Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 64

 64. Összetűzés

 

Két napja lábadoztam már a Főkastélyban, mire Arachna, a pókdémon doktornő engedélyezte, hogy találkozhassak Mihaellel.

Már azelőtt is szabadon járhattam, kelhettem a szobában. Zöld utat kaptam a folyosóra is kilépni, csakhogy a Főkastély hemzsegett a pókdémonoktól, a Nagyasszony pedig nem tiltotta ki arról a részről őket, Lankának, az ugyancsak pókdémonnak, pedig az volt az első dolga, hogy közölje eme apróságot. Azt ugyebár Mihael parancsára kifelejtette, hogy mindnek emberi alakot kell öltenie, amíg én ott „vendégeskedek”.

Mivel én erről nem tudtam, ki sem mozdultam a szobából, viszont ahelyett Lankát faggattam arról, hogy merre is van ez a bizonyos Főkastély.

Amennyit az ablakból láttam belőle, az alapján nehezen lehetett róla elképzelni, hogy a Pokolban létezne. Lanka aztán elmagyarázta, hogy nem a Pokolban, vagy ahogy ő fogalmazott: a „Bűnhődés Földjén” vagyunk, hanem a Nagyasszony (Mihael anyja) „magánbolygóján”, amely planétán nevelkedett a Pokol trónörököse is annó, annak idején.

A Nagy Doktor asszisztensével azért más témákról is társalogtunk, félig meddig telepatikus módon. Egy ilyen téma volt a Passzív Telekinézis, amiről azelőttig nem igazán volt kivel beszéljek.

Eleinte nem álltam valami barátságosan a témához. Nem tudtam, mennyire bízhatok meg egy démonban, de Lanka fel volt készülve a hasonló szituációkra, megállt velem szemben, lehajtotta a fejét, majd egy kevéske idő múltával valaki megkopogtatta a vállam. Mivel szemben álltam az ajtóval, és annak előtte nem láttam senkit sem bejönni, kicsit meglepett a dolog, s még össze is rázkódtam ijedtemben. Hátranézve aztán Lankát pillantottam meg. Tátott szájjal fordultam előre, ott pedig meglepődve tapasztaltam, hogy a démon még mindig ott áll velem szemben, lehajtott fejjel, s mégis... Újra visszakanyarodott a fejem, és Lanka még mindig ott állt a hátamnál. Mellén ölbetette kezét, ami után hirtelen köddé vált. Előre tekintve a lehajtott fejű önmaga ismét életre kapott. Mint kiderült, számára ez a mutatvány nem került valami sok erejébe, csupán koncentrációba.

Most, hogy bizonyított, megnőtt vele szemben a bizalmam. Szívem mélyén pedig örültem is, hogy valakivel megoszthatom a titkom, és talán ő is megosztja velem a tapasztalatait.

Nem tévedtem, kifizetődőnek bizonyult a bizalom. Megtudtam tőle, hogy több munkával és nagyobb magabiztossággal akár még az irányítást is átvehetem a test fölött, amibe egy ilyen telekinézis során belekerülök. Azért figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, ha az irányítás átvétele mellett döntök, ugyanis a Passzív Telekinézis aktív ideje alatt a testem és a lelkem kapcsolatban marad, azonban egy másik gazdatest irányításához a fizikai és szellemi testem teljes elválasztása szükséges, a test pedig a lélek nélkül nem élhet soká, még mesterséges életbentartás mellett sem.

Elmondta azt is, hogy nem minden testbe kerülhetek át. Nálam erősebb természetfölötti erőt birtokló személy, vagy akárcsak nálam okosabb emberi lény bőrébe sem kerülhetek bele, még csendes megfigyelőnek sem!

Emlékszem, ott létem második éjszakáját végigbeszélgettük, és ha a Nagy Doktor nem üzen Lanka után még lehet, a reggelt is végigdumáltuk volna.

