Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 11

2012.12.28

11. A föld alatt

 

A következő néhány mondat elejéig bár narrátorként szerepelek, a cselekménynek nem voltam sem szem, sem pedig fültanúja. Némi információt a munkatársaktól, párat pedig magától Lotrától tudtam meg, és nekem így állt össze a kép.

Azon az estén történt, amikor Mihael elráncigált magával, gnóm-ördög lesre. Dartonville csillagos éjszaka elé nézett. Az égen is ragyogtak odafent, sőt még a városi színházban is pompás előadásra készültek.

Tudom, nem újdonság, amit most leírok, Weight parancsnok ismét hozta a formáját, bár most nem sikerült eleget imádkozzanak a rosszakarói, mivel bár kikötődött a frissen boxolt bőrcipője, nem esett hasra. Egyszerűen csak beviharzott az őrsre, kinyitotta asztalának fiókját, és előkereste a pénztárcáját. A felesége lent várta a kocsiban, úgyhogy nem volt ideje pletykázni a munkatársakkal, Lotra mégis megállította kifelé menet.

 

- Mondja, nyomozó, de siessen, mert én is sietek!

- Csak egy pillanatot lopnék el az estéjéből, parancsnok. A társamról lenne szó.

- Jacqueline-ról? Van vele valami gond?

- Ami azt illeti... Nem tudom, mi ütött belé, de amióta megtudta, hogy a felettese vagyok, állandóan kibúvókat keres. Most is úgy eltűnt, hogy nyomát sem találom.

- Ó, nála ez nem meglepő. Holnap reggel majd beszélnek. Vagy hívja fel, de nekem most tényleg mennem kell.

- Parancsnok! – állította még meg egy keveset Lotra.

- Mit akar még? Le akarja cserélni? Holnap majd beszélünk róla, de ha lemaradunk a „Hegedűs a háztetőn” kezdetéről, a nejem megfojt. A kedvenc színésze játszik benne.

- Nem tudja véletlenül Jacqueline számát? Azután a véres éjszaka után kicserélte a mobilszámát...

 

Columbino morogva nyúlt a kabátja belsőzsebébe. Kivette telefonját, és lediktálta a telefonszámomat. Lotra megköszönte, majd el is köszönt a főnökünktől. Akkorra már Weight parancsnok az utcán lehetett, és épp készülhetett beszállni az autójába.

Lotra sem volt rest, nem sokkal azután, hogy megkapta, máris felhívta a kapott számot. Mivel az erdőben nem volt térerő, a terve ismét kudarcot vallott. Ekkor viszont más jutott az eszébe. Kikeresett egy másik számot, és azt hívta fel. Egy férfihang szólt bele túloldalt.

 

- Szia, Sergiu – köszönt Lotra.

- Lotra, már hiányzott a hangod...

- Tracy, kedves exkedves, Tracynek szólíts, ha megkérhetlek.

- Jó-jó, de te engem attól nyugodtan hívj csak bátran Sashának, hisz tudod... Na, de mit akarsz, te itt nekem éjnek-évadján?

- Nincs is olyan késő, Moszkvában meg biztos nem.

- Most épp Madridban vagyok, amúgy meg Chişinău-ba tartok, de mindegy... mit akarsz?

- Milyen nyers lettél mostanában.

- Sokat kritizálsz, és leteszem!

- Eszem azt a hidrogénbe mártott fejedet. Figyelj, ha megadok egy telefonszámot, meg tudnád nekem mondani, hol tartózkodik most a telefon és annak tulajdonosa?

- Ha a telefon márkáját is megmondod...

- Csak a számot tudom. Tudtommal meg úgy sincs szükség a telefon márkájára, nagyokos.

- Ha ennyire érted a szakmát, miért nem keresed meg, te?

- Tudod, vagy nem tudod? A választ viszont gondold meg jól, jobb, ha tudod, hogy a madridi rendőrséggel dolgoztam ezelőtt két hónappal egy ügyön, és nem arattam le a babérokat. Valószínűleg örülnének egy fülesnek, egy hackerről...

- Jól van, jól van, diktáld azt a számot! – hallatszódott túloldalról.

 

Lotra bármennyire is törekedett hollétem felkutatására, aznap sehogy sem jött össze neki. Kedves exbarátja nem mondhatni, hogy hamar, de teljesítette feladatát, azonban a nagy hírt nem tudta közölni tesómmal, mivel elhallgatott Lotra telefonja. Ő azt hitte, hogy lemerült, de mikor a képernyőre nézett, rájött, hogy az aksi még bírta volna, azonban a jel váratlanul ingázni kezdett.

