Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. A kísértetváros

 

Magányos sólyom szelte át az eget. Alatta a táj töredékét mutatta valós kiterjedésének. Minden oly távol, mégis karnyújtásnyira esett. Odafentről a homok fedte út sem látszott, amin két vakmerő egyén vágtatott. A szél volt az egyetlen beszélgetőtársuk, melyet a kalapjuk karimája halkított le valamelyest. Régóta mentek már, s csupán az egyikük tudta, mennyi választja el őket uticéljuktól. Az útvonal, melyen haladtak, telis tele volt leégett viskókkal, és kiégett postakocsikkal. Néhol emberi csontvázakat is rejtett a homok. Gyakori látvány volt ezeken kívül az elszáradt növényekből formálódott göngyölegek, melyek szüntelen kísérték őket. Ezek a labda formájú porcicák igazán csak egy félig leomlott védőfal előtt gyűltek fel iagzán. Ott gurultak a lovak lábai között, miközben embereink túlértek az omladozó bejáraton. Odabent elkeserítő látvány fogadta őket. Egy egykor virágzó város romjai kerültek szemük elé. Kitört ablakok, betört falak, felgyújtott kocsiszínek, faházak leégett maradványai, vagy épp bedeszkázott ablakai voltak láthatóak mindenfelé. Egy város, mely a feledésbe merülés határára került. Az utcákat kosz, por, homok és lomok borították. Ennél sivárabb látványban nemigen volt része a duó nőtagjának.

A város központjába érve, az első ami a szemük elé került, nem más volt, mint egy szebb napokat is látott szökőkút volt, törött oldalakkal. Fölébe az egyetlen ép épület húzódott Az ütött-kopott, mégis, a még olyan körülmények között is szépnek nevezhető ingatlan a város egyik legfontosabb épülete lehetett. Csak azt volt nehéz kitalálni, hogy mi is lehetett a szerepe voltaképpen. A választ rá a bejárati ajtó fölé szerelt fémplakát mutatta, amin sorrendben ezek a betűk maradtak meg: „B.W. .A..SIN.”

A szökőkút elé érve, embereink leszálltak a nyeregből, s gyalog közelítették meg a helyet. Laura csípőre tett kézzel meredt a barnára festett kísértetházra.

 

- Tehát, ennyi maradt a vadnyugat egyik legnagyobb fellegvárából – mondta.

- Nézd meg jól – felelt Graham. – Ez itt apád valódi gyilkosa.

- Ne viccelj! – vetett a nő a férfira egy sanda pillantást.

- Pedig de, Hedwig Brawe, a kaszinója miatt akart kiírtani benneteket. Apád megírta a „Dead Lake City News” hasábjain a kaszinóban folyó pénzmosást, a nagyapád pedig kiszabadította a ringyóknak elrabolt indiánlányokat. Ezt Brawe már nem tűrhette tovább. Épp csak arra nem számított, hogy a felbérelt bérgyilkosai közül egy pont a megbízója ellen fog fordulni. Amikor megtudtam, hogy kinek a keze van a dologban, és kit kellene megölni, először megijedtem. Sajnálom, hogy nem fordultam velük szembe, még mielőtt lelőtték volna apádat. Amikor téged is lelőttek, Brawe jobb keze kicsacsogta véletlenül a teljes igazságot. Nem tűrhettem tovább, hogy a törzsem túlélőivel tovább becstelenkedjenek. Kiosztottam nekik azt, amit érdemeltek.

- Szóval, hagytál volna meghalni, ha az a fél szemű nem csicsereg?

- Ne kezdd, megint! Miattad többet vállaltam, mint amennyire képes lettem volna, normális helyzetben. A törzsfőnök úgy engedte el a sámánt, hogyha sikerrel jár, akkor nekem saját kezűleg kell végezzek Brawe-vel. Ha nincs az admirális és Fred, a kaszinó még mindig táplálná ezt a patkányfészket, én pedig több méterrel a föld alatt szagolnám az ibolyát.

- Hazudsz, Bitlen... Te, nem miattam tetted, amit tettél. A törzsedért tetted. Én csak egy eskü végett kellettem, ami bátorított, téged.

