Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 37

2015.10.12

37. A „baleset”

 

Az iskolaudvar, ahol Sue taposta iskolás éveinek akkori időszakát, tele volt távozó félben lévő gyerekekkel. Volt, akiket még a szüleik, vagy más ismerős várt a kapuban, de olyan is, aki már önállóan közlekedett.

Sue a sárga épület tövében álló egyik padon ült már jó egy órája. Neki annyival előbb lett vége az óráinak, de kapott Marytől egy sms-t, amiben az állt, hogy maradjon az iskola falain belül, amíg utána nem megy.

A kislány úgy is tett, ám sehogy sem tudta megérteni, hogy miért telepedik le mellé az osztályfőnöke is.

Olyan negyedóra múlva valóban megjelent a kapuban Mary, egy műanyag mappával a kezében. Sue amint meglátta, egyből odaszaladt hozzá, és megölelte.

 

- Bocs, édes a késlekedésért, de képzeld, van egy óriási hírem.

- Miss Gordon – lépett a kis pároshoz a kislány osztályfőnöknője.

- Ó, Miss Polinsky... – egyenesedett fel Mary, közben magában már azon gondolkodott, hogy miképp váljon el a tanintézettől, ahol annyi támadás érte Sue-t.

- Miss Gordon – ismételte meg önmagát a tanárnő –, köszönöm, hogy együttműködött, és higgye el, nekem is nehéz volt, hogy egy ilyen ügyben kellett zaklassam magát. Egyedülálló anyaként nem könnyű, ezt tapasztalatból tudom, de nagyon örülök neki, hogy Sue végül úgy döntött, hogy megszabadul a nyelvi béklyóktól.

 

Mary szája tátva maradt. Sue-ra nézett, aki két hatalmas bociszemmel nézett vissza rá. Megrebegtette hosszú, fekete szempilláit, majd a lányhoz bújt.

 

- Szeretlek... – szólalt meg a kicsi, bizonytalan hangon. Hangja vékonyan csengett, de ahogy a betűket formálta tisztán érződött a hangjában, hogy nem csak úgy, üresen fecseg.

- Én is, téged! – ölelt vissza Mary. – Képzeld, Sue, egy valódi képzőművészeti iskolában folytathatod tovább a tanulmányaidat.

 

Választ nem a gyerektől kapott, hanem annak osztályfőnökétől, aki meglepettségében megszólalni sem tudott, csak egy „Hö?”-t tudott a száján kiereszteni.

Így aztán mindenki tudott a másiknak meglepetést okozni, ám az ügyintézést Mary aznap már nem tudta folytatni.

Mary aznap szeretett volna teljesen négyszemközt beszélni csemetéjével, így aztán nem vállalt túlórát, a határidő tényének közeledtével sem.

Amint letelt a munkaideje, fogta Sue-t, és elmentek shoppingolni. A gyereket új ruhákban szerette volna az új iskolába vinni. Közben pedig ezidő alatt volt ideje a lányka véleményét is kikérni. Ugyanis az, hogy megtudta, hogy a gyerek megszólalt az iskolában, kicsit elbizonytalanította a folytatást illetően. Sue viszont láthatóan felvillanyozódott, amikor megtudta, hogy ezentúl nem a matekon meg az irodalmon lesz a hangsúly, hanem a festészeten.

Mary közben azért észrevette, hogy Sue-t nagyon feszélyezi az, hogy szavakkal kell értekezzen, és nem írásban. Pedig azt meg kell vallani, nem beszélt akcentussal.

Mary ezek után azon is elgondolkodott, hogy ne hallassza-e inkább el a Power családdal való találkozást. Úgy érezte, hogy az a nap már elég húzós volt mindkettőjük számára.

A fotocellás ajtón túlérve Mary oda fordította fejét a fehér hajú nyomozónő felé, és már készült szóra emelni száját, ám mielőtt még a legelső szót kiejthette volna a száján, megpillantotta az út túloldalán Helgát a kislányával.

Furcsa volt az a nap, addig egyszer sem szaladtak össze, most meg már kétszer is találkoztak.

Mary nem is ismert rá Sandrára. Igaz, hogy is tehette volna, mikor utoljára látta, a kicsi még baba volt, most meg már az anyukájának segített a csomagok szállításában. Helga ugyanis már javában készülődött az esti találkozásra, és mielőtt hazament volna, fogta a lányát, és elmentek bevásárolni. Míg nála két teli papírzacskó volt, addig a lánya egy kiló előrecsomagolt narancsot vitt a kezében. A parkoló felé igyekeztek, és bár egyáltalán nem számítottak ők sem a találkozásra, Helga egyből Maryhez sietett, amint zöldre váltott a lámpa.

