Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 73

 73. Az artista és a Graffiti gyáros

 

Borzongás szaladt végig bőrömön, amikor meghallottam a húgom közölnivalóját. Előbb felé néztem, de csupán egy pillanatra, utána egyből Tirehn felé kanyarodott a fejem. A férfi homlokán megvastagodtak az erek, és bár jó négy lépésnyi távolságra állt tőlem, tisztán hallottam szapora légzését.

A húgom elszaladt mellettem, a rendőrautó felé véve az irányt. Én is arra indultam, de előbb még megkértem Tirehnt, hogy nyugodjon meg, és hogy ne kövessen bennünket. Nem szerettem volna, hogy elkapja a bosszúvágy és a törpe mellett az őrsön dolgozókat is megtámadja.

A férfi nem felelt, és sajnos a viselkedése alapján semmi bíztatót nem tudtam előre megjósolni, mindenesetre előkerült valahonnan Topus is, és legalább ő úgy láttam, hogy szót ért a démonnal, avagy vele legalább beszélt.

Azt, hogy miről diskuráltak, nem hallottam, fontosabbnak találtam beszállni a húgom mellé, hogy minél előbb elindulhassunk, vissza a városba.

Tracy nem várta meg, amíg Sasha odaért, alighogy beszálltam elfordította a kulcsot, a motor felbúgott, de azonnal utána leállt. Ismét próbálkozott a gyújtással, ekkor csak kerregés hallatszott a motorház alól, harmadik próbálkozásra pedig el sem indult.

Az enyhén ittas Sasha megállt a kocsitól néhány lépésnyire, megvakarta a fejét, majd intett a húgomnak, hogy nyissa ki a motorháztetőt.

Átnézte, amit ilyenkor szokás, de benzin bőven volt benne, az olajjal is minden rendben volt, ahogy az aksival is, a víz sem okozta a gondot és külsőre az alkatrészeken sem látszott semmi hibára utaló jel. A kocsi azonban csak nem indult.

Tíz perc múlva Tracy dühösen szólt oda a választottjának:

 

- No, Mr. Plumbu, mégsem értessz olyan jól ezekhez a járművekhez, mint ahogy mondtad!?

- Figyelj, Tracy! – törölte meg Sasha olajos kezével a homlokát. – Ezeket a járgányokat nem a magamfajta hobbiszerelőknek fejlesztették ki!

- Akarod mondani, kocaszerelőknek...

- Mondj, amit akarsz. Tégy elém egy Daciát, Trabantot vagy Ladát, azokba akármikor életet lehelek! Még Moskvich is jöhet!

- Most van előtted egy Land Rover, érd be azzal!

- Hé, gyerekek, nyugalom! – próbáltam csitítani a párt. – Ha már egyszer letartóztatták, elszökni már nem fog!

- Long nyomozó helyettes – fordult felém Lotra –, elfelejtetted talán, hogy milyen pusztításra képes a kicsike?

- Ha engedte magát letartóztattatni, annak megvan az oka! Hidd el, meg fog bennünket várni.

- Ha gondolod – szólt hozzám Tirehn –, téged elvihetlek a városba.

- Inkább Tracyt – feleltem reflexből. – Látod, milyen kedve lenne már a kihallgatáshoz.

- Egyedül téged viszlek el, ha akarod! A húgod allergiás a lószőrre.

- Amúgy se mennék veled kettesben sehova! – kontrázott Tracy. – Nővérem, ha akarsz, menj vele. Jobb lesz, ha nem váratjuk tovább azt a tűzrittyentő kis tündért. Ez a másik tündér meg ki tudja, hogy mikor lehel életet a kocsimba.

- Drágám, ha jól tudom, valamikor etájban rendezik a bécsi újévi koncertet. Nem akarod megnézni, hogy nincs-e már adásban?

- Sergiu... Dolgozz!

 

Tracy tényleg harapós hangulatban volt, ez ordított róla. Nem bírtam tovább ott állni, és nézni, ahogy eszik egymást a szerelmesek.

Éltem a Tirehn nyújtotta lehetőséggel, ámbár voltak fenntartásaim. Túlontúl nyugodtan viselkedett, ami abban a helyzetben, tudván, hogy hét bajtársát ölte meg a letartóztatott, enyhén szólva gyanús volt.

Mindenesetre, mivel más segítségére nem számíthattam, bíztam a szavában, amikor megígértettem vele, hogy bármi történjék, amíg a gyanúsított a városban van, nem kísérli meg megölni.

