Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Epilógus

 

Szétcsapódó törmelékek repültek szerteszéjjel az egykori szerencsjáték barlangból nem maradt más füstön és pernyén kívül, csak egy összeomlott romhalmaz. Az egész városban visszahngzott a robbanás zaja. Talán a messzi rancsok egyikén is hallani lehetett, ha a szél elhordta magával.

Egy fejezet ezzel végleg lezárult a vadnyugat nagykönyvében. A történetben azonban maradtak elvarratlan szálak. Ezeket szeretném a következőkben eltisztázni. Ennek érdekében először egy temetőbe kell találni néhány friss sírhantot. A fejfákon mindegy szálig női nevek szerepeltek. A legutolsó hant mellett egy sírgödör fölött egy cowboy kalap mozgott előre-hátra. A sírásó szerepét Darkmen’s City seriffje töltötte be. Amint végzett dolgával, kimászott a felszínre, majd a tölgyfa alatt levő fehér lepelhez lépett. Felemelte azt, tartalmával együtt, és a gödörbe hajította. A gödröt ezután betemette, hogy azután végezetül egy fejfát szúrjon a fellazított talajba.

 

- „Itt nyugszik Heidi nővér”. Bitlen, ez nem túlzás egy parányit?

- Haza csak azért megyek, hogy elköszönjek Laura Hermanntól. Sok időbe került, hogy rátaláljak önmagamra, de hála a mi drága „nővérünknek”, sikerült. Graham, valamit sosem tudtam igazán őszintén bevallani neked... Hálás vagyok, neked. Miután te megmentettél, én majdnem megölettelek, és te azután is mellettem maradtál.

- Volt egy lány réges régen. Mindig csak elsuhanni láttam egy lovaskocsin az apjával. Két szót nem váltottam vele, de mindig szerettem volna jobban megismerni, mégha mások meg is szólták a jámborsága és a külseje miatt. Amikor a lány elment, egy teljesen más nő tért vissza. Én csak meg akartam keresni azt a lányt a nőben, hogy a kettőt egybeolvasztva életem asszonyát nyerhessem belőle.

- Ez igazán megható volt. Egy indiánok közt nevelkedett tehenészlegénytől nem számítottam ilyen szép szavakra. Főleg nem attól a férfitól, aki egy a Dead Lake City beli kocsma pultján hajtotta álomra a fejét.

- Heidi Brawe akaratom ellenére férfit csinált belőlem, mégha ő nem is tett mást, minthogy lépésről, lépésre a szakadék felé lökdössön.

- Négyszemközt szólva, megtudhatom, hogy ki fekszik a mi kedves nővérünk helyében? Tán belovagoltál a kísértetvárosba, és összekapartad a hamvait a romok közül?

- Nem éppen. A minap jártunk a Holtak Hegyénél, ami alatt megölték oly sok indián barátomat, köztük Clock édesapját is. Levittem az öt hullát is, hogy a négy őrszemet az apacsok törvényei szerint temethessük el.

- Igen... Netán nem az ötödik test pihen a hant alatt?

- A Hegyi Bandita, ha pontosabban szeretnénk fogalmazni.

- De hisz az...

- Heidi csak belebújt a bőrébe. Ez a rém a hegyen garázdálkodott. A törzsem tagjait, postakocsikat, gyanútlan átkelőket támadott meg. Brawe kisasszony még segített is nekünk, hogy elkapta. Bitófa vagy égetés, ugyanaz: kivégzés.

- Ha nem a bájos apáca, akkor egy fejvadász látta volna el a baját. És most pihenhet a gyilkosa sírjában...

- A vonatod pedig nemsokára elmegy...

- Ó, mielőtt indulnék, még kérdeznék tőled valamit. Ha választani kellene Abigail és Laura között, te kit választanál?

- Buta kérdés, téged.

- Tökéletes válasz.

- Akkor gyere, a vonat nem vár.

 

Bitlen megmarkolta az ásót, s elindult a nő előtt menve. Elhagyták a temetőt, vele együtt Darkmen’s Cityt is. A történet elején megjárt útvonalon haladva igyekeztek Dead Lake City felé. A préri legvadabb felén könnyűszerrel átjutottak. Se bandita, sem pedig indián nem került elébük. Csupán a hátukhoz. Clock igyekezett utolérni a csapatot, szürke pónija hátán. Az indián mögött Melinda ült. Óramű pontossággal érkeztek. Csomagjait Bitlen vette át, míg a lány Laura háta mögé ült át. Ezután elbúcsúztak a fiatal cherokee-tól, s vele együtt a préritől is.

A fehér kerítéssel körbezárt folyó mellett fényes nappal is vágtatva kellett elmenni, ha az ember nem akart összetűzésbe kerülni a farm gazdájával. Bitlen még az ellen a horda ellen akart valamit tenni,s ahogy a seriff helyettese gondolkodik, meg is teheti a közeljövőben.

A kanyaron túl, követve a kiszáradt tó mentét, újabb lovas csapódott melléjük. A távoli földútról Fred Fox nyargalt feléjük lóhalálában. A város határát így négyesben érték el. A főút egyenesen elvezette embereinket a vasútállomáshoz. A vonat füttyét még éppen a fülükbe hordta a szél, s a vágány vége is még éppen kilátszott az állomás épülete mögül. Melinda elszaladt jegyet venni, amíg Laura az urak kezébe nyomta kettejük csomagjait. Mire az ifjú cselédlány megvette, amit rábíztak, és a férfiak is megszabadultak „terheiktől”, addig Laura szőrén-szálán eltűnt. Jó pár perc után került csak elő, együveg itallal a kezében. Melindát felküdlte a vonatra, de mielőtt ő is követte volna, Villámkéz kezébe nyomta az üveget. Ezután a férfi füléhez hajolva, ezt súgta bele:

 

- Maradjon meg ez neked, tőlem. Első találkozásunk emlékére.

