Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 32

2013.04.07

32. A tűzdémon arája

 

- Nézz rám, Jacqueline! Tudni akarom, hogy mi forog most a fejedben! Gyerünk, süsd el, hadd lássam!

A szívem majd kiesett a helyéből, úgy vert, nem is, egyből zakatolt. Úgy reszkettem, mint a nyárfalevél, de meg sem bírtam moccanni. Mihael ezután sokáig nem szólt, csak bámult rám, én meg néztem vissza rá. Képtelen voltam egyetlen mozdulatot is tenni. Mintha mázsás súlyok húznák le a végtagjaimat.

 

- Gyerünk, Jacqueline, ne kéresd magad! Hisz már olyan régen álmodoztál erről a pillanatról. Tizenöt évesen más lányok már a szoknyájukat felemelni akaró fiúk kezét fogdosták, te meg rólam álmodoztál. Hát most itt vagyok. A karjaim közt vagy, ennél szorosabban már nem is lehetnénk! Mit tegyek még veled, madárkám?

 

Nem értettem, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mi megy végbe Mihael agyában. Napszúrást kapott, vagy csak a lelkére vette a szitkokat, amiket rámondtam. Istenem, hisz attól még egy szívbeteg sem kapna infarktust, nemhogy egy ilyen makkegészséges ördög!

A kétségbeesés erre már minden formában erőt vett rajtam. A legfeltűnőbb jele azért mégicsak a verejtékezés és fülig való pirulás volt. Legalább azt tudtam, hogy a belsőmnek nem parancsol...

Mindemellé, mintha ez már nem lett volna bőven elég, lecsúszott a végtagjaimról, kezét pedig a vállamtól egészen a hónom aljáig csúsztatta, majd egy könnyed rántással, felhúzott a földről. Most ott ültem a földön, ő pedig velem szemben térdelt, testünket pedig egy centiméter sem választotta már el.

Csak tudtam volna, hogy mi a fészkes fenét akar tőlem Mihael. Csak sejtettem volna, és nem azzal próbálkozok meg, hogy lehunyjam a szemem, hanem azt kísérlem meg, hogy közelebb hajoljak az ajkához.

Pedig a lélegzetét már a számban éreztem. Bevallom az enyhén szólva, kellemetlen szájszag sem zavart, arra nem volt időm a reszketéstől. Belsőm tiltakozott, a szívem vágyait meg sem akarta hallani. Végső elkeseredésemben összeszedtem minden energiámat, és lehunytam a szemem. Szempilláimról éreztem, ahogy legördül néhány könnycsepp.

Ekkorra már a testem megadta magát, a fejem pedig elernyedve hullott Mihael mellkasára. Pedig csak ha egyetlen másodpercig úgy marad, valóra vált volna egy ősrégi álmom. Annak, igaz, egyáltalán nem örültem volna utólag.

Most, hogy végleg legyőzött, kicsit sem finom mozdulattal leeresztett a földre, majd csettintett egyet az ujjával, azután lépteinek távolodó zaját hallottam. Éreztem, ahogy két-két kéz felragad a földről a vállamnál fogva, s vonszolni kezd. Így ért véget egy szívgyorsító lelkiterror.

Már arra sem emlékszem, hogy miként kerültem vissza a kordéra, csak az a világos, hogy egy órát sem aludtam, s még mozgott alattam a kocsi, amikor felébredtem. A monoton zötykölődés ébresztett fel, vagy talán a lovak fáradt prüszkölése, esetleg az ostor csattanása volt ébredésem oka, azt nem tudom. Mindenesetre szabályosan felriadtam, amikor bevillantak az elalvásom előtti emlékkockák.

Hátrébb kúsztam az ülésen, közben kezeimmel valami éles tárgy után kutattam, amit az ördögbe vághatok, ha az egyetlen mozdulatot is tesz felém. Az ujjaim viszont a bársonyba fúródtak, amikor Mihael észrevéve magamhoz térésemet „gázt adott”. Egy-egy olyan nyaklevesben részesítette a két szerencsétlen lovat, hogy a vöröslő lenyomata is ott maradt, s jól láthatóvá vált, ha a szél félrefújta a sörényüket. Futottak is szerencsétlenek, én meg teljesen belepréselődtem az ülésbe.