Jött tehát egy komoly lovastúra, amire aznap egyáltalán nem számítottam, viszont ahogy azt már megszoktam, jóval gyorsabban haladtunk, mintha az utat egy hétköznapi lóval tettük volna meg.

A város határáig vitt, onnan már gyalog loholtam be az őrsre.

Január elseje lévén a városban alig lézengtek, így rekord idő alatt elértem a munkahelyemig. Ott aztán alig vártam, hogy betegyem a lábam a tárgyalóba, ahol már bent ült a gyanúsítitt.

Még mielőtt bementem volna, behivattak a megfigyelő szobába, ahol már ott volt egy közrendőr, Weight parancsnok, valamint a szomszédos városka, Prada Town felügyelője, Ted McRidge.

Jóformán alighogy beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót, a főnököm máris nekem szegezett egy kérdést:

 

- És a társa?

- Kimentek Mr. Plumbuval az erdőbe, de lerobbant alattuk a kocsi. Szerintem, ha Sergiu nem boldogult vele, már biztos hívtak egy autómentőt.

 

Míg a szám járt, fél szemmel az üveg másik oldalán ülő törpét néztem.

A fekete rövidujjas pólóban lévő nő aggódó arccal forgatta a fejét. Ha nem láttam volna, mire képes, még én is bedőltem volna annak a gyámoltalan kis pofikának. Azonban az az arc a memóriámba égett... Lehetett akármilyen rémült, elveszett kis báránykáé az az álca, engem nem csapott be vele!

Igencsak érdekeltek a nő adatai, így az asztalhoz léptem, és felemeltem a róla szóló aktát. A lapokat átnyálazva megtudtam, hogy a nő Laura Ciociu, hogy cirkuszi artistaként keresi kenyerét, valamint azt is, hogy a repülőjegye alapján alig két napja tartózkodik a szigetországban. Ezen a tényen hamarjában átsiklottam, megláttam ugyanis a cirkuszi társulat nevét, ahol dolgozott: Tűzcirkusz. Amint végigszaladt szemem az egyértelmű utaláson, éreztem, hogy megvan a biztos pont a gyanúm beigazolásához.

Ezek után már csak egyet akartam: ott lenni a kihallgatáson. Prada Towni kollégámat kérte fel a parancsnok eme feladatra. Hiába próbáltam beszélni a főnökkel, Weight parancsnok kötötte az ebet a karóhoz, mondván, hogy életem első kihallgatásán még jobb, ha a sötét szobában maradok, és tanulok a profiktól.

Columbinót nem tudtam meggyőzni arról, hogy könnyebben elsajátítom a szakmát, ha egyből a mélyvízbe dobnak, McRidge pedig még véletlenül sem szólt egyetlen jó szót sem az érdekemben. Ami azt illeti, pont fordítva, a főnököm győzködése közepette egyszerűen fogta magát és távozott a szobából, miután odaszólt nekem, hogy tanúként nem vehetek részt a nyomozásban. Kikottyintottam ugyanis, hogy láttam a törpét az eltűnésem estéjén.

Végül egy széken ülve, enyhén duzzogva néztem az üvegablakon át történő eseményeket.

A kopasz halántékú, tömött liba módjára totyogó felügyelő, egy alakjához egyáltalán nem illő, keskeny aktával a hóna alatt ért a gyanúsítottal szembe, majd az iratokat az asztalra téve, ő maga is helyet foglalt.

 

- Miss Chio-Chiu – szólalt meg a felügyelő –, mivel már közölték önnel a letartóztatása vádjait, elmondaná kérem, merre tartózkodott december tizenötödikén a reggeli órákban, valamint tizenhatodikán, este hat és tíz óra között?

- Mint azt már mondtam – felelt a nő, a fülemnek oly ismerős hangon –, nem emlékszem, hogy pontosan hol és mit csináltam, de mivel a nagyanyám tizenkilencedikén hunyt el, valószínűleg egy texasi kórházban lehettem már, mellette. És ha kérhetem, a nevemet helyesen ejtse, a Ciociut, i betű nélkül, egyszerűen CsoCsunak ejtik.

- Mindez nagyon izgalmas... Mármint nem a nevére gondoltam, hanem a tényre, hogy a szembesítésen egy tanú felismerte önt, és biztosan állította, hogy magát látta a dartonville-i katedrálisba belépni.

- Eddig még csak azt se tudtam, hogy a városban van katedrális, nemhogy még jártam volna ott.

