Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 100

2016.12.21

100. A természet egyensúlya

 

Két nap telt el azóta, hogy Arkánt visszakísértem a saját valóságába. A Tűzmalom illúziójának eltűnése után egyszerűen ki tudtam húzni az Excaliburt a romok közül, én azonban nem maradtam már sokáig ott. Már az sem volt, ahol lehajthatnám a fejem. A Mihael építtette épületet azok után elkerültem, hogy megkíséreltem Angertől megtudni, hogy merre találom Topust, mert szeretnék tőle is elbúcsúzni, ám ő prüszkölve csak annyit mondott, hogy menjek Dubrávába, és nézzem Tracy gyerekét, hisz Topus benne van.

Nem tudom, miért vettem úgy lelkemre Anger kommentárját, hisz jól ismertem a természetét, valahogy mégsem vártam tőle hasonlót azok után, hogy azelőtt félórával láttuk mindketten Mikael valós alakját, szellem formában.

Mégis lelkemre vettem a szavait, és megértettem, hogy nem szándékszik megmutatni Topus holttestét, tehát valószínűleg vagy már eltemették, vagy a nagy Mihael nem akar látni a temetésen.

Sértődöttségemben visszamentem Dartonville-be, ott kivettem egy közös szobát az egyik munkatársammal, és újra munkába álltam, próbálva elfeledkezni mindarról, ami történt.

Mint azt a fejezet elején említettem, mindez két napig tartott, történt ugyanis, alighogy hazaértem a melóból, és bementem a vécére, majd a munkámmal végezve lehúztam a vécét, azt követően pedig megnyitottam a csapot, hogy kezet mossak, nyílott az ajtó, túloldalt pedig nem más állt, mint Mihael.

 

- Ó, milyen úriember... – jegyeztem meg, leszakítva egy papírtörlőt, s miután megtöröltem a kezem, az ördögnek dobtam, miközben elmentem mellette. – Még azt is megvártad, hogy kipisiljem magam...

- Szólni jöttem, hogy holnap megszűnik Mikael ereje, amivel felruházta a humanoidot, hogy időbefagyva tartsa Florrát, ezért holnap délután kerül megrendezésre Topus testének elhamvasztása. A ceremónia Florrán kerül sorra. Florra állampolgáraként neked is kötelességed megjelenni!

- Értem... Köszönöm, hogy értesítettél...

- Ez parancs volt, Jacqueline!

- Igenis, uram! – szalutáltam kekeckedésből.

- Mielőtt eljönnél, végy pár illemleckét...

Adj párat a lovadnak is, gondoltam, ám ezt valahogy meghagytam magamnak.

Bár nem válaszoltam, Mihaelnek azért feltünt a reakcióm, és bizony nem tetszett neki, hogy pofákat vágok. További kioktatásban azonban nem részesített, jobbnak látta távozni.

Én közben kértem pár szabadnapot, mondván, hogy messzire kell utaznom egy temetés miatt, ami aztán nem is volt hazugság.

Délután így már az összedőlt Tűzmalomnál lehettem. Ott, mint kiderült, Mihael azért csak közölte valakivel, hogy nem megfelelő a hozzáállásom, és bizony ez a nap fennmaradó részében, még az éjszakát is kihasználva, nekiállt magyarázni, hogy mit és hogy csináljak, ha átértünk Florrára, és a világ már kiolvadt.

Ez az illető nem más volt, mint Tirehn. A férfi aztán nem fogta magát vissza, mikor reggel visszaértem a vécéről, már ideiglenes szobámban volt, és a holmijaim közt kutatott. Eldöntötte, hogy kiválasztja nekem, hogy mit vegyek fel. És én balga még megpróbáltam beleszólni... Jött egy újabb kioktatás, hogy bizony én Florra állampolgáraként nem kaptam semmilyen rangot, szóval ne pattogjak neki, amikor oda készülünk, mert ő a katonaság vezető kiképzőtisztje én meg egy nagy büdös senki vagyok. Mindezt, úgy mondta el, hogy engem végig Lady Longnak nevezett, és amúgy abszolút tisztelettudóan beszélt velem...

