Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.06.01

0901, avagy időgép, gyereknapra beállítva

 

 

Történetem főszereplője olyan mint én, úgy beszél mint én, úgy él mint én, úgy gondolkodik akárcsak én. Mégis, ő nagyban különbözik tőlem, neki megadatott egy óriási alkalom, ő ismer egy óriási titkot, készül beülni egy valódi időgépbe. Ez bizony nem egy mondvacsinált, füstölgő, hollywoodi gyártmány, melynek tulajdonsága, hogy van rajta egy hatalmas ventillátor és eltűnik egy szempillantásnyi idő alatt, legalább is a filmvásznon biztos! Ez bizony más... teljesen más, de legalább működik.

Azon a reggelen, mikor eljött a nagy nap, mint mindig, ballábbal kelt fel ágyából. Sajnos Ő mindig így kel, ha tetszik neki ha nem, főleg annak köszönhetően, hogy az ágy a fal mellé lett téve és Ő mindig az ajtónak háttal vet ágyat. Már megszokta, most sem zavarta egyáltalán. Izgulva az ajtóra tekintett, melynek tetejébe négy szám volt vésve: 0901. Ez volt a titkos jel, mely nem hagyta elfeledtetni vele az évekkel azelőtt tett fogadalmát. Pedig mennyire izgult... hogy félt, hogy elfeledkezik a nagy napról, hogy terve dugába dől, de szerencsére nem így történt. Pedig aztán voltak napok, hetek, sőt hónapok is, melyekben eszébe sem jutott június elseje. Igen, ez volt a dátum. Kicsit félt, azonban bátorságot nyújtott neki a gondolat, hogy azon a csodás napon végre fény derít egy egész évtized titkára. A napi rutinmunkák után biciklire ült, és elindult a titkos hely felé. Útja izgalmakban bővelkedett, igaz csak a lelke mélyén őrzött titok diktálta szívének a heves ritmust. Egy óra, talán annyi ideig sem tartott az utazás, és megérkezett. Nagyapja tanyája volt a végállomás, és a gyümölcsös a cél. Kezeit tördelve ment a pirosló cseresznyefák és még alig sárguló meggyfák között. Megkerült egy ribizli bokrot és már ott is állt az időgép előtt. Vicces miket produkál az emberi természet. Az előbb még izgult, most pedig felhőtlen nyugodtság csordult végig hátán, izzadtságba rejtőzve. Az előtt két éve, még nagyban veszekedett apjával, hogy kímélje meg az elszáradt óriást. Azon a szokatlanul hűvös délutánon, körte szemekkel nézett le megmentőjére. Kicsit sem hidegen. Titkukat sosem fedték fel mások előtt, és Ő most szinte érezte ahogy fojtogatja a nyakában lógó kulcscsomó. Az egyik kulcs, melyet már nagyon rég magánál tart, amellyel azt a néhány szót a kéregbe véste, ólom súlyúvá nehezedett az elmúlt másodpercek alatt. Levette hát nyakából, de előtte még ásót ragadott és a megkopott írás alatt ásni kezdett. Néhány méterre a föld felszínétől, valami fémes hangú tárgyba ütődött az ásó feje. Lehajolt, és most már kézzel húzta le földet, ami alól egy ládikát húzott elő. Annyi év után, abban a pillanatban félt kinyitni. Mindenre tisztán emlékezett, de arra, hogy mit talál benne, egyáltalán nem... Letette a földre és mellé térdelt. Felhúzta szemöldökét és a kulcs után nyúlt. Mielőtt a lyukba helyezte volna kicsit megrázta, hogy kihulljon a résben felgyült piszok. Egyetlen mozdulattal elfordult és már fel is ugrott a ládika teteje. A kincs egy pillanat alatt visszaröpítette az időben, tíz évet. A fej nélküli babától kezdve, a nejlon zacskóba csomagolt leveleken és képeken át mindent ott talált benne, amit évekkel azelőtt úgy imádott. Még a csörgő kisautó is ott kuporgott a ládika alján. Erre az egyre határozottan nem emlékezett, hogy betette volna, de még arra sem, hogy el sem veszett. Felnyitotta a zacskót és megnézte mit rejt. Ahogy sejtette, egy megsárgult kép a családról, és egy régi magazinból kivágott kép a V-Tech együttesről. Ettől aztán röhögőgörcsöt kapott. Azért erre az utóbbira nem számított. Igaz, már rémlett neki, hogy úgy gondolta mindent beletesz, ami érdekli azokban az időkben, nehogy elfeledkezzen bármiről is. Miután sikerült túllépjen a fiúcsapat okozta sokkon, kezébe vette a levelet. A sorokon végigfutva újra mosolyra szaladt a szája. Egyre jobban kezdett kipirulni, és csak remélni tudta, hogy ő az egyetlen, aki azokat a sorokat olvassa. Nem hitte volna, hogy ennyire spontán és őszinte tudott lenni tíz évvel korábban. A levél íróját már szinte maga előtt látta, a sorok között bandukolva.

- Milyen vagyok, most? – hallotta a kedves hangot, majd a pajkos kacagást.

Körbenézett, pedig tudta, hogy a hang csupán a képzeletében él.

Ez lenne a gyerekkor vége? – kérdezte magától, magában. – Így ér véget, mi egykor voltam? Nem... Ő még bennem él, igaz már nem olyan, mint egykor, dehát változunk. Van aki elmegy, van aki eljő, és vagyok Én. Ideje lesz, ugyan ezeket a kérdéseket feltennem magamnak húsz év múlva is... – gondolta, és már csomagolta is vissza a talált dolgokat.

 

Ismét lezárta a ládikát, és leengedte a mélybe. Ugyanoda, ahonnan felhúzta. A föld réteget is visszahúzta rá. Már csak egy feladata maradt. Megszorította a kezében levő kulcsot és a fához lépett. Az utolsó betű, avagy szám után húzott egy vonalat és kiegészítette a feliratot, amely munkája végeztével így nézett ki: „0901-2925”.

Vége!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 1
Összes: 267787
Hónap: 6942
Nap: 195