Kiváncsiság csillogott a szemében, ahogy a kínai származású kislányra nézett. Sue, akár a sulicsere hallatán, úgy most is meglepően jól reagált az újabb találkozásra.

Bár Mary megkísérelte lemondani az aznap esti találkozót, Helga azonban kijelentette, hogy már áthívta Elisát, és bizony valószínűleg nagyon a szívére venné, ha Mary és Sue nem jelennének meg. Így hát az esti vendégségnek meg kellett lennie, ha akarta Mary, ha nem.

Fél óra készülődést követően, Tracy csengetett be Mary lakásának ajtaján. A nő fülénél ott volt a telefonja, és mint kiderült, egy Weight nevű parancsnokkal beszélt éppen, de a beszélgetés közben egyre jobban kezdett sápadni, majd a telefonálás befejeztével a nyomozónő a lányokra nézett.

 

- Tudom, hogy megígértem, hogy én kísérlek el benneteket, de odahaza családi problémám adódott. Még össze kell pakoljak, hogy a két óra múlva induló gépre felülhessek. Beszóltam a kapitányságra, küldenek majd egy másik rendőrt. Az nem biztos, hogy Duke lesz, mert ő szolgálatba állt a Central Parkban.

- Jól vagy? – kérdezte Mary, látván a nő fakó arcszínét. – Nem kell segítség?

- Fel a fejjel, Mary, és érezd jól magad ma este. Ne hagyd, hogy a múlt árnyai kísértsenek. Tényleg sajnálom, hogy nem kísérhetlek el benneteket.

 

Azzal a nő sarkon fordult, és otthagyta a kéttagú kis családot. A folyosó végéhez érve megállt és visszanézett:

 

- Remélem, hogy egyszer az életben még találkozhatunk. Mindenesetre, ha egy nap Dartonville-ben jártok, keressetek fel nyugodtan!

 

Mary válaszra készülve vett egy mély levegőt, ám csak a karját tudta kinyújtani a nyomozónő után, mire megszólalt, az már el is tünt. Csak az hallatszott, ahogy kettessével vette a lépcsőfokokat, hogy minél gyorsabban haladjon.

Akár Tracynek, úgy Marynek is illendő volt egy kicsit iparkodnia, következő nap munka, a gyereknek iskolaváltoztatási procedúra, magyarán ügyintézés mesterfokon, előtte azonban ott volt még az esti vendégség a Power családnál.

Alighogy útrakészen voltak, Mary és Sue magához vette a maga táskáját, majd nyílt az ajtó, és libasorban távoztak a lakásból.

Mary a kocsikulcsa után kutatott a zsebében, miközben az utcalámpáktól megvilágított járdán igyekeztek a veterán autócsoda felé.

Mary tudta, hogy már igazán ideje lenne átcserélni a nyolcvanas évek hangulatát idéző Buick márkájú szürke kocsit, ám nem akarta Glorias urat megfosztani a bütykölés nyújtotta szitkozódási lehetőségtől.

Ahogy közben körbenézett az utcán, nem látott sehol megbújva egyetlen gyanúsan figyelő autót sem, de őszintén megvallva nem is érdekelte, hogy folytatják-e a megfigyelését, főleg, hogy nem is ő kérte a rendőri védelmet.

A volán mögé ülve jó szokásához híven rászólt a nagy lányra, hogy kösse be magát indulás előtt, ám gondolatai Long nyomozó körül forogtak.

Hetek óta ismerte a nőt, de annyira feldúltan és főleg olyan sápadtan még egyszer sem látta. Sejtette, hogy valami komoly dolog történhetett, de nem akart találgatni, elvégre volt neki elég gond már így is a nyakán.

Ahogy azt a tél beköszöntével tudja az ember, az est hamar leszáll a vidékre, ám ez a dugók megjelenését nem akadályozza. Mary is kifogott egy hasonlót, amíg elért a Power család rezidenciájához.

Az ismerős utcába bekanyarodva Mary hátán végigszaladt a hideg. Érdekes, hogy sokak szerint az idő megszépíti az emlékeket, és bár a hölgynek volt rengeteg szép emléke a kerületről, Mary mégis lepkéket érzett szálldozni a gyomrában, mikor megérkezvén kiszállt a kocsiból.

Sue-ra nézett. Főlt, hogy a gyerek észreveszi rajta a félelmet, de szerencsére bájos nevelt lányát lekötötte a kertváros kellemes jellege.

