Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Donatello

 

- Ez hihetetlen... Ez a bolond egy centi híján, hogy kiverte a fogamat...

- Most mit rinyálsz? Ha én is pár éve lennék vak, nem tudnám megkülönböztetni a makit a csimpánztól...

- Black, tudod mit? Ha már olyan rendes vagy, lődd már ki magad a Napba.

- Ne legyél már olyan ideges... Az nem áll jól neked.

- Mr. Black – hallatszott az ajtó irányából a beszélgetést félbeszakító hang -, elnézést uram, de szükség van önre. Miss Demisionar nem hajlandó mással beszélni, csak önnel.

- Enyém az elsőség joga! – kiáltott a jobb oldali orcájára jeges borogatást szorító férfi.

- Te csak maradj itt... – szólt rá Richard. – Ha engem kíván látni, annak komoly oka van. Ismerjük Mathildát mindketten.

- Ja-ja, azért megyek én! – erősködött a fickó.

- Nem hinném, hogy túl jó ötlet lenne – jelent meg az ajtóban Matei. – Úgy hiszem, történt egy kis változás azóta, hogy utoljára találkoztunk a „húgommal”. Ő ugyanis állítja, hogy Helena Sancheznek nincs semmiféle leszármazottja.

- Cseszd meg, te ökör! – erre a képét fájlaló férfiú kapott egy nyaklevest Blacktől. – Te is, Richard!

- Húzd meg magad itt a kabinban – szólt rá a fiúra Richard, távozása közepette -, amíg vissza nem térek. Demisionar úr, ha ez a neveletlen fráter még egy rossz szót szól magára, bátran hívja az őrséget. A barátunk úgyis szereti az extrém sportokat. Biztos szívesen elúszkál a cápák között, egyetlen vékony szál kötélhez erősítve.

 

Ez a furcsa beszélgetés így ért véget. Richard, ahogy azt kérték tőle, Mathilda, avagy Donna kabinja felé vette az irányt. Igencsak meglepődött, amikor az ajtó elé érve nem hallott semmi zenének nevezett ricsajt kiszűrődni odabentről. Nem sokkal azután, hogy bekopogott és bemutatkozott, megnyílt előtte a bejárat.

Donnát az ágya szélén ülve találta. Láthatóan elgondolkodott valamin, és az sem zavarta igazán, hogy társasága van.

 

- Mathilda, hallom hívattál.

- Hisz négyszemközt leszoktunk már erről a névcsavarról.

- Nem tudom, miről beszélsz. De sem, és jobb ha ezt a témát itt abba is hagyjuk. Szóval, Mathilda, miért kerestél?

- Ki volt az a macsó majom, aki lesmacizott, azonnal az ébredésünk után? – közben kicsit elpirult. – Nem mondom, hogy rossz lett volna... A parfümje tuti-baró...

- Mintha nem te vetted volna az Avontól, a számlámra...

- Az lehetetlen. Még neked se vettem életemben semmit, miért tenném pont egy vadidegennek?

- Donatello azért több számodra, mint egy vadidegen. A bátyád figyelmeztetett, de nem hittem neki...

- Bátyám? Szép, de azt sem tudtam, hogy létezik...

- Mathilda, te komolyan nem tudod, hogy mi folyik itt?

- Az egykor volt D∞ fedélzetén ért utol az álom, de akkor még nem volt Donatello, sem pedig misztikus bátyám.

- Mi volt a feladatod?

- Komolyan kérded?

- Felelj!

- Igenis, főnök! Tehát a feladatom... Na jó, azt most hirtelen nem tudom megmondani.

- Most komolyan... Csak tudod, hogy miért kerültél egy bazin aljára? Egy agyhalott asszony társaságába

- Álmodnom kellett, hogy megnézzük működik-e a SecRea. És képzeld, találkoztam Sanchezzel, sőt, a férjével is, és kiderítettem, hogy a furcsának tűnő álmot, miért is láttam annak! Mentőangyalként, az elődöm egyikének a munkáját kellett megakadályozzam. És, hiszed-e vagy sem, de sikerült!

- Tehát a valóságban, Sanchez úr nem megvédeni akarta a nejét, hanem megölni? Ez új értelmet ad az egésznek. Helena végig állította, hogy ez a valóság, de jobban tetszett az a lehetőség, hogy a mostani mentőangyal egy pancser...

- Ki a pancser?! – háborodott fel a lány, egyoldalú párnacsatát kezdeményezve, aminek a győztese is ő lett. – Csakhogy tudd, Sanchez férje nem megölni akarta a nejét, hanem megsebesíteni, hogy elveszítse a... Ó, basszus... Csak azt ne mondd, hogy az a srác valójában...

- Donatello Sanchez, Helena Sanchez egyetlen gyermeke. Ti ketten eddig egy pár hírében álltatok.

- Jaj, anyuci... Ezek szerint megváltozott a jövő... És mennyire?

- Nem tudom, Mathilda, de valamit jegyezz meg. A monogrammod fordítottja halott. Eltemettük, elfeledtük, és most itt vagy, te Mathilda Demisionar, Matei kishúga. Őt ismered?

- Igen... Ő egy jó ember hírében állt.

- Az is. A bátyád, és ezt sose feledd el. Légy büszke rá, hogy a nevét viseled.

- Az is leszek... Mármint vagyok. De kérlek, mondd meg Donatellonak, hogy sajnálom,  ha megbántottam azzal a pofonnal. Valamint azt is, hogy azt még jobban sajnálom, de nem ismerem őt... És nem is szeretnék vele találkozni, egészen addig, amíg meg nem értem, hogy mi változott meg.

