Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 36

2015.10.04

36. Nemvárt váratlan

 

Hideg szél süvített végig a magasba nyúló panel- és irodaházak között. A reggeli órák ellenére nagy volt a forgalom az egyik ilyen épületben. A tömeggel együtt egy nyugdíjas korú idős úr is felbicegett a negyedik emeleti irodájába.

Alig ült le az íróasztalához, megszólalt a telefonja. A titkárnője szólt be, hogy kint áll az egyik ügyfele, és sürgősen kíván vele beszélni.

Amikor meghallotta az illető nevét, máris felállt, és ő maga ment a vendéget fogadni. Nyílott az ajtó, és valóban, a fenyőből készült pult előtt ott állt egy férfi. Nagyjából annyi idős lehetett, akár az ügyvéd, aki a kliense elé sietett.

 

- Mr. Forsky – szólalt meg az idős ügyvéd.

- Mr. Power – biccentett a férfi. – Szeretnék önnel négyszemközt beszélni.

- Ó, jöjjön beljebb. Kérem – nézett az ügyvéd a titkárnője felé –, amíg a megbeszélés tart, ne zavarjon meg bennünket.

- Legyen nyugodt, Mr. Power – mosolygott a középkorú nő –, ha kell, a félóra múlva esedékes tárgyalást is későbbre halasztom.

 

Az ügyvéd bólintott, azután megfordult, és becsukta maga mögött az ajtót. Nem számított rangos vendégére, és mellé valahogy rossz előérzete is volt a dologgal kapcsolatban.

A valós érzelmeiből próbált minél kevesebbet kimutatni, de azért szapora lélegzéséből és izzadtságtól fényes homlokáról lehetett rá következtetni, hogy bizony izgul a beszélgetés miatt.

Ő is észrevette, hogy mennyire beleizzadt, ezért hamarjában megpróbálta kimagyarázni.

 

- Á, borzalmas. Kint meg lehet fagyni a hidegtől, itt meg úgy bemelegítik az irodát, hogy levegőt is alig lehet kapni...

- Épp ezt mondtam a kolléganőjének is. A héten voltam egy bölcsődében, ott sincs olyan meleg, mint itt. Most azonban, Mr. Power, ha lehet inkább rátérnék arra, amiért jöttem. Komoly késésben vagyok, ez az ügy azonban halaszthatatlan. Megtudhatom, hogy David Power miért kérette ki Sally Star aktáját? Elvégre ha jól tudom, mostanság már nem is használja ezt a nevét!

- Sally Star? Nagyon sajnálom, de ezt a nevet még sosem hallottam ezek előtt. Davidről pedig... Khm... Tudnia kell, hogy vele már jó ideje, hogy is fogalmazzak... Elég labilis a családi kapcsolatunk.

- Mr. Power, állítsa le a fiát! Különben én fogom leállítani, de akkor munka nélkül marad! És csakhogy tudja, íme a fent említett kisasszony eredeti anyakönyvi kivonata.

Azzal az ügyvéd orra elé dugott egy megsárgult lapot.

- Sally Forsky? – emelte a milliárdos öregúrra a tekintetét a Power fiú apja. – Tehát ő az ön unokája?

- Egyik Sally sem létezik már, és nem engedem, hogy bárki is megpróbálja a fiam emlékét tovább mocskolni. Üzenem Duke Haternek, hogy tartsa távol magát a családomtól. Főleg az élőktől!

- Beszélek vele, Mr. Forksy...

- Adja át neki az üzenetet, nem kell magyarázkodnia. Jól ismerem a helyzetét. Mondtam az elején, hogy az a nő egy penészvirág. Ha egyszer valamit megszerzett, tíz karommal markolja meg, nehogy más is kapjon egy szeletet a tortából. De nem tehet róla, az egész családja ilyen. Semmitől sem riadnak vissza a céljaik elérése érdekében. Mr. Power, ezen kívül is lenne egy kérésem. Ne nyomozzon Sally Star után. Nehéz sorsa van így is, de ha kiszagolnák a hiénák, még jobban megkeserítenék az életét.

- Megbízhat bennem.

- Köszönöm, barátom.