Mire kiforrongtam magam, és túltettem magam a tervemen, hogy szétvágom a kedvenc blúzomat, csak azért mert Tirehn felszólított, hogy azt vegyem fel, a fent említett lóidomár elment a környékről. Egyik gnóm-ördög sem tudta, merre lehet. Sőt, idővel az is feltünt, hogy Orange sincs semerre. Őt viszont később a patak partján találtam meg, miközben szomorúan lógatta a fejét. Be nem vallotta volna, de zavarta, hogy ő nem tarthat velem Topus temetésére. Még maga Mihael adta ki a parancsot Tirehnnek, hogy az összes gnóm-ördögnek a Tűzmalomnál kell maradnia. Megsajnáltam szegény kis barátnémat, és bizony úgy döntöttem, hogy nem fogok úgy ugrálni, ahogy azt Őfeneségessége akarja, akkor sem, ha az ő birodalmába készülök. Elvégre annak már én is a tagja lettem.

Elhatároztam, hogy Orange is jönni fog, aminek a narancssárgú pofikájú gnóm-ördög egyáltalán nem örült, de hiába nyafogott, ellenkezni nem mert, elvégre a gazdájának tartott. Alighogy a nap delelőre hágott, egy hét fős társaság jelent meg váratlanul a Tűzmalom udvarán. Mihael érkezett meg a kíséretével. Florra ura Anger nyergében ült, míg Tirehn egy hátas szerepét betöltő pókdémon hátáról szállt le épp. Az állat potrohára egy feketére festett üvegfedelű koporsó volt erősítve. Ahogy lenéztem az ablakból, jól tudtam, ki fekszik benne. Ekkor felöltöttem magamra a szolgálati kabátomat, majd a rendőrségi sapkát is felvéve, karon fogtam a már szinte reszkető Orange-t, és kimentem a szabadba.

Odakint elővezették az istállóból a fehér kancát, aminek kantárját Tirehn kezébe adták. Ő már közben felém nézett, és bizony elkerekedtek a szemei, amikor meglátta, hogy már megint nem bírtam követni a parancsát.

Mihael elé érve felnéztem rá, s egyenest a szemébe nézve ezt mondtam neki.

 

- Remélem, nem sértem meg vele Florra egyetlen törvényét sem azzal, hogy ebben a földi öltözetben szándékszok menni. Topus hatalmas áldozatot tett a családomért, és én így szeretnék tisztelegni az emléke előtt!

- Hmph... – fújtatott Tirehn a háttérben. – Nekem ez egyáltalán nem tűnik tisztelgésnek, inkább...

- A Tűzdémon szintúgy hatalmas áldozatot hozott a bolygóért – vette át a szót Mihael –, és bár ezt sovány vígasznak veheted, de Tűzdémon arája, kérlek, fogadd el ajándékba ezt a lovat – emelte kezét a fehér kancára, amelynek a hallottaktól egyből lekonyult a füle, úgy örült a gazdaváltásnak... – A legjobb ménesből való, és a legjobb idomár tanította! Kiválóan megállja a helyét csatákban is, ahogy békeidőben is biztos társad lehet.

 

Anger még szavak nélkül azért megtoldotta Mihael dicshimnuszát, egy nagy kacsintással is, amit a kanca felé dobott, miközben nyugtalanul dobálta lovasát a nyergében. Őkegyelme már nagyon unt ott állni, én viszont úgy meglepődtem, hogy még a kis Orange mancsát is elengedtem, aki meg egyből kapott az alkalmon, és sunyin megpróbált elosonni a helyszínről, ám Mihael megsarkantyúzva Angert, a gnóm-ördög lányka elé kaptatott. A gyerek nagy buzgóságában nekiszaladt a fekete csődörnek, amitől hátraesett.

Alighogy ezt végignéztem, észhez is kaptam, és már készültem is egy nagy levegőt venni az újabb szónoklatomhoz, Mihael azonban megelőzött.

 

- Add a kezed! – nyújtotta kezét, melyet aranyszálas, fehérhímzéses kesztyű fedett. Orange nyelt egyet, majd felém pillantott. Úgy meg volt illetődve, hogy szinte gépiesen teljesítette Mihael parancsát, aki egy pillanattal később felrántotta a gnóm-ördög leányzót a hátához. Alighogy ez megvolt, Mihael rám szólt, hogy nyissam meg az átjárót.

- Megyek, hozok vizet... – mondtam, miközben visszafordultam a ház felé.

- Szúrd a kardot a földbe! – parancsolta Mihael.

- Csak e...

- Tedd, amit mondtam!