- Egy rendőr kollégám is meg van róla győződve, hogy látta önt, egy nappal később, az erdőben. Tudja meg, Miss, hogy most egy hatósági személy életének kockáztatásával is meg fogjuk vádolni. A fent említett személy ugyanis közel egy hétig bolyongott az erdőben, emlékezetkiesésben szenvedve!

- Kérdezzék meg a cirkusz igazgatóját, vagy többi munkatársam. Ők bizonyítják az állításomat. Vagy kérjék el a kórház felvételeit, biztos látható vagyok néhány kockán. A halotti igazolást is én váltottam ki, ott van a repülőjegyem is, ami az Egyesült Államokból Romániába szól, majd onnan, ide, Nagy Britanniába! Bátran ellenőrizzék le, nem hazudok.

- Az a pechje, hogy ma, január elsején nem dolgoznak sem a hivatalok, sem a közintézmények titkárságai, szóval akárhogy és akármint, az állításait csak holnap tudjuk leellenőrizni.

 

Laura nagyot sóhajtott, meghallva a fejleményeket, az arca viszont csak akkor fehéredett el igazán, amikor megtudta, hogy addig a rendőrségi cellák kényelmét hivatott élvezni.

Bennem még ezer és egy kérdés lappangott, amit szívesen feltettem volna a nőnek, McRidge-nek azonban nem volt hozzá több kérdése, és még mielőtt bármit is tehettem volna, kijött a kihallgató teremből, vissza köreinkbe.

Fel voltam készülve, hogy leordítom, amikor nyílik az ajtó, hogy milyen kihallgatási technika már ez, amit Őkegyelme használ, amikor azonban az ajtó kinyílt és én megláttam a kisgömböc háta mögött Tirehnt a falnak dőlve állni, seperc alatt átázott a verejtékemtől a pulóverem, pedig nem volt meleg a szobában...

A féldémon nyugodtan állt, ölbetett kézzel, és nézett befelé. Vörös szemei bár nem voltak hétköznapiak, a haja abban az esetben teljesen éjfekete volt, tövétől kezdve, egészen a haja végéig. A ruhájára pontosan nem emlékszem, de valószínűleg nem tartott nagy átöltözést a tiszteletemre, az elhaladó embereknek pedig nem igazán tünt fel, szóval biztos értett a környetbe való beolvadás művészetéhez. Csak az arcát figyeltem, de azt aztán kitartóan...

Mint kiderült, nem volt olyan jó ötlet ilyen hosszasan figyelni Ődémonságát, merthát McRidge csak azt látta, hogy a kolléginája farkasszemezik egy rendkívül sármos férfival, de meglehet, ő még inkább csak fiúnak nézte... Amint becsukta az ajtót, éles megjegyzést tett a munkahelyi előírások betartásáról, aminek első pontjai között a munkahelyi szex tiltása szerepel. Kapásból vissza válaszoltam, hogy egy ártalmatlan kis flört még belefér egy olyan magas és jóképű sráccal, a többit meg majd lerendezzük a kocsi hátsóülésén.

Weight parancsnok kezéből erre kiesett a telefon. Az asztali készülék a drótjánál fogva lógott alá, amíg a parancsnok össze nem szedte magát, és vissza nem emelte a füléhez.

Ahogy láttam, nem volt hozzászokva az idősebbik Long nővér aranyköpéseihez.

McRidge már egy frappáns, és biztos vagyok benne, hogy enyhén antifeminista válasszal készült előállni, a főnök azonban jó hangosan búcsúzott el a telefon másik végén lévő embertől, majd megköszörülte a torkát, és így szólt:

 

- McRidge felügyelő, nem lesz szükség az őrizetbe vételre. Van ismerősöm a kórháznál, ahol a vádlottunk nagyanyja elhunyt. Pont ő volt ma szolgálatban, és a kérésemre felkutatta a tizenötödikei és tizenhatodikai biztonsági felvételeket. Az időeltolódást és minden más lehetőséget latbavetve, Miss Ciociu állítása igaznak bizonyult. A feltételezett időpontok mindegyikében megtalálható volt néhány felvételen, az ismerősöm pedig emlékezett is rá.

- De parancsnok! – csattantam fel. – Az egyszerűen nem lehet! Biztosan emlékszek az arcára! Ez a nő volt az, akit az erdőben láttam!

- Miss Long – tette vállamra a kezét a parancsnok –, hiszek önnek, ahogy a katedrális mindenesének is, de meglehet, hogy nem látta jól. Sötét volt, talán az árnyak játéka becsapta a szemét. Megtaláljuk az elkövetőt, de ez a szerencsétlen nő nem az, akit mi keresünk.

