Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bosszú a köbön

 

1. Most akkor, ki kit segít?

 

Egy óra. Nem, még annyi sem telt el azóta, hogy betette a lábát a városba. Valószínűleg porzott a szárazságtól a torka, vagy már nagyon égett a gyomra, mindenesetre első útja az elébe kerülő legelső szalonba vezetett. Egy átlagos kocsmáról van szó, ahol a whisky mellé, ha az ember kifogja, még kánkán is dukál. Az extraprodukció méghozzá teljesen ingyen! Hiába fogta ki a nagy alkalmat, ő bizony a fellibbenő fodros szoknyákból nem látott semmit. Háttal ült a színpadnak, homályos tekintetével az előtte heverő három üres italosüveget bámulva. Két barna szeme volt az egyetlen, ami jól látható volt az arcán, minden mást jól eltakart az a rendezetlen szőrcsomó, amit csak jóindulattal lehetett hajnak, valamint szakállnak nevezni.

Igazán jól elvolt magával, már csak az hiányzott volna neki, hogy valaki megkocogtassa a vállát, és megszólítsa. Na ez a valaki a nevén szólította emberünket, és bár ő észre sem vette, de olyan erővel verte vállon, hogy becsiccsent tehenészfiunk a veregetés erejétől az oldalára dőlt. Méghozzá olyan erővel, hogy magával rántotta a székét is. Magába folytotta csuklását, majd pár sikertelen próbálkozás után valahogy sikerült felüljön. Talpraállással meg se próbálkozott. A csapos volt, aki megpróbált a fejével beszélni, és véletlenül – teljesen akaratlanul – kibillentette a fickót az egyensúlyából.

 

- Graham! – kiáltott a férfira a pultos, de mivel választ nem kapott megpróbált beszélni a fejével, azonban túl sok esélyt nem adott a tervének -, figyelj, kölyök, ideje lenne elindulni! Elfeledkeztél a feladatodról?

Válasznak egy gyomorból jövő „hukkot” kapott. Aminek következtében a csehóban szinte vágni lehetett a nyugati pálinka szagot. A csapos – bár ő biztos sok mindent tapasztalt már életében -, az orra elé kapott egy zsebkendőt, majd visszaszaladt a pult másik oldalára. Az üvegek között kezdett matatni, közben fél szemmel a jobb oldalt falatozó lovászfiút nézte. Nem bírta sokáig elnézni azt a szemtelen vigyort, ami a srác képén szétterült.

- Hé, fiú – szólt rá a férfi, ellentmondást nem tűrő hangon -, menj ki a megállóba, nézd meg, hogy nem jött-e meg a vonat. Úgy tudom hölgyet vár ez a majom.

- Feltüzelte magát az útra – motyogott a srác, felemelkedve az asztaltól.

- Ne viccelődj, hülyegyerek! Jobb, ha mész, mielőtt felhúzol, és akkor kereshetsz magadnak új munkát!

 

Kiabálására úgy elillant a tinédzser, mint a kámfor. Ki sem kellett nyújtsa a lábait túlzottan. A vonatmegálló az utca túlsó felén állt. Gyalogszerrel is bőven elégnek bizonyult öt perc. A víg kedélyű fiatalember sem sietett, és mégcsak négy perc sem kellett neki, hogy elérje uticélját. Az épület szinte üresen kongott, ami azt jelentette, hogy a vonat már befutott az állomásra, sőt az emberek már el is mentek. A srác a lelke mélyén azt kívánta, bárcsak a kocsmában hullarészegen fetrengő cowboy utasa is távozott volna. Egész úton arra a fickóra gondolt. Nem tudta felfogni, hogy hogyan sülyedhetett egy szép reményű fiatalember olyan mélyre. Pedig egy éve még megbecsült seriff helyettes volt. Bár az igaz, még mindig a seriff mellett dolgozik. Az öregnek éppen nem mondható vadnyugati rendőr talán pont azért küldte el oda, hogyha egy védtelen nőt kell kísérnie a prérin, talán nem issza le magát. Nos a sárga föld helyett csupán a barna padlóig sikerült neki.