Egész éjjel, majd a rákövetkező napon is ugyanaz volt a helyzet, mind mobil, mind vezetékes hálózatban. Egyedül a helyi rendőrséget, kórházat és tűzoltóságot lehetett azonnal hívni.

Mint kiderült, Mihael éledésekor nem csak az emberek, de az épületek és hozzá való tartozékok is megsérültek, tönkrementek, és a helyreállítás jobb esetben napokat vett igénybe.

Lotra így nem tehetett mást, tovább ült a le nem aratott babérjain.

Ezzel szemben, én nem ültem azokban a percekben. Éjszaka ide vagy oda, sötét és kísérteties hangok, mindegy, Mihael csatlósaként követtem a feléledt szobrot. Övemben egy árva szál lőfegyverrel, amit sosem használtam azután az éjszaka után, ahogy meg sem töltöttem. Így kétséges volt, hogy elsül-e egyáltalán, ha szükség lenne rá.

A barlang meglehetősen hűvös és sötét volt, a szag pedig ami a kihaltnak tűnt járatokban terjengett kritikán aluli volt.

Három fáklya világította meg a helyet. A zsebemben ott lapult egy zseblámpa is, de jobbnak láttam ott hagyni. Valahogy az a benyomásom támadt, hogy szükség lesz még rá.

Lassan haladtunk, de annál biztosabban. Nem igazán tudtam, hogy jó vagy rossz-e az irány, pedig nálam volt a GPS-nek is beillő laptop. Egyet tudtam csak biztosan, hogy a pöttyöknek tűnő gnómocskák közelednek felénk.

Az én feladatom nagyjából ki is merült a monitor bámulásában. Egészen addig úgy ment minden, mint a karikacsapás, amíg bele nem szaladtunk egy elágazásba. Ott az előre küldött gnóm-ördögök nézelődve várták, hogy gazdájuk odaérjen. Nem tudták, merre menjenek tovább. Mihael persze egyből hozzám fordult.

 

- Merre tovább? – kérdezte szokatlanul egykedvűen.

- A gép alapján, arra! – és a jobb oldali nyílás felé mutattam. Ennyi kellett csak Mihaelnek, és csapatának. A szárnyas fenevadak egyből elindultak abba az irányba, amerre mutattam. Gazdájuknak viszont még maradnia kellett. Főtalpnyalója állította meg.

- Felség! Ahogy én látom, már nincs sok hátra, és elérjük a gnóm-ördögöket. Ne érts félre, de...

- Maradhatsz, ahogy te is, Long. Innen már egyedül is menni fog. Semmi kedvem védtelen halandókra figyelni.

- Rendőr vagyok, ha elfelejtetted volna...

- A szolgáimat nem sebzi meg a fegyvered, ha elfelejtetted volna!

- Ebből az következik...

- Topus, nem vagyok hülye! – feleltem vissza.

- Én nem is állítottam ilyesmit.

- Mihael, vidd magaddal. Ez a dög kikészít. Ha véletlenül valami módon elhalálozna, egyből szebben mutatna a szobádban, kitömve...

- Long! – ordította teli tüdőből a kis talpnyaló.

 

Őszinteségemnek hála sikerült egy szempillantásnyi idő alatt magamra haragítani Topust, és persze az Ex-szobornak sem állt szándékában továbbra is maga mellett tartani.

Gondolom, főleg az őszinteségembe fáradt bele. Egy biztos, a továbbiakban már csak pufók szolgáinak nyomát követhettem nyomon, a laptopon keresztül.

Félelmetes volt látni, ahogyan közeledtek a pötty halmazok egymás felé. Visszafojtott lélegzettel vártam a pillanatot, ami egy percben be is következett. Nem hittem a szememnek... úgy mentek el egymás között mintha nem is vették volna észre egymást.

A talány egy szempillantás alatt megoldódott. Az ellenséges gnómok még közeledtek egy keveset felénk, majd jobbra fordultak, egészen a másik bejáratig bandukoltak, s váratlanul ismét az irányunkba fordultak.

Akaratlanul is kijött belőlem egy sóhaj. Topus tisztes távolságra állt tőlem, és nem is figyelt rám. A hangomra is csak a vállán vonott egyet.

Nem volt kedvem találkozni a szörnyekkel, ezért visszavonulót fújtam, és egy magamban elindultam a kijárat felé. A majomdémon a lépteim zajára fordította hátra a fejét.

 

- Hé, Long, hova mész? – kérdezte.