A Tűzmalom előtt állt csak meg. A két ló fáradtan prüszkölt, Mihael pedig mielőtt bement volna, lehúzott egy taslit annak a párának, amelyik azon az oldalon állt, amerről leszállt. A ló megrázta a fejét, majd nekem úgy tűnt, mintha az ördögre nyújtaná a nyelvét. Ha azt tette, jól tette. Mihael a köszöbön állva azért hátranézett, és félvállról odaszólt nekem, hogy menjek a malom tetejére, a szélkerekek hátához, ha beszélni akarok a testvéremmel.

Előbb kihúztam a kezem az ülésből, majd leugrottam, meg sem állva a malom hátáig. Ott valami furcsaságra lettem figyelmes. Mivel annak előtte sosem jártam arra, nem tudhattam, hogy a lapátok hátánál egy egész csinos kis beugró található. Amolyan balkonféle, szépen díszített korláttal. Felfelé betonból öntött lépcső vezetett. Kapaszkodó nem volt, nekem meg tériszonyom volt, szóval örültem neki, amikor végre felértem. A balkon kialakítása olyan cseles volt, hogy csak akkor látszott, hogy van-e fent valaki, ha az utolsó lépcsőfokra is fellépett az ember. Ha tudtam volna, hogy Tracy nincs ott, nem kísérlem meg a mászást, de ha már fent voltam, körülnéztem kicsit.

A teraszféleség nem rejtett túl sok mindent. Szemben a lapátokkal, egy nagy mélyedés volt a falba vályva. Közelebb lépve, láttam, hogy meder szerű és vízzel van feltöltve. Az alján ott volt egy gyűrű. Ahogy jobban szemügyre vettem, a Darkeyestól kapott gyűrűre ismertem rá. Nem olyan volt, mint amikor először láttam. Nem lepte vastagon a fehér rozsda, vagy minek mondhatnám, a közepén pedig egy igen érdekes formájú kő csillogott, szinte áttetszően. Olyan alakja volt, mint a Jinnek és a Jangnak, úgy ölelte egymást két vízcsepp mintájú képződmény. Sokáig bámultam. A figyelmemet végül egy ismerős hang csalta el a gyűrűről. Utánam kiabált. Gyorsan a terasz szélére szaladtam, s előre kiáltottam.

 

- Sasha, itt vagyok, pont veled szemben!

- Jacky! – kiáltott fel, miután észrevett. – Sir Devilman mondta, hogy megjöttél! Merre voltál? De ami igazán érdekel, jól vagy? Hallom, mi történt!

- Jól? Távoli fogalom ez már számomra, de te, kérlek, szólj Lotrának és gyertek fel.

- Hogy kerültél oda?

- A malom hátánál lehet feljönni. Siessetek!

- Oké!

 

A korlátnak dőlve vártam meg őket. Két, talán három percbe telt bele, hogy felérjenek. Kevés idő, nekem mégis soknak bizonyult. Nem bírtam tovább várni, visszamentem a gyűrűhöz. Nagyon izgatott az a fehér kő, ott a közepén. Annyira meg akartam érinteni, hogy már az sem izgatott, hogy a többiek nincsenek fent. Gondoltam, majd megnézik maguknak, ha én már szemügyre vettem. További eszmefuttatás helyett a vízbe nyúltam. A víz felszíne zavarossá vált, majd hirtelen a gyűrű egyszerűen szétmállott. Ez azonban csak a kezdet volt. Alolról egy tenyér formájú lenyomat emelkedett ki. Ki akartam húzni a kezemet, de Lotra pont akkor ért fel, és üdvözlés helyett rám ordított, hogy hol voltam ezidáig. Ijedtemben rátenyereltem a lenyomatra. Legnagyobb meglepetésemre, a kezem tökéletesen fedte, s ekkor nem sokkal feljebb a kézfejemtől, a falból előcsapódott egy fémrács, ami a kezemre csatolódott. És ez nem minden! A gyűrűsujjam fölött a rács kihegyesedett, mintha egy mini gillotin került volna felé.

Azt hiszem, érthető, hogy abban a percben halálra rémültem. Próbáltam kihúzni a kezem a vízből, de nem tudtam. S mindemellé Lotra csak mondta a magáét, észre sem véve, hogy mekkora kalamajkába kerültem. Sasha azért szemfülesebb volt.