- Biztosan emlékszek az arcára, és a hangjára is! Ő az, higgyen nekem!

- Elég megrázkódtatás érte a nagyanyja elvesztésével, nem zárom össze drogos prostikkal, részeg randalírozókkal vagy más bűnözőkkel. Nézze, itt vannak a felvételek, bejelölve rajtuk a nő ott tartózkodása. A bizonyíték őt igazolja. Nincs hogyan idáig érjen az óceán másik oldaláról, majd vissza. Látja a két időpontot, fenti az ottani idő, az alsó a miénk: tizennyolc óra, harminckét perc, ekkorra tehető a gyújtogatás időpontja, és nézze, ott van, egy munkatársa, vagy barátja társaságában. Látja az arcát, mennyire megviselte, ne nehezítsük tovább a sorsát. Holnap este amúgy is fellépésük van a közeli városban. Engedjük útjára... Mr. McRidge!

- Pedig most Long nyomozó helyettessel értek egyet. Valahogy az az érzésem, hogy a mi szegény kis Lauránk túljátsza a szerepét... De igenis, a tények akármilyen szárazak, kötik a rendőr kezét!

 

A kerek ember szalutált főnököm előtt, majd katonás léptekkel elhagyta a szobát. Dühtől vezérelve követtem, ki a folyosóra. Láttam, ahogy a felügyelő benyit a terembe, belép, de követni már nem tudtam, ugyanis időközben valaki jó erővel megragadta a vállamat, és egy erős csavarással maga felé fordított.

Csillagokat láttam a fájdalomtól, de legalább megálltam... Az erős kezű Popeye-ről kiderült, hogy nem spenóttal tuningolja magát, hanem a vérében van az embergyűlölet, de talán nem is érzett irántam akkora undort, csak elfelejtette, hogy csak a gyűrűmban lakoznak természetfölötti lények...

 

- Hallottam odabent a vitádat azzal a férfival. Higgadj le, és engedj dolgozni. Keveset tudtam kiolvasni annyi idő alatt a törpe fejéből, de ha most elengedik, megtudjuk az igazságot...

 

Tirehn szavaira kitisztult egy pillanatra a fejem. Arra néztem én is, amerre a féldémon nézett, és valóban, néhány perc múltán kilépett a törpe, megindulva felénk. Ingerülten simogatta a csuklóját, melyen a bilincs nyoma még látszott, és én bizony biztos nem mentem volna el az útjából, ha Tirehn nem húz félre. A vállam az újabb rántásnak ritkára megörült, én meg már kevésbé...

Rá is kiáltottam a démonra, hogy finomabban ráncigáljon, mert nem vagyok rongybaba, ha a karom leszakad, nem a bélés fog kijönni belőle...

Jóformán csak erre a megjegyzésre nézett rám a törpe, én meg vissza rá... A hideg futkosott a hátamon, esküdni mertem volna rá, hogy ő az. Ő azonban csak nézett, értetlenkedve, mint egy vadidegent.

 

Vajon tényleg nem ismert fel? – gondoltam, de már csak a hátát láttam, azt is távolodni.

- Nem fogsz örülni – szólalt meg mellettem Tirehn –, de ez a nő nem az, akit keresünk.

- Most ugye csak hülyítess? – néztem rá sandán, a férfi azonban válasz nélkül sarkon fordult, és megkísérelt magamra hagyni.

 

Gyors léptekkel igyekezett kifelé, de engem csak nem tudott lerázni. Talán nem is akart, mindenesetre magasról tett arra, amit mondtam neki.

Rossz érzésem támadt. Furcsa volt, ahogy Tirehn megfutamodott. Úgy éreztem, titkol előlem valamit.

Próbáltam a gondolatot háttérbe szorítani, azonban hiába, egyre csak azon kezdtem el agyalni, hogy vajon Tirehn igazat mondott-e, vagy csak magának akarja a prédát.

Közben kiértünk az utcára, és egyszercsak ott állt előttem egy maki majom, tátott szájjal, míg első két kis mancsa között ott hevert egy eper formájú cumi.

Kokó nagy szemekkel meredt Tirehnre, a férfi viszont teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a majmot.

Tirehn átment az úttesten, míg Kokó tőle jobbra ült a járdán, mint mondtam olyan döbbenten, hogy még a cumit is kiejtette a szájából.

Feladtam a féldémon követését, egy részről azért, mert rátapostam Eper Jankó cumijára, aminek a fent említett egyáltalán nem örült, másrészről meg azért, mert a majom gazdája utamat állta.