A gyermek érdeklődve nézegette az ablakokban csillogó elektromos adventi gyertyákat. Odébb egy házaspár takarította a portája előtt a lehullt leveleket. Mindketten a Buick felé fordultak, és leplezetlen kiváncsisággal nézték, hogy ki csenget be Powerékhoz. A meglepetések sorozata ezt követően sem fejeződött be. Már azt is fejvakarva találgatták, hogy miért az öreg ügyvéd, a férj apja jön ajtót nyitni, ám amikor öt-hat perc múltán egy modern sportkocsi és egy lovasrendőr egyszerre értek a ház elé, az még nagyobb kérdőjelet varázsolt a házaspár feje tetejére. Az asszony közben felismerte a melegen felöltözött rendőrt, és intett férjének, hogy menjenek be, hagyják a fa tövében összeseperve a levelet, majd reggel folytatják a munkát.

A férfi nem örült túlzottan a félbehagyott munkának, ám éhes volt, meg amúgyis, látta a feleségén, hogy az akar neki valamit mondani, csakhogy azt nem az utca kellős közepén.

Az, hogy a házaspár miről beszélgetett négyszemközt, az olvasó képzeletére bízom, fontosabbnak látom inkább, hogy megosszam egy másik pár, egy jegyespár között lement vitát.

A lovasrendőr Duke volt, a sportkocsi vezetője pedig Francesca, Duke menyasszonya. A nő felháborodva csapta ki a márkás autó csillogó ajtaját. Magassarkú csizmájának tűsarka erőteljesen csattant a bejárati híd kövén. Duke közben leugrott lováról, és a nőhöz lépett.

 

- Állj el, előlem! – kiáltott rá indulatosan a zöld szemű piszkafa.

- Figyelj rám, Francesca – ragadta meg a nő vállát két oldalt a rendőr, mire a nő a férfi kezére nézett, majd egy határozott mozdulattal ellökte magától a rendőrt.

- Ez egy Versace rajtam, nem lovaglóruha! – bosszankodott hagosan, miközben leseperte válláról a bőrkesztyű nyomát.

- Francesca, kedvesem...

- Igen, Duke, mondtad telefonon, hogy beszéltél azzal a hülye ribanccal, de nem hiheted el, hogy komolyan nem tud a nagyapja ügyleteiről!

- Francesca, nézd, hogy mivel jött – mutatott az utcalámpa elől bújkáló szürke veteránra –, szerinted Forsky, ha az unokájának tekintené, engedné egy ilyen ronccsal közlekedni?

- Nem izgat, hogy mivel jár, meg az is lehet, hogy csak a nagy világgal akarja elhitetni, hogy ő egy ártatlan kis árva, míg a nagyapja kardélen táncol! Mert, ha tovább folytatja, megüti magát, én mondom neked, Duke, csúnyán megüti magát a vén piszok!

- Ne foglalkozz ezzel a csőcselékkel, France. Menj haza, és próbálj meg aludni. Igyál egy nyugtató teát, jógázz vagy meditálj kicsit, csak ne foglalkozz azzal a vén rohadékkal. A családod befolyásosabb nála, meglásd, minden szenzáció három napig tart. Menj haza, kedvesem...

 

Versace kosztüm ide vagy oda, Francesca végül hagyta a vőlegényének, hogy átölelje, és szorosan magához húzza. Elcsattant egy csók is, amit követően a nő mintha kissé megnyugodott volna. Két kezével megsímogatta a férfi egynapos borostáját, majd kezét végighúzva a férfi vállán, egy utolsó csókkal elbúcsúzott tőle.

 

- Siess haza... – súgta a fülébe.

- Megyek, ahogy tudok – felelt Duke halkan.

- Megint kerülöd a tekintetem – csóválta meg a fejét Francesca. – Tehát csak elvállaltad a ribanc védelmét?

- Tracy nővére eltünt. Ő érthetően jegyet vett a leghamarabb Nagy Britanniába tartó gépre, de senkit nem találtak ilyen gyorsan, aki helyettesíthetné. Még Rexet sem volt időm leadni a beszélgetésünk után. Tudtam, hogy idejössz.

- Tehát még véded is azt a kurvát. Hát persze, elvégre apád egyik legjobban fizető kliense a drágalátos picsád nagyapja...

- France, ne keress összefüggéseket ott, ahol nincsenek.

- Hmph! Attól még igyekezz, kedves, ha szeretsz még egyáltalán!

 

Duke még megkísérelt a nő után szólni, de az beszállt a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudott, elhajtott. A férfi megcsóválta a fejét, miközben a távolodó fénypár után nézett.