Senki sem ismerte váratlan lezüllésének pontos okát. Egyes, rosszmájú emberek azt a hírt terjesztették el, hogy a vadnyugat egykori „puskakezű” fenegyerekének igencsak megromlott a látása, és ezzel együtt lövési tudománya is jócskán romlott. Mások szerint képtelen volt túllépni egy jócskán több, mint három éves tragédián. Bármi is legyen az igazság, a fényes reményeket tápláló fiatalember jövője az italos üvegek aljára sülyedt.

Úgy érzem, itt az ideje képzeletben utolérni a névtelen lovászfiút. A mezítlábas fiatal lassú léptekkel ért be a vonatmegállóba. Az épület kongott az ürességtől. Miután a szerelvény elhagyja a pályaudvart, rendre az egész hely kiürül. Ez most sem volt másképp. Tényleg csak néhány munkást talált ott az ember. A fiú körbenézett, de mivel minden arcot ismert, ezért tovább állt, egyenest a váróterem felé véve az irányt. A hatalmas terem két párhuzamos oldalán nagy kiterjedésű ablakok engedték be a fényt. Most is szinte elvakította az embert a napsugár, amint betette a lábát. Jobb oldalt, három egymásra pakolt láda mellett, a legtisztább, függönnyel takart ablak mellett egy alak állt. A fény, ahogy besütött teljesen elvakította a fiút, épp ezért nem tudta jobban megnézni a nőt. Közelebb ment hozzá, így javítva valamelyest a látási viszonyokon. A pár másodpercnyi vakság után, most már jobban meg tudta figyelni a hoppon hagyott utast. A huszas évei elején járó nő majdnem egy fejjel volt magasabb az amúgy sem alacsony fiúnál. Hullámos, barna hajának néhány komisz tincse kibújt mohazöld színű kalapja alól. Sápadt arcához ha nem is, kalapjához kitünően dukáltak aprócska zöldes-barna szemei. Földig érő szoknyát viselt, fölötte halványsárga színű hosszúujjú, csipkegallérú blúzzal, rajta a szoknyával és kalappal megegyező színű mellénnyel. Lábbelijének csupán fekete felseje látszott ki, ahogy előrébb tartotta egyik lábát. Arra is csak következtetni lehetett, hogy csizma, lekerekedő orra alapján, amit abban az időben leggyakrabban a csizmák készítésénél használtak. A kellemes vonalakkal megáldott nő igencsak szokatlan jelenség volt a világ legvadabb végén. Megjelenése azonban nem volt kirívó, ami azt sugallta, hogy már volt dolga Észak Amerika azon csücskében, esetleg fel lett világosítva, hogy amennyire lehet, ne keltsen nagy feltűnést. Mindenesetre elég valószínű, hogy abban a porfészekben, teljesen egyedül, a váróterem közepén igencsak vonzotta volna a tekinteteket. Egyet vonzott is, egyenest maga elé, aki végül félénken, pirongó arccal nyitotta beszédre a száját:

 

- He-Hello! – jött ki a fiú szájából nagy nehezen.

- Magát küldték Darkmensből? – fordult szembe a sráccal, közben szemével ha ölni tudott volna, a kocsmáros új lovászlegényt kereshetett volna.

- Nem-nem! – tiltakozott, s hátrált egyszerre a megdöbbent fiú.

- Akkor mi a fenét akar tőlem?!

- Én kellene elvigyem ahhoz, aki majd elkíséri kendet...

- És miért nem tudott ő eljönni ide?

- Az úgy volt... – folytatni viszont nem merte, elnézve a haragos nő ökölbe szoruló kezét -, hát tudja az történt, hogy...

- Nyögd már ki, kölyök!