 

- Farkas – szólaltam meg –, de jó, hogy találkoztunk. Segítenie kell!

- Mindenek előtt fogadjon el egy jó tanácsot! – mondta a férfi. – Ne kövesse Tirehnt, csak ha Ő is azt akarja!

- Hát pont ez az! El kell kapjuk, még mielőtt ő kapná el a törpét!

- Róla van szó?

 

Origo a rendőrség kijárata felé bökött a fejével. Én is visszanéztem, mire Laurát pillantottam meg kijönni a nyitott kapun. Lesütött szemmel, gyors tempóban hagyta el az épületet.

 

- Valahogy el kell vinnünk a nőt innen... – súgtam oda Farkasnak. – Ha Mihael is megtudja, hogy itt van, újabb vérontást fog rendezni a városban...

- Mit akarna Alfa egy román artistától, aki most nem rég temette el a nagyanyját, és amint betette a lábát ebbe a szép országba, máris kattant a bilincs a csuklóján.

- Ha belelát a fejébe, látja azt is, hogy Alfa miért pikkel rá.

- Igaz, hogy belelátok a fejébe, de nem látok különösebb okot arra, hogy egy ördög gyűlölje.

- Hét elit testőr halála nem elég indok?

- Ez a nő most jár itt először. A karácsonya temetéssel telt, előtte pedig az egyetlen, még élő rokonától készült örök búcsút venni. Laura Ciociunak nincs semmi köze a Dartonville-ben történtekhez!

- De hisz Tirehn az előbb...

- Tirehn nem bírja az emberek társaságát. Csalódott, mert nem a bajtársai gyilkosát találtátok meg.

- Ó, hát ez volt az oka a rohánásának...

- Hadd tegye a dolgát. Talán még sikerrel is jár. Ki tudja... Akkor mindenesetre legalább már egy teher lekerülni a válláról, Miss Long.

- Maradhatnánk a Jacqueline-nál? Csak mert én már lefarkasoztam.

- Tudod, Jacqueline, hogy a gazdám neve az anyanyelvemen ordast jelent.

 

Kokó váratlan közbeszólása rám hozta a frászt. Olyan mértékben méghozzá, hogy el kezdtem csuklani.

Farkas megcsóválta a fejét, ami után felajánlotta, hogy visszakísér az őrsre.

Igazából ott már nem lett volna dolgom, csakhogy én már ha ott voltam, jobban le szerettem volna nyomozni ezt a Laura nevezetű, törpe növésű nőt, aki mellesleg néhány hét múlva már három x-el írta a korát.

Bárhogy kutakodtam róla, annyit találtam csak, hogy a Tűzcirkusz berkein belül dolgozik, ez a bizonyos társulat pedig egy nemzetközileg elismert cirkusz, akik a nevüket azért választották, mert minden produkciójukban az egyik elem a tűz.

Ketten állították, hogy ez a törpe nem AZ a törpe, bennem mégis sok volt a kétely. Ugyanaz volt az arca, a hangja is stimmelt, sőt még járni is ugyanúgy járt, de mégis... Minden bizonyíték őt igazolta.

Órák hosszat ültem egyedül, az irodában. Mikor már összeszaladtak a szemeim előtt a betűk, csak akkor álltam fel és mentem az ablakhoz.

Kikönyököltem a párkányra, csendben nézve a megvilágított utcát. Minden olyan csendesnek hatott. Még az a remegő fényű utcalámpa is beleillett a képbe, amire oly gyakran odanéztem.

Úgy nézett ki, mintha minden rebbenésnél egy alak jönni ki az árnyékból. Akkor néztem viszont csak igazán nagyot, mikor az árnyékból valóban előlépett egy ismeretlen fazon.

Valamiért rátapadt a tekintetem, s csak néztem, ahogy lassan elmozdul az oszlop mellől, minden lépése után körbenézve.

Feltünt a szokatlanul nagy óvatosság, hát gondoltam, lemegyek, és megnézem közelebbről azt az illetőt. Gyorsan kikapcsoltam minden gépet, majd leoltottam a lámpát az irodában, azután lementem a lépcsőn, ki a szabadba.

Kint megálltam, mivel már nem láttam az alakot, és körbenéztem kicsit. A villanyoszlop felé néztem, s megállapítottam, hogyha a fickó követi az irányt, akkor a parkolóba kell elérjen. Arra indultam tehát, ugyanolyan óvatos léptekkel, nehogy még a végén idő előtt felfedjem magam.

