Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 93

2016.11.22

93. Véres végjáték

 

Az előző fejezetben ott hagytam abba az események részletezését, amikor Mikael és majdnem druszája együttes erővel zavartak ki a küzdőterükről.

Egyikük véres arccal, ám harckedvvel a szemében, míg másikuk ördögi tűzzel a szemében készültek megküzdeni egymással. Én pedig ott álltam nem messze a kijárattól, és azon gondolkodtam, hogy miként akadályozzam meg, hogy ott, a föld alatt elszabaduljon a pokol.

Addig-addig töprengtem, hogy a két férfi egymás torkának rontott, és pillanatokkal később már csak a porfelhőt láttam, amit ők maguk vertek, miközben harcoltak.

A kezemben lévő kardra pillantottam, mintha attól vártam volna a megoldást, az viszont a végére mégsem attól a mesebeli kardtól érkezett. Történt ugyanis, hogy a lyukból, amin beestem, egyszercsak egy kötél ereszkedett alá. Felnézve, a sötétben nem láttam semmit, viszont ráismertem egy hangra, a fekete szárnyú gnóm-ördög hangjára. Hiába kiabált, hogy kapaszkodjak a kötélbe, ő majd felhúz, én önfejűen tudomást sem vettem róla. Mindenáron a két viaskodót akartam leállítani, mielőtt bármelykőjüknek is valami baja esett volna. Nem tudom, honnan vettem az ötletet, de felemeltem a kardot, majd feléjük fordulva lesújtottam, miközben ezt kiáltottam.

 

- Válaszd szét őket!

Talán nem fogalmaztam a legprecízebben, vagy talán csak a kardot becsültem túl, mindenesetre nem szétválasztani készült őket, hanem szétvágni. Ha Mihael nem ismeri a kard erejét, és még idejében nem idézi meg ismét a trigont, talán véget is vetettem volna úgy a küzdelmüknek, mint az életüknek.

Így viszont csak azt értem el, hogy az átlátszó energianyaláb, ami délibáb módra készült halálos csapást mérni a két férfira, beszorult a trigon fogai közé, és eltérítette azt, egyenest a fal felé. Az egész barlang beleremegett az újabb csapásba, ami a belsejét érte. Kődarabok és por hullott alá, miközben mennydörgő hang járta be az egész termet.

 

- Menj innen, te őrült! – üvöltött rám Mihael. – Ne várd meg, amíg én hajítalak ki innen!

 

Ha már ilyen szépen kért meg rá, nem vártam meg, hogy megismételje magát, ne adj Isten, beteljesítse az ígéretét, így végül megkapaszkodtam a kötélben, ami a résből alácsüngött, és az Excaliburral együtt hagytam, hogy odafentről felhúzzanak.

A fekete szárnyú gnóm-ördögnek egy másik társa is segített, ő segített a felszínre, de mint kiderült, hárman vártak rám odafent. Ez a bizonyos harmadik személy nem más volt, mint Origo.

A férfi feje be volt kötve a homlokánál. A gyolcs közben már részben át is volt ázva. Egy nagyobb kődarabon ült, de csak arra várt, hogy kihúzzanak, mert hamarjában felállt, és bár kicsit öregurasan, de elindult felém.

Ahogy közeledett felém, képtelen voltam megállni, hogy feltegyem neki a kérdést:

 

- Tehát nem önszántadból adtad át a Törpének a kard rád eső részét...

- Pedig Mihael valószínűleg azt hiszi, és azért támadt a barátaimra.

- Mégis mi történt veled?

- Előbb talán ülj le...

- Ne játszunk itt egymással, bökd ki inkább, hogy mi történt!

- Hát jó... De magadra vess... Az úgy történt, hogy a városban voltam épp, amikor a kollégáid egyszercsak rám törték az ajtót. Maga Weight parancsnok személyesen tett bilincset a kezemre, és vitt be az őrsre. Azzal vádolt, hogy elraboltalak...

- A parancsnok... téged, Farkas Pirost? Úgy tudtam, hogy barátok vagytok.

- Nem lehetne ezt a roppant érdekes beszélgetést innen távolabb folytatni?! – szólt ránk a folyton morgós hangulatban lévő gnóm-ördög.

- Kérlek, barátom, most az egyszer ne szakíts félbe – nézett a bestia felé a démon.

- Felőlem... – vont vállat a megrögzött Orange-fan. – De ne nekem panaszkodj majd, ha leviszi a tököd egy eltévedt tűzgömb vagy mit tudom én, mi! – A bestia azzal vállat vont, és kitotyogott a teremből.

- Épp ennyire komoly a helyzet? – néztem aggódva a férfira.

- Kérlek, Jacqueline, hadd mondjam végig. A helyzet nagyon komoly.

- Csak nem ártottál a parancsnoknak?!

- Ami azt illeti, éppen ő készült nekem ártani. Ismered a XXI. századi kihallgatási módszereket? A piszkosabbik fajtát, amikor lekapcsolják a kamerákat, és úgy mennek be faggatózni. Samuel mondhatni kifordult önmagából. Akármit mondhattam neki, meg sem hallotta, amit mondtam. A végén már abban is kezdtem kételkedni, hogy egyáltalán érti-e, amit mondok neki. Aztán váratlanul kicsapták az ajtót, és lóhalálában becsörtetett Lilly apja.

- Mrs. Weight apja, a parancsnok apósa?