- Mr. Forsky... – szólalt meg az ügyvéd, mély gondba esve. – Engedjen meg egy javaslatot... Vagy mondja meg Sallynek, mire számíthat, vagy nyílvánítassa halottá.

- Ez a kis vadóc itt a képen, Sandra, az unokája?

- Igen. A szemünk fénye...

- Nézzen a képre, és utána válasszon a saját javaslatai között. Látja... Maga legalább nem akkor talált rá, amikor ő már elment a nagy világba.

 

Power úr nem felelt, helyette kezébe vette a némán világító okostelefonját, és kinyomta a hívást. Mire felnézett a műveletből, beszélgetőpartnere már az ajtó kilincsét fogta. Emelte kalapját, majd távozott.

 

A két férfi közti beszélgetés két nappal azután esett meg, hogy Mary rendőri őrizetet kapott.

Már lassan hozzászokott a két rendőrpáros váltakozásához, egyedül csak Duke biztosurat viselte nehezen. Főleg azután, ahogy méregette Sue-t, amikor legelőször találkoztak. És akkor Mary még nem is tudta, mit mondott Duke az angol nyomozónőnek...

Tracy Long bizony nagyot nézett, miután meghallotta kiesni a férfi szájából a szavakat. Már azelőtt is feltünt neki a rendőr furcsa viselkedése, de azok után már komolyan furcsállta, hogy mit kereshet egy olyan alak a New Yorki rendőri egyesület berkein belül.

A durván becsmérlő megjegyzés után, amit nem kizárt, hogy Mary is meghallott, a fehér hajú rendőrnő egy pillanatra elfehéredett, de egy perc múltán kapta a telefonját, majd ráparancsolt Duke-ra, hogy maradjon úgy ahogy van, abban a „bunkón sármos” pózban, hadd kapja le gyorsan. A nő állítása szerint ugyanis tisztára úgy nézett ki, mint a „Vén Kandúr” , és ezt bizony az „Ölmakinak” is látnia kell, hátha az meglepettségében nyakon csurrantja a fent említett ismerőst.

Duke erre morogni kezdett, de Tracy csak nem hagyta magát. Állította, hogy ennyire hasonlóan még senkit sem látott bámulni, és pont a képe a lényeg, ha kitakarná, az már nem lenne az igazi. El is küldte gyorsan a csinált felvételt az ikertestvérének. Mintha tudta volna, hogy az ugyancsak rendőrnő telefonja akkor épp a „Vén Kandúr” kezében van. Félóra múlva Sergiu, Tracy barátja felhívta a nőt nagy röhögve, hogy Jacqueline, Tracy nővére, egy fejszével a kezében üldöz egy makit, miközben teli torokból üvölti, hogy ne szaladjon, mert akkor is lecsapja véletlenül a farkát a csórónak, ha már az állat gazdája, ugyancsak véletlenül, kettétörte a szolgálati telefonját.

Long nyomozó válasza minderre csak ennyi volt: „Ne sajnáld a nővéremet, tudta már a legelején, hogy egy megelevenedett démoni szoborral packázik, hát most fusson csak nyugodtan. Ráér!”

A beszélgetésnek fültanúja volt Duke is, aki nem vette magára a „kandúrra” mondottakat, hamarabb feltünt neki, hogy a nővérek sem jönnek ki egymással tökéletesen, pedig annó, annak idején hányszor hallotta, hogy az ő hibája, mert összekapott Daniellel, elvégre az ikrek mindenben egyet értenek, és össze vannak nőve, akár a sziámi testvérek.

Most, hogy végre talált magának közös témát a kolléganőjével, nem foglalkozott tovább Maryvel vagy Sue-val.

Tracy közben lelkiismeretesen végezte a munkáját, és mélyen, legbelül, valami arra késztette, hogy maradjon minél távolabb Hater biztosúrtól.

Akármennyire is próbálta magát a tervéhez tartani, a férfi egy délelőtt, mikor a nő épp már készült Mary elé menni, hogy elhozzák Sue-t az iskolából, Duke egyszercsak elé toppant, és azzal a kéréssel állt elő, hogy aznap hadd kísérje ő el Maryt.

A nyomozó sandán végigmérte a férfit. Elsőre azt hitte, hogy nem jól hall, nem is bírta megállni, hogy vissza ne kérdezzen:

 

- Jól hallottam, amit mondtál?