 

- Te, Jack, mit csinálsz? – kérdezte bambán.

- Szerinted? – feleltem kérdéssel a kérdésére. – Ha tudnám, nem vágnék ilyen hülye képet.

- Nem, te mindig ilyen képet vágsz! Drága nővérem, felelj nekem, de őszintén, hol a pokolban voltál ez idáig?

- Ó, pontosan fogalmaztál... Pokol, ez a helyes szó rá!

- Bővebben? De mit matatsz te ott, voltaképpen?

- Semmit...

- Nem fog ő semmit! – hallatszott Mihael hangja, majd megláttam először Topust, akit a gazdája követett. A majom fülig érő vigyorral közeledett felém, majd felugrott a korlátra, onnan nézett bele a vízbe.

- Ejnye, Long... – kezdte.

- Te csak hallgass! A másik kezem még mindig szabad!

- Ez jó jel – mondta Mihael, miközben a lekötött kezemet studírozta. – Ez nagyon jó jel!

- Dehát ezt nem értem – ült le Topus. – Nem vettem rajta változást észre. Több halandónak is démoni vér keveredett a vérébe. Ez magyarázza a gondolatok elfedését, erősebb szellemi erőt bírtokló lények előtt. De rajta nem látszottak más jelek. Passzív telekinézis, vagy a Tűz óvása. Semmi!

- Talán nem árulta el. Mindenesetre az erdőben megkíséreltem minden erőmmel belelátni a fejébe. Kihasználtam a gyengepontját, játszottam az érzelmeivel, de nem sikerült a fejébe jussak. Mintha akkor, az ébredésemkor, valami külső erő nyitotta volna meg a memóriáját előttem.

- És gondolod, hogy az a valami nem más, mint a tűzdémon? Neki nem volt ekkora ereje.

- Neki nem, de az Excaliburban meg lett volna az erő.

- Viszont csak a markolatot rejtetted el ide.

- Halandók! – nézett Mihael Lotrára és a barátjára. – Ha az, amit itt most hallatok napvilágra kerül, nem izgat, hogy kinek vagytok a rokonai, ismerősei. Puszta kézzel küldelek át benneteket a túlvilágra! Érthetően beszéltem?!

- I-igen... – nyögte ki Sasha.

- Na, az attól függ, hogy milyen nagy dologról van szó.

- Lotra, hagyd már a fenébe az idegeskedésed. A nővéred itt van, jól van.

- Hé, Sasha, ne mondj olyat, amiben nem vagy biztos! – néztem az ujjamra símuló éles fémdarabot.

 

Kész komédia volt, ami odafent zajlott. Lotrát nem lehetett megesketni, hogy tartsa a száját, nekem a kezem (de legfőképp a gyűrűsujjam) nagy veszélyben forgott, Mihael pedig mesedélutánt tartott.

 

- Jacqueline – mondta Mihael -, csak semmi hirtelen mozdulat. Nem lesz semmi bajod. Ha nem cselekszel elhamarkodottan, nem lesz bántódásod.

- Mégis mi a fene történik itt?

- Semmi különleges! Ma kiderül, hogy a vén démon elfogad-e menyasszonyának.

- Tessék?! – ordítottuk egyszerre, mind a hárman.

- Ez egy hosszú történet. Ismeritek a tó asszonyának történetét?

- Az Excalibur védelmezőjéről – felelt Lotra - nem hinném, hogy van ember, aki ne hallotta volna.

- No, de gondolom, a tűzdémon arájáról még sosem hallottatok.

- Ara és asszony...

- Mi baj, Jack? – nézett rám Lotra, majd közelebb jött. Csak ekkor vette észre, hogy mekkora bajban vagyok. A dühtől izgatottan kiáltott oda Mihaelnek, hogy segítsen ki a pácból, de az ördög oda se figyelt rá, helyette engem nézett.

- Mit akartál mondani az előbb? – szólalt meg végül.

- Darkeyes, vagy hogy is hívják azt a démont, mondott valamit valamiféle aráról és asszonyról egyaránt. Nem értettem, hogy mire is céloz, de arra biztosan emlékszem, amikor azt mondta, hogy jóformán egyszerre jöttek a világra. Vagy valami hasonló...

