Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.02.26

Donna, a mentőangyal

 

1. Halálos egy nap

 

A ventilátor feje lassan kanyarodott hol jobbra, hol balra, közben alig hallhatóan duruzsolt. Éjszaka volt ugyan, mégis a hold fényétől minden fehér fényben úszott.

Az ablak melletti ágyon egy lány aludt, takarója a földön hevert, rajta a párnája. Nem volt valami meleg már így sem a szobában, hősnőnk mégis izzadtan forgolódott ágyában.

Valami rosszat álmodhatott. Az arcáról leolvasható félelem legalábbis ezt sugallta. Ijedten pattantak ki a szemei, miközben görcsösen szorongatta a lepedőjét. Pár másodpercbe beletelt, hogy felfogja, hogy már nem alszik. Amint kellőképpen magához tért, megnyugtatta magát, hogy csak rosszat álmodott.

Az órára nézve azt tapasztalta, hogy hajnali négy van. Eszébe jutott, hogy az anyja nemsokára megy dolgozni, erre gondolt egyet, s lefutott, elköszönni.

Nem tévedett, az anyukája már tényleg útra készen állt. Épp a hűtőre ragasztott egy cetlit, amin pár  házimunkát hagyott a lányára. Nagyon meglepte, hogy ilyen korán látja a lányát, főleg így nyár végén. Olyankor legtöbbször csak délelőtt volt képes kinyitni a szemét.

Anyai ösztönének hála egyből megérezte, hogy valami rossz álom ébreszthette fel a lányt. Egyetlen álomra tudott gondolni, ami már többszöri visszatérő vendég volt Donnánál. A lány közölte, hogy nem arról az álomról van szó. Egy másik, borzalmas rémálom ijesztette fel: egy közúti balesetet álmodott meg.

Álmában, egy templomot látott, ami előtt autók hada állt, aminek ajtaja előtt pont akkor ment el egy fiatal anya, aki egy babakocsit tolt, viszont a csöppség mellette lépdelt.

Lassan elértek egy gyalogátkelőhöz, és már meg sem lepő, a jelzőlámpa pirosan világított. Ott álldogálva, egy másik ismerősét fedezte fel a tömegben, és mivel úgyis várt, hát elbeszélgettek egy kicsit a másik nővel.

Csupán egy pillanatra nem figyelt a gyerekre, és már meg is történt a tragédia. A kislány meglátott a szemközti oldalon egy kóbor kutyát, kikapta kezét az anyja kezéből, és már futott is át a forgalmas úttesten. Az anyja és beszélgetőpartnere máris a gyerek után futottak.

Kis idővel később egy teherautó dudálására tekintett oda minden ember. Habár a sofőr megpróbált megállni, az egyik nőt elütötte, míg az anyán szabályosan keresztülment, sőt, ahogy elrántotta a kormányt, pont a fején állt meg. A szerencsétlenül járt áldozat agyveleje szabályosan szétfröccsent az úttesten.

Annyira valóságos volt, hogy Donna esküdni mert volna, hogy megtörtént, amit látott. Az anyja csak azt tudta ajánlani a lányának, hogy ne nézzen többet lefekvés előtt horrort.

Donna habár ki nem modta, de azért a lelke mélyén igazat adott az anyjának. Amit viszont az anyja láthatott, az egy gőgös szájrántás volt. A nő persze nem vette komolyan a lánya viselkedését, meg amúgy sietnie kellett, úgyhogy hamar elköszöntek egymástól.

A rózsaszín pizsamában ácsorgó lány mosolyogva integetett a bezáródó ajtónak. Ezt követően a villanykapcsolóhoz igyekezett, majd miután elsötétedett körülötte a világ, visszament a szobájába. Azt hitte, hogy már biztos nem fog tudni elaludni, mégis amint lehunyta szemeit, azonnal álomba szenderült.

