Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 51

2013.12.15

 51. „Piroska” és a Farkas

 

Dartonville számos étteremmel rendelkezett. Ezek száma Mihael támadása után kissé megcsappant, de azért amelyek talpon maradtak, azok ha másból nem, a katasztrófaturizmusból jót kaszáltak.

A vendéglőben, amiről egy fejezettel korábban szó esett, most exkluzív vendégek voltunk, Sashával. Kokó gazdája, Mr. Piros, a teljes helyiséget kibérelte arra az estére.

Farkas hellyel kínált minket, Sasha közben megelőzve őt, kihúzta számomra a széket.

Most, hogy mindenki az asztal körül ült, és túlestünk a bemutatkozáson, jöttek a hegedűről a kérdések. Nem beszéltem róla túl bőven, csupán annyit mondtam, hogy kaptam, és ha már megvan, akkor szeretnék megtanulni rajta játszani. De mindenekelőtt azt szerettem volna tudni, hogy egyáltalán milyen lehetőségek rejlenek abban a hangszerben.

Azelőtt viszont még, hogy előkerült volna a hegedű, Kokóról érdeklődtem. Farkas azzal nem árult el újdonságot, amikor a majom epermegszállottságáról kezdett el beszélni, Weight parancsnok pedig gyorsan megemlítette, hogy honnan, avagy kiről kapta a nevét a maki. Sasha érdeklődve hallgatta, miszerint a majom egy magyar bokszolóról lett elnevezve. Ekkor szólt bele legelőször a beszélgetésbe. Felvetette, hogy talán ez a név csupán egy becenév. Farkas bólintott, elmondása szerint a régi, hosszabb nevére Kokó nem mindig hallgatott, erre viszont egyből reagál. Sasha hiába kérdezte az eredeti név felől, Farkas nem árulta el, mondván, hogy az már lejárt lemez.

Kokó a beszélgetés előrehaladtával megunta a társaságunkat, vagy inkább felzabálta az összes epret, és inkább kivonult a konyhába, és a szakácsok nagy örömére felforgatta a hűtőt a mennyei manna után.

Nem sokkal azután, hogy a majom kiment a konyhába, Farkas elkérte a hegedűtokot. Ölébe vette, majd kinyitva azt, jobban szemügyre vette a benne rejlő hangszert. Alig vetett rá egy pillantást, mikor már feltűnt neki egy igencsak szembetűnő apróság: a hegedű elülső és hátulsó oldalát habár ugyanabból a faanyagból készítették, de különböző vastagságúból. Sasha ezt meghallva gondolkodás nélkül rávágta:

 

- És ez sokat ront az értékén? – kérdezte.

- Már eleve nem egy Stradivarius – felelte Farkas. – A húrozása alapján valahol közép, talán délnyugat Európában gyárthatták. Azt nem mondhatom már most róla, hogy értéktelen, látszik rajta a kézimunka és a szakértelem, de olyan javítómester kezébe került, aki nem volt éppenséggel a szakmája legjobbja. Esetleg a gazdája próbálta helyrehozni. Talán úgy gondolta, hogy a hátoldalt ő is ki tudja faragni. De lássuk a hangját...

 

Az álla alá emelte, majd játszani kezdett rajta. A vonó lágy dallamot formált a húrokon, egy ismerős szólamot megszólaltatva, Strauss Kék Duna keringőjéből egy részletet.

Elhamarkodottnak éreztem a hegedű szapulását, és szerintem Farkas is így gondolhatta. Még a majom is otthagyta a hűtőt a zeneszó hallatán. Látszott, hogy egy zenész mellett cseperedett fel, leült a gazdája mellé, s csak úgy szívta magába a fülének oly kedves melódiát.

Úgy élvezte az előadást, hogy közben még himbálózni is elkezdett jobbra és balra, csakhogy pont ezzel a tettével sikerült megzavarja a gazdáját, amikor is olyan lendülettel dőlt jobbra, elvesztette az egyensúlyát, és egyenest annak a széknek esett, amin Farkas ült.