- Addig tűnök el innen, amíg ide nem érnek a rajongóid. Biztos nekik is ugyanannyira fogsz tetszeni, amennyire nekem, amíg meg nem ismertem a jellemedet.

- Várj egy percet, te most a gnóm-ördögökről beszélsz?! Őket Őfelsége majd elintézi, hacsak... Long, te becsaptad Őfelségét?!

- Ne ordíts már annyit, még a végén meghallják. Azt hiszed, hogy láttam én előre a kanyart?

- Milyen kanyart?

- Gyere már! Útközben elmondok mindent, amit tudni akarsz.

 

Őszintén szólva nem tudom, mi ütött belém. Eleinte szólni sem akartam a kis drágaságnak a ránk leselkedő veszélyről, végül mégis megmentettem az irháját.

Amint felfogta a helyzet súlyosságát, kinyújtotta négy szép lábát, és két ugrással előttem termett. Persze nem állt meg, hanem futott tovább. Én is futásnak eredtem, de azért óvatosnak kellett lennem, hisz nálam volt a laptop is.

A sötét járatban jól jött a zseblámpa, amit addig a zsebemben rejtegettem. Néhány méter megtétele után megpillantottam Topust, aki ide-oda futkosott, egy addig észre sem vett elágazásnál.

Ahogy néztem a két üreget, nem is csodáltam, hogy jöttünkben fel sem figyeltem rájuk, annyira egymáshoz simultak. Arra azonban nem emlékeztem, melyikből jöttünk, és ahogy Topus nyugtalan szaglászását elnéztem, neki sem volt fogalma. Felém nézett, látszott, hogy szólni kíván, de az utolsó pillanatban eszébe jutott a fenemód nagy önbecslése.

Úgy gondolta, nem ad lejjebb becsületén, s nem szól hozzám egy szót sem. Nehogy már megalázza magát, hogy szóba elegyedik egy nála „alacsonyabb rendű lénnyel”... mégha az élete is múlhat rajta.

Adtam én neki pattogást! Szépen letettem a laptopot a földre, és én is mellé ültem. Ezzel a lépésemmel láthatóan elpattintottam Topusnál a nyugalom igencsak megfoszladt fonalát. Sértődés és fennhéjázás ide vagy oda, Topus koma végül csak megszólalt:

 

- Miért ülsz le, amikor üldöznek?

- Ha nem tudom, merre menjek, minek menjek? Szólj a felségednek, hogy jöjjön ide, és mentse ki a remegő hátsódat. Én várok. Nálam van fegyver... ha meg nem használ, akkor nem használ. Maxi felhívom Lotrát. Legalább nem fog tudni ijedtében megőszülni...

- Az az új társad, nem?

- Mit új, régi, még anyánkban is vele játszottam a köldökzsinórral.

- Ikrek vagytok?

- Na, csókolom, nem látszik?

- Ő legalább formásabb...

- Én meg féllábbal meg tudok törni bármilyen keménységű diót.

- Abból lenne ám a záptojás...

 

Topus erre szájon csapta saját magát. Azért a látványért érdemes volt még kutyaszorítóba is kerülni. Azt viszont soha sem néztem volna ki belőle, hogy ilyen szabad szája is tud lenni.

A majomdémon végül megemberelte magát, és elém szaladt. Egyik mancsával a laptopot nyomta felém, másikkal pedig a kezemet próbálta elmozdítani, persze nem sok sikerrel. Arrébb húztam a kezem, és a maki kiterült a földön.

Látva, hogy ez így nem fog összejönni, a barlang két elágazása felé pillantott. Végül teljes erejét a laptop vonszolásába adta. Nem tudta, melyik nyílás vezet a kijárathoz, de nem akart maradni, bevárni a szörnyeket.

Ezzel én is hasonlóképpen voltam, ezért felálltam, és követni kezdtem a makidémont. Ahogy utolértem, elvettem tőle a szállítható számítógépet. Nem kérdeztem tőle, hogy vajon biztos benne, hogy a jó irányba tartunk, tudtam, ő is ugyanúgy eltévedt, akárcsak én, valamint rövid utunk során, mely egy szakadékhoz vezetett az is bebizonyosodott, hogy jobb lett volna hallgatnom egykori kedves gimis osztályfőnökömre, aki mindig ezt mondta: „Bármilyen többválaszos gyakorlatnál bármelyik választ is választod, mindig a másik a helyes!”

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Június >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Statisztika

Online: 2
Összes: 304337
Hónap: 6240
Nap: 139