Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 46

2013.07.15

46. Új csapattag a láthatáron?


 

Meglehetősen furcsa érzés volt egy... valljuk be, számomra vadidegen férfi ágyában ébredni, mégha az illető házon kívül is volt. Álmosan ültem fel az ágyban, azután körülnéztem.

A szobában habár nagy volt a csend, nem egyedül voltam odabent. A tegnap kihajított nőstény gnóm-ördög a kijárati ajtó melleti kissebb ajtó előtt ücsörgött, akárcsak tegnap, mielőtt „kiröptettem” volna, rajta kívül pedig még a fotelek egyikében ott szunyókált Topus is.

Nem szerettem volna felébreszteni a nagypofájú majmok legnagyobbikát, ezért inkább szép halkan kikeltem a paplan alól, és lábujjhegyen távoztam a csöndes szobából. A gnóm-ördög végig figyelemmel követte a távozásomat, de a fején kívül más testrésze nem moccant.

Odakint, a folyosón, hamar rájöttem, hogy nincs olyan hű de hűen nagy meleg egy szál frottír pizsamában koslatva. Ezért aztán amint befejeztem a reggeli teendőket a mosdóban, visszamentem a lakosztályba.

Most, hogy kellőképpen felébredtem, már nem finomkodtam az ajtóval. Úgy becsaptam, hogy Topus koma azt sem tudta, hogyan ugorjon le ijedtében az ülőalkalmatosságról. Nagy álmosan bámult fel rám. Láthatóan nem rám számított, de azért már nem tért vissza az álmok mezejére, ha már egyszer felriasztottam.

A ruháim felől kezdtem érdeklődni, nem akartam vaktában felforgatni az Ex-szobor ruhásszekrényét. A majom ekkor elvigyorodott, majd kiparancsolta a szobából a gnóm-ördög strázsát.

Topus ezek után belibegett a túlsó szobába, ahol aztán újabb meglepetés várt... egy szoba volt berendezve, jóval kisebb volt az enyémnél, de érdekes mód a szobám felszerelésével bírt.

Világossá vált előttem, hogy az a patkánylyuk méretű szoba nekem lett tervezve. Nem akartam kellemetlen reggelt magamnak, ezért inkább nem keltem vitába a majommal, pedig ő aztán megpróbálta a szerencséjét, én viszont kijelentettem neki, hogy amíg a kedves gazdája távol van, addig én bizony az ő szobájában hálok!

Egy aprócska dolgot azért nem közöltem vele, mégpedig azt, hogy egyelőre nem tervezek visszatérni a malomhoz.

Miután felöltöztem, hamarjában távoztam mindkét szobából – ahol akkor már csak én voltam bent.

A folyosón menet összefutottam Tirehnnel, aki pont miattam mászta meg a lépcsőket. Úgy vélte, hogy ideje lesz el kezdeni a képzésemet. Nem volt ellenemre a dolog, főleg mivel nem nagyon akartam néhány napig visszatérni a Tűzmalomhoz.

A munkaidő kezdete előtt másfél órával a napot a Tűzmalom udvarán kezdtük. Legelőször egy rövidke kérdezz-feleleket játszottunk a féldémonnal, mivel fel akarta mérni a tudásom a malommal kapcsolatban, de rövid időn belül rájött, hogy csak annyit tudok a szerkezetről, amennyit olvastam róla az elmúlt éjszakán, no meg amennyit maga a Tűzdémon közölt.

Tirehn szerint ennyi tudás a kezdetekben épp elegendő lesz, a lényeg, hogy olvassak szorgosan, és kérdezzek, ha valami nem világos, magyarán őrá egyáltalán ne számítsak elméleti szinten!

Ha már ennél tartunk, gyakorlatot aznap csupán egyszer kért. A malom a korábbiakkal ellentétben az első percektől kezdve reagált a gyűrű „érintésére”. Az persze már más tál tészta, hogy a kapu mennyi ideig maradt nyitva... Annyi ideig sem, amíg leérhettem volna a pulpitusról.

Valahogy a jó oldalát próbáltam nézni a dolognak, elvégre a múltkor csak nagyon nehezen sikerült egyáltalán megnyitni az átjáró kapuját, most meg egyből sikerült, mégha ez csupán rövidke ideig is tartott.

Meglehetősen örültem ennek a csekély sikernek, közben azért Tirehn leoltott rendesen, de nem vettem szívre a rosszalló szavait, ahelyett a boldogságtól majdhogynem a nyakába borultam, de mielőtt még megtehettem volna, a finom arcvonásokkal megáldott idomár kellő távolságra húzódott tőlem.

A reggel így meglehetősen jól indult, és ami igencsak meglepő, Tirehn sem akarta elrontani. Habár eleinte jól lekorholt, de azért idővel talált más, fontosabb elintéznivalót, úgyhogy hamar távozott a közelemből.