- A küldönc lova elhagyta a patkóját, és ezért az utolsó két mérföldet gyalog kellett megtennie. A kovács pedig az utolsó rablással való meggyanúsítás óta nem hagyja elmenni a lovak tulajdonosát, egész addig, amíg be nem fejezte a munkát.

- És téged küldtek szólni?

- Igen...

- Akkor bocsánat, és ha már így neked estem, kérlek engedd meg, hogy bemutatkozzak. A nevem Laura Hermann

- A Hermann farm örökösnője...? – kérdezte a fiú felcsillanó szemekkel. – Maga az a hölgy, akit sebesülten az indiánok vittek be Pampaloba? Hisz ott voltam én is, három éve. Emlékszem, majd összetojtam magam félelmemben! A rézbőrűek jöttek, vonyítottak, mint a prérifarkasok, majd mentek...

- Igen... valószínűleg rólam lehet szó. Sajnos a részletekre nem emlékszem, de annyit tudok, hogy az apacsok vittek be Pampaloba. Nem fűződnek kellemes emlékeim az ügyhöz, úgyhogy ha nem probléma, váltsunk témát! Figyelj, bátran tegezz. Nem vagyok sok évvel idősebb nálad.

- Ok! Az apukád akkor halt meg, igaz? Én azért emlékszem az esetre, mert aznap halt meg az enyém is!

- Kölyök, mondtam, hogy nem akarok erről beszélni!

- Jó, bocsánat...

 

Lehajtotta a fiú a fejét, s többet egy szót sem szólt. Bemutatkozni is elfelejtett, Laura pedig meg sem kísérelte megtudni a srác nevét. Látszott rajta, hogy siet. Legszívesebben sürgette volna a bőröndöket cipelő fiút, de az iménti beszélgetés után meg se mert nyikkanni. A lovászfiú egész addig battyogott, amíg ki nem értek a pályudvarról. Amint ez bekövetkezett, a reumás csiga fokozatba kapcsolt fiatalembert mintha kicserélték volna. Úgy nekilendült, hogy a nő alig bírta követni. Amikor a srác beloholt a szalonba, a nőnek valahogy rossz benyomása támadt. Az utcán minden szem az ő irányába vetült. Valahogy úgy érezte, jobb lesz, ha nem kintről kér segítséget. Helyette kigombolta mellényét, és jobb oldalt hátratolta a könyökével, elővillantva az eddig láthatatlanul meglapuló fegyvertokot, benne egy ezüstösen csillogó markolattal. A nő arra tette rá a kezét, majd óvatosan belépett a kócerájba. Épphogy látta, amint a bőröndjeit cipelő fiú üres kézzel kiszalad a hátsókijáraton. Laura egyre idegesebb lett, ahogy végignézett az asztalok körül ülő alakokon. Jó távolságra tőlük, a színpadot megkerülve, mégis a kijárathoz a legközelebb maradva, a pulthoz igyekezett. Két szék között akadt rá a csomagjaira. Egyiken egy férfi ült, aki egyből felugrott, és nagy gyorsaságban távozott a helyről, megpillantva a nőnél a fegyvert. A bőröndök másik oldalán levő széken ugyancsak egy férfi ült, a pultra könyökölve, s arra téve le elszunnyadt fejét. A nő előbb megvizsgálta a hapsit, hogy vajon nem szimulál-e, majd óvatosan a bőröndjei felé nyúlt. Most, hogy elvette kezét a fegyvertől, a kocsmáros hozzászólt.

 

- Kisasszony, ön a vendégem erre az éjszakára.

- Forduljon fel!

- Hermann kisasszony, ne beszéljen így a nagyapja egyik legjobb barátjával.

- Máskor a saját unokájával szórakozzon így!

- Szép hölgyem, én nem szórakozok senkivel. Az a pipogya kölyök mit mondott kendnek?

- Na ne szórakozzunk egymással. Inkább azt árulja el, hogy merre találom a kísérőmet? Küldtek egyáltalán valakit?