Érdekes mód, egész ottlétem alattnem sikerült rájöjjek, hogy ez a démon milyen nemű volt. Jót lehetett vele pletyózni, de bitang ereje volt, és eléggé férfiasan járt, mindamellé igen kecsesen lengett a csípője, az alakja alapján is inkább nőiesnek látszott.

Ez persze nem is számít igazán. A lényeg az, hogy mekkora segítségemre volt.

Azon a bizonyos reggelen, amikor megtudtam, hogy jelenésem van a kertben, Mihaelnél, Lanka eltűnt vagy öt percre. Mikor visszajött, egy teljes fogasnyi ruhával tért vissza.

Finomabbnál finomabb anyagú kisestélyik, kosztümök, vagy éppp szabadidő ruhák között választhattam, minden színben és formában.

Nem keverhettem hozzájuk valami fennkölt képet, mivel Lanka eképp szólt hozzám:

 

Ha nem tetszik, akár hozathatok egyet a saját öltözékeid közül is. Csak mondd meg, melyikre lenne szükséged!

- Nem, ne fáradj. Nem az a probléma. Ezek mind csodásak, de nem tudom, miért kéne átöltözzek. Így, ebben a ruhában is jól érzem magam. Amikor a Földön Mihael előtt mutatkoztam, sosem toltak elém ilyen ruhakölteményeket.

Nem szeretném, ha kényelmetlenül éreznéd magad, vagy ha úgy éreznéd, hogy rád akarnánk kényszeríteni az izlésünket. Valamiben járnod kellett, énnekem pedig fogalmam sem volt a földi ruházatokról.

- Nekem tökéletesen megfelel ez a stóla. Engem igazán nem zavar, amellé pedig könnyebb ebben elvegyülni közöttetek, mint egy ilyen csillogó ruhában.

 

Lanka nem vitázott. Jött a szokásos kibúvóval, hogy várja Arachna, így hát megkértem, hogy kísérjen el a kertig, ahol a találkozó esedékes.

Nem hazudok, rengeteg aggodalommal a szívemben léptem ki a folyosóra.

A falak, akárcsak a szobámban, egyforma, négyzet formára vágott kövekből lettek kirakva. A külseje símára csiszolva, némelyek egyszínűek, másokban viszont piros csíkok húzódtak, a falon így különféle minták alakultak ki. Legtöbbször egy fajta minta rajzolódott ki: három nyitott szem fonódott egymásba, ahol a közös pontot a szemgolyó képezte.

A padló fényesen tükröződött. Látszatra síma volt, de nem csúszott egyáltalán.

A folyosó két oldalán sziklakertek húzódtak, különböző pálmafélékkel teleültetve. Arra ügyeltek, hogy a növények ne magasodjanak két méter fölé, és ne akadályozzák a járókelőket.

Nem tünt egy ördög felségterületének, inkább mintha az édenkert egy elfelejtett szögletében lettem volna.

A szabadba kiérve a szememnek idegen táj fogadott. Tükörpadló borított mindent, ameddig a szem ellátott, a növények tető nélküli piramisokban emelkedtek a fejünk fölött. Ezeket a szabályos kőalakzatokat erős pákháló tartotta a magasban.

Akaratom ellenére végigszaladt a hideg a hátamon, hiába volt különleges és egyedi látvány.

Levettem a szemem a „lengő kertről”, és inkább Lanka nyomába eredtem, aki mögött addigra már enyhén lemaradtam.

A kőpiramisoktól nem lehetett messzire látni, így szinte már csak a kapuban vettem észre, hogy egy normálisnak mondható kerthez értünk.

A kapun túl egy csodásan virágzó rózsaligetben találtam magam. Az éjfekete talajból méregzöld, magasba futó rózsabokrok fonták körbe a vékony kővázakat. Néhol pókhálóból szőtt hinták lengtek a szélben, máshol pedig ízlésesen dekorált gejzírekből tört felszínre a víz.