- Négyszemközt akarok beszélni vele!

- Mindehhez van köze annak a nőnek is, akivel az eligazítás után a kijáratnál beszéltél. A sógornőd, ha jól vettem ki a szavaiból.

- Hallgatóztál?

- Nem szokásom, de te olyan hangosan beszéltél vele, hogy azért már más nők bepereltek volna... Ugye az a Mary, ez a Mary? Miért nem mondtad meg neki, hogy tudod, hol találod?

- Hivatalos ügyben érintett személyről beszélünk, ha elfelejtetted volna. Helgának pedig van egy kislánya. Neked a japán kislány szimpatikus, nekem meg Sandra a rokonom, és próbálok minél jobb keresztapja lenni.

- Furcsa vagy, te, Duke... – csóválta meg a fejét Tracy. – Látom a szemedben, hogy szereted az unokahúgod, de azt szavakba nem öntöd.

- Szállj le a magánéletemről! Örülj inkább, hogy mielőtt veled kezdek közös műszakba, letusolok, és frissen mosott egyenruhát veszek, hogy ne szenvedj az allergiádtól.

- Erről beszéltem az imént! Nem vagy te olyan undok, mint amilyennek mutatod magad. És ha lehet, próbáld a normálisabbik oldaladat mutatni Mary előtt is. Van neki elég baja. Ó, és majd elfelejtettem, Sue kínai és nem japán...

- Köszönöm a felvilágosítást!

 

Azzal egy olyan eredeti Hater biztosúr féle öntelt grimasszal a képén ott hagyta a fehér hajú rendőrnőt.

David, avagy, akinek jobban tetszik, Duke Mary munkahelye elé igyekezett. A tömbház előtti parkolóban az egyik autó mellett állt meg. A régi típusú kocsi szélvédőjét Mary egy hókaparóval takarította a ráhullott hótól. Amikor fölé vetült egy árnyék, vissza sem nézett, úgy szólt a hátához.

 

- Mindjárt megvagyok.

- Ne menjünk inkább az enyémmel?

 

Az ismerős hangtól Mary gyomra felkavarodott, kezéből pedig kiesett a takarításra használt eszköz, ami végigcsúszott a motorház oldalán, majd a földre esett.

Duke lehajolt, s felvette, ám amikor felnézett, Mary csodálkozó ábrázatával találkozott össze.

Ez az állapot azért nem tartott sokáig, alig fél perc múltán a lány kicsit megrázkódott, ami után kikapta a férfi kezéből a hókaparót, kinyitotta a kocsi vezetőoldali ajtaját, hátra dobta a műanyag nyelű eszközt, majd beszállt a kocsiba. Már készült becsukni az ajtót, amikor kinézett a férfira, és odaszólt neki, hogy kövesse, ha akarja, majd berántotta az ajtót. Az azonban nem csukódott be, Duke ugyanis megakadályozta.

 

- Sally Star – szólalt meg –, mond neked valamit ez a név?

- Ő a gyanúsított a Wilson gyilkosságban?

- Hmpf... – mosolyodott el Duke. – Bár úgy lenne! Személyesen bilincselném meg, és vinném be a kapitányságra!

- Akkor mi van vele? És főleg mi közöm nekem hozzá?

- Majd úton az iskola felé elmondom.

- Na, arra várhatsz! – azzal becsukta a kocsi ajtaját.

 

A zsebében kutatott a slusszkulcs után, Duke meg közben úgy kopogtatott az ablaküvegen, hogy az majd kiesett a helyéről. Mary résnyire letekerte az ablakot, és kiszólt a férfinek, hogy hagyja abba a dörömbölést, mert még a végén kitöri az ablakot. Duke felajánlotta, hogy abbahagyja, de akkor beszáll a kocsiba. Mary hiába mondta neki, hogy kövesse csak a sajátjával, Duke akkor is beszállt mellé.

Mary megmarkolta a kormányt, és bár legszívesebben kirúgdosta volna a kocsijából a rámenős férfit, ám mégsem tette meg, főleg azért, mert már így is késésben volt.

Mary gyomra egész úton reszketett az idegtől, Hