Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 4

2012.12.13

 

fig14.gifFejezet 4

 

Nehéz hetek teltek el, amióta Alicia megérkezett. Vele együtt élet költözött a hatalmas Vercetti rezidenciába. Addig legfeljebb fegyverropogást hallhattak az emberek, attól kezdve viszont mindennaposakká váltak a veszekedések. Gyakran az ablaküvegek is beleremegtek, ahogy üvöltöztek.

Alicia gyorsan felkapta a vizet, ha a munkáját kritizálták, Tommy pedig a végén még Rosenberget és Love-ot is odahívta, hogy keressenek a kákán göcsöt. Egyiküknek kiújult a depressziója, másikuk megtanult ritka gyors módra bólogatni, harmadikuk berekedt, annyit rikácsolt, az ötletgazda meg élvezte az előadást. Alicia jövendőbelije biztos kitekerte volna Tommy nyakát, ha látta volna a „házisárkánykiképzést”!.

Egy hasonló napon, amikor Vercetti, a könyvelője nyakára küldte imádott ügyvédjét, érdekes dolog történt.

A Vercetti villa dolgozószobájában Alicia a munkáját végezte. Vele szemben a reszkető kezű férfi ült. Szemüvegén keresztül studírozta a különböző iratokat. Alicia egész addig nyelte a gombócokat, amíg az iratok össze nem keveredtek. Rosenberg szerint úgy voltak rendjén, a nő viszont nem bírta tovább, és felszólította Kent, hogy távozzon.

 

- Mr. Rosenberg – tette le kezéből az íróeszközt, félve, hogy olyat tesz, amit később meg sem igazán bánna –, legyen szíves, és hagyjon békében dolgozni.

- Csak csoportosítottam az aktákat.

- Rosenberg! Maga egy ügyvéd, de még ahhoz is kevés a sütnivalója! Maga összekeverte a tranzakciók kivonatait!

- Én aztán nem. Nézze meg, mind egy csoportba került.

- Na, de ez Vercettié, ez a Cortezeké, ez meg itt... Grr... Kotródjon ki innen!

- Na, de kérem! Én Tommy hívására jöttem!

- És itt látja, netán?

- Ez nem mérvadó!

- Akkor tudja mit, menjen, szedjen virágokat a kertben!

- Inkább kegyednek segítenék... De ha nem akarja, akkor is itt várnám meg Tommyt.

 

Alicia ekkor már majd szétrobbant az idegtől. Véletlenül megpillantotta az asztal sarkában Vercetti határidőnaplóját, amit hamarjában felcsapott, hogy bebizonyítsa az ügyvédnek, hogy nincs a feljegyzések között semmilyen találkozó.

 

- Nézze! Itt is van... 11:50 – Springfield ide... Mi van? Miket irkál ez az ámokfutó?!

Nem elég a meglepő felfedezés, de akkor még mellé megszólalt a telefon. Alicia felkapta, és hirtelen jött felindultságból melegebb éghajlatokra küldte a telefon másik végén levő egyént, mellé a szerencsétlen telefonáló még le is lett Vercettizve. Persze, ahogy az szokott lenni, nem az volt túloldalt, akinek az üzenet szólt.

Alicia hirtelen lehiggadt, meghallva a női hangot, aki Avery titkárnőjeként mutatkozott be. Springfield a homlokát dörzsölgette kínjában, a nő túloldalt viszont még tartogatott meglepetéseket. Azt kérdezte Aliciától, hogy miért pont délre hívta Tommy Dont az új telekre, amikor este amúgy is beszélnek Averyvel. A nő sosem hallott a találkáról, de hát nem volt épp olyan bensőséges viszonyban a munkaadójával, hogy tudja, az merre koslat naphosszat. Bár ha úgy vesszük, most, hogy birtokolta Vercetti becses tulajdonát, lett volna vajmi légnemű lilája arról, hogy mit csinál a főnöke. Aliciát viszont nem izgatta.

Jobbnak látta átadni a telefont Okoskának. Persze Rosenberg sem tudott többet Vercetti ügyeskedéseiről. Kicsit magába roskadva tette le a telefont. Látta, hogy Alicia a határidőnaplót lapozgatja.

 

- Talált benne valamit?

- Semmi lényegeset... Csak fura, hogy a Pole Position pultos macájának megdöntése helyet kapott a bejegyzések között, sőt még a Little Haitii-ak közti „kaszálás” is, az én idegesítésemről már nem is beszélve, viszont a Mr. Carringtonnal esedékes megbeszélés nincs feltüntetve.