- Pont miatta mondtam, hogy kap egy szobát éjszakára. Ugyanis ott fekszik, kegyed balján.

 

A nő reflexszerűen arra fordította a fejét, amerre a csapos bökött. A torzonborz, italszagtól bűzlő cowboy igen visszataszító látványt nyújtott. A nő undorral teli grimaszt biggyesztett ajkára, miközben végignézett rajta. Azután a bőröndjei után nyúlt.

 

- Hölgyem, nem mehet el! – kiáltott a csapos a távozó félben levő nő után.

- Ó, dehogynem... – vont egyet a vállán a szólított.

- A préri veszélyes. Ha lehetne én magam kísérném el kendet, de az indiánok biztos megölnének. Amiatt állt meg a vonat itt, Dead Lake Cityben, mert azok a kutya módjára vonyító vademberek felszedték a síneket. Ez a majom félig-meddig közéjük való, azért engedik át a földjükön. Maradjon holnapig. Hajnalban tovább mennek.

- Nem azért jöttem, hogy itt egyen meg a fene, ebben a koszfészekben! Adjon egy lavrot vagy fazekat!

 

A csapos meg se próbálta csillapítani a kisasszony haragját. Teljesítette inkább a hölgy kívánságát, s adott neki egy zománcozott belsejű lavrot. A nő a zsebébe nyúlt, s miközben elővette a pénztárcáját, megkérte a csapost, hogy öntse színültig a tálat a legolcsóbb szesszel, ami a kocsmában kapható. A férfi megtette azt is. Miután ki lett fizetve, az újabb parancsba adott kérésre hátralépett. A csehó összes vendégének megrőkönyödésére, szeme láttára, s egyben azonnali távozására, a finom úrinő vadmacskává válva, felemelte a nyugodtan horkoló kísérő fejét, és egy könnyed, egyben igencsak súlyosnak ígérkező mozdulattal belevágta a pasas fejét a lavorba. A szagos nedű szerte-széjjel csapódott, de legalább hősnőnk elérte a kellő hatást: az arcán levő szőrmennyiséggel, a majmokkkal  is símán vetekedő seriffhelyettes felébredt. A hajáról a nyakába csorgott a whisky, miközben arcát törölgette, ingének ujjával. Valamit motyogott, de abból valami értelmet leszűrni, igen nehéz feladat lett volna.Végül kicsapta a nedves ingujját, majd a lavorra meredt. Ezt követően, viszonylag józan hangok hagyták el a torkát.

 

- Ki merészelte!? – ordítását csuklással zárta.

- Most, mit panaszkodik!? – kiáltott rá mellőle a maga köré állandóan magányt varázsló zöld ruhás hölgy. – Nem elég, hogy én fizetem ki a maga rendelését, de miután beleveri a fejét az alkoholba, a ruhámat is összekoszolva, még magának áll feljebb!?

 

A férfi megemelte szemöldökét. A képéről csak úgy sütött, hogy nem emlékszik semmire. Újabb tőmondaton töprengett, amikor a mellette álló nő ismét megszólalt. A rikácsolásból egy árva szót nem értett meg, mindenesetre bólintott egyet, amikor végre elhalkult körülötte a világ. A nő ekkor mély levegőt vett, hogy újult erővel ordíthassa tele kísérője fülét. A férfi ebből sem jegyzett meg túl sokat, csak a  lényeget. A vad környékre tévedt, saját lábán is megállni képes virágszál még aznap el akart érni Darkmen’s Citybe. Na már most, amint az köztudott a vendég kérése szent és sérthetetlen, józanodó félben levő cowboyunknak nem volt mint tenni, feltápászkodott, hogy pár bizonytalan lépéssel kitántorogjon a csehóból. A nő a csípőjére tette a kezét, közben fejcsóválva követte a fickót.