- Talán neked kellene... De tudod mit? Legyen szerencséd, most az egyszer megteszem, amire kértél. De ebből ne csináljunk megszokást!

- Köszönöm, Richard... És most magamra hagynál egy kicsit? Egy kicsit váratlanul érintett ez az egész.

- Jól van. Pihenj csak...

- Avagy várj! SecRea, miként működik? Be lehet állítani, hogy mikor kapjak álmot, meg hasonlók?

- Ezentúl csak akkor kerülsz mély álomba, egy rémálom után, ha azt te is akarod. SecRea ugyanis egy játékmotort használ fel alapul, ami képes a DNS-be ágyazódott emlékkockákból egy teljesen valósághű játékteret készíteni. De ezt a bátyád jobban elmagyarázná. Most pedig, ha megbocsájtassz...

- Csak még egy kérdés. Lehet olyat csinálni, hogy semmi feladatot ne kapjak, de a SecRea generálta valóságban találkozzak a Halálangyallal?

- Beküldöm Matei-t. Ő válaszol az etéren felmerült  kérdéseidre.

 

Black betartotta az ígéretét. Alig két perc elteltével Matei Demisionar kopogtatott Donna kabinjának ajtaján. A férfi kicsit zavarban volt, mivel a látogatása előtt fel lett világosítva, hogy Donna emlékei úgy tűnik, megváltoztak. Ha a lány látott volna, biztos észrevette volna a férfin, hogy mennyire retteg, amikor belép a kabinba.

Donna azonban ugyanolyan zavarban volt. Nem akart kínos szintuációba kerülni, ezért elsőként elmagyarázta a férfinak, hogy kicsit más a helyzet vele, mint amikor elváltak egymástól, és csak pár kérdést szeretne feltenni, mindet SecReáról.

A férfi beletörődően bólintott egyet, majd gyorsan szavakba öntötte, hogy egyetért a lánnyal.

Donna első kérdése ugyanaz volt, amit utoljára tett fel Blacknek. Matei elmondása szerint minden csak és kizárólag Helenától függ, ugyanis ő a közös szál az  álmok és Donna között. Donna ezt megtudva, azzal állt elő, hogy még aznap próbáljanak ki valamit. Demisionar hevesen ellenkezett, de azoknak a csodásan ragyogó, és mégis fénytelen szemeknek nem lehetett ellenállni.

Matei elvonult beállítani a műszereket, míg Donna még ült egy keveset az ágya szélén. De nem tétlenül. Már féléve el kezdte tanulni a vakírást, és most is épp az alapokat próbálta elsajátítani. Braille-írás mellett döntött, de abban a percben csak nehezen tudott koncentrálni. Alig várta, hogy a hangosbemondón meghallja, hogy hívják a vezérlőterembe.

A vágy teljesült, csak nem pont úgy, ahogy ő azt képzelte. Komolyan hívták, csakhogy az éjjeliasztalán levő vonalastelefon csörrent meg.

 

- Hallo! – szólt bele, amiután a füléhez emelte a kagylót.

- Hello, Miss. Demisionar, vagy hívhatom a keresztnevén, kedves Donna?

- Sajnálom, de ön félretárcsázott – kapcsolt egyből a lány -, én nem ismerek semmifajta Donnát.

- Hogy tetszik a bizonyíték?

- Mondom, hogy téveshívás! – azzal lecsapta a telefont, ami egy perccel később ismét megszólalt, de mostmár az üzenetrögzítő kapcsolt be.

- A telefont a Sierra Nevadai Pinebridge nevű kisvároska szélén álló óriáskonténerben keressék, hátha ráakadnak valami nyomra, ami elvezet Sanchez mama és persze a drága Donna anyjának gyilkosához.

- Ki maga?! – kapta fel dühében a telefont Donna.

- Ó, drága Donna, az ön hangját ezer közül is felismerem, ha ideges. A kilétem nem fontos, de mondja már el nekem, szép hölgyem, hogy milyen érzés egy másik holnapra ébredni? Kellemetlen, igaz? Ezt csinálja kedves, minden emberrel, akiket megment a sorsuk beteljesedésétől. Hallom, valaki berúgta az ajtaját, akkor nem is maradt más hátra, minthogy elköszönjek öntöl. Vi...

 

A vonal ekkor megszakadt. Nem a tengeralattjáróról szakították meg, hanem maga a hívó.

Donna elé egy magas árnyék vetült, ami hirtelen összement, ahogy a hozzá tartozó test lehajolt. A lány egy ismerős illatot érzett. Ugyanazt, amit pár órája, az ébredésekor is. Szinte érezte a két tenyér melegét a saját kezén, de végül semmi sem ért hozzá.

 

- Megint az a rohadék volt? – kérdezte egy kellemesen csengő férfihang, amitől Donnának az a benyomása támadt, hogy nem idegen az, aki előtte áll.

- Ki más lett volna... – mondta Richard, az asztal elé lépve, majd kezébe vette a telefont. – Megint megadta a koordinátákat. Ez a gazember játszik velünk.

- Ti mióta tudtok erről az alakról?! – kiáltotta Donna a dühtől elrekedő hangon.

- Vanessa halála óta – felelte Black.

 

A következő percben Donna eszméletét vesztve Donatello karjaiba hullott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Köszi

(Kinga, 2010.12.21 10:44)

Tetszett az új fejezet, várom a folytatást!
És kellemes ünnepeke!

 

 


Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 2
Összes: 129015
Hónap: 4636
Nap: 186