- Talán keresse Donald Love nevét – okoskodott Rosenberg.

- Az ő neve sem szerepel itt... Várjunk csak! – meredt a sorokra, miután lapozott egyet. – Itt van! A. Carrington: telefonbeszélgetés – 19:00 után! Lábjegyzet: Nem elhúzni fél nyolcig, mert lemaradok A.C. bikinivonaláról...

- Ez meg mit jelent? – bámult a könyvelőnő arcába a pápaszemes ügyvéd.

- Maga is azt csinálja, Rosenberg... Este az üveg sör és a Playboy olvasása között... Biztos van a közelben egy szoba, ahonnan jól rá lehet látni egy csini egyetemistára...

- Na, de kérem! – háborodott fel a férfi. – Foglalkozzunk inkább ezzel az esettel, minthogy engem rágalmazzon!

- Itt nincs semmilyen eset.

- Jobb lesz, ha felhívom Tommy-t.

- Én meg szívok egy kis friss levegőt.

 

Alicia ki sem ért a szobából, amikor Ken utána kiáltott, hogy Tommy nem veszi fel a telefont. A nő sóhajtott egyet, majd odaszólt az ügyvédnek, hogy megnézi, mit akar Tommy Dontól. El is ment.

Odakint nem ment be a garázsba, inkább beszállt a lépcső szélén parkoló Infernusba. Azzal ment el a találkozó színhelyére.

Ez a Carringtonnal közösen megvásárolt telek egy fel nem épített irodaépület alatt terült el. Ezt a bizonyos ingatlant még annak idején Vercetti semmisítette meg, félkész állapotban. A rendőrségtől nem messze, a Starfish Islandi luxusnegyedre vezető híd mellett volt található.

Springfield hamar kiért a helyre. Egyedül Love kocsiját találta az elhagyatott építkezés színhelyén. Óvatosságból benyúlt a kesztyűtartóba, ahonnan egy pisztolyt húzott elő. Megnézte, hogy meg van-e töltve, azután bement a romos épületbe.

Az első emeletre felérve, véletlenül megpillantott egy elsuhanó árnyat. Követte a lomok között, a munkások rögtönzött ebédlőjéhez érve, rá is akadt. Lopva közelítette meg. Habár felismerte a ruházatát, mivel háttal állt neki, nem volt biztos a kilétében. Amikor elég közel került hozzá, a zsebébe nyúlt, s a kakas felhúzásával egy időben megköszörülte a torkát. Az alak ekkor hátranézett. Alicia megnyugodva pattintotta vissza a fegyver kis pöckét.

 

- Miss Springfield... – kezdte a meglepett illető, igencsak bizonytalanul. – Nem önt vártam.

- Tudom.

- Mr. Vercetti nem ért rá?

- Thomas szerintem nem is tud a mai találkáról.

- De hisz ő hívott ide!

- Személyesen beszélt vele?

- Nem, egy korosabb, furcsa akcentussal beszélő nő mondta, hogy jöjjek ide! Mr. Vercetti titkárnőjeként mutatkozott be.

- Ebben csak az a bökkenő, hogy Thomasnak nincs semmilyen titkárnője. Ő személyesen intézi az ügyeit. Ezért is olyan egyszerű átlátni az üzleteit!

- Hát, akkor jól rászedtek... Csodálkoztam is, hogy már negyedórája késik... Ez esetben távoznék.

- Várjon! Elkísérem egy telefonfülkéig. Jobb, ha magától Tommytól kérdezzük meg, hogy mi a helyzet. Tudja, hogy milyen vicces figurának képzeli magát!

- De ha nem is ő hívott, úgyse tud róla...

- Ezt az ő szájából akarom hallani!

 

Nem is vesztegettek több szót, hanem elindultak kifelé a romhalmazból. Le sem értek az első emeletről, amikor is a fal résein át Don meglátott valamit. Kékruhás, pálcikaemberkéknek tűnő alakokat látott beszivárogni az épületbe. Amint felismerte őket, megtorpant.

A lépcsőhöz igyekvő Aliciának először csak az tűnt fel, hogy eltűnt mellőle a férfi, majd Love félelemmel teli hangja ütötte meg a fülét.

 

- Haiitiak... – dadogta Love.

- Tessék? – fordult hátra Alicia.