Harangozás ébresztette fel. A furcsa csak az volt, hogy semmiféle templom nem volt a ház közelében, a tévét pedig mindig kikapcsolta, mielőtt lefeküdt. Nemcsak a harangszó keltette fel figyelmét, hanem az erős fenyőillat is. Nehezen nyitotta ki a szemét, de amint sikerült neki, egy hatalmas csillárt pillantott meg pont a feje fölött. Mikor felhajolt, vette észre, hogy a keze össze van kulcsolva.

- Mi a fene van itt? – csodálkozott.

Fehér selymen feküdt egy... koporsóban. Ahogy körülnézett, rájött, hogy egy templomban van.

A padok szinte tele voltak feketébe öltözött emberekkel. Sok közülük elájult, mások sikoltozva futottak ki a szabadba.

Donnán egy fekete öltöny volt, fekete lakkozott cipővel. A sikoltozók és a menekülők felé nézett. Ahogy kipillantott, meglátott valamit. Először azt hitte, hogy káprázik a szeme a babakocsi láttán, ami úgy festett, mintha csak az álmából kerítették volna elő.

 

- Mi van emberek? Úgy néznek, mintha halottat látnának! – kiáltotta.

 

Egyszerűen már nem bírta azokat a remegő szemeket nézni, amik egyenest rá szegeződtek, inkább kiugrott a koporsóból, és kiszaladt.

Akik eddig talpon voltak, azok most leültek, sőt az erősebbnek tűnők közül is többen elájultak.

A lány szabályosan lecövekelt, amikor kiért. Ugyanazok az autók parkíroztak a templom előtt, amiket álmában látott. Balra nézve megpillantotta a két beszélgető nőt. Átnézett a másik oldalra, még épp látta, ahogy egy férfi letesz egy kutyát... Az álmában szereplő szürke szőrű, lógófülű kuvaszt.

Donna futásnak eredt, de közben a kislány már leért az úttestre. A fiatal leányzó is kiugrott, mit sem törődve a saját épségével. Még mielőtt a gyerek anyja a kicsi után futott volna, sikerült elkapnia a csöppség pici kezét, s a járda felé lökte.

Amint elengedte a picúr kezét, elhagyta minden ereje. Fényt látott csupán és dudálást, majd csend...

Arra ébredt, hogy ismét a lepedőt szorongatja, miközben mereven bámulja a plafont.

 

– Gratulálok, Donna, ez volt ám a rémálom – dicsérte saját magát.

 

Az órára pillantott, amin tíz órát mutatott. Jó hosszú álom volt, meg kell hagyni. Felkelt, összevetette az ágyát, csinált magának reggelit, és megpróbálta elfelejteni az álmát.

Alig látott neki a reggelijének, csengettek. Morcosan dobta vissza a tányérra a gazdagon megpakolt vajaskenyeret, s elindult az ajtó felé. Megszokásból kikukucskált a kulcslyukon. Ezt a megrögzöttsége a nem is olyan messzi gyerekkorából maradt meg. Egy ősz hajú, idős férfi és egy másik, barna hajú, jóval alacsonyabb férfi állt az ajtóban. Az alacsony kifejezetten meglepettnek tűnt, ahogy a lányra pillantott.

 

– Jó reggelt, miben segíthetek? – dőlt az ajtónak Donna.

– Ön Miss Mazill?

– Donna Mazill, miben segíthetek?

– Nem mehetnénk be?

– Már hogyisne? Pont két vadidegent invitálok be. Ne nézzenek már palimadárnak.

– A D-Infunite-től jöttünk.

– Mitől?

– Ha nem tévedek, éjszaka volt egy rémálma – szólalt meg az ősz hajú. – Ami utána következett az már nem álom volt. Ha most nem enged be, hogy elmagyarázzuk, akkor a következő alkalom akár halálos is lehet önre nézve.

 

Donna láthatóan meglepődött az öregebbik férfi beszédén, de még mindig nem volt bátorsága behívni őket. Azért annyira nem volt naív. Inkább nekidőlt az ajtófélfának, s biccentett a fejével.