Lett is nagy nevetés a majomkodásán, mire felkászálódott, és visszaszaladt a konyhába.

 

- A múltkor is ezt csinálta – jegyezte meg a Weight család ifjú örökösnője.

- Ez az oka annak, hogy nem viszem még próbákra sem – mondta mosolyogva Farkas. – Az egyik segítőkész beosztottamat próbálja utánozni, ő egy szá... Már mindjárt azt mondom: szárnyon, szóval kézen szokott pörögni, ha rájön az ötperc, és játszok a közelében. Tudom, kicsit furcsa társaság ez a miénk...

- Farkas – szólt közbe Weightné -, mondd el az elejétől, mert így nem elég érthető.

- Ahogy kívánja, hölgyem...

- Ő már az én hölgyem! – ölelte át feleségét Columbino. – Ne nézegesd, mert orrba verlek! Van más hajadon a társaságban, Plumbu úr a kisasszony húgának csapja a szelet.

- Ne vegye sértésnek, Long kisasszony – nézett felém Piros uraság -, de nem hiszem, hogy Kokóval fel tudnám venni a versenyt.

- Jól gondolja – válaszoltam -, Kokót már a szívembe zártam.

- Akkor megkérhetem, hogy két hétig, amíg itt a Szigetországban koncertezek, magához vegye.

 

Sasha épp egy üveg szódavizet szürcsölgetett, ami seperc alatt Weight parancsnok megunhatatlan ballonkabátján kötött ki. Szegény srác nem kímélte a pórul járt ruhadarbot, és hogy ez ne legyen elég, még köhögőgörcsöt is kapott.

Kikísértem a barátomat a teraszra, így viszont lemaradtam Farkas társaságának történetéről.

Sergiu elszégyelte magát, dehát őszintén megvallva nem is csodálkozok a reakcióján, miután meghallotta, hogy egy Topus hasonmást akarnak a nyakamba sózni. Hiába nyugtatgattam, hogy én is így reagáltam volna, ha ő nem előz meg, Sasha barátom ettől nem kapott jobb kedvre. Végül azért csak visszamentünk az asztalhoz, ahonnan észrevettük, hogy Weight asszony a lányával együtt hiányzik.

A férfiak a nők távolléte alatt bizony megváltozott modorban kezdtek el beszélni egymás közt. A parancsnok majd megszakadt a nevetéstől, miközben hallgatta a barátját.

 

- Komolyan úgy mutatkozott be a telefonba, hogy Lócitrom? – hahotázott vígan a főnököm.

- Vicc nélkül. Elfelejtette, hogy a Laci Fánk álnevet választotta.

- Bizarr barátaid vannak!

- Te csak hallgass, a múltkori látogatásod után alig találtam üveget az ajtóba. Mondtam, hogy ne törölj lábat, csak szimplán gyere be!

- Jól van, na! Nálunk odahaza golyóálló üveg van még a bud... Á Miss Long, üdv újra a köreinkben...

- Domnu’ Plumbu, cum vă simțiți?(Plumbu úr, hogy érzi magát?) – kérdezte Farkas, mint a barátomtól megtudtam, tökéletes román kiejtéssel.

- Köszönöm kérdését – felelte Sasha -, sokkal jobban vagyok. Nem tudtam, hogy tud románul.

- A barátom, akiről az imént beszéltem Samuelnek, mindig azt mondogatja: „tanulj a szomszédaidtól”, hát én megtanultam a nyelvüket. Tudja, Magyarországon élek.

- Nem akarom kiábrándítani, de nem vagyunk szomszédok...

- Republica Moldova?

- Da!

- Hmm... Ha jól emlékszem, koncert miatt karácsony tájékán Chișinău felé visz az utam.

- Hmm... Az enyém is arra visz, csak én letérek Dubrava felé.

 

Mit ad Isten, ennél a beszélgetésnél meg Kokó nyelt félre... Úgy krákogott az asztal alatt, mint egy tüdőbajos...

