Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 5

2012.12.05

 

fig6.gif5. Rossz úton

 

Csend fogadta ébredésekor. Marynek még csukva volt a szeme, azt azonban legalább már tudta, hogy odakint elállt a vihar. Ekkor eszébe jutottak a cserben hagyott társai. Erre egyből kipattantak a szemei, s felült. Alighogy ez megtörtént, lecsúszott róla a takaró. Meglepetten nézett le a térdeire, ugyanis nem emlékezett arra, hogy a lepedőn kívül mással is betakarózott volna.

Kikerekedett szemekkel meredt a világosszürke huzatra, amibe egy közepesen vastag takaró volt belehúzva. Csodálkozva megemelte, úgy forgatta körbe. A következő pillanatban kopogás zavarta meg Maryt a takaró vizsgálgatásában.

Az ajtó felé fordult, és már jött is a következő furcsaság... Az ajtónak semmi baja nem volt. Nyoma sem látszott az este véghez vitt kényszerjavításnak. Erre aztán septében körbenézett.

Minden bútordarab, amit tegnap látott ugyanott volt, és még rajtuk kívül több kiegészítő is díszítette a fénykorát idéző szobát. Mary agyán egy kósza gondolat szaladt át, mire kikiálltott.

 

- Szabad!

- Jó reggelt, kisasszony! – lépett be a seriffcsillagot viselő férfi.

- Mr. Glorias, önnek is...

- Surda, kisasszony, Jorje Surda a nevem.

- Tehát ismét az álom...

- Parancsol?

- Á, rám se hederítsen. Néha beszélek, anélkül, hogy gondolkodjak előtte... Tehát seňor Surda... Öhm... Megtudhatnám, hogy...

- Hogyan került ide? Felhoztam, miután kivettem ezt a szobát. A kocsmáros lehet, hogy jó ember, de a szájára jobban odafigyelhetne. Jobb is, hogy elájult... Legalább nem hallotta, amit a félkegyelmű összehordott magáról.

- Nem vagyok haragtartó... Azért pedig, hogy felhozott ide, hálával tartozom. Sajnos mással nem szolgálhatok...

- Hagyja csak. Inkább arra kérném, hogyha felkelt, fáradjon át a seriff-hivatalba. Előkészítettem egy kocsit, amivel felkutathatjuk a barátait. Ha jól értettem, bajba kerültek.

- Igen! – ugrott ki Mary az ágyból. – Kérem, várjon meg. Azonnal megyek!

- Frissítse fel magát. A seriff-hivatal az út másik oldalán van, balra. Nem tévesztheti el. Ott várom.

 

Azzal a férfi távozott a szobából. Mary gyorsan magára kapta a cipőit, elrendezte az ágyát, majd az éjjeli szekrényen lévő lavórban megmosta az arcát. Ezután gyorsan távozott a szobából.

A csapos tetőtől talpig végigmérte szemével a lányt, de nem kommentált. Mary sem törődött vele. Épp csak annyi szót váltottak, amennyit a helyzet megkívánt.

Odakint, Surda már várta a lányt.. Mary viszont a helyett, hogy felszállt volna a szekérre, tátott szájjal körbenézett. Akár a szalon, a városka is életre kelt. Emberek csatangoltak az utcán, lovasok és szekerek valamint koszos kóbor ebek között. Mintha csak egy western filbe pottyant volna bele.

 

- Miss, jól érzi magát? – kérdezte a seriff.

- Igen, kérem... – Azzal felszállt a bakra.

 

Kidöcögtek a városból, át a hídon, a hömpölygő folyó fölött. A már ismert földútról rátértek a főútra. Ez viszont merően eltért a Mary emlékeiben szereplő úttól. Sehol aszfalt, csak egy keskeny sávú földút. Csupán egy kicsivel volt szélesebb annál, amit maguk mögött hagytak.

A legelők után rozsdásodó lombú tölgyerdő következett. Ez is stimmelt, már csak az az elveszett nyarat kellett megkeresni, ami a busszal együtt veszett oda.

A patkódobogáson kívül csak az avar csörgött a lovak lábai és a kocsi kerekei alatt. Mary már majdhogynem elbóbiskolt a kép és a hang monotonsága miatt, de mielőtt ez megtörtént volna, a lány inkább megtörte a beállt csendet.

 

- Mr. Surda – szólalt meg -, arra forduljon! – mutatott a lomboktól s bokroktól szinte teljesen elrejtett csapás felé.

A seriff arra nézett, s már a keze is követte a lány kérését. Óvatosan hajtotta át a kocsit a cserjésen, de utána sem sietett. Elmondása alapján ugyanis az ösvényt vadállatok használják, és nyoma sincs annak, hogy előttük keresztül hajtott volna bárki is.