Én sem maradtam már túl sokat a Tűzmalomban, hamar összeszedtem a gönceimet, és a kocsihoz indultam. Valamiért azonban csak úgy éreztem, hogy jobb, ha nem hagyom Sashát és Tirehnt magára, az autó helyett, ezért inkább Sasha-lesre indultam.

Topus útbaigazításával végül a konyhában találtam rá Sergiura. Az étkezőasztalnál ült, és nem mellesleg szomorkodott. Elsőre nem tudtam megállapítani, hogy történt-e valami, vagy csak a másnaposság ült ki a fejére.

Lépteim zajára egyből felkapta a fejét. Felém nézve első dologként sóhajtott egyet, majd felállt, s igyekezve magához vette a szék karfájáról a kabátját, majd felém jőve engem is igyekvésre buzdított.


 

- Igyekezz, Jack, még a végén elkésel!

- Mi lelt, Sergiu? Te, a későnkelők császára már hajnalok hajnalán talpon vagy? Talán csak nem aludtál rosszul?

- Mit mondott Tirehn?!

- Kellett volna mondania valamit?

- Jó, menjünk!


 

Azt hitte, hogy ezzel le is rázhat, mert hát én valóban hasonlóképpen cselekszek, ha valamit meg akarok tartani magamnak, na de most azért mégiscsak az ötletgazdával állt szemben...

Egy kis ideig hagytam az egészet, engedtem, hogy beszálljon a kocsiba, és talán lehiggadjon egy kicsit, majd mikor már félúton jártunk, újra elővettem a félbeszakított témát. Az egyértelmű rákérdezésre, miszerint valójában mi történt közte és Tirehn között, először csak sóhajtott, majd a fejét az ablak felé fordítva a kinti hegyvidéket kezdte bámulni, majd váratlanul megeredt a nyelve, csakhogy az anyanyelvén.

Talán Tracy értette volna, hogy mit beszél, de én csak néztem őt nagy bandzsin, mire ő egyszercsak megköszörülte a torkát, és az anyanyelvemre váltva így szólt.


 

- Az utat nézzed! – mordult rám.

- Jól van, na... nem kell úgy zsörtölődni...

- Te meg ne tégy fel ostoba kérdéseket.

- Most miért pattogsz? Azt ne mondd, hogy egy ágyban ébredtél azzal a két hajszínű idomárral?

- Naná! Téged meg biztos álmaid ördöge keblén talált a reggel!

- Látom, ma két ballábbal keltél... Akkor inkább beszéljünk a munkáról. Jó lenne akkor, ha benéznél néhány lebujba.

- Lepukkant rokkerfenegyerek, ölmakival?

- Szerintem a makiját nem viszi ilyen helyekre.

- Ki tudja. Azt hogy hívják? Stefia talán, nem?

- Tőlem kérded? Én azt hittem, hogy Olga... Igaz, Omegát nevezte úgy a szegény Towerfield kisfiú.

- Topus, Stefia és Eperyanko. Ők hárman a „három majom”. Elméletileg fontos szerepük volt az Excalibur szétválasztásában. A harmadiknak ritka hülye neve van, és ő az egyetlen, no, meg Origo, a gazdája, akiről egy árva szál információm sincs.

- Őt talán sikerül nekem leinformálnom.

- Ismersz valakit, aki tud némi információról szolgálni felőle?

- Mondjuk, de egyelőre maradjunk Omegánál. Az a démon elsőbbséget élvez, túl sokat engedtem neki, túl sokáig...

- Mintha egy egyszemélyes hadsereg ülne mellettem.

- Érzem, hogy az ő lelkén szárad a legyilkolt dartonville-iek vére.

- Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem azért egyedül Mihael a felelős. Akkor és ott megmutatta a valódi arcát. A hideg futkosott a hátamon, amikor láttam a kamera felvételeit. A filmek akármennyire is szeretnék utolérni a valóságot, néha jobb is, hogy képtelenek rá. Legyen akármilyen jó a maszkmester...

- Néha irigylem azokat, akik semmire sem emlékeznek mindabból, és csodálom az öreg könyvtárost, hogy képes azok után az emlékek után is mosolyogva a felesége szemébe nézni.

- Nem az ő hibája volt, ami történt, sőt akkor, abban a helyzetben mindketten hősiesen viselkedtetek. Tényleg, a koboldok támadása óta nem is volt időm bocsánatot kérni. Nem volt szép dolog tőlem, hogy megvádoltalak.

- Mihael pártjára álltam, szóval nincs miért bocsánatot kérj... azt inkább nekem kellene... Egyenként oda kéne álljak minden sírhant fölé, és... De nem lennék rá képes...

- Nem a te hibád volt, ami történt. Te mindent megtettél, ami tőled telt. Ma is azt teszed. Ahogy mi is, Tracy-vel...


 

A beszélgetés itt már túl kényelmetlenné vált mindkettőnknek. Felé fordítottam a fejem, a tekintetünk egy másodpercre találkozott, mire a rádióhoz nyúltam, s bekapcsoltam.