 

Vettem egy mély levegőt, de végül csak a szemöldököm ugrott egyet, miközben rándítottam egyet a vállamon, azt követően pedig odamentem a Tűzmalom egykori helyére, amit már a gnóm-ördögök el kezdtek összetakarítani, majd Mihael parancsát követve beleszúrtam az Excaliburt a földbe.

A következő percben zajokat hallottam a hátamtól, hátranézve pedig azt láttam, hogy Mihael leugrik a lováról, és elindul felém.

Jöttében előhúzott az oldaláról egy tőrt, és egy könnyed mozdulattal belevágott a tenyerébe.

Elképedni sem maradt időm, már ott is volt a keze a kézfejemen, tűzpiros vére pedig már csorgott is le az ujjaim között.

Rémületemben már majdnem felsikoltottam, azonban Mihael a szabadon maradt kezét felém emelte, és a mutatóujját az ajkamra tette.

Csendre intett, miközben éreztem, ahogy a vére az ujjaim közt utat talál az Excaliburra, amely egyből reagálni kezdett Mihael vérére. Láng lobbant a kard alatt, az pedig mintha olajon futott volna végig, úgy gyújtotta lángra a Tűzmalom alapjának romjait. Tűz formálta meg ezek után a falakat, a teljes épületet, s ahogy a lapátok el kezdtek forogni, és megnyílt jobb szélső kapu, víz áradt ki az átjáróból. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy mindig is történt, amikor még állt a Tűzmalom. A víz azonban, ahogy a forró talajra szaladt egyből el kezdett párává alakulni, ami meg felszállva a tűz formálta falakra lerakódva megszilárdult. Alig hittem a szememnek, hát még mikor a keménnyé vált víz formálta lapátokon újra fellobbant a tűz!

 

- Induljunk! – mondta Mihael, miközben a vállamra tette a kezét, a másikkal pedig még mindig a kezemet fogta.

Elengedtem a kardot, a varázs azonban még mindig élt. Azonban alighogy elléptünk a kardtól, szörnyű hőség áradt szét a kard körül. Tűz borította el a földbe szúrt kardot. Tudtam, hogy a Tűzdémon művét látom, ahogy azt is, hogy így az Excalibur biztonságban lesz egészen addig, amíg vissza nem érek. Bár akkor még nem tudtam, hogy előtte mi mindenen fogok keresztül menni.

Lóra ültünk tehát, míg Tirehn már a pókhátas nyergében várt bennünket. A csapat többi tagja gyalog követett bennünket.

Az ördöghad élén lovagolva értünk be az átjáróba. Ahogy Tirehn is bejött, hátunk mögött bezárult a kapu.

 

- Tehát ez maradt a régi... – jegyeztem meg hátrapillantva.

- Tirehn, mi a Lady-vel előre megyünk, ti menettempóban kövessetek bennünket! – szólt hátra Mihael, majd megfogva a lovam kantárját előre vágtatott. Mivel azért előtte már kaptam pár lovagló leckét, így meg tudtam tartani a lovon az egyensúlyomat vágta közben is, ám igazán csak akkor örültem, amikor végül Mihael visszafogta a két lovat.

A visszahúzódott tó medrében lovagoltunk, egy darabig csendben ügetve egymás mellett, mire végül nem bírtam tovább a csendet, és Mihaelre nézve így szóltam.

 

- Köszönöm, hogy elhoztad Orange-t is.

- Nincs mit megköszönj, ő is Florra állampolgára!

- Tényleg?

- Ott született...

- Ó...

- És ha már ennél tartunk, épp szerettem volna vele beszélni. Neki még nincs neve, de már elég nagy ahhoz, hogy eldöntse, milyen néven akarná, hogy szólítsák a jövőben. Halljam hát, leány, milyen nevet választassz magadnak?!

 

Orange erre olyan pofával meredt rám, mint aki egy mukkot sem ért. Mihael erre hátranyúlt, és megfogta a gnóm-ördög mancsát.

 

- Kérdeztem valamit!

- Talán jobb, lenne ha engednéd egy kicsit gondolkodni. Majd a temetés után közli veled a döntését.

- Lady Long, nem a te véleményedre vagyok kíváncsi! – nézett rám rosszallóan Mihael. – Mondd már, te lány, ha már egyszer hozzád szóltam! – vetett hátra egy pillantást a narancssárgú pofikájú démonleányzóra.

- Felség... – szólalt meg nagy nehezen Orange. – Nekem már van nevem.

