Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Baljós pillanatok

 

A nap ugyan már rég felkelt, Donna pedig versenyezhetett a maradék idővel. Nem tudta kit keres, csak azt tudta, hogy sietnie kell. Egy kanyar közelében megállt, és szorosan a fához bújt. Jó döntés volt részéről, hisz alig egy perc múltán két ember jelent meg a kanyarban. Egyikőjüknél fegyver volt, de ruhái szakadtak voltak és ő maga is tiszta kosz volt. A másik fegyertelennek tűnt, és ugyanolyan koszos volt, mint a másik, kivétel, hogy a ruhái nem voltak szakadozottak. Donna a fa mögül figyelte őket.

 

„A fene vigye el...mi folyik itt? Ezek ketten is menekülnek netán? Esetleg csak csaliként öltöttek ilyen ruhát, valójában ők is a rossz oldalon állnak? De nem maradhatok itt örökre, muszáj valamit kieszeljek...”

 

Miközben próbált rendet rakni gondolatai között felvett egy botot, és a szemközti irányba hajította. Kisebb zaj keletkezett ezzel, amit mindketten észrevettek. A fegyveres felemelte puskáját és a hang irányába célzott, míg a másik riadtan forgatta fejét. Donna most sem valami nyugodtan, de kilépett menedékéből.

 

- Ti is menekültök? – kérdezte, szemével keresve valami biztonságos helyet, ha esetleg válasz helyett golyókat kapna. Végig futott hátán a hideg, mikor észrevette, hogy az egyedüli menedéket csak az az odvas fa jelentette, amit az előbb hagyott maga mögött. A fegyveres fickó leengedte a puskát, míg a másik Donna felé szaladt, könnyeivel küzködve.

- Rachel...hát jól vagy? Istenem, hisz láttam, amikor lelőtték a szüledet, sokak mások mellett, te is köztük voltál... mégis vannak még csodák – azzal a nyakába borult a lánynak.

 

Donna sosem érzékenyült el gazdateste sorsa miatt, de most ő is meghatódott. Visszaemlékezett arra amit az a férfi mondott, akit a halálangyal lőtt le. Miszerint, a test egy kisgyerek teste. Erre emlékezve keserű könnycseppek csordultak le arcán. Remélte, hogy mindegyik gengszter fejében egy csini kis golyó ütötte sebet láthat majd. Ennek a torokszorító pillanatnak is vége lett. Donna eltolta magától a pasit és a másiktól ezt kérdezte?

- Honnan szerezte ezt a fegyvert?

A férfi a puskára nézett és elkomorodott, még jobban mint eddig... A másik felelt helyette.

- Gonosz emberektől vettük el, ketten az életüket adták miatta. Most biztos a mennyben figyelik sorsunkat.

- Hány gengsztert iktattatok ki?

Enyhén szólva meghökkentek a kérdéstől, de azt hitték, hogy csak a közelmúlt eseményei keményítették így meg a kislányt.

 

- Hát... mi csak arról a háromról tudunk, akikkel mi végeztünk.

- Fantom szerint nagyjából húszan-harmincan lehetnek. Akkor még így is akad elég... Milyen kastély, vagy villa van itt a közelben?

- Dehát Rachel, hogyan...

- Felelj, aztán kérdezz!

- A falutól délre... – felelt a fegyvertelen – fekszik egy újgazdag villája. Mit akarsz te ott?

- Meg kell találjak egy fé... bácsit. Igen, egy idős, bajszos, öltönyös bácsit.

- Biztos a háziúrról beszélsz, de honnan ismered őt?

- Figyeljetek, időhiányban vagyok, sürgősen rá kell leljek, utána higgyétek el, minden kérdésetekre választ adok.

 

A két férfi egymásra nézett, majd kicsit kételkedve, de megragadták Donna kezeit, és magukkal rántották, visszafelé haladva a földúton.