Vesztemre én emeltem fel az asztalterítőt, a majom meg amint észrevett, már ugrott is a nyakamba. Kishíján berántott magával az asztal alá. Szépen is néztünk volna ki, nem mondom...

A félbevágott társalgások sorozatát ezzel bezártuk. Visszajött anya és lánya, ezek után pedig a Weight família került terítékre. Néha olyan személyekről is szó esett, akiről azt se tudtam, hogy kicsodák. Olyankor összenéztünk Sashával. Ő meg még olyankor is rám nézett – és nem csak ő -, amikor megkíséreltem letenni a maki uraságot, de Kokó nem volt épp egy könnyű eset.

Nagyjából egy óra múlva kihozták a vacsorát, ekkor végre volt alkalmam nehézségek nélkül letenni a majmot. Majomszőrrel a kezemen már csak nem akartam enni.

A helyzetet kihasználva, elszaladtam a mosdóba. Már miért is ne, Kokó végig ott nyafogott a női mosdó előtt, amíg bent voltam.

A tükör előtt állva volt időm gondolkodni a történteken. Furcsa volt valami, de hiába töprengtem, eleinte nem ugrott be semmi.

A kezemet törölgettem egy papírtörlővel, amikor bevillant valami. Gyorsan előhalásztam a zsebemből a telefonomat, és utánanéztem egy szónak az interneten.

Éreztem, ahogy végigfut a hideg a hátamon, miután végeztem a kereséssel. Ezt követően kicsit állítottam a böngészőn, és utánakerestem a „yanko” szónak. Mivel magyarra állítottam, máris javította az ipszilont j-re.

 

- Laci Fánk? – morogtam, zsebrevágva a telefont, majd kinyitottam az ajtót, amin lazán beesett a már-már nyüszítő majom.

Fehér fülén csak úgy csillogott a neon fénye. Formás kis mancsában egy eperdarabot szorongatott, amit felém nyújtott, a szemeiben pedig könnyek gyülekeztek. Ettől nemhogy megenyhültem, de még idegesebb lettem. Becsaptam az ajtót, majd ugyanazzal a lendülettel kivertem az ujjai közül a gyümölcsöt.

 

- Ne játszd nekem itt tovább a lökött majmot! Kokó, Kokó, méghogy nem hallgatsz az eredeti nevedre, Eper Jankó!

 

A majom lepottyant a fenekére, fülecskéit hátraszegezve. Még utoljára az elgurult eperre nézett, de érezte, hogy a majomkodásával többé már nem ver át. Sóhajtott egyet, majd rám nézett.

 

- Mikor jöttél rá? – Hangja vékony volt és éles, minden szót kimondott, az összes szónál az első szótagra téve a hangsúlyt, de mindezen furcsaságokon kívül érthetően beszélt.

- Amint Sergiu szóba hozta Dubravát, te máris mellényeltél. Emlékszel, ugyanaz történt, amikor összetévesztettelek Topusszal.

- Nem akarunk ártani, neked. Farkas, a gazdám tudomást szerzett arról, hogy téged választott a Tűzdémon. Az a démon elárulta a Pokol urát.

- A Tűzmalom pedig túl közel van a barátaitok barlangjához, igazam van? Ha jön Lucifer, őket is nyársra tűzheti, ha meg még Luciferkó is beugrik a grillpartira, Laci Fánk, tisztes nevén: Locifán is felkerül az étlapra! Mindegy, én sem akarok fölösleges ellenségeket! Inkább azt mondd meg, hogy miért akart Origo a nyakamba sózni?! Meg tudom magam védeni, és szerintem, ha összefutottatok volna Topusszal, ő egyből kiszúrt volna.

- A közelben van Mihael úrfi egyik legvérszomjasabb harcosa. Sosem találkoztam még vele, de a gazdám szerint híresen hírhedt a vérszomlyáról, ha emberek közelébe kerül.

- Tirehnre célzol?

- Te... Te, ismered?!

- Nyugalom, tőle nem kell tartani, ő is Omegára pályázik. Akár azt is mondhatnám, hogy egy csapatban jászunk... Habár ez merő túlzás...