- Talán úgy volt, de végül is minden jóra fordult. A jó győzött, a gonosz pedig elnyerte méltó jutalmát.

- A családomból pedig áldozati bárány lett.

- Abigail... Bocsánat, ha jobban tetszik, Laura, én ígérem, neked, a becsületszavamat adom rá, hogy megvédelek. Több áldozatot nem fog követleni a családodból egy Brawe, sem Hegyi Bandita.

- Legszívesebben elmenekülnék, de nem engedi a lekiismeretem, Bitlen... Én annyira sajnálom...

 

Nagy kő esett le a szívéről most, hogy ilyen őszintén beszélt. Még valamit szeretett volna mondani, de ahhoz még nem érezte elérkezettnek az időt. Szavak helyett tett néhány lépést a férfi felé. Hezitálva picit, de karjaival körbefonta a férfi derekát. Az ugyanolyan bizonytalansággal ölelte át a nőt. Valahogy nyers, elsietett lépésnek érezték ezt mindketten, mégis lehunyták a szemüket. A románcok aranyszabályának egyik lépése megvolt. Most következett a második: egymás lehelletét kiszagolva közeledtek ajkaik. Szájuk széle összeért, s már szinte elcsattant az első csók, amikor a romantikus pillanatot félbevágta valami. Az említett kelet felől érkezett, lóhalálában. A porfelhőtől még nem is látszott, amikor már a hangját előre engedte.

 

- Graham! Végre megtaláltalak!

- Fred! Hogy találtál ide?

- Nézd, milyen új lapokat szórogat szét az az istenverte haramia.

- Add, barátom – miközben magához vette az odanyújtott papír darabot, ezt mondta. – Áruld már el, hogy miként akadtál ránk?

- Ó, üdv Laura! Észre sem vettem.

- Ne kerülgesd már a forró kását!

- A seriff kérdésére válaszolva, egyszerűbb dolgom nem is lehetett volna. Tequila csúnyán félrelép. Elég volt a farmtól visszakövetni a csámpás patanyomokat.

- Tequila csámpás?

- Idegeskedés helyett nézd inkább a listát! Magyarázd el nekem, hogy mi folyik itt, mert én elveszítettem a fonalat.

- Mi-miért van áthúzva a nevem – szólalt meg Laura, rápillantva a seriff kezében levő iratra. – Na, várjunk eddig fel sem volt tüntetve, most meg egyből az utolsó helyre szorult...

- Nem csak a tied van áthúzva – morgott Bitlen nagy dühösen. – Nézd, az enyémet is áthúzták.

- Meg az enyémet is! – mondta Fox.

- Valamint Clockét, az apjáét: Sebes Nyílét és bizonyos... Bitlen, azt ne mondd, hogy ez Joe bácsi valódi neve...

- Öhm... Seriff, nem is tudtam, hogy az admirális valódi neve: Mercutio Santos Caballos.

- Fred barátom, hát ha ő az... Én bizony nem lennék a helyében. Bár még mindig jobb, mintha Santa Clausnak hívnák.

- Bitlen, Fox, ne viccelődjetek Joe bácsin. Van most jobb dolgunk is annál.

- Igen, például megtudni, hogy miért van áthúzva a nevünk, hisz még élünk. Azt hihetném, hogy lemondott rólunk, ha nem lenne fenn Laura kisasszony neve is.

- A mi fejünk már egy fabatkát sem ér... – így Bitlen.

- Micsoda? – nézte Fox, nagy szemekkel.

- Miquel Chitita, az nem a a Kittycat pultosa? Az ő neve nincs áthúzva, pedig meghalt. Atyaúristen... A listán szereplő, áthúzott nevek tulajdonosaira maga a Hegyi Bandita feni a fogát.

- Inkább a Winchesterét, de Abigail, teljes mértékben igazad van.

- Na, nem... – hátrált renegve az ujj hiányban szenvedő exbankár. – Én nem tettem semmit. Miért üldöz az a fenevad?