- A forrásaimtól mást hallottam – morfondírozott Mihael hangosan. – A tó asszonya, mivel róla van szó, ő halott. És még kell pár évtizedet várni a reinkarnálódására. Évtizedet? Évszázadot! Azonban van itt valami más... Jacqueline, ha bebizonyosodik, hogy te vagy a tűzdémon rég keresett menyasszonya, készülj fel, mert nem lesz egyszerű dolgod. A markolat még a Tűzmalom mélyén pihent, amikor te születtél, tehát megtörténhet, hogy az Excalibur bizonyos erőket ruházott rád. A tó asszonyához hasonlókat.

- Ne ugorjunk annyira előre... Mihael, mondd csak, mi lesz, ha a Tűzmalomnak mégsem fogok megtetszeni?

- Nem szégyelled magad! Hányszor mondjam még... Áu! Felség, ezt miért kaptam? Ja, elnézést, nem vágok többet közbe.

- Ha mégsem te vagy a kiválasztott, nem lesz többé gyűrűsujjad – felelte Mihael, bármiféle érzelem kifejezése nélkül.

- Hé, Jacqueline, csak egy kérdés.

- Engem is tisztelj, majom pofa! Ha minden igaz, démon feleség leszek! Vagy nem...

- Nem tapasztaltál furcsaságokat a napokban? – folytatta Topus, mintha előbbi szavaimat meg se hallotta volna. – Úgy értem, nem vetted észre, hogy tűz lobban a közeledben, vagy a lángokat irányítani tudod?

- Nem!

- Eh, hát jó... Én megyek... most jutott eszembe, hogy le kéne csutakolni a lovakat...

- Topus, maradsz! Nem ez az egyetlen jel. Long, hogy alszol?

- Most ez, hogy jön a témához?

- Szoktak lenni álmaid?

- Nem igazán...

- Akkor néha nincsenek látomásaid?

- Nincsenek... Az baj?

- Csak ne izgulj, lehet, hogy egyetlen erőd a memóriád védelméből áll...

- Hé, Devilman, csak azt ne mondd, hogy... Bo-bocsánat, Sir Mihael...

- Maradjunk a felségnél, vagy az úrnál. Nem vagyok Lord, és nem is akarok az lenni!

- Jól van, jól van, akkor egyszerűen lerókázla... eh, akarom mondani, hogy te csak nézed, ahogy Jackyt ujj nélkül hagyja egy ilyen romhalmaz? No, meg merre van ez a démon, akit oly gyakran emlegetsz?

- Megválaszoltad a kérdésed. A démon nem más, mint a Tűzmalom maga.

- Remélem, Jack bejön neki... Bár szerintem egy ekkora legényhez egy benga való, nem Jack...

- Sasha... hallgass...

- Lotra drágám, egy kicsit több aggodalmat vártam volna tőled... A testvéred ha nem is az életével, az ujjával játszik...

- Te rád komolyan jó hatással van ez a kétszínű alak – mutatott Mihaelre. – Úgy beszélsz angolul, mintha az anyanyelved lenne.

- Sokat gyakoroltam – vigyorgott Sasha

- Na, ja... – sandított rá Topus.

 

Olyan lazán beszélgettek, mintha csak egy teadélutánon vennének részt. Én meg csak álltam, és néztem az ujjam fölött húzódó rácsot. A víz felszíne váratlanul zavarossá vált, azután bugyborékolni kezdett, pedig nem volt forró. Ijedtemben viszont felsikoltottam, s megpróbáltam kirántani a kezem. Vér jött a víz felszínére, majd tűnt el a habokban, a gyűrűsujjamba szörnyű fájdalom állt. De ezt a sérülést én okoztam saját magamnak.

A következő percben megtántorodtam, de végül sikerült megtartanom az egyensúlyom. Hallottam a hátamnál, ahogy Mihael Sashára ordít, hogy a közelembe ne menjen, valamint Lotra is ráébredt, hogy komoly a helyzet. Piaci kofa módjára sopánkodott hol Topusnak, hol pedig Mihaelnek, hogy tegyenek valamit. Végül magamnak kellett szembenézzek a Tűzmalommal!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 2
Összes: 119333
Hónap: 1256
Nap: 39