Óvatosságból kikapcsoltam a fegyvertok rögzítőpántját, de addig nem láttam értelmét elővenni a stukkert, amíg nem bizonyosodok meg arról, hogy szükség lesz rá.

Halkan lépegettem a fal mentén, és egyszercsak feltünt, mintha mocorgást látnék az egyik rendőrautó hátánál.

Ekkor a fegyver után nyúltam, mivel tudtam, hogy itt bizony már valami készül, a parkoló azon részén, a kocsik körül ugyanis nyomásérzékelő volt beépítve, hogy ezzel is segítsék a gyors segítségnyújtást, ha bejön egy riasztás.

Ez az alak, akiről még akkor sem tudtam semmit, láthatóan ismerte ott a járást, tudta, hova lépjen, hogy ne induljanak be a fényszórók.

Nem mentem közelebb, attól tartottam, hogy én gyújtok világosságot, azonban annyira közel voltam, hogy meghallottam a hangját.

Eleinte csak az tünt fel, hogy egy fiatalabb férfi, talán egy tinédzser fiú hangja lehet. Ismerősnek tünt, de nem tudtam hirtelen hova tenni.

 

- Most megkapod... – hallottam halk hangját. – Minden percben csak arra fogsz gondolni, aki ezt írta, maca... Reszketni fogsz tőlem... Megdöglessz, maca...

 

A hátamon végigszaladt a hideg. Egyszeriben beugrott, kié a hang, és abban a percben felvillant egy emlékkocka arról az estéről, amikor Weight parancsnok családjával és Origóval vacsoráztam. Eszembe villant a bamba arc, amit tényleg csak egy másodpercre láttam, épp csak nem először.

Immár tudtam, mi folyik itt: a Graffity mester visszatért. És ha már fenyegetőzött, és újra arra készül, hát legalább most jó helyen volt, a jó időben. És nem csak ő...

Mint azt feljebb írtam, gyengék voltak a fényviszonyok, a hangok azonban tisztán hallhatóak voltak. A fiú befejezte a csicsergést, és amint ez megtörtént, valamiféle csörgést hallottam. Egy festékdobozra tippeltem, és amint meghallottam a sprayfúvás jellegzetes hangját, kiléptem a sötétből, kezemben a mobilommal, amin bekapcsoltam a kamerát.

Az autó hátsó üvegén már ott virított két betű a „Megdöglessz, tüzes macából”, és ha nem zavarom meg az akciójában, a fiú biztos be is fejezi a mestermunkáját.

 

- Ejnye! – sóhajtottam fel, a jogai felsorolását követően. – Előbb az osztálytársadat alázod a haverokkal, azután meg járőrautót rongálsz, és most megint... Ezt már nem úszod meg olyan könnyen.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Nem az lenne a fontosabb, hogy megbeszéljük ezt a tüzesmaca dolgot? Nagyon rossz időpontban választottad ezt a firkálózsdi játékot.

- Hogy csináltad azt a trükköt a tűzből kinyúló kézzel?

- Egyszerű érzéki csalódás volt. A kuka fölé hajoltál, a láng pedig az arcodba csapott. Miért, mit hittél, hogy tudom a tüzet irányítani? Akkor meg már ezzel a gyűrűvel itt kapukat is tudok nyitni száz és száz világba. Szállj le a földre, nincsenek csodák! Ha ott, a árda túloldalán feltűnne egy maki majom, az biztos nem kezdene el neked fecsegni.

 

Kellett nekem úgy beleéljem magam, amint elhallgattam, a járda túloldalán, a villanyoszlop alatt előbukkant egy tarka bundájú maki majom, és ragyogó szemekkel nézett felénk.

Hangosan felsóhajtottam, majd leállítottam a felvételt, azután odakiáltottam a majomnak.

 

- Kokó! Késő van már a kinti lófráláshoz! Menj szépen haza!

 

A maki erre elővette legszebb mosolyát. A következő percben azonban valami megváltozott. Kilépett egy alak a pózna mögül. Nem láttam tisztán, csak a magasságából és a testalkatából következtettem rá, hogy egy férfi lehet. Odasétált a majomhoz, lehajolt hozzá, és a buksijára húzott egy rózsaszínű hajpántot.

Felemelkedvén közelebb lépett, s akkor megpillantottam az arcát... Sosem hittem volna, hogy újév első napján megismerem Omegát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Statisztika

Online: 1
Összes: 116924
Hónap: 1878
Nap: 47