Mary kicsit félt, de nem árulta el, hogy medvét látott a minap. Már őszintén megvallva, ő sem tudta, hogy mit higgyen. És akkor jött a következő meglepetés, váratlanul elfogyott előlük az út.

Fák nőtték be a csapást, utánuk pedig egy meredek szakadék következett. A két ember hiába nézett le a mélybe, alól a fák lombjai mindent takartak. Csak imitt-amott látszott a föld.

 

- Ide nem jött semmi – csóválta a fejét Surda.

- Akkor lent kell, hogy legyenek – nézelődött Mary, idegeskedve.

- Láthatja, semmi nyoma zuhanásnak.

- A lombok elrejtik a szemünk elől.

- Egy törött ág sincs, sem keréknyom a földön. Farkasok és medvék nyomát látom csupán! Nem akarom elkeseríteni, de itt semmi értelme tovább kutakodni!

- Akkor menjünk le. Itt kell, legyenek valamerre. Biztosan tudom!

- Nincs hol leereszkedni... A lovakat amúgy sem tenném ki ekkora veszélynek, de magát sem engedem le egyedül. Hallgasson ide! Visszamegyünk a városba, de nem a hídnak, hanem a kompnak vesszük az irányt. Ha minden igaz, az alattunk fekvő vidékre érünk úgy...

 

Mary bólintott, s azonnyomban indult is vissza, a szekérhez. Surda is hasonlóképpen cselekedett.

Túl nagy feszültség uralkodott kettőjük közt, ahhoz hogy bárminemű témába belekezdjenek.

Teljes némaságban telt el a visszaút. A seriff-hivatal elé érve kiderült, hogy Surda elfelejtett megemlíteni egy apróságot. A hegy lábainál fekvő vidéken képtelenség lovaskocsival átvágni, így hőseink lóhátra kényszerültek.

Mary bár elsajátította a lovaglás alapjait, de azért egy biciklitúrának jobban örült volna. Emellé még friss emlékként élt benne a Duke-al történtek, akinek hát tudjuk, hogy a partnerét bár Rexnek hívták, nem egy rendőrkutya volt annó...

A lovardai kalandja amúgy is egyszerűbb volt, de legalább egy jámbor lovat kapott maga alá. Ez a paripa, igaz, nem akarta ledobni magáról, de ahogy állt a helyzet, biztosan egy szamár lehetett előző életében, ugyanis csak némi bíztatással volt hajlandó elindulni. S ha neki is iramodott, minden itató elé betért. Mary izmosodott egy keveset, mire elértek a komphoz.

A job napokat is látott tákolmány nem épp bizalomgerjesztően himbálódzott a folyó vad hullámain. Jól láthatóan a seriff sem bízott túlságosan a komp stabilitásában, amilyen képpel méregette. Végül odaszólt a kezelőnek.

 

- Hé, Natalie, megbír ez az ócskavas három főt, plusz két lovat?

- Ha nem tetszik, úsztasd át a gebéidet! Megengedem, hogy a kötélben megkapaszkodjatok.

- Ez a két mén még nem múlt el két éves, szóval ne nagyon gebézd őket!

- Ez a komp még működőképes, szóval ne beszélj róla úgy, mint egy rakás szemétről! Ha száraz lábbal akarsz átérni, előre kérem a fizetséget!

 

A nő határozottsága és kiváló üzletiérzéke tetszett Marynek. Natalie, amint megkapta a kívánt összeget, beállt a kormánykerék mellé, hogy azután átirányítsa a kompot a túloldalra. Erős termete kellett is a vízi jármű kezeléséhez. Mindenesetre olyan érzékkel dolgozott, mintha már születésétől fogva kompkezelő lett volna. Pedig nem így volt.

Surda azután mesélte el a nő szomorú élettörténetét, miután hallgatag útitársával újra nyeregbeszálltak, de immár a szárazföldön.

Natalie férje világéletében egy kocsmatöltelék, és mellé egy nagy nőcsábász volt. A sors úgy hozta, hogy egy bandita nőjét is felszedte, a férfi viszont nem nézte jó szemmel az egy éjszakás kalandot. Amiután a folyóba folytotta barátnőjét, elment a komposhoz, kiegyenlíteni a számlát. A gazember, ahogy kinyílt előtte az ajtó, leütötte a házigazdát, majd felment az emeletre, hogy egy kicsit elszórakozzon a nővel... Az némi viaskodás után, egy ágytállal agyonütötte a banditát. Na, már most, a törvényt épp azokban a napokban szigorították meg. Mindegy, hogy gyilkos, akit megölsz, vagy önvédelemből cselekszel, az ítélet, amit gyilkosságért kiszabnak, az halál!