 

A hosszúra nyúlott beszélgetésnek akár Fred Fox is véget vethetett volna, elnyargalva a világból, de esetünkben egy éles kattanás jelentette a párbeszéd végét. A zajra mind a hárman felkapták a fejüket. Ez volt a szerencséjük. Ugyanis, épphogy annyi idejük maradt, hogy elugorjanak a rájuk néző puskacső elől. A Hegyi Bandita ilyen közel még egyszer sem merészkedett. A kaszinó tetejéről lőtt rá, egyenesen Foxra. A férfi egyetlen szerencséje az volt, hogy már a célzásnál is mozgott, és talán a rejtélyes gyilkos abban bízott, hogy az ijedős célpont hanyatt esik ijedtében, s úgy a golyó biztos célt ér. Csakhogy Fox oldalra ugrott, így megmenekülve. Első útja – ahogy a többieknek is –, egy biztonságos fedezékbe vezetett. A másik kettővel ellentétben ő egyedül talált biztonságos helyre, egy rozoga házikó sarkában. A kidőlt ablakon pedig még tüzelni is tudott.

Laura és Graham a szemközti iskola épületében keresett menedéket. A bandita arra nem látott rá jól, és mellesleg nem őket akarta megölni, úgyhogy megkímélte őket a golyózáportól. Helyzetükben, valahogy azt sem tudták sikernek elkönyvelni. Bitlen, ugyanis befordulásnál, mondhatni faltörő kost játszott. Megbotlott, és fejjel betörte az ajtót. A feje bár zsongott, a koponyája elég erősnek bizonyult, a deszkákkal szemben. Laura átugrotta a cowboyt, s mikor biztonságban érezte magát, behúzta a férfit a terembe. Az ajtó, ahogy kiborult a helyéről, a plafonról por szállt le. Odabent minden úgy maradt, ahogy otthagyták. A falon ott lógtak a különböző matematikai képletek, az ábécé, térkép egész Texasról, stb. A berendezést sem vitte el senki. Csupán az idő vasfoga hagyta rajtuk lenyomatát. A megrogyott katedra hátánál találtak menedéket. Bitlen hol a fejét fogta, hol a lábát.

 

- A fene... – szitkozódott fájdalmában – ezzel a lábbal nem megyek sehova.

- Tőlem ne kérdd, hogy a hátamra vegyelek!

- Ne viccelj már, velem! Te lány, most aztán jó ötletet adtál. Au... ez tényleg úgy fáj, mint amikor másnaposan, Tequila levetett a hátáról...

 

Bitlen mély levegőt vett, majd füttyentett egyet. Laura máris belekötött, hogy már megint játsza a vadnyugat fenegyerekét, akinek hűságes partnere semmitől sem riad vissza. Alig fejezte mondandóját, Tequila beugrott a jobb oldali ablakon. Az orra hegyét megsebezte egy üvegszilánk, de más baja nem volt. Nagy idegesen horkantott egyet, majd a gazdája elé cammogott, aki rossz lába ellenére bárminemű segítség nélkül felszállt a lóra. Azután egyből a ló nyakához símult, nehogy célponttá váljon. A lövések közben abba maradtak. Laura a padok lomjai között, a kaszinóra néző ablak közelébe kúszott. De mivel azelőtt egy szekrény állt, előbb azt kellett arrébb tolja. Reszketve nézett ki. Odakint homokvihar tombolt, de nem az volt a lövések elhallgatásának fő oka. A látásviszonyok nem voltak éppen a legjobbak, azt azonban jól lehetett látni, hogy a szemközti tetőn harc dúl. A két ember alakja csupán körvonalakban látszott, de azért Laura fogadni mert rá, hogy ismeri az illetőt, aki a segítségükre sietett. Nem is habozott, odakiáltott Bitlennek.

 

- Komám, ha meg akarod futtatni a csámpást, most van itt a lehetőség. Clock barátunk óramű pontossággal érkezett kimenteni minket a kutyaszorítóból. Foxnak több segítségre van szüksége, mint nekem.

- Ugorj fel a hátamhoz!

- És, hogy hozod át Fredet? Itt nagyobb biztonságban lenne, mint abban a viskóban! Még a végén ráomlik.

- Nem mondom még egyszer, ülj mögém. Nem hagylak itt.

