Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A sors keze

2011.01.05

A sors keze

 

Furcsa dolog az élet... Míg egyeseknek mindent megad, másoktól mindent elvesz. Ennél egyetlen furcsább van csupán, az pedig nem más, mint maga az ember. Történetem részben valós, részben kitalált. Minden megtörtént, minden megtörténhet, csak épp időben és térben távol egymástól.

Adott egy város, adott egy kórház, azon belül is egy terem, egy kórházi ágy és azon egy bekötözött csuklójú tinédzser. Igen... Aki arra tippel, hogy ez a lányka véget akart vetni az életének, az nem téved. A furcsa mégis az, hogy a szoba telis-tele van csokrokkal, ajándékokkal, mintha csak egy vakbélműtéten esett volna keresztül...

Ezeken az apróságokon kívül azért volt még valami a szobában, avagy még valaki. A harmincas éveit taposó nő, aki a lány ágya mellett ült, pár órája még a fiatal csuklóján cserélte ki a kötést. Most, hogy a munkaidejének vége lett, mégis ott maradt, és addig nem is mozdult az ágy mellől, amíg a felsült öngyilkosjelölt ki nem nyitotta a szemét.

Kicsit bágyadtan nézett fel az ajtó irányába. Később igencsak mogorva hangon szólalt meg:

 

- Ki maga?! – vetette oda az ápolónőnek.

- Az nem fontos – felelt a gesztenyebarna hajú nő.

- Akkor tűzzön a fenébe! – kiáltott rá a lány.

- Csak előbb felelj valamire... Miért akarsz olyan nagyon meghalni? A héten már másodjára vagy itt. Netán rossz életed van?

- Semmi köze hozzá! Amúgy sem osztok meg semmit az életemről olyasvalakivel, aki titkolja a személyazonosságát!

- Ha csak ez kell. Nagy Anna vagyok, és itt dolgozok ápolónőként, már ötödik éve...

- Tehát ezért volt ilyen ismerős.

- De a kérdésem még mindig megválaszolatlan.

- Meg akarok halni. Ezt akarta hallani? Hát most meg lehet elégedve!

- Miért akarsz meghalni?

- Kell ennek különösebb indok?

- Bántanak otthon, csúfolnak a suliban, elhagyott a barátod? Valami oka csak kell, hogy legyen.

- Tudja, nekem több okom is van rá. Anyám, apám ha nem a melóban vannak, akkor engem nyaggatnak, hogy mit csináltam egész nap. Én voltam a gólyabál királynője, szóval egy ujjamra öt fiút is keríthetek, akik elzavarnák a rám szállt majmokat, a fiúkat pedig budipapírnak használom. Na, megfelel a válasz?! Ha nem hiszi, járjon utána!

 

A lány mimikája, gőgössége és minden mozdulata arról árulkodott, hogy igazat mond. És őszintén, el is lehetett hinni neki. Legalábbis külsérelmi nyomokat a vénahentelésen kívül nem találtak rajta. Persze ki tudja, mi az igazság. Ez csakis rá tartozik. Legalábbis addig, amíg meg nem nyílik valakinek. És sajnos ez a valaki, épphogy nem a fehér kabátos nő volt.

 

- Tehát nem akarsz beszélni róla... – készült felállni a nő.

- Kész csoda, hogy magától rájött.

- Szombaton a központi temetőben...

- Tessék?

- Ott várlak, pont kettőre gyere, a déli kapunál leszek – mondta, majd kiment a teremből.

 

Az ágyat nyomó fiatal nagyot intett erre. Napokig maradhatott még a kórházban. Gondolta, hogy el is felejti ezt az egészet, amíg eljön a hétvége. Tévedett, az ápolónő minden nap eszébe juttatta a találkozó helyét és idejét.

A lány eleinte játszotta a siketet, távozása napján viszont rákérdezett, hogy mire fel kéne neki pont azzal a rémisztően hallgatag nővel a temetőbe mennie. Az ápolónő nem felelt. Volt neki jobb dolga is annál, és amúgy is örült annak, hogy a páciense megjegyezte, amit mondott neki.