A lugasok alatt elértünk egy sokszínben pompázó réthez. A sok apró virág között óvatosan lépkedtem.

Utolértem Lankát, aki azért várt be, hogy elbúcsúzzon tőlem, és már indult is tovább. Hiába kiáltottam utána, hogy merre keressem Mihaelt, a démon csupán annyit válaszolt, hogy nyugodtan sétáljak, az ördögfióka majd ha akar, megkeres.

Érdekes szituációba kerültem... Ott találtam magam egy réten, egy ismeretlen kert kellős közepén, és amikor hátranéztem, nem azt találtam, amire számítottam. Elméletileg a lugasnak kellett volna ott állnia, erre mintha csak egy ősi, letűnt, dél amerikai város romjai tárultak volna a szemem elé.

Meglepődve fordítottam körbe a fejem, mire a rét helyén egy őserdei tisztáson találtam magam.

Nem értettem, mi folyik körülöttem, mindenesetre észrevettem a közeli sziklák lábánál valamit. Mivel nem álldogálhattam ott az idők végezetéig, elindultam arrafelé.

Alig tettem egy lépést, és egy éles villanást tapasztaltam. Újból csak a fejem kapkodtam, de ezesetben a képvilág legalább nem változott.

Hol a nedves avaron, hol törött kőpadlók maradványain vezetett utam, mire elértem az úticélom.

A sziklák lábainál két személyt ismertem fel. Egyikük Mihael volt. Egy fa kitüremlő gyökerén foglalt helyet, és a térdére támaszkodva nézett előre. A már megunhatatlanná vált bőrnadrág, fehér ing párosítás volt rajta, fekete lovaglócsizmával. És ha már eme előkelő sportágnál tartunk, a kezében tartott egy lovaglópálcát is, amit úgy tűnt, unaloműzés céljából hajlítgat.

Vele szemben egy mozdulatlan személy állt. Eleinte nem akartam hinni a szememnek a kilétét illetően, de ahogy közeledtem, be kellett valljam, hogy bizony nem a szemem csal, Mihaellel szemben tényleg az a törpe áll, aki egyetlen délután alatt kivégezte az ördög elit testőrségét.

Azt legalább már megtudtam, hogy az Ex-szobor a lovaglópálcát nem unalmában hajlítgatja...

Biztos észrevette, hogy közeledek, mégsem fordult felém, vagy szólt hozzám. A törpe sem tette, csak állt ott, és már túl sok idő eltelt anélkül, hogy egyet is pislantott volna. 

Mihael melllett, a törpével szemben álltam meg végül. Immár bizonyossá vált előttem, amit addig csak sejtettem: a pusztító tűz előidézője csupán holografikus módon volt jelen. Huzamosabb ideig figyelve feltűnővé vált egy vékony fehér csík, ami időközönként, átlósan végigszaladt a valóságosnak tűnő testen.

Mihael továbbra sem hangoztatta a hangját, így nekem maradt a feladat, hogy megtörjem a csendet. Összeszedtem a gondolataimat, majd mielőtt megszólaltam volna, megköszörültem a torkom.

 

- Mihael – szólaltam meg, mint már napok óta, egy mukkot sem hallva abból, amit mondtam –, legelőször is, szeretném megköszönni a segítséged. A testőreid miatt pedig fogadd őszinte részvétem...

Az utolsó mondatnál kicsit elbizonytalanodtam, és sajnos nem tudhatom, mennyire tisztán, érthetően mondtam végig. Mihael mindenesetre nem reagált egyáltalán. Továbbra is csak a szemközti hologrammot figyelte, méretes késsel a szemében.

Kezdtem zavarba jönni, így megpróbáltam más téma után nézni.

 

- Ha nem tévedek, te intézted úgy, hogy a rétről ide kerüljek...

Hagyjuk a lári-fárit! – hasított végül a hangja a fejembe. – Halljam, mi történt! Mit tudtál meg Nabilától?