- Ezek csőbe húztak...

- Miről beszél?

- A Little Haiiti banda. Ők hívtak ide. Körbevették az épületet – mondanivalója végeztével akarva, vagy talán akaratlan, de térdre rogyott.

- Hé, Don – szaladt mellé a könyvelőnő. – Kár lenne ilyen hamar feladni.

- Ön nem ismeri ezeket. Mr. Carrington nem kevésszer lépett már a lábukra. Tudhattam volna, hogyha nem találnak gyengepontot Averyn, rajtam fogják leverni a port.

- Don, még nem halott, ne gyászolja magát.

- Miss Springfield, menjen, bújjon el... Talán velem megelégszenek.

- Vercetti Infernusával jöttem. Azt hiszik, hogy ő is itt van. De ha nem is biztosak benne, hogy ő az, szemtanúkat úgysem fognak hagyni. Véletlenül nincs magánál egy telefon?

- Vezeték nélküli? Mr. Carrington megtiltotta, hogy vásároljak egyet. Szerinte pénzkidobás lenne...

- Hát, pedig most jó lenne...

- Csak lett volna annyi eszem, mint amennyi a főnökének...

- Mire céloz?

- Mr. Vercetti alighogy a városba ért, az első áldozatától máris „beszerzett” egy mobilt. Én is ahány szerencsétlen munkást láttam már életemben, akinek ott virított a marokbeszélő a zsebében, amikor ráöntötték a betont... És nem jött az ötlet, hogy megfúrjam a telefont, pedig az a túlvilágon úgyse vette volna túl nagy hasznát... De tudja mit? Arra gondoltam, hogy én felcsalom a bandát a negyedikre, maga addig megbújik itt, és ha tiszta a levegő, elmenekül.

- És mi lesz magával?

- Amíg a rendőrség ideér, megkísérlek életben maradni.

- Don, kevés ilyen úriember létezik már, mint maga, és én nem hagyom, hogy az utolsó hős is elpusztuljon. De ha már itt tartunk, komolyan vállalná, hogy szembenéz velük?

- Hisz úgyis mindjárt fent vannak. Tán támadt valami ötlete?

- Egy veszélyes ötlet, de talán megússzuk élve... Menjen le közéjük, és mondja, hogy a Nagy Coyones fent várja őket a negyediken.

 

Don erre felnevetett. Hogy elfojtsa a nem épp jókor feltört hahotázást, a szája elé kapta a kezét. Miután magába folytotta a nevetést, és kitörölte szeméből az előbuggyant könnyeket, így szólt:

 

- Tehát ön is hallotta már, hogy miképp nevezte el Umberto Robina Mr. Vercettit. Hát... Köszönöm, az utolsó perceimre kapott jó hangulatot, de miben segít ez nekünk?

- Bízzon bennem, Don... Mutassa meg, hogy ön egy igazi Grand Coyones!

- Inká... – nem fejezte be a mondatát, ahelyett lehajtotta a fejét.

 

Ezután Don elindult lefelé a lépcsőn. Lassan ment, a határozottság legkisebb jelét sem mutatva. A lábai egyre nehezebben hallgattak rá, de azért épségben leért.

A hideg kiverte, amikor a kijárat felé fordult. Az ajtót ugyanis szinte teljesen eltorlaszolta a kéttucatnyinak tippelhető kék pólós, színesbőrű fickó. Egy baseballütős, vigyorgó alak lépdelt a kínjában izzadó Love felé.

 

- Hello, Mister! – röhögött a bandatag, hatalmas, hófehér kapafogait közszemlére téve. – Ha nem vagyok indiszkrét, megtudhatom, hogy merre van a kint parkoló sportkocsi húgyfejű tulajdonosa? Hiába hozott magával tíz automatát, innen élve nem távozik!

- Nem tudom, kit keres, de én egyedül vagyok.

- Ez hihető is lenne, csakhogy lent parkol egy sportkocsi, mint mondtam. Lehet, hogy Vercetti úgy cseréli a kocsikat, mint más a kisgatyóját, de azért egy Infernust nem hagyna gazdátlanul, főleg nem egy ilyen romhalmaz előtt.

- Hisz ismeri... Gondolom, a bandájából is hajított már ki egyeseket a tulajdon kocsijukból, csak azért, hogy kisajátítsa magának a járgányt.