- Amit Lady Long csak azért adott neked, hogy meg tudjon különböztetni téged a többiektől.

Bár ezzel azért vitába szálltam volna, de végül mégsem én, hanem maga a szólított felelt.

- Én szeretem ezt a nevet. Anyám is Orange-nek szólít.  És Topus mesterem is mindig így szólított életében.

- Anyád és Ilka a lehető legjobb nevelésben részesített téged, amit egy gnóm-ördög csak kaphat. A tudásod sok könyvből tevődik össze, de ha ez az egyszerű, semmitmondó név boldoggá tesz, hát legyen... Ezentúl akkor hivatalosan is Orange a neved!

- Köszönöm gazdám a megtiszteltetést, hogy te neveztél el hivatalosan.

- Orange, vésd jól az eszedbe! Neked nincs gazdád, te a magad ura vagy! A saját választásod volt a neved megválasztása is, amit tiszteletből és szeretetből választottál. Bár mindez meglep, mivel a vérvonaladban semmi angyali nincs! Dehát, ha így vesszük, Lucifer is egy bukott angyal volt...

 

Ezt meghallva cifra köhögőgörcs tört rám. Ahogy meg Orange-re néztem, az olyan nagy szemekkel bámult rám, mint aki észre sem vette, mit mondtak róla az imént.

Tehát csak igaz, gondoltam, és Orange valóban a Sátán gyermeke, akárcsak Mihael?

Nem akartam elhinni, dehát még csak jobban eltöprengeni sem maradt időm, mivel egyszercsak megszólalt a zsebemben a mobilom. A fülemen lévő Bluetooth Headsetem felé nyúltam, ám kíváncsiságból mégiscsak inkább a mobilt vettem ki a zsebemből, hogy megnézzem, ki keres. Az átjáróban ugyanis tudtommal egyáltalán nem volt jel! Ez bizony jelen helyzetünkben is igaz volt, bár a képernyőn világosan mutatott egy háromjegyű számot: „666”!

 

- Mi a rák? – hüledeztem, de kis idő múlva összeszedtem annyira magam, hogy Mihael mellé léptetve odanyújtsam neki a telefont. – Parancsolj, felség – mondtam –, szerintem apád keres!

Mihael elvette tőlem a telefont, amit aztán hamarjában fel is vett. A headset abban a pillanatban bekapcsolt, és bizony akaratom ellenére, de én is fültanúja lettem annak a beszélgetésnek, amit anya a fiával ejtett meg a Tűzdémon átjárójának mélyén...

 

- Fiam? – hallottam a gótika összetéveszthetetlen hangját, amikor meghallotta a fia hangját.

- Meglep, hogy engem hallassz? Talán nem velem szerettél volna beszélni?

- Lényegében veled.

- Lényegében? Ezzel mire célzol?

- Átnéztem az összes fellelhető célszemélyt, aki csak segíteni tudna neked, de egyik sem megbízható.

- Ugye most csak viccelsz? Három pókdémont is ismerek, aki a bizalmasod, és uralja a megfelelő hatalmat!

- Az lehet, fiam, de egyikre sem bíznám rá az unokám életét! Egyet már elvesztettem, és valld be, hogy te is azért engedted, mert a szerelemgyermekedet jobban féltetted!

 

Erre Mihaelre néztem, aki amint észrevette a rávetülő figyelmet, elcsapta a fejét, és egyből témát váltott.

 

- Keress tovább! Ha vége a temetésnek, már szabadabb leszek én is!

- Ne légy gyerekes, ha Florra újraéled, gondolod, hogy lesz bármire is időd az ügyintézéseken kívül?

- Tirehnt már kioktattam, Gragar pedig kezelt már hasonló helyzetet!

- De elfeledkeztél arról, hogy a baba már úton van, ha ő is feléled, beindulhat a szűlés!

- Keress még! Ha nem találsz senkit, teszek egy látogatást a nénémnél. Már lefogadom, hogy vár.

- Azt felejtsd el! Vesszen inkább a lányod, minthogy egy angyal segítségét kérd!

- Később majd találkozunk, akkor majd folytatjuk!

- Fiam, ott a kezedben a megoldás! Légy esze...