- Topus próbált vele szót érteni. Előttem csak annyit mondott, hogy ez az alak itt, előttünk, öt másik társával végzett.

Mielőtt őt is eltette volna láb alól – jegyezte meg Mihael haragosan.

- Már megbocsáss, de szeretném megtudni, hogy miként sikerült elkészíteni ilyen pontosan ennek a hárpiának a mását?

Minden részletben megegyezik?

- Sötét volt, és csupán néhány fáklya fényében láttam, de szerintem így festett. Magasságra legalábbis stimmel.

Tirehn készítette az elpusztult lovak utolsó emlékkockái alapján.

- Ő is ott volt, amikor felrobbantotta Na-a rendőrautót... Nem látta az elkövetőt?

Topus figyelmeztette, neki pedig döntenie kellett, hogy melyikőtöket mentse. Tiszta szívből remélem, hogy a megfelelő döntést hozta!

- Topusszal mi újság, jól van? – kérdeztem, próbálván figyelmen kívül hagyni a rosszmájú megjegyzését.

Jól tudod, mi van vele! Azóta, hogy belepofátlankodtál Columbino bőrébe, nem történt változás. Különben most ő fárasztaná magát itt, melletted!

- Honnan tudod, hogy Weight parancsnokba költöztetett a Passzív Telekinézis?

Nem a Földön vagy, Tűzdémon arája! Lankát nem a semmiért állíttattam melléd.

- De neki nem is meséltem Weight parancs... Álljunk meg egy percre, Ő a fejembe lát?

Na, ne nevettess, nem lehetsz ennyire ostoba! Apám sem lát a fejedbe, akkor az a pisis, hogy tenné? Ő az aktív és passzív telekinézist képes alkalmazni, ha akarja, egyszerre. Fogalmazzunk úgy, hogy „elkísérte” a lelked, amikor az „nyaralni” vágyott.

- És mégis honnan a fenéből tudhattam volna erről? Nem írtam én disszertációt a telekinézisről!

Életemben nem láttam még egy ilyen felelőtlen fehérnépet... Mióta is tudsz az erődről, kis csillagom?

- Majd szólj inkább, ha már képes vagy normális hangnemben társalogni! Addig pá!

Ne olyan gyorsan, Long! Még van miről beszélnünk!

 

Hiába ordított bele az agytekervényeimbe, nem okozott akkora fejfájást, hogy megállásra kényszerítsen. Belevetettem magam az őserdőbe, és csak mentem, mint akit felhúztak. És valóban... Mihaelnek tényleg sikerült kihozzon a béketűrésemből.

Megértettem én, hogy gyászolta a testőrségét, na de azért velem csak nem kellett volna olyan becsmérlően beszélnie. Nem volt nekem elég a bűntudat, de akkor még ő is éreztette velem, hogy engem okol, ha másért nem, Nabila haláláért.

Dühös voltam, csalódott és féltem. Nem éreztem magam biztonságban, főleg nem az egyik érzékem teljes hiánya nélkül. De félelem ide vagy oda, a büszkeségemmel nem tudtam dacolni, és kényelmetlen szandál ide vagy oda, szoknya két széle a kezemben, megszállottként nyomultam előre az ismeretlen ösvényen.

Egyre beljebb értem a romvárosban, mire egyszercsak a lábam elé került egy kitüremlő gyökér, figyelmetlenségemben meg alá került a lábam, mire hamarjában megtapasztaltam a bolygó gravitációs erejét. Talán tévedek, de nekem abban a pillanatban annyira belefájdult az állam, hogy meg mertem volna rá esküdni, hogy bizony a Terrához viszonyítva nagyobb a vonzási ereje.

Mint kiderült, Mihael végig a nyomomban volt, és ahogy arra számítani lehetett, újból a fejemhez vágta, milyen hülye vagyok.

Akkorra már nem bírtam uralkodni az indulataimon, így aztán kipróbálhatta, milyen jól visszahangzik a környék. Nem hallottam, de isten bizony éreztem, hogy berekedtem a végére.