 

– Kezdjenek csiripelni, mert nincs sok időm – közben kiváncsian méregette a két férfit.

– Ahogy már mondtuk, a D-Infinite-től jöttünk – kezdett mondandójába az ősz hajú. – A nevem Rick Lewis. Én vagyok a „cég” egyik alkalmazottja.

– Erről a vállalatról még soha életemben nem hallottam.

– Nem is hallhatott. A profilja ugyanis a mentőangyalok védelme.

 

Donna szeme felakadt. A barna hajú elmosolyodott, most ő kezdett beszélni.

 

– Honnan tudjuk, hogy ön egy mentőangyal? Csak mert volt szerencsém találkozni önnel, már elég rég. A nevem Simmons, két és fél éve ismerkedtem meg magával egy temetésen. Az egyik barátomat temették. Amikor a koporsóba néztem, egy pillanatra egy női arcot láttam, pedig a barátomnak sosem voltak nőies vonásai. Alig mentem el a koporsó mellől, mikor halottnak hitt barátom felkelt, és kifutott az utcára. Megmentett egy gyermeket, utána pedig holtan rogyott össze. A kiérkező mentősök biztosan megállapították, hogy már több mint négy napja halott volt. Pont, ahogy én is tudtam. Ekkor komoly kutatásba kezdtem. Minden követ megmozgattam, mígnem ráleltem a néhány bizonyított tényre, amit megkíséreltek eltusolni. Írott és íratlan bizonyítékok támasztották alá a velem történt esetet, majd ráleltem a D-Infinite-re. Ők mesélték el a két rivalizáló angyal történetét. Miszerint létezik két angyal, kiknek egymással ellentétes a célja. Ugyanazt az álmot látják, viszont, mikor egy holttestbe kerülnek, akkor a mentőangyal feladata az áldozat védelme, míg a halálangyalnak, mint a nevében is szerepel, az áldozat halálának biztosítása a cél, bármi áron. A mostani halálangyal pedig kitűnően végzi a feladatát. Nem kímél sem áldozatot, sem mentőangyalt.

 

– De hisz én nem futottam össze semmilyen halálangyallal.

– Mert még nem tudta, hogy ön kicsoda. Most viszont már tudja, hogy maga az ellenfele. De most nem a halálangyal a főellensége, hanem a „Kaszás Lovagjaiként” elkeresztelt csoport. Ők ugyanolyan képességű emberek, mint amilyen én is vagyok – mondta Simmons. – Tisztán látom a mentőangyal és a halálangyal valódi arcát. Igaz, csupán egy pillanatra, de annyi bőven elegendő. Nos, elfogadja a D-Infinite védelmét, vagy sem?

– Na jó, emberek, hol a kandikamera? – kérdezte Donna komoly arccal.

– Minden, amit elmondtunk, igaz. Nem kérjük, hogy máris higgyen nekünk... Csupán olvassa el ezeket.

 

Azzal Simmons átnyújtott egy mappát a lánynak. Donna nem akarta elvenni, ekkor a férfi letette a lépcsőre. Ezt követően mindketten elmentek. A lány lenézett a földre, majd egy sohaj után lehajolt, s egy határozott mozdulattal áthajította a kerítésen. Rick és Simmons egymásra néztek, amikor a mappa az orruk előtt landolt.

Donna talán várta, hogy a kék doszár visszapottyanjon elé, de a postaládában sem lelte később nyomát. A két rejtélyes alakkal együtt neki is lába kelt.

Nem értette, hogy miért foglalkoztatja ennyire a téma. Fogalma sem volt, hogy ez a két ember most csak szórakozott vele, vagy sem.

Egy biztos, egy hét eltelt, és a rémálmok távoztak Donna életéből... Legalábbis ő úgy hitte.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 7
Összes: 187392
Hónap: 7907
Nap: 226