Sóhajtott egyet, majd levette magáról a láthatósági mellényét, azután megfogta a lova kantárszárát, és miután előkotort zsebéből egy vaskos kulcscsomomót, kinyitotta a kaput, és bement az udvarra. Rexet a kapu mellé kötötte. Odarúgta elé a a házába beiszkolt házőrző vízzel teli tálját, majd ezt követően bement a házba.

Odabent a népes társaságot a nagyszobában megterített asztal körül találta. Legelőször a testvérét pillantotta meg, aki a két kislánnyal foglalkozott, míg felesége és az anyja Maryt fogták közre, és faggatták az életéről.

Mary kezdeti feszültsége hamar a múlté lett, ahogy a két nővel társalgott. Elisa kiváncsi volt mindenre, ami Maryvel történt az elmúlt években, míg Helgát inkább az érdekelte, hogy miként tett szert arra a cuki kis élő porcelánbabára, aki az elég nagy korkülönbség ellenére olyan jól elvolt az ő bájos kis Sandrájával.

Duke így akarata ellenére a sarokban, egy fotelben ülve, megtudhatta, hogy miként kényszerítette rá Maryt Sarah nővér arra, hogy örökbefogadja Sue-t.

Az ikrek apja bár észrevette betoppanni másik gyermekét is, engedett neki egy kis időt arra, hogy lehiggadjon, főleg, mivel látta az ablakból, amikor a menyasszonyával beszélt. Így legalább tíz percig szemezett apa a fiával, anélkül, hogy egyikük is tett volna a másik felé egy lépést, vagy, hogy a társaságban egyetlen szót is szóltak volna.

Végül a feszültség engedni kezdett, és az öreg Power felállt, és odament a sarokban üldögélő fiához. Mary jóformán ekkor vette észre, hogy Duke is ott van, ám Helga nem hagyta a lányt, hogy a fiút stírölje, gyorsan elé húzta a székét, hogy eltakarja Mary elől a férfit.

Az esti vendégség a végéhez közeledett, amikor Daniel odalépett Mary mellé, és egy meglehetősen érdekes ajánlattal állt elő. Mondta neki, hogy mivel Helga úgyis annál az iskolánál dolgozik, ahova Sue is menni fog, mit szólna hozzá Mary, ha iskola után Helga elhozná Sue-t is, és Elisa kisegítené a gyereket irodalomból, míg a barátnője, Wilson asszony rajzból korrepetálná tanulás után.

Mary időt kért a válaszadásra. Előbb szerette volna látni, hogy miképp tudja beosztani az idejét a megváltozott beosztással. Pedig aztán Sue örült volna lazán ennek is.

A búcsúzkodást követően Mary és Helga elől mentek, míg Sue szinte sereghajtóként követte Sandrát, aki az apja kezét fogva sétált ki az udvarra.

Sue csak szinte volt a sereghajtó, mert a házon belül még bent maradt az öreg Power és a fia, akik pont indulás előtt találtak közös témát. Az öreg ügyvédnek gondja akadt az egyik volt ügyfelének családjával, akik el kezdték zaklatni, miután az ügyfele a sitten felakasztotta magát.

Duke megígérte, hogy megnézi, mit tehet, de ahogy felragyagott a szeme, az ügyvéd kissé megbánta, hogy elárulta a fiának, hogy mi nyomja a szívét. Nem szerette volna, hogy a fiát is lecsukják, mert kórházba juttatja a zaklatókat.

Duke persze ígérte, hogy nem tesz semmi törvénybe ütközőt, hosz elvégre ő a törvény embere, de amikor az előszoba szekrényről levette a viperáját, olyan tettre készen forgatta meg a kezében.

Kilépvén megrtorpant egy percre, amikor a kijárati kapu felé nézett, melyen épp Mary és Helga léptek ki.

 

- Hol van? – hagyta el a száját, de a következő perc eseményei már meg is adták neki a választ.

 

Hangos patkódobogás verte fel a környéket, majd egy nyerítés hallatszott, s már csak az látszott, ahogy Daniel Sue-nak nyomja Sandrát, majd a két lányt az udvarra löki, míg ő maga Helga után kapott, és még pont időben elrántotta a feléjük vágtató rendőrló elől.

Mary már nem volt ilyen szerencsés, a megbokrosodott patás egyenest nekiment. Maryt oldalról találta el a ló szügye, majd egy pillanat alatt a lábai alá került, a vadul ugráló ló pedig eredeti porfelhőt rúgott fel a lábai alatt.

Biztos világgá szaladt volna, ha Duke nem ér oda idejében, és nem kapja el a kantárját. A férfi kezei között Rex lassan-lassan megnyugodott, ám öt lépésre tőlük Mary a földön fekve egy mozdulatot sem tett...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 2
Összes: 267774
Hónap: 6942
Nap: 193