Akár egy tolvaj, úgy settenkedett be hátulról a lovászfiú. Felkapta a nő bőröndeit, és amennyire csak halkan tudott, úgy indult a két ember után. Amint a nő kilépett a szabadba, akárcsak az imént, a kölyök kielőzte őt, elég nagy távolságot engedve kettőjük között. A bőröndöket a szalon elé kötött lovak egyikének nyerge hátuljához erősítette. Immáron minden készen állt az induláshoz. Egyedül a cowboy gondolta másképp, miután megkísérelt felülni Tequila nevezetű „farkaskutyájára” – megjegyzem sikertelenül -, Tequila névre hallgató lova még időben elkapta a fickó kabátjának gallérját, és lerántotta, egyenest bele az állat itatójába. A meglepettségtől tágra nyílt szemekkel maradt kutya csaholva rohant fedezékbe. A környék ezután az incidens után, akárcsak a szalon, szinte teljesen kihalt. Meglehet, pont a zöld ruhás nő riasztotta el a tömeget, ugyanis ő is ott figyelt a háttérben. Keresztbetett kézzel nézte a fickó szerencsétlenkedését. Agyában megfogalmazódott egy gondolat, hogy jó lenne ismét belekötni kedves kísérőjébe, csakhogy ez sosem lett szavakba öntve. Arra vágyott csupán, hogy elinduljanak végre. Egy mély sóhaj után, megkerülte az itatót, és miközben odakiáltott a cowboynak, hogy induljanak végre, ő maga nyeregbe szállt, onnan követve figyelemmel a részeg alakot. Kis idő múlva az is követte a nő példáját, és mégcsak le sem fordult lováról. Nem maradt más, sarkantyúba kapták lovaikat, s otthagyták a poros kisvárost.

Egy kiégett halászkunyhó mellett vezetett utuk. A kunyhó romjai mögött a kiszáradt patak követte a szárazságtól porzó földutat. A környéken jól hallható vízcsobogásból arra lehetett következtetni, hogy a folyót más irányba terelték. A sivatagos területen, néhol megsárgult fűszálak lengedeztek a feltámadó szélben. Egyedül a kaktuszok zöldelltek vígan. Egyesek még virágot is bontottak fejük búbján.

Az út egyenesen vezetett, végig a kiszáradt folyó mentén, egészen addig amíg a meder el nem tűnt egy sziklaomlás alatt. Ez meg is magyarázta a víz rejtélyes eltűnésének okát. Innen az út jobbra kanyarodott, újabban az égig magasodó sziklasort követve egy darabon. Körülbelül másfél mérföld után ismét elkanyarodott, be egy keskeny kanyonba. A szél ahogy beszorult a sziklák közé, félelmetes sikolyokban tört ki a kövek közül. Az ember akkor örült a legjobban, amikor távozhatott abból a földi pokolból. A sziklákon túlérve először a folyót lehetett meglátni, ami új mederbe lett terelve, a robbantással. Eltűnt kelet felé, a fehér kerítéssel együtt, ami jó pár kilométeren keresztül kísérte a földút mentén. Hermann kisasszony hosszasan nézte a kerítést, amikor egy pillanatban - észre sem vette -, elszólta magát:

 

- Ki a fészkes fene sajátította ki magának a folyót?