 

Mihael váratlanul megszakította a beszélgetést. Azután fogta és szétszedte a telefont, és minden ellenkezésem ellenére kivette belőle az akkumulátort, és anélkül adta vissza. Hiába kezdtem el vitázni vele, ő símán csak annyit felelt, hogy nem használhatok hasonló földi kütyüket a világában, és ha nem én lennék a Tűzdémon arája, akkor már porrá égette volna büntetésképpen, mert magammal hoztam. Persze ilyet már tett, dehát jól tudtam, hogy csak védekezik, nehogy már a telefonbeszélgetésről kellene beszélnie.

Próbából rákérdeztem, hogy miért hívta az anyja, de ő csak forrongott, mondván, hogy semmi közöm hozzá, azután meg, hogy közöltem vele, hogy mivel az én telefonomon hívott, talán csak elmondhatná, mit akart, dehát ez csak olaj volt a tűzre, dühében Mihael megsarkantyúzta Angert, és előrevágtatott. Esélyem sem lett volna utolérni, meg amúgy tudtam, hogy úgyse mondaná el, ha már eddig nem tette, hát inkább bevártam a csapat maradék részét, és inkább velük folytattam az utat a kijárat felé.

Időközben volt időm gondolkodni mindazon, amit hallottam, mindazon, amit tapasztaltam, mindazon, ami történt...

Mikaelre gondoltam, a fiamra, akiről már csak nagyon későn tudtam meg az igazságot. Azon töprengtem, hogy vajon mi volt ő voltaképpen Mihael szemében, és most direkt írtam m-el azt a bizonyos szót, mert, hogy nem látta embernek, és főleg nem a gyermekének, azt az egyet tisztán láttam. Az is kétségtelenné vált azonban, hogy Mikael viszont igenis kötődött az apjához, és bizony jól ismerte a „szerelemgyereket”, talán pont emiatt akart annyira nő lenni, ezért hívatta magát Mikaelának, dacára, hogy a meztelen tükör mást mutatott...

Talán ezért akartam Topus teste mellett maradni, talán ezért akartam a majomdémonra gondolni a fiam helyett. Mégsem sikerült... Ott lovagoltam a koporsója mellett, de eszembe sem jutott bele nézni. Ha gondoltam is rá, a másik pillanatban már csak Mikael járt az eszemben.

A kijárathoz érve már azon agyaltam, hogy milyen egy szörnyeteggé lettem. Topus, a Pokol várományosának talpnyalója egy embergyermekért dobta el az életét, én pedig szótlanul végignéztem a tulajdon gyermekem halálát. És a nagy Mihael még meg is jutalmazott érte... Megkaptam a lovat, melyre amúgy már semmi szüksége nem volt.

Felnéztem az említett állat fülei közül, és miközben a falban keletkezett lenyomatot kerestem, megpillantottam Orange-t. A kislány még mindig Mihael háta mögött ült, és amint észrevette, hogy ránézek, rögtön el kezdte csóválni a farkát, megcsapkodva vele Anger hátát.

Hirtelen nem tudtam megérteni, hogy miért választotta olyan büszkén azt a nevet, melyet én csak szórakozásból adtam neki. Miért volt neki az az ostoba név annyira fontos? Miért tisztel egy olyan senkit, mint amilyen én vagyok? Biztos csak azért, mert én vagyok a Tűzdémon arája. Hisz mindennek ez az oka.

Egyre lehangoltabbá lettem, és ezen a kinti táj sem segített. Még mindig időbe volt fagyva minden. Amint kiértünk, Mihael leparancsolta lováról Orange-t, majd egy pillanattal később már ott sem volt. Szokásához híven semmit sem mondott, csak elment.

Ekkor Tirehn vette át a vezető szerepet, ráparancsolt a velünk jött ördögökre, majd felém nézve annyit mondott, hogy induljunk.

Én csak a vállamat rándítottam. Még mindig el voltam foglalva a gondolataimmal.

Elindultunk hát, és bizony még képes voltam jó pár percig elnézni kis barátnémat, ahogy menetelt mellettünk, mire eszembe jutott, hogy mit mesélt Topus a múltkori ottlétünkkor: hogy a gnóm-ördögök valamiért képtelenek repülni ott, amióta az idő megállt.

Gyorsan felhúztam a hátamhoz, mire hátunknál hallottam, ahogy az ördögök összesúgnak egymás közt, hogy a két „alantas lény” egy démonló hátán ülhet, míg ők meg gyalogolhatnak. Tirehn erre rájuk nézett, amitől aztán abbamaradt hátunknál a nagy sutyorgás.