- Igaz, hogy már nem vagyok annyira kövér, mint annak idején, de a lovad nem bírná meg hármunk súlyát! És ha kidől alólad, mihhez kezdessz? Nem tudsz járni!

- Nyertél, husikám, de nehogy azt hidd, hogy megszabadultál tőlem.

- Bitlen, Joe bácsit husikázzad, ne engem. Ó, és csak egy utolsó kérdés, mielőtt elmennél. Tudom, hogy pocsék az időzítés, de elárulod nekem, hogy hogyan lettél apacs? Nem tűnsz annak!

- Apám építőmunkásként vetült erre. Anyám a KittyCatben dolgozott táncosnőként. Talán nem is az az iszákos nőverő volt a valódi apám, mindenesetre az anyám hozzá küldött, amikor himlős lett. Ő nem élte túl a kórt, apám meg nem élte túl Brawe-t. Az egyik verőlegényétől pénzt lopott, mire a tarfejű kipróbálta apámon az új Coltját. Szerencsémre épp a préri közepén tette azt, a szemem láttára. Clock apja mentett meg. A törzsbe fogadott, ami a szokottnál is nehezebb volt, mivel ők ketten cherokee-k voltak, s az öreg volt a tözsfőnök. Ők neveltek fel, indítottak el a világban. Sebes nyíl megtanított apacsul, én cserébe megtanítottam a fiát angolul. Ennyi az egész.

- És végül bosszút álltál az apádért.

- Azt hittem, hogy megnyugtató érzés lesz, de tévedtem. Azóta sem változott semmi.

- Engem megnyugtatott, amikor rád küldtem azt a hét fejvadászt.

- Már megint kezdi...

 

Bitlen elhúzta a szája szélét, majd, hogy ne hallja a lányt, oldalba rúgta hátasát, és távozott a hátsóajtón keresztül. Hátulról megkerülte az utcát, és belovagolt a viskó kidőlt ajtaján. Lövések most sem kísérték útját, a homok pedig szinte teljesen elvakította. Fred a sarokban kuporgott. Fejét a lábai közé szorította két tenyerével úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Amikor rávetült az árnyék, Fox maga elé emelte a kezét, úgy könyörgött az életéért. Meghallva Bitlen hangját, felkapta a fejét. Könnyes szemekkel ugrott a férfi hátához. A fő baja az volt, hogy kifogyott a lőszerből, és mivel már lövéseket sem hallott, azt hitte, hogy a Hegyi Bandita jött elé. Mindezt olyan szívszaggatóan adta elő Bitlennek, hogy az már csak azért epekedett, hogy egyszer hallja elhallgatni a cimboráját. A homokvihar kezdett elülni, így újra megkerülték a fél utcát. A sikátorhoz érve, ami kivezetett a városból, Bitlen rövidre fogta a kantárszárat, majd ráparancsolt Fredre, hogy szálljon le mellőle. Az ózkodva ugyan, de teljesítette a kívánságot. A sikátor felé nézve, Fox legszívesebben helyet cserélt volna Bitlennel, de mivel Tequila nem tűrt meg mást a hátán a gazdáján kívül, meg se kísérelte meggyőzni Bitlent. És akkor a focamról még nem is tudott. Mást nem tehetvén, elkámpicsorodva nézett Villámkéz után. Szemébe húzta kalapját, és elindult. Alig tett két lépést, amikor egy golyó lekapta fejéről a kobakfedőt. Azonnal lebukott, így pedig már nem láthatta, ahogy elrobog a feje fölött a Hegyi Bandita, Laurával a háta mögött. A motorzajtól percekig csengett a füle. Azt sen hallotta, amikor Bitlen mellé ért, és kérdezgetni kezdte. Arra eszmélt fel, hogy valaki fölcibálja a földről, egyenest fel a hátához.

Ezután újabb sopánkodás következett, amit Villámkéz orr betöréssel jutalmazott. A cowboyt jobban érdekelte indián barátja állapota, mint sem egy nyámnyila exbankár szellemihasmenése.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Statisztika

Online: 2
Összes: 156925
Hónap: 8109
Nap: 256