- Bejött az öreg, és akkor, ahogy kinyílt az ajtó, hirtelen megláttam az ajtó mögött egy álomhozó koboldot. Abban a pillanatban megértettem, hogy Omega keze van az egészben. Nem hiszem, hogy ismernéd ezeket a koboldokat, ezért hadd mondjak róluk pár szót.

- Már korábban találkoztam eggyel... Kicsit babrált a memóriámmal a drágaság.

- Ez a specialitásuk. Még a legnemesebb őrzők vagy démonok tudását, erejét is felülmúlják, ha elég tehetségesek. A korábbi koboldkirály biztos nem engedte volna kicsúszni a kezéből, de ezt az újat nem igazán tisztelik... Azonban mindez most mellékes, hadd térjek rá inkább a lényegre, és tisztázzam az eseményeket, amik azután történtek, hogy az öregúr belépett a terembe. Alighogy belépett, és Sam meglátta, azonnal rájöttem, hogy a kobold játszik az elméjével, mivel Smith, Graham Smith néven szólította.

- Graham Smith? De hisz az a város mágnása! Mindenki tud a kétes ügyleteiről, de a háta mögött álló könyvelők, ügyvédek és felsőbb körökben lévő cinkostársai révén sérthetetlen! A parancsnok utálja! Ez köztudott!

- És ha nem tévedek pontosan az volt a legnagyobb félelme, hogy egy napon majd pontosan Mr. Smith fogja közölni vele, hogy ki van rúgva, de előtte még elnézést kell kérnie egy bizonyos „Engelbert Amdenil” néven beazonosított egyéntől, hogy tévesen megvádolta tömeggyilkossággal.

- Engelbert Amdenil? Ez egyike Omega fedőneveinek, amivel az országba utazott!

- Amikor ezt Samuel meghallotta, gondolkodás nélkül fegyvert rántott, és rám fogta. Próbáltam vele beszélni, de hiba volt... Ő azt hitte, hogy gúnyolódok vele. Sajnos az apósa is hasonlóan próbált tenni, és még közeledni is kezdett felé. Samuel a haragtól teljesen elvesztette a józan eszét, amikor már azt hittem, hogy rám lő, egyszercsak megfordult, és... Már nem tehettem semmit. Hátrakötött kézzel a székhez voltam bilincselve... A lövésre pillanatokon belül ellepték a helyet a társaid, hamar leszerelték Samuelt, akinek teljesen eltorzult az arca, amikor a kobold varázsát befejezően meglátta a földön fekve a szíven lőtt apósát. Az őrsön pont ott volt egy mentőcsoport valami közlekedési baleset okán, de már ők sem tudtak segíteni szerencsétlen emberen... Ha tudtam volna, hogy ez lesz, nem hagyom idáig fajulni a dolgokat...

- Nem a te hibád... – huppantam le a földre a tragédia hallatán. – Mit tudsz a parancsnokról?

- Azonnal benyugtatóztatták, és elzárták. Többet nem tudok, mert elengedtek. Viszont Omega pontosan ezzel az ocsmány húzásával tett szert az Excalibur közepére, amit addig én, vagyishogy ti őriztetek...

- Hogy érted, hogy mi őriztünk?

- Furcsa mód egy törpenövésű rendőrezredes pont a helyszínen volt, aki pillanatnyilag átvette az őrsön az irányítást.

- Egy törpenövésű rendőrezredes? Az a riherongy is ott volt?

- És miután elvették Samueltől a jelvénye és szolgálati fegyvere mellett többek között a raktár kulcsait is, az ezredesnő könnyedén besétált a bizonyítékraktárba, és jóformán a szemem láttára magához vett egy bizonyos dobozt. Jól tudta, hogy hova, melyik polchoz kell lépnie, hogy melyik dobozt kell levennie... Mintha csak szórakozott volna velem...

 

Lesütöttem a szemem. Ott lehettem volna, de akkor épp a Tűzmalom túlsó oldalán voltam, és mintha az az átkozott Törpe mindezt előre tudta volna...

Lesújtott a kisöreg halálhíre, no meg a parancsnok karrierjének ilyen nemű vége. Tudtam, hogy őt már sohasem helyezik vissza Dartonville rendőrőrsének élére, sőt talán életében már sohasem fog újra szabad lenni. Mellesleg sajnos valóban ez történt. Ez lett Samuel Weight tragédiájának legelső momentuma. A következő csapás akkor érte, amikor a felesége beadta a válópert, és közölte vele, hogy soha többé nem engedi a lányuk közelébe. A végső döfést mégsem a széthulló családja miatt kapta, és főleg nem tőlük. Azt egy fegyenc adta le rá, akit ő maga helyezett hűvösre tíz évre gyilkosság miatt. Ha a parancsnokot csak egy héttel később szállítják abba a bizonyos börtönbe, ahol a végzete várta, talán megúszta volna, hisz még csak annyi volt hátra későbbi gyilkosa büntetéséből, ám így egykori főnökömre nem tizenöt év letöltendő börtönbüntetés várt, hanem az örökkévalóság...

Ez lett tehát életem egyik legjobb főnökének sorsa, ám a történetnek, a történetemnek itt még nincs vége, hisz ott, Origo szolgáinak otthonában, pontosan a talpam alatt szörnyű harc dúlt a Zöld két utódja között. 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 2
Összes: 339683
Hónap: 6332
Nap: 302