Az őrjítően zúgó monoton ricsajt habár sokan zenének hazudták, de inkább idegesített, mintsem megnyugtatott volna. A kívánt célt azonban kétségtelenül elértük vele, hacsak egy kevés időre is, de elterelte a figyelmünket a szomorú valóságról.

A városba beérve, Sashát kitettem az egyik korán nyitó csehó közelében – előtte azért mégsem rakhattam ki, merthát biztos megnézték volna, ha egy rendőrautóból látják kiszállni.

Ezek után a rendőrőrsre igyekeztem, ahol a parancsnok irodájába vezetett legelőször az utam. Mivel tudtam, hogy ő a felettesem, és napi szinten jelentenem kell neki, meg sem lepett, hogy behivatott. Igaz, írásos jelentésekről volt szó, nem pedig szóbeliről.

Az irodába belépve Columbinót az asztalánál ülve találtam. Egy papírlapot olvasott éppen.


 

- Miss Long... – nézett fel a lapról.

- Jó reggelt, Weight parancsnok. Hogy van az apósa?

- Köszönöm kérdését, nemsokára kiengedik. De inkább térjünk rá a munkára. Tegnap este lekérette az összes külföldi állampolgár nevén levő ingatlanok névjegyzékét.

- Igen, szükséges a Krimmel-aktához.

- Ezt az adut a húga is kijátszotta.

- Ismétlés a tudás anyja...

- Nos... ha már egy egészebb listát kért, hát segítek, kollégina. Itt a teljes névjegyzék. Némelyek habár hazai személyek nevén szerepelnek, valójában külföldi cégek tulajdonában vannak.

- Köszönöm, parancsnok... Én akkor most távoznék is. Utána kell néznem pár tulajdonosnak – lengettem meg kezemben a papírt.

- Ne olyan gyorsan, miss Long. Van valami, amiről még érdemes lenne beszélnünk.

- Igen, parancsnok?

- Alfa... Origo... és Omega... A feleségem mái napig belepirul, ha meghallja ezt a három szót... Ezt a három nevet... Szégyelli, hogy az elismert, megbecsült édesapja ilyen... holmi dajkamesékben hisz.


 

A parancsnok szavai hallatán próbáltam megőrizni a hidegvérem, főleg, hogy ennyiből még pontosan nem tudtam, hogy hova akar kilyukadni. Aztán hirtelen elhallgatott, félrenyomta a széket, és felállt, közben intett, hogy kövessem.

Odakint szólt az egyik emberének, hogy bejelentést kaptunk egy rablásról, és mi ketten megyünk kivizsgálni az esetet, az igazság viszont az volt, hogy a kórházba mentünk És minderről a főnök egyáltalán nem tájékoztatott! Komolyan azzal a tudattal voltam, hogy egy rablás helyszínére vonulunk ki.

A kocsiban volt időm töprengeni egy jó fedősztorin, mivel hát eszembe jutott néhány feltevés, köztük az, hogy a jó öreg Columbino valamiképpen rájött arra, hogy a Mihael szobor nem eltűnt, hanem életrekelt. Aztán amikor megálltunk a kórház parkolójában egyszerre elfogott egy gondolat, ami nem hagyott nyugodni: lehet, hogy az öreg könyvtáros azt hitte, hogy a halálán van, s elárulta a családjának az igazságot?

Ha ez történt – gondoltam –, ezt még símán a hasznomra tudom fordítani. Egyszerűen csak a gyógyszerekre fogom az egészet, meg a férfi élénk fantáziájára.

Mint azt feljebb említettem, tényleg találtam volna mindenre magyarázatot seperc alatt, csakhogy a liftből kilépve olyas valakibe szaladtam bele, akire egyáltalán nem is számítottam... a koboldkirály, személyesen állt előttem, igazi ausztrál vagány módjára, zsebrevágott kézzel.

Egy percre megtorpantam előtte, mire ő kikerült és anélkül, hogy levette volna rólam egy percre is a szemét, belépett a liftbe, oda ahol egy perce még én álltam...

Weight parancsnok észrevette, hogy lemaradtam mellőle, ezért megállt, s megvárta, amíg leveszem a szemem a bezáruló liftajtóról, majd előrekanyarítom a fejem. Ekkor újra elindult, de tényleg csak egy hajszál választotta el attól, hogy ne történjen vele baleset. Egy felmosóveder, teli koszos vízzel ott állt előtte, a jó öreg Columbino pedig egyetlen nagy lépéssel átlépte a vödröt, anélkül, hogy felborította volna, pedig a férfi lendületéből úgy tűnt, mintha észre sem vette volna az elébe került akadályt...

Végül elértük a kórtermet, ahol a parancsnok apósát ápolták. Az ajtó nyitva volt, a férfi betegágya mellett pedig olyas valakit véltem felfedezni, akire ismét csak nem számítottam... Mihael ült ugyanis az öreg professzor mellett.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Statisztika

Online: 3
Összes: 173690
Hónap: 7782
Nap: 305