- Na, ne vagánykodj itt, Carrington pincsi! Arra meg már magamtól is rájöttem, hogy nem Vercetti jött ide, mert akkor már elszabadult volna itt a pokol. De akkor mégis, ki lehet? Hmm... csak nem az új könyvelőnő? Valami Anette, vagy Agatha... fene megtudja a nevét. De ő az egyetlen a Vercetti bagázsból, akiből kinézem, hogy a megmentésedre siessen.

- Mint mondtam, egyedül vagyok...

- A szemembe nézz, pincsi, és ne pironkodj, mint egy elsőáldozó! Gyerünk, fiúk! Verjük szét az öleb pofáját, és utána miénk a főnyeremény!

 

A banda szószólója alighogy hátrakiáltott, már indult is a reszkető Love felé. Az nemcsak hogy vacogott, mint a nyárfalevél, de hátrálása közben „felült” a lépcső legalsó fokára.

Bandzsin nézte a fölé emelkedő baseball ütőt, s ki tudja, honnan véve elő a lélekjelenlétet, amivel a csapás pillanatában a baljára dőlt, ezzel kivédve a fejére mért ütést.

Félredőlve érezte, ahogy a bal lába nekimegy valaminek. Ez a valami a támadója bokája volt. Love gondolt egyet, s féltérdre csúszva, a kiegyenesített lábával elgáncsolta az előtte állót. Ezzel elérte, hogy betakarózhasson egy fekete emberrel.

Ügyes malőrjének igazi szenvedőalanya Love szemüvege volt, ami lecsúszott a férfi szeméről, és szerencsétlenségére pont a fatestápoló alá került. Don az ütő felé kapott, de a szilánkokba markolt bele. Az éles fájdalomtól elrántotta a kezét, azt viszont látta, hogy a néger férfi is arrafelé kap, amerre ő is az imént. Rémületében arcon csapta a még mindig fölötte hajoló férfit, aki ismét elterült rajta. Azt is azért, mert a Love ujjaiba fúródott szilánkok egy része áttelepedett a férfi arcbőrére.

Don erőt vett magán a sikert elnézve, és ismét a baseball ütő felé nyúlt. Immár meg is fogta. Alig várta, hogy átvegye a másik kezébe, majd feltérdeljen, s a sebesült karjával jó erősen magához szorítsa támadója torkát. Így nyert egy élőpajzsot, akivel megfenyegethette a többieket, hogy megöli a férfit, hacsak el nem hagyják az épületet, neki egérutat biztosítva.

Ez idő tájt Alicia sem ült egy helyben. Ő a falnak simulva nézte végig Don hősködését, de egyáltalán nem volt az ínyére a dolog, még akkor sem, ha látszólag Love meg is oldotta a problémát. Meglehet, ki sikerült csalja a bandát, de még egyikőjük sem érezhette magát biztonságban.

Ha már odafent volt, úgy döntött, körülnéz, hátha talál valami fegyvernek használható tárgyat. Pontosan nem tudta, mit keres, a lényeg az volt, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy akár betörhessen egy koponyát is.

A romok között sétálva hirtelen megpillantotta a tökéletes fegyvert. Ott hevert egy gerendákból és deszkákból eszkábált asztalon egy rozsdás serpenyő, mellette műanyag tányér és evőeszköz maradványokkal. Alicia elmosolyodott. Eszébe jutottak a nyári főzőcskézések, amit otthon, a rancson rendezett leggyakrabban, az anyja felháborítására. Most azonban különleges recepttel készült. Felvette a serpenyőt, s elindult a lépcső felé.

Óvatosan lépkedett, két kezét hátratéve. Magas sarkújának koppanásaira a Kékruhás bandatagok egy emberként néztek felé. Egyeseknek az álla is leesett a nő szépségét és talán bátorságát elnézve.

Vesztére Don is a nő behódolói közé tartozott, erre azonban felfigyelt a túsza, aki egyből ki is használta az adódó pillanatot. Kivárva, hogy két bajtársa közelébe érjenek, akkor aztán teljes erejéből a férfi lábára lépett, majd orron ütötte a könyökével. Don megszédült, hátrahanyatló testét pedig elkapta a két bandatag. Lenyomták a földre, és csakhamar öt-hat ember kezdte vad dühvel rugdosni ott, ahol érte.