Hamarabb eljött a szombat, mint hogy azt az ereit felvágott lány gondolta volna. Maga sem értette miért, de a megbeszélt időpontban ott volt, ahova a nő hívta. Az is ott volt, és alighogy köszöntek egymásnak, a nő bekísérte a lányt a temetőbe. A sírkövek között bolyongva elértek egy frissen kihantolt gödörig. Amellett egy másik sír is állt. A lány kicsit meghökkent, amikor elolvasta a rajta szereplő feliratot.

 

- Hány éves is volt a fiú? – szólalt meg a nő, látva a lány meghökkent arcát. – 2000-2005... Az annyit tesz, mint...

- Ne hülyéskedjen már! Hisz jól tudja! Mit akar ezzel itt? Öt évesen meghalni nem nagy kunszt. Van, aki halva születik. És?

- 2000-ben lett anyám mumpszos. Nagyon legyengítette a betegség, ezért kórházba került. Láttam Öcsi anyját, amikor betolták a szülőszobába. A fiúcskát is láttam. Olyan kis aranyos volt... 2004-ben ismét találkoztunk. Akkor kezdtem a munkát abban a kórházban, ahol téged is ápoltak... Öcsire rá sem lehetett ismerni. Szerintem csecsemőként nagyobb volt... Szörnyű volt látni, ahogy napról-napra sorvad, és nem tudtak ellene semmit sem tenni. De a szülei bizakodóak voltak. Nem voltak tehetősek, de sokan segítették őket. Egy évre rá... Látod.

- Nekem viszont baszottul nincs semmi közöm semmilyen Öcsihez, de a hülye betegségéhez sem. Bárcsak nekem lenne... Hé, te büdös kurva – hátrált meg a lány, az ápolónőtől kapott pofon után -, hogy mertél hozzám nyúlni?!

- Ha már anyád nem nevelt meg...

- A jó büdös anyádat pofozgasd, te hülye görény!

- Tudod, kié az új sírhant?

- A tied?

- Mondtam, hogy a fiú szülei mindent megtettek a gyerekükért. Mint egy jó szülő, akár a tieid... Biztos úgy kikészültek volna, mint Öcsi szülei, ha sikerrel jártál volna. De a te halálod után a saját famíliád nem kellett volna két, három műszakban dolgozzon, hogy kifizessék a sikertelen műtétekre áldozott hiteleket, a „jóakaróiktól” kapott alamizsnákat, és a többi költségüket. Hmm... Az anya négy évig bírta, az apának sem adok már túl sokat. Mivel hiába halt meg a felesége és a gyereke, az adósságuk megmaradt.

- Menj a fenébe... – morogta a lány, azután angolosan távozott.

 

Idegességében még belerúgott egy talpalatnyi földet a gödörbe. A fehér kabát alatt a nő megborzongott, de talán a csípős fagy miatt. Ki tudja már...

Napok, hetek teltek el az incidens után. Minden ment a saját medrében. A nap felkelt, megkerülte az eget, majd lenyugodott.

A kórház fölött már a hold strázsált, amikor a hosszú, barna hajú nő lófarokba kötötte haját, majd megragadta a tolókocsit, és a rajta levő teherrel együtt betolta a liftbe. A földön egy újság hevert. A nő felvette. Gondolta, átolvassa, amíg leér az alagsorba.

Ez állt a főoldalon: „A milliomos fruska hatodik próbálkozása meghozta gyümölcsét”. A nő elolvasta a cikket, majd a fehér lepellel leterített holttest felé fordult.

 

 

- Ejnye, te bolond liba – vetett egy utolsó pillantást az újságra. – Legalább úgy tetted volna meg, hogy ne három nap múlva húzzanak ki a Dunából. Talán segíthettél volna ezen a szívbeteg élniakarón... 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 4
Összes: 139366
Hónap: 6859
Nap: 275