Választ nem várt, de nem is kapott, és bár nem akart, mégis utitársa felé nézett. Az a nyeregkáplárra támaszkodva nézett lefelé. Kalapja a szemére csúszott, egész arcát eltakarva. Úgy tűnt, mintha mélyen magába fordulva elmélkedett volna. Aki viszont ismerte az állapotát az hamar rájött, hogy igazán semmi sem fut át az agyán, kivétel talán egy álmot. Az viszont külön dícséretet érdemelt, amilyen meggyőzően alakította az éber lovast. Laura végigmérte tetőtől-talpig, ugyanolyan megvetéssel akárcsak legelső találkozásukkor. Akaratán kívül is túl sok figyelmet szemtel rá. Talán ha rá se néz, még időben észreveszi a kerítés túloldaláról közeledő fegyverest. De, mivel nem volt elég figyelmes, a kalapja helyett, kishíján a fejét lőtték keresztül. A lövés követően azonban nem az ominózus fejfedővel kellett törődjön, hanem a lovát kellett valahogy megnyugtassa, mivel szegény pára megijedt a lövésektől. Számszerint háromtól. Amik közül az első után néhány másodpercnyi csend következett, azután dördült még el kétszer, vélhetőleg egy másik puska. Eközül a három lövés közül kettő pont Laura felé lett kilőve. A nő alig nyugtatta meg hátasát, jobb oldalára nézve a torzonborz cowboyt pillantotta meg, aki pont felé emelte pisztolyát, és ahogy füstölgött a fegyver csöve, biztosan használta. A nőnek elöntötte agyát a harag, és dühében ő is előrántotta saját pisztolyát, amit aztán a kerítés túloldalán, a földön élettelenül fekvő ló alól kimászni próbáló férfira szegezett. Mondata első felét mégis a józanodó félben levő kísérőjének intézte:

 

- Fordítsd el az irányomból azt a mordájt, különben megismered a haragom erejét! Rám egyáltalán miért lőttél?!

- Én csak lőttem, amerről hangot hallottam...

- Na szép. Legalább kiderült, hogy kedves barátunk tud beszélni! – Miután leordította a férfit, a másik felé fordította a fejét, akifelé a pisztolya csöve nézett. – Maga meg mi a fenéért akart lelőnni? Rendes átutazók vagyunk. Mit játsza a némát, nyikkanjon meg végre, ha nem akar a lova mellett elterülni!

- Nem tud, kisasszony – morgott a kísérő, akár egy kutya -, a félkegyelműnek állandó hazudozás miatt kivágták a nyelvét.

- Na, de velem, mi baja? Annyit sem mondtam neki, hogy állj odébb!

- Ne kiabáljon már, miss, fáj a fejem... Te meg, Oliver holnap reggelre vidd vissza a lopott teheneket a Hermann farmra.

- Lopott teheneket? A családom teheneit?!

- Innen túl már csak legelő van, ezeknek a díszpintyeknek az állataival Igaz, hogy sötétedik, de azért a „H” szimbólom a tehenek farán jól látszódik a hold fényénél is. Igaz, Oliver?

- Micsoda bagázs! – kiáltott Laura, idegesen.

 

Nem akart több időt vesztegetni az incidensre. Visszatette fegyverét a tokjába, majd vágtára fogta lovát. Kísérője még előbb kitörölte szeméből a csipát, azután indult el a nő után. Előtte még utoljára a magát nagy nehezen kiszabadító Oliver lába elé lőtt, nehogy az elfelejtse, mire szólították fel az imént. Alig érte utol a nőt, a fickó ismét mély álomba szenderült, pihe-puha nyergében.

Az út maradék része, számára teljes nyugodtságban telt. Ágyút is elsüthettek volna mellette, ő arra sem ébredt volna fel. Graham számára az utazás ilyen egyszerűen folyt, törékeny utitársa azonban teljesen másképp élte meg az esti lovaglás élményét.

A folyó mindvégig követte a poros utat, a fehér deszkakerítés túloldalán. Szürkületbe borult a táj, amikor elértek egy nagy kiterjedésű rétre. Száz, de akár százötven szarvasmarhából álló csorda legelészett a folyó túlsó oldalán. Az állatok között néhol egy-egy lovas is feltünt, fáklyákkal megvilágítva a területet. Úgy tünt, ott nem áll meg az élet, még naplemente után sem. Ki tudja, a békésen szunnyadó cowboy szavai alapján, meglehet, hogy pont éjjel dolgoznak annak a rancsnak a munkásai.