Végül az őrjöngő bömbölést megakadályozandó, lehajolt mellém, és magához húzva átölelt. Eleinte ütöttem, rúgtam, végül azért a csendes csitítása hatására talán, de nem téptem tovább az ingujját.

 

Mit szólnál, ha itt és most újra kezdenénk? Te szépen elfelejted, amit a szívedre vettél, én pedig észben tartom, hogy nem te vagy az ellenség. Így jó lesz?

- Nem, nem lesz jó... Semmi sincs jól. Itt ülök siketen, és hiába döntöttem el magamban, hogy mostantól minden más lesz, az önbizalmam ismét a porba lett tiporva. Úgy érzem, mintha minden felelősség a vállamat nyomná, holott én próbálok egy seggel száz nyerget ülni, de nem megyek az igyekezetemmel semmire.

Először is nyugodj meg. Nem kíván senki tőled többet, mint amire képes lennél. Korábban keményen fogalmaztam, de nem akartalak megbántani. Topus ért a nyelveden, én már kevésbé.

- Topusszal azért más vitatkozni. Ő nem lapít palacsintává, ha ugyanabban a stílusban adom vissza, amit kaptam tőle.

Dehogynem! Ő is ugyanúgy elintézhetne, ahogy én is, ha akarnálak, de vedd már észre, hogy nagy reményeket fűzök hozzád, és idegesít a hozzáállásod! Akármit csinálsz, azt csak nógatásra teszed. Mindig jelentéktelen dolgokat helyezel előtérbe, ezzel gátolva a fejlődésed!

- Mire célzol? Jelentéktelennek tartod a munkámat, amivel próbálok Omega nyomára bukkanni?!

És mindjárt a fejemhez vágod, hogy antifeminista vagyok... Hallgass ide, Jacqueline Long. Nincs nekem semmi bajom azzal, hogy megpróbálod magad hasznosnak érezni, de mikor látod végre be, hogy soha napján fogsz így rátalálni Omegára. A húgod tehetséges a munkájában, miért nem engeded neki, hogy folytassa a nyomozást, te pedig végre valahára el kezdhetnéd elsajátítani a Tűzdémon által rád ruházott erőket. Láthatod, minden segítséget megkapnál: Tirehnnél jobban senki sem ért a térbeli átjárók használatához, Lanka szívesen segít a Passzív Tetelekinézis tökéletes elsajátításában, de ha állandóan két világ között ingázol, a harmadikra nem marad időd, sem erőd! Tudod jól, hogy a családod, a barátaid és az ismerőseid mind eltűntnek, lassan halottnak hisznek. Nem kényszeríthetlek semmire, azonban felajánlok egy lehetőséget. Add fel a földi életed, és cserébe megkapod az Univerzumot!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:D

(narusa, 2014.05.17 13:32)

Szia!

Sokat gondolkoztam azon, hogy is írjam le, azt, amit gondolok. Végül nem találtam rá jobb szavakat! ::: Alig várom a következő fejezetet is, mert egyre másra, egyre érdekesebb dolgok derülnek ki, és én mindig nagyon várom a folytatást.
És Köszönöm. Mindig öröm olvasni a fejezeteket. Jó hétvégét! :D
Üdv :D

Re: :D

(Catttt, 2014.05.19 19:43)

Szia!
Köszönöm soraidat! Mindig felvidít, és erőt ad a folytatáshoz. Két biztos olvasóval a hátam mögött azért már boldogabban ütögetem a billentyűket. :D
Az elmúlt fejezetek kicsit szolidabbra sikerültek, féltem is a fogadtatástól, de örülök annak, hogy végtére is azok is tetszettek.
Kicsit csúszok a folytatással, de remélhetőleg a napokban elkészülök vele.
Catttt

 

 


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 1
Összes: 119508
Hónap: 1247
Nap: 42