Negyedóra, húsz perc múlva elértünk egy tisztásra. Itt Tirehn parancsot adott az ördögöknek, hogy lássanak neki a munkához. Engem megkért, hogy érjek hozzá pár általa kiválasztott fához, hogy a munkások kivághassák azokat.

Földi munkálatokhoz viszonyítva ezek öten jóval hamarabb elvégezték feladataikat. A kis tisztás közepére egy máglyát raktak, melyre Tirehn ráhelyezte Topus koporsóját. A tűzhely köré pedig egy lelátót húztak fel. Úgy a lépcsőzetes szerkezetet, mint a padokat, székeket, trónszerű ülőhelyeket, mind fából építették, kevesebb, mint egy óra alatt.

Munkájuk közben az egyik letörölve homlokáról az izzadtságot a messzibe nézett. Kis idő múlva a társai felé nézve elkiáltotta magát. Szavait nem értettem, de ezt Orange néhány másodperc múlva már orvosolta is, amikor odalépett hozzám a koporsó mellé, és meghúzta a kabátom szélét.

 

- Nézd, Lady Long! – mondta, ujjával közben arrafelé mutatott, amerre az imént még az ördög nézett. A fák közt egy kicsiny csermely szaladt. Kék vizén csak úgy csillogott a nap sugara. A messziből kürtszó hangja csendült fel, míg hátamon hideg borzongás szaladt végig. Vége volt tehát Ilka varázsának, az idő kiolvadt Florrán.

Legörbült szájjal körbenéztem. Tekintetem végül Tirehnen akadt meg. A férfin csak meglepő módon ekkor tünt fel a hatalmas átalakulás. Hamuszürke lett minden hajtincse, a bőre pedig teljesen elsápadt. Immár teljesen úgy nézett ki, mint az a harcos, akit én annó, annak idején kiolvasztottam, amikor Anger mellé kellett egy „idomár”. Ő is felém nézett, majd fogta magát, és elém jött.

 

- Hamarosan ideér az előküldöttség. A kürtszó az ő indulásukat jelezte.

Most, hogy ezt megosztotta velem, odaszólt az ördögöknek. Parancsára mindannyian meghajoltak előttünk, majd egyszerűen kámforrá váltak. Erre fejünk fölött az ég azúrból, lilává alakult. Ekkor minden kékes-zöldes árnyalatban kezdett látszani. Ez a furcsaság néhány percig tartott, utána az ég újra kék lett, bár az égen hatszögekből alkotott rácsszerűség kezdett kialakulni. Én tátott szájjal néztem az égi parádét, mire újra éreztem, hogy valaki a kabátom szélét tépi. Lenézve újra azt tapasztaltam, hogy Orange áll mellettem, és a kastély felé néz. Arra néztem én is. Egy porfelhő közelített. Ebből a felhőből legelsőre egy ezüstös fényben úszó csészealj került elő. Az öt-hat méter magas gép megállt a tisztás szélén, majd leszállva egy kerek ajtó formálódott a sima anyagú felületén. Az ajtó lenyílt, belőle pedig három nehézpáncolzatú démon szállt ki. Mindegyiknek szivárvány volt felfestve a páncélja vállára, ami azt jelezte, hogy a katonaság vezetésében vettek részt. Mindhárman Tirehn elé meneteltek, nekem meg majd megállt a ketyegőm, amikor odaérve levették sisakjaikat, és minden szem rám irányult.

Végül a középső hóna alá kapta a sisakját, és egyszercsak meghajolt előttünk.

A többiek is követték a példáját. Nem szóltak hozzánk egy szót sem, csak azt tudom, hogy miután levették rólam a szemüket, Tirehnre néztek. Hosszan farkasszemeztek egymással, mire Tirehn egyszercsak felém nézett, és annyit mondott, hogy maradjak a harcosok mellett, mert neki intéznie kell a szertartás további kivitelezését. Mivel én ott valóban csak egy idegen voltam, egyáltalán nem akadékoskodtam, bár az jól esett volna, ha valaki nekem is elmagyarázza, hogy mi fog történni az elkövetkezőkben. Rám azonban várakozás várt, és csak egyszerű szemlélőként nézhettem végig az eseményeket, hogy hogyan készítették elő Tirehn és az időközben megérkezett démonok Topus búcsúztatását.

Egyesek a máglyán finomítottak, amelyen Topus koporsója pihent, mások a lelátót alakították ki, és rendezték be. Miközben a munka folyt, lassan érkeztek maguk a résztvevők is.