Az óriási lombhullatók közt árnyalakokat ábrázolva tört meg a fény, ez pedig még riasztóbbá vált, ha egy madár felszállt egy ágról. Szinte végeláthatlan útjuk végre véget ért. Egy autót láttak meg. Egy nagyon régi tipusú veteránt, ami valószínűleg akkoriban élte világát. Donna beleunt a sétába, így egyből kiszemelte magának a fémcsodát. Kísérőinek nem tetszett az ötlet, hisz egyik sem tudott vezetni, Donna viszont igen és a szája is elég nagy volt, így nem is csoda, ha kitombolta magának a vezetési lehetőséget. A pasik nem nagyon értették, hogy egy kislány hogy tud vezetni, pláne ha a szüleinek sem volt autójuk... sőt ők sem láttak sokat életükben. Ahhoz, hogy megszerezzék viszont cselre volt szükségük. A fegyveres pasi átadta fegyverét a másiknak ő pedig egyszerűen a rossz fiúk elé futott. Csúnya beszéde és egy flegma az egyik pasas képébe köpve elégnek is bizonyult, hogy üldözőbe vegyék. Egy viszont ott maradt, akit sem Donna sem a másik nem vett észre. Odaszaladtak a kocsihoz és beszálltak. Sajnos Donna hiába érte el a pedálokat, valós teste nem érte el. Közben még a hátsó űlésen horkoló ficsúr is felébredt és a kocsiban eldördült egy lövés. Eközben a menekülő férfi is a kocsi felé haladt. A füle már zúgott így nem vehette észre a lövést. Már majdnem elérte a kocsit, mikor a vezető felöli ablakot ellepte a szétfröccsenő vér. Elérte a hátsó ajtót és kitépte a helyéről. A maffiózó füstölgő winchesterével újra lőni készült. Az utolsó pillanatban ütötte le. Kirángatta, és kinyitotta a véres ajtót. Barátja szétloccsantott feje zuhant ölébe. Halálra rémült, de látva, hogy a kislánynak semmi baja kihajította a férfit, és keresztek sorozatát vetve beszállt a helyére. Ekkor Donna berántotta az ajtót és kicsit pirongva de a férfi ölébe ült.

 

„Donna ne parázz, ő csak egy kislány... nem lesz gond, ez nem jelenthet semmi csúnyát. Nyugi... nyugalom... a kényszer nagyúr... Fene Donna, szedd már össze magad!”

Önmaga kioktatása közben próbált szavakat lelni.

 

- Figyelj, csak egyszer mondom el a pedálok sorrendjét, mikor az egyik nevét kiáltom, te arra rálépsz. Tehát: a Gáz a középső, a Kuplung a baloldali és a fék a jobboldali pedál. Na most taposs a baloldalira, és gázt neki! – kiáltotta egyik kezét a kormányon, másikat a sebességváltón tartva.

 

Igaz kicsit döcögve és füstölve, de elindultak. Eleinte még csak egyenesen sem haladtak, de ahogy Donna hozzászokott új testének akadályaihoz végre minden ment, mint a karikacsapás. Félóra múltán elérték a villát ami Donna ámában szerepelt. Bahajtottak a főkapun, és pont a főbejárat előtt álltak meg. Donna újabb akadályba botlott. A halálangyal már ott volt, és valószínűleg várta, hisz népes társaság volt a háta mögött, álig felfegyverkezve.

 

- Köszönök mindent! – nézett Donna a szemében hőssé vált pedál nyomogató férfira. – Másik oldalt szállj ki és fuss az erdőbe, úgy láttam a fal nem olyan magas, simán átmászhatsz. Ügyelj magadra. Jó volt megismerkedni veled.

Elhallgatott és már szállt is ki a kocsiból.

- Lenne pofátok agyonlőnni egy kislányt. Egyikőtöknek sincs gyereke? Ha van az lőjjön agyon, és vegye úgy hogy a saját kölykét nyírta ki!

 

A tátott szájak elég időt adtak neki, hogy felszaladjon a lépcsőn és a feldördülő lövések már ne érhessék el. Egy ismerős hang szólt a hátától.

- Donna, elkéstél! Ne siess mert elkéstél, a férfi halott!

- Még itt vagyok, tehát még él, de te ülj csak nyugodtan a babérjaidon! – kiáltotta vissza hátra sem nézve.

 

Igaz fogalma sem volt, hogy hanyadik emeletre kéne felszaladjon, de a lába pont a tökéletes emeleten fordult a folyosóra. Álmában látta, hogy az ajtó egy barna szép faragású ajtó volt, nem pedig hófehér egyszerű ajtók, mint amiket ő látott. A fehérség egyszeriben eltűnt és egy fekete ajtóba botlott, azonnal mellette pedig ott volt az álomban látott ajtó is. Kopogtatás nélkül rúgta be az ajtót. Az ajtó nyikorgásába, egy lövés hangja is belevegyült. Donna szeme láttára esett holtan össze a férfi akit meg kellett volna mentsen. A következő dolog amit látott az a tengeralattjáró kék teteje volt. Mint mindig most is csurom víz volt, és Sanchez is ott ült mellette.

- Hogy ment?

- Örülhet a halálangyal, most ő nyert, de ezt még busásan megfizeti a kis hamis...

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 2
Összes: 119851
Hónap: 1258
Nap: 37