- Hiányozni fogok neked?

- Ha igen, majd jobban sietek. Addig is vidítson fel a nedű. S ne feledd, ha azt iszod, Tequila levét iszod.

 

Fülig érő vigyorral a száján kapott a vonatra felvezető lépcső melletti kapaszkodó után a kiismerhetetlen hölgyemény. Alighogy felszállt, a vonat elindult. Azért még kinézett, meglesni Bitlen reakcióját. A férfi, üveggel a kezében integetett, majd ahogy meglengette a kezét, kiegyenesítette az ujjait. Fox ezt egyetlen szó nélkül nézte végig, de amint a vonatot elnyelte a messziség, barátjához szólt.

 

- Nem fogod ezt a jó piát te este sajnálni?

- Bebizonyítom Abigailnek, hogy nem az vagyok, akinek látszok.

- Te komolyan hiszed, hogy visszajön?

- Fox, éreztél te már a szívedben szűnni nem akaró tüzet.

- Arra vannak a lányok a KittyCatből...

- Azok a fajtádnak valók – legyintett Bitlen.

- Pedig, seriff, azokat legalább nem várod potyára. Ők ott lesznek egész addig, amíg ki nem öregednek, vagy nem találnak jobban tejelő állást.

- Vagy le nem lövik őket.

- Nekem hidd el, Laura nem az a fajta, aki fössön, mosson, takarítson egy ilyen „szép legényre”, mint amilyen te is vagy.

- Az igaz, hogy nem vagyok valami érzelgős, de elveim vannak, amiket három éven keresztül az üveg fenekéről néztem, ahogy elenyésznek. Jobban szeretem őt, mint bárki mást, és hiszem, hogy az érzés kölcsönös...

 

Fred feljebb tolta a kalapját, mad kis idő elteltével így felelt:

 

- Most határozottan beszélsz, de ha ez a vonat, ami most elment, soha többé nem hozza vissza Miss Hermannt, mondd, mit teszel?

- Laurát még visszahozhatja az idő. Ha meg nem... Attól, mert a prérin nevelkedtem, jól ellennék én a messzi nagyvárosok egyikében is.

- Komolyan utána mennél? Azt azért jobb, ha tudod, hogy miért volt Laura kisasszonynak olyan sürgős távozni...

- Miért? – kérdezte Bitlen, csípőre tett kézzel.

- Most van a báli időszak. És, csakhogy tudd, a te kedves Abigailed egész szép summát vett ki a kasszából. Szerintem vőlegényre hajt...

- A-azt nem hinném...

 

Bitlen szokatlanul akadozva beszélt. Ez annak volt köszönhető, hogy mialatt a száját jártatta, a feje hátrafelé kanyarodott. Patkódobogást hallott, s mire arra nézett, Tequilát látta meg vad tempóban Fox felé vágtatni. Az igazán feltünő jelenség a ló hátán ült. A távozottnak hitt Laura ült férfi módjára Bitlen paripáján. Mohazöld színű szoknyája csak úgy lobogott, ahogy elhaladt a két férfi között. Egy rántással megállította a lovat, azután hátrafordult a nyeregben, hogy végezetül a kezébe kapja fodros kalapját, és egy jól irányzott mozdulattal Foxnak hajítsa.

 

-Te hazug gazember! Szép kis summát? Tetted volna a zsebedbe? Nekem meg azt írtad volna, hogy Bitlen kért meg téged, hogy agyjál neki pár ropogós zöldhasút a rancs felújítására!

- Azt hittem, hogy elmentél – szólalt meg Bitlen, fél szemmel a földön kuporgó Foxot figyelve.

- Melindát kísértem el. Emellett a címeres idióta mellett nem vinné többre egy veszett róka talpalávalójánál!

- Tequila a kanyar után várt – simította végig az állat sörényét. – Okos állat ez a nagy fiú. Míg ez a csúnya, ravaszdi rókafiú sem olyan ügyes, mint te...

 

Fox meg csak ült, és miközben a kalapjával legyezte a rákvörösre pirult arcát, fejcsóválva hallgatta a vígan prüszkölő pacit símogató hölgyemény szavait. Nem volt ínyére a dolog, főleg, hogy ilyen hamar lebukott. Haragudni rá azonban egyszerűen nem lehetett. Azon a vad környéken örült az ember, ha egyáltalán talált egy könyvelőt. A nehezen összekovácsolódott páros pedig amúgy sem akart többet foglalkozni a férfival. Hagyták is, hadd üldögéljen magának a porban. Graham inkább a nő mögé szállt, majd tovalovagoltak, vissza, egyenest a városba.

A széllel hancúrozó homokszemek hamar eltakarták nyomaikat.

Az élet számukra nem tartogatott boldog párkapcsolatot, azonban, ha néha nehezen is, kitartottak egymás mellett. Két különböző nemű gyermek szülei lettek, s a Hermann farmon éltek, ha nem épp Darkmens utcáit járták. A vadnyugat nem lett tőlük szebb, sem jobb, s meglehet, hogy a holnap nem fog emlékezni rájuk, ők mégis emelt fővel élhették életüket.

VÉGE

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Statisztika

Online: 6
Összes: 175260
Hónap: 8197
Nap: 315