Azt senki sem tudta, hogy miként történt pontosan, mindenesetre a nő férjét akasztották fel másnap. Natalie azóta fekete özvegy hírében áll. Az is kész csoda, hogy még mindig ugyanott él.

Mary nagyot nyelt. Szíve mélyén sajnálta a kompost, de a feleséget még jobban. Az Isten tudja csak, hogy mennyi rágalmat kellett elhallgasson a férje felakasztását követően.

A pocsmárlás az egy dolog, de Surda szerint többször is kapott halálos fenyegetést a haramia cimboráitól. Mindemellé Natalie senkitől sem fogad el segítséget.

Jóformán egész úton a kompos asszonyról beszélgettek.

Burjánzó bokrok, sötétséget maguk alá varázsló lombok alatt vezetett a szűk ösvény. A lovak léptei alig hallatszottak, csupán patkójuk mély nyoma maradt meg a laza talajban.

Egy pillanatban a fák lombjai között átsütő napsugár teljesen odalett, így a két kalandor jelentős fényforrástól esett el. Onnan kezdve még nagyobb figyelmet kellett szentelniük az útra, ezért a beszélgetést is abbahagyták.

Mary felsóhajtott, amikor végre kiértek a sötétből, egy nagyobb tisztásra, amit három oldalt az erdő fogott körül, negyedik oldalt pedig egy sziklaszirt nehezítette a továbbjutást. Az az alacsonynak mondható hegyoldal az amatőr hegymászók álma lehetett, ugyanis lépcsőzetes vájatok, törések fedték az egészet, amikből helyenként erős szárú gaznövények, fű vagy épp apró fenyők nőttek ki.

Mary olyannyira el volt foglalva a szirt csodálatával, hogy már csak azt vette észre, amint hangos patkódobogással közelít felé valaki. A hang irányába fordítva fejét, Surdát látta meg, felé vágtatni. Azt sem vette észre, hogy mikor ment el mellőle.

 

- Miss. Gordon – szólította meg a seriff a lányt -, kövessen, kérem. Szeretnék mutatni valamit.

 

Ahogy mondta, úgy is tett: beljebb kísérte a lányt az erdőbe, egészen a hegyoldal egy bokrokkal és apróbb fákkal benőtt részéhez. Nem értek el a hegy lábához, ugyanis magukra kellett volna hagyják a lovakat, de cserjés között bármi meglapulhatott, és a nagy csend sem rejtett semmi bíztatót.

 

- Nézze csak! – mutatott fel a hegytetőre a seriff. – Az ott, fent az a pont, ahonnan a barátai elméletileg lezuhantak. Nos, a saját szemével láthatja, hogy semmi sem támasztja alá az állítását. A lombkoronák egészségesek. Ha egy kocsi lezuhan, annak nyoma marad. Azonban itt minden érintetlen. Egy fa sem dőlt ki, vagy hajolt meg, a cserjések sem mutatják nyomát zuhanásnak. A talaj sem rejt szilánkokat, vérnyomokat vagy törmeléket. Láb- vagy keréknyom sem látszik.

- De biztos, hogy ide zuhantak... Ha csak az a lepukkant medve ne lett volna... Én ezt nem értem...

- Egy medve vagy vadállat elhurcolhatja a testeket, de a kocsi itt lenne... Biztosan jól emlékszik? Lehet, hogy más irányba mentek.

- Nem! Ez az a hely! Érzem! Itt kéne, lenniük!

- Hahó, emberek!

 

A kiáltásra mindketten jobb irányba fordították a fejüket. Egy vastagon felöltözött, szakállas, csapzott hajú férfit pillantottak meg, fokossal a kezében.

Mary egyből lépésre fogta a lovát, hogy közelebb menjen az idegenhez, de Surda a kantár után kapott, Azonban Mary-t még mindig hajtotta a kiváncsiság, és vele együtt a kétségbeesés is. A taxisofőrhöz hasonlító seriff odakiáltott az idegennek.

 

- Mr. Manley, látom, észak felől jött. Nem fedezett fel arrafelé valami szokatlant?

- Például?

- Például egy hosszúkás járművet – kiáltotta Mary -, vagy hozzám hasonló korú embereket, esetleg gyerekeket?

- Sajnálom, kisasszony, de arra, amerről jöttem, csak egy elhullott őzet láttam, semmi mást.

- Köszönjük, mister. Jöjjön, Miss!

 

De akár meg is spórolhatta volna az utolsó két szavát, ugyanis a saját lova mellett, Mary-ét is ő vezette. Amint elég távol értek a furcsa szerzettől, Surda elárulta furcsa viselkedésének okát.

A férfi egy zsoldos volt, aki később orvvadásszá majd banditává nőtte ki magát. Jelen pillanatban jobb őt messze elkerülni.