Egy pisztolylövés vetett véget az akciójuknak. Alicia feje fölött, a plafonból por hullott alá, a nő kezében lévő fegyver csöve pedig szinte füstölgött. A ravaszra feszülő ujj, ami most a bandára célzott egyáltalán nem reszketett, ami arra kényszerítette a fiúkat, hogy ellépjenek Love mellől.

A bandavezér nyelt egyet, miután összeszedte minden hidegvérét, és megszólalt.

 

- Jól mondják, Vercetti tényleg a legjobb pipikkel veszi körbe magát.

- Engedjétek el Donald Love-ot, és azután tárgyalhatunk!

- Itt nem te diktálsz, pipike!

- Pedig arra gondoltam, hogy megtanítalak benneteket valamire... – mondta Alicia, közben egyre csak közeledett a szószóló felé.

- Azt meghiszem! – nevetett fel a férfi, majd a sliccéhez nyúlt, majd csücsörítve folytatta -, a bőrszivart nálatok jobban senki nem szívja, bébi!

- Őszintén szólva, én arra gondoltam, hogy valami másra tanítalak meg benneteket. Ez pedig a főzés... Például itt van egy egyszerű konyhai lépés, a palacsintaforgatás!

 

Beszélgetőpartnere, ahogy a társai is, igencsak bandzsi pofával meredtek a nőre. Pedig róla nem lehetett elmondani, hogy nem figyelmeztette őket arra, ami következett.

A férfitól egy karnyújtásnyira előhúzta a hátánál lévő kezét, amivel csakhamar lecsapott. A színesbőrű bandatag nyaka belereccsent, amikor a nő lecsapott rá a serpenyő élével. Ezután menten a félkörbe tömörült bandatagok arcán simította végig a serpenyőt, de kettőt maga előtt ágyékon rúgott, így azok nem szélre, hanem hátrafelé dőltek, rá a befelé igyekvő társaikra.

Mindeközben Alicia felsegítette Dont, aki alig bírt megállni a két lábán. Hagyta is, hadd bukjon vissza a földre, neki ugyanis újabb palacsintapofák érkeztek, amiket meg kellett fordítani. Addig-addig pofozta őket, amíg ki nem értek a szabadba.

Még látta, amint egy kisbusznyi bandatag elhajt a telepről, de még akadt ott elegendő, akiktől tartania kellett. Teljesen váratlanul azonban arra lett figyelmes, hogy a maradék banda is azzal van elfoglalva, hogy összeszedjék társaikat, hogy utána menekülőre fogják.

Feltűnt a lánynak, hogy a két kocsi, amibe beszállnak, nem a híd felé fordul, hanem a pláza felé veszi az irányt. Ekkor már hallotta is a híd felől közeledő motorzajt. Ő legalább három kocsira tippelt, hogy közelít, túllépvén a megengedett sebességhatárt. Feltevése alapból téves volt, ugyanis a villanegyed felől nem autók, hanem egy tucatnyi motoros hajtott át, egyenest az elhagyatott területre behajtva.

Alicia elhajította a serpenyőt és a fegyvert. A bal kezét kezdte studírozni, amit megsebesített a serpenyő tartása közben.

 

- Túléltük – mosolygott Don, de ha jobban megfigyelte az ember, csak úgy reszketett, legfőképpen a fájdalomtól.

Alicia visszamosolygott rá, majd a közeledő motorosok felé nézett. Mutató ujjával jobbra mutatott. Egy kivételével, az összes motoros arrafelé kanyarodott. Ahogy arra számítani lehetett, a hawaii mintás inget viselő férfi nem más volt, mint Vercetti, és ha ő nem jön a nehézlovassággal, Alicia és Don valószínűleg nem éli túl ezt a kalandot.

 

- Thomas Vercetti – szólt Alicia.

- Így csak Cortez barátom szólít, hívj egyszerűen Tommynak.

- Amíg vissza nem kapom a pénzem, addig Thomas Vercetti maradsz!

- Megint kezdi... – Vercetti levékonyuló hangját Don nem tudta hova tenni, ahogy a témát sem igazán értette.

- Azért, Thomas Vercetti, ezentúl nem mondhatod Donra és rám, hogy aktakukac létünkre nem álljuk meg a helyünket a világodban!

 

Alicia épp csak azt nem tudta, hogy a feltűntével elindított egy komoly változási folyamatot mindkét férfiban, s minden, amit akkor tapasztalt, csupán a kezdet...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Április >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Statisztika

Online: 1
Összes: 122732
Hónap: 1347
Nap: 87