A nőt megnyugtatta, amikor végre maguk mögött hagyták a fehér kerítést, és vele együtt a folyót is. Innen már csak a puszta következett. Alacsony szárú növények éltek a környéken. A vízhiány jól érezhető volt. Még az este beköszöntével is fülledt volt a levegő. A préri azon részén az ember nyomokban talált egy-egy fát. A legtöbb kiszáradt. Egyedül a közeli hegyek oldalát takarták szívós fenyvesek. Napközben az erős napsütés hatására azok közül is volt nem egy, amelyik szégyenszemre lebarnult, örökké elvesztve zöldellő jelmezét. Az este beköszöntével azonban minden a sötétség leple alá került. Így lovagoltak hőseink a préri kellős közepén, bármiféle fényforrás nélkül.

Csendes éjszaka elé néztek. A lovak prüszkölése hallatszott csupán. Graham elől lovagolt, utána néhány méterrel Laura nézte a hold álltal bevilágított területet. Valahogy rossz érzés kerítette hatalmába. Az a fránya megérzése ismét nem tévedett. Egy váratlan pillanatban hangos puffanást hallott a hátától. Egyből fegyvert ragadott, s úgy nézett hátra. Az izgalom hamar eltünt arcáról, amikor meglátta a földön a lova után vonszolt kötelet. Nem messze tőle, ott hevert a nő bőröndje, ami kinyílt az eséstől. A benne levő ruhákból jó pár darab összesározódott. Laura dühösen rántotta meg a kantárt, majd még idegesebben ugrott le a nyeregből. Az előtte haladó férfi után is utána kiáltott. Szavai viszont -  úgy tünt -, süket fülekre leltek. A fickó ezüstösen fehérlő puskájának csöve fokozatosan távolodott, majd egy adott pillanatban végleg elnyelte a sötétség. Szerencsére a nőnél volt a fáklya, így nem kellett túlságosan tartson a sötéttől. Az pedig ismét bebizonyosodott, hogy kísérője újra álomba szenderedett, esetleg hallókészüléket kellene felirasson magának. Ja, persze, ha lett volna olyan műszer akkortájt... Hermann kisasszony azonban nem foglalkozott a férfival, helyette összeszedte a kiesett ruhákat, és visszatéve a bőröndöt a helyére, jobban megszorította a kötelet, majd készült visszaszállni a lovára. A lába alig érte a kengyelt, amikor eldördült egy lövés, aminek következtében a nő lova eldőlt. Még nyeríteni sem maradt ideje, úgy lehellte ki a lelkét. A sötétben Laura nem látta, honnan jött a lövés. A fáklya pedig kialudt, ahogy a ló egész testével rázuhant. Laura szerencséjére legyen mondva, hogy a fényforrásra dőlt szerencsétlen pára és nem őfelé, mert különben jobbik esetben a lábára esik, rosszabban a nyakát töri el. A helyzete viszont így sem volt rózsás. Vakon kellett felderítenie a terepet, és mégcsak segítsége sem volt, a kísérője távozott, a hold meg felhőtakaró alá bújt.

Laura nem tudhatta, hogy ki a rátámadó ellenség, de fogadni mert volna rá, hogy a néma férfinak (akit az elterelt folyó partján sikerült megszabadítani a lovától)  köze van az eseményekhez. Talán revansot akart venni elhullott paripájáért. Azonban a másik tény, miszerint a Hermann farmról lopott tehenek vannak a birtokukban, jóval elképzelhetőbb indítéknak tünt.

Az éjszaka leple alatt lezajlott támadás áldozata nem riadt meg olyan könnyen a láthatatlan ellenségtől. Bízott benne, hogy megérzése nem csalja meg, hogy támadói is ugyanolyan vakok, akárcsak ő. Persze ebben nem lehetett biztos, de mivel a csodára várás nem tartozott kedvenc elfoglaltságai közé, tudta jól, hogy minél hamarabb cselekednie kell. Erről azonban kicsivel később!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Statisztika

Online: 1
Összes: 114789
Hónap: 999
Nap: 33