Marynek ismerősnek hatott a férfi, de képtelen volt megmondani, hogy honnan van az a deja-vu érzés.

A folyóparton lovagolva hamar elfeledkeztek a furcsa fickóról, az éles fejszéjével együtt. A horizonton egyre jobban közeledett a komp látványa, viszont Mary eszében csak a társai voltak.

Látta, amit látott, mégha a természet útközben rázott is egyet a „ruháján”. De hogy nyoma se legyen egy akkora busznak, több mint értelmetlen. Egyetlen választ tudott erre elképzelni: mindaz, amit átél, nem a valóság.

Töprengése közepette, amikor felvezette lovát a kompra, kiderült, hogy nem volt elég körültekintő. Az állat ugyanis ijedtében azt sem tudta, hogy mi mozog a lába alatt, s ágaskodott egyet, amitől Mary egy szempillantás alatt lecsúszott a nyeregből.

Surda váltig állította, hogy többször is rászólt, hogy amire készül, az veszélyes, Mary azonban olyannyira elveszett a gondolatai között, hogy észre sem vette a körülötte forgó világot. Az esés után sem volt jobb, akkor meg a bokáját fájlalta, amire egész testével ráesett.

A komp tulajdonosnője és irányítója egyaránt hamarjában megvizsgálta a lány lábát. Rövid tanakodás után arra jutott, hogy nincs eltörve, különben Mary nem érezné a nyilallásokat, és mozgatni sem tudná a bokáját.

Meglehet, hogy a baj nem volt olyan nagy, a kompos mégis feltépett két szál kissebb deszkát a kormánykerék mellől, s azok közé szorította a sérült testrészt, majd Surda övével lekötötte.

Mary szégyellte magát, főleg félútnál tartva, amikor is a komp irányíthatatlanná vált Az erős tulajdonosnő egyedül a kötél végét húzva volt képes a kompot visszavontatni a túlpartra. Olyan makacs volt ez a Natalie, hogy még Surda segítségét sem fogadta el.

Amint átértek a város határába, Natalie-t már várta a következő fuvar. Surda a saját lován vitte vissza az ivóba Maryt. A lánynak csak ekkor tűnt fel, hogy a városkában alig lehet látni nőt, gyereket pedig három évesnél fiatalabbat nem látott. Erről valahogy nem volt kedve kérdezősködni, gondolta ő, hogy mi lehet a dolgok mögött. A város látszólag egy bányászváros volt, oda pedig nem az infrastruktúra fejlesztéséért megy az ember.

Surda felkísérte a lányt az emeleti szobákig, az ajtó előtt elköszönve tőle. Mondta neki, hogy pihenjen le egy kicsit, ő addig kikérdez pár embert a városból, és készíttet valami harapnivalót Marynek. Az nem vitatkozott, elköszönt a serifftől, majd bebicegett a szobába.

Nem volt kedve lefeküdni, valahogy nem vonzotta az ágy. Inkább az ablak mellé húzott egy széket, s oda ült, az üvegen át figyelve a lenti mozgolódást. Jobban mondva, nem is figyelte ő azt sem. Egyre csak azon járt az agya, hogy merre keresse a barátait. Egyszerűen összemosódott előtte a két világ határa. Hiába tudta, hogy ott hiába keresi őket, mégis csak a csapat felderítése foglalkoztatta.

Teljesen elmélyült az összezavarodott agya keltette tébolyban. Az elméje viszont nem akarta, hogy túl sokáig abban az állapotban maradjon. Ahogy ott üldögélt, lovasokat látott meg bejönni a városkába. Az első elsűlő pisztolylövés hallatán felugrott a helyéről, s az ágyra vetette magát. Aztán elsült még egy fegyver, majd még egy, végezetül pedig egy óriási zsibaj hallatszott, mire Mary még jobban leszorította a szempilláit.

A zaj elült, Mary pedig ott feküdt a kemény ágyon. Zavarodottan kereste a párnát, ami a fejénél kellett volna, hogy legyen, de nem volt ott semmi. Lassacskán kinyitott a szemét, s meglátta a salétromos, megpukkant vakolatú falat. Maga alá húzta a lábát, a másikkal pedig leereszkedett az ágyról. Érdekes pozicióba került, neki mégis máson akadt meg a szeme, avagy a keze... A behúzott lábához ért, s nem érezte rajta a léceket. Egy pillanat alatt ráeszmélt, hogy mi a helyzet. Felugrott a helyéről, s szembekerülve a kidőlt ajtóval már csak egyetlen dolog izgatta: ha már felébredt abból a bizarr álomból, ideje lesz felkutatnia a társait!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 1
Összes: 119345
Hónap: 1258
Nap: 44