Szemem előtt összeolvadtak a korszakok. Állatok húzta hintók, repülő, lebegő járművek, a démonok közül pedig, akik érkeztek, páran emberi alakúak voltak, mások különböző állatokra hasonlítottak, de még átlátszó, polipszerű lények is megjelentek, és ahogy egyre csak gyűlt a töneg, mindenkinek külön helyet szabtak meg.

Nekem is el kellett volna vándorolnom a tisztás másik felébe, azonban még mielőtt elindulhattam volna, megérkeztek Topus szülei, én pedig úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha még a legelején részvétet nyílvánítok nekik.

Elindultam feléjük, ám furcsa mód ők egyáltalán nem tüntek szomorúnak, sőt, a démon asszonyság egy másik démonnővel kezdett csevegésbe. Mint kiderült Mihael és Ilka kisbabájáról beszélgettek. A démonnő, akivel Topus anyja beszélt meg volt róla győződve, hogy a királyi házaspárnak kisfia lesz, hiába állította a youkai anyuka, hogy téved.

 

- Úrnőnk, a királynő – mondta a négy kezű démonnő –, hosszú évtizedekig szenvedett míg végre teherbe esett. A bizalmasaként tudom, hogy könnyen fogan méhében a gyerek, de ő fiúra vágyott, hogy a hagyományt ápolva fiúörökös legyen az elsőszülött!

- Pedig hidd el, hogy az úrnőd lánynak fog életet adni! – felelt egyszerűen a majomdémon asszonyság.

- Badarság – legyintett a démonnő, majd kacagva faképnél hagyta a házaspárt.

- Végre... – sóhajtott fel Topus apja. – Miért veszekszel ilyen népekkel?

- Hogy lehet valaki ennyire hülye?! Nem gondolkodik el azon, hogy az állítása valótlan! A Zöld génállományával nincs az az isten, hogy a tökéletes kromoszómák elkorcsosuljanak!

- Köszönöm, drágám... Imádom, amikor a férfiasságomba tiporsz!

- Az már persze egészen más tál tészta lenne, ha az úrfi egy emberrel hálna, abból fifty-fifty esély lenne egy fiúra, hisz az ember korántsem tökéletes. Hiába írja a Biblia, hogy Isten a saját képmására teremtette őket!

- Jaj, ne kezdd megint...

- Légy boldog, hogy a te fajtádat teremtette meg először! Kellett egy prototípus, akinek az oldalbordáját felhasználva megteremthette a tökéletes lényt!

- Na, jó – vágott közbe a férje. –, én ezt nem hallgatom tovább... Nézd, ott van Gragar, megyek, beszélek vele!

- Látod, Lady – fordult ekkor a majomdémon asszony felém. - Azt sem hagyja, hogy végigmondjam, amit akarok!

- Én azért jöttem, mert szeretném kifejezni legmélyebb...

- Mit, drágám? A részvéted?

- I-igen...

- Szép is lenne, de Topus nem halt meg! Meglehet, hogy elvesztette a fizikai testét, és most azért jöttünk, hogy azt megsemmisítsük, hogy ne rohadjon el, mert hát egy youkai teste is büdös, ha rothadásba kezd! Most mit nézel úgy? Topus, mint mondtam, él. Láttam ám én is a kis Alexet. Sőt, én még Topust is éreztem benne. Egy anya ezt ösztönösen megérzi! Majd, ha neked is lesz gyereked, megérted, miről beszélek!

És az asszonyság csak mondta, mondta, és megint csak mondta a magáét. Kicsit azért elgondolkodtatott, hogy vajon komolyan gondolja-e, amit mond, vagy csak azért mondja, hogy megnyugtassa a lelkét. Egy biztos, hogy legalább rendesen lekötött, amíg kezdetét vette a temetés. Ehhez azonban még szükség volt az uralkodóra is, akit bár még nem láttam, a lova hangját azt volt szerencsém meghallani. Pont a hátamtól szólt rám, miközben éreztem, hogy egy kéz a karomhoz ér, és elvezet a még javában fecsegő youkai mellől. Oldalra néztem, de csak egy csuklyát láttam, az illető arcát nem. Tirehnhez kísért, aki a lelátó oldalán állt. Bár volt ülőhelye, de ő nem foglalt helyet. Engem sem kínált hellyel, épp csak egy pillantást vetett felénk, amikor odaértünk.

