semmi, nem szerettem volna, pont akkor az ölébe kerülni.

- Jacqueline, csak hallgass végig!

- Én sosem lennék képes arra, amire az a szörnyeteg!

- Jacqueline, ismerlek, tudom, hogy normális körülmények közt sosem tudnál ártani ártatlanoknak! Azonban mást is láttam! Mást sem tettél az utóbbi időben, csak Mikaelt óvtad, mint egy anyatigris, és mi történt? A törpe nem bántotta, pedig megadatott a lehetősége rá! Nem kérek mást, Jacqueline, csak azt, hogy higgy! Higgy magadban, az alapvető természetedben! Te nem vagy gonosz, képtelen lennél a világot felégetni! Te hidd el, mert én tudom! Ez az egyetlen esély arra, hogy békés úton megállítsuk azt a nőszemélyt!

- Ez ostobaság! Az a rohadék nem én vagyok!

- A hit nem ostobaság!

- Mondja ezt nekem a Pokol várományosa?!

- Jacqueline, a törpe mesélt neked magáról?

- Hogy jön ezt most ide?

- Felelj, mondott magáról bármit is? Talán valami olyasmit, hogy a gyermeke apja kiírtotta körülötte a legtöbb embert, akiben megbízott, talán a családját, talán a barátait, kollégáit? Mert Jacqueline, nekem ez volt az első ötletem, amikor megsejtettem, hogy te lehetsz a Tűzdémon arája! A hálómba akartalak fűzni, gonosszá akartalak tenni, hogy uralkodhassak rajtad, de miután láttam, hogy miként reagáltál a Towerfield gyerek halálára, rájöttem, hogy te annál makacsabb vagy, minthogy bedőlj az ördögi cselnek. Pedig mindazt Omega azért intézte úgy, hogy megalapozza a munkámat!

 

A hátamon futkosott a hideg Mihael szavai hallatán. Nem volt ott, nem tudhatta, mit mondott nekem a törpe, és mégis leírta a vele történteket. Addig száz százalékosan tagadtam mindent, ami arra utalt, hogy közöm lehet a törpéhez, pedig aztán már addig is annyi bizonyíték került elő, mint a szemét. Többé viszont nem zárhattam ki a lehetőséget. Főleg tudva, hogy ezzel az információval talán végleg megállíthatjuk azt a szörnyeteget!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 1
Összes: 339682
Hónap: 6331
Nap: 302