- Elnézést ezért a kis színjátékért, de a gazdám tényleg aggódott.

- Értem, vagy a hegedűjéért?

- Azt ő javította meg, és nagyon büszke rá.

- Na-na, ne tereld a témát!

- Kérlek, ne fedd fel a titkunk a többiek előtt!

- Hogyan szólíthatlak? Maradjunk a Kokónál?

- Tudtad, hogy a bokszoló neve Kovács István, és hogy van még egy ugyanilyen nevű illető Magyarországon, őt viszont Kovinak nevezik! Keress utána, de szerintem csak a hálószoba magányában, amikor még én sem vagyok a közelben...

 

Az ijedt kis maki seperc alatt eltűnt, helyette ott volt megint az a Kokó, akit megismertem. Virgoncan odaszaladt az epréhez, és felkapva azt, előbb megmosta, majd szorgalmasan a szájába tömködte.

Hiába tisztította meg, nekem valahogy akkoris elment az étvágyam, sőt szólni sem akartam többé hozzá.

Nem láttam többé értelmét, hogy tovább maradjak az étteremben.

A társaság csak engem várt, hogy végre kést és villát ragadhassanak. Eleinte menni akartam, de amikor a parancsnok szemébe néztem, rájöttem, hogy a váratlan távozással csak ártanék, legfőképp a karrieremnek. Nem tehettem mást, visszaültem a helyemre, és végignéztem, ahogy Kokó leül velem szembe, egy cserepes virág levelei alá, és nekiállt végignyalni egyenként az ujjait.

Guszta látvány volt, főleg miután belegondoltam, hogy azelőtt pár perccel a mosdó padlójáról zabálta az epret. Meg is hozta a kívánt eredményt, alig ment le az a pár falat, amit a számba tettem...

Végül Kokó az egyik távolabb eső asztalnál jó étvággyal elfogyasztotta a nekem felszolgált ételt.

Kerestem a tökéletes alkalmat a távozásra, de úgy esett, hogy vacsora közben odament az egyik pincér Farkashoz, és diszkréten váltott vele néhány szót. A férfi arca teljesen elkomorodott, néhány másodperc múltán pedig, mikor a pincér elment az asztaltól, felém majd Weight parancsnok felé nézett.

 

- Elnézést, de melykük jött a rendőrautóval?

- Én – felelt a felettesem. – Netán ellopták?

 

Hiába vette viccesre, Farkas arca nem vidult fel. Ekkor már viszont mind ahányan voltunk, őt figyeltük. A férfi letette az asztalra a kezében szorongatott szalvétát, utána hátratolta a székét, és felállt.

 

- Samuel – mondta, a parancsnok felé nézve -, jobb, ha kijössz.

 

A másik szék is arrébb csusszant, mire láttam, amint Weight asszony is készül felállni, de a parancsnok megkérte, hogy maradjon a gyerek mellett.

Sasha tátott szájjal nézett a két távozó férfi után. A kezdeti meglepettségből felocsúdva felém fordult. Akkor már én is fel voltam állva. Sergiu is követni szándékozta a példámat, de megfogtam a vállát, és intettem neki, hogy maradjon az asztalnál. Egyedül indultam a két férfi után.

Az étterem előcsarnokában ott állt az összes dolgozó. Mind ahányan voltak, az ablakból figyelték, hogy mi folyik kint.

Nem csak bent, de kint is sok kiváncsiskodó gyűlt össze. Alig tudtam átvergődni a nézelődök tömegén, de végül odaértem a parkolóhoz.

Vakuk villantak a sötétben. Mind ugyanazt fotózták: a parancsnok autóját valaki lefújta vörös festékkel, a motorháztetőre ezt a feliratot fújták: „Tüzes Maca”, a csomagtatóra pedig ezt: „Megdöglessz!!!”.

Az üzenetből kiindulva sejteni lehetett, hogy nem a rendőrparancsnoknak címezték. Dehát tudjuk: akkor kerek az élet, ha zajlik...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Statisztika

Online: 1
Összes: 114858
Hónap: 1000
Nap: 31