 

- Őfelsége úton van? – kérdezte, amikor megálltunk.

- A Sárkánnyal jön – válaszolta a csuklya alól Anger.

- Azt sejtettem, abból, hogy a helyettesem nem érkezett meg Gragarral!

 

Anger felsóhajtott, de mielőtt fojtotta volna mondandóját, közelebb lépett a démonhoz, és súgott a fülébe valamit.

Az ránézett, de nem mondott semmit, csak a szemöldökét ráncolta. Végül aztán Tirehn visszafordult a lelátó alján történő események felé.

A máglya már készen állva várta, hogy meggyúlhasson, és a tűz martalékává tegye a rajta lévő koporsót, míg körülötte ördögök és démonok sürgölődtek. Topus szülei végül újra egymás mellé kerültek, és a fiuk testéhez a legközelebb állva várták, hogy megkezdődjön a hamvasztás.

Az idő pedig csak telt, én pedig hamar meguntam a fekete koporsó figyelését. Főleg, mert Anger is ott állt előttem, engem meg nem hagyott nyugodni egy gondolat. Odaléptem hát hozzá, majd így szóltam.

 

- Kérdezhetek valamit? Vagy nem illendő most Topuson kívül másról beszélni?

- Hallgatlak, Jacqueline! – nézett felém a csuklya alól Anger, énrám kishíján a frászt hozva, ugyanis hiába volt emberi alakja, ahogy rám nézett, olyan látványt nyújtott, mint egy anatómiai kép egy biológia könyvben, ahol az emberi arc felépítését mutatják, bőr nélkül.

- Cs-Csak...

- Jól érzed magad?

-...

- Felvegyem inkább a ló alakomat?

- Nincs rá szükség... – fordítottam el a fejem. – Csak azt szerettem volna megtudni, hogy a temetés után megengeditek, hogy megnézzem a kis trónörököst? Gondolom, addig segítenek neki világra jönni...

- Ez azért nem olyan egyszerű, de hagyjuk ezt most, Topus búcsúztatása most a leglényegesebb...

- Ha nem tévedek császármetszést fogtok alkalmazni, ugye?

- Tévedsz... – szólt közbe Tirehn. – A humanoidokról az a pletyka járja, hogy a felépítésük titokban tartása végett a készítőjük egy bizonyos védelmirendszert építettek beléjük. Ha mélyebb bevágást ejtenek rajtuk, mint egy felszíni sérülés, és a test nem mutat természetes védelmi reakciót, akkor a szív mérget kezd szét fecskendezni a véráramlatba.

- Nem mérget, hanem sósavat... – helyesbített Anger.

- De az a babának is ártana! – mondtam.

- Mindez csupán mende-monda. Talán nem is igaz egy szó sem belőle.

- Mindenesetre eddig egyetlen humanoidról sincsenek részletesebb anatómiai ismereteink!

- Tirehn, elég legyen! – szólt rá a démonra Anger.

 

Lehajtottam a fejem. Hirtelen nem akartam többet hallani a témáról, mivel eszembe jutott a Mihael és az anyja közt megesett telefonbeszélgetés.

Elgondolkodtattak a fejlemények, ám a következő pillanatok más meglepetést is tartogattak. Váratlanul szél támadt, másodpercek múltán pedig valami eltakarta a napot. Ahogy felnéztem, egy óriási fekete lényt pillantottam meg, ami külsőre leginkább egy gyíkra hasonlított, aminek a mellső lábai helyén szárnyai voltak. Hatalmas feje leginkább egy krokodilhoz hasonlított, és bizony már a puszta látványától is teljesen libabőrös lett a hátam.

Az állat lassú leszállásba kezdett. Felpillantva rá, megláttam Mihaelt. Egy trónuson ült, miközben két oldalán két-két testőr ügyelt a biztonságára. Teljes pompában ült királyi székében. Nyugodtan nézett végig a teljes tisztáson, majd miután a „sárkány” földet ért, Mihael felállt, és mellőzve bármiféle beszédet, megidézett tenyerében egy tűzlabdát, amit a máglyának hajítva lángra lobbantotta a rőzsét.

A fadarabok pattogva kaptak lángra, és körbefutva a máglyát, óriási lángokban feltörve meggyúlt a tűz, mely arra volt hivatott, hogy eleméssze a koporsóban fekvő majomdémon élettelen testét. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 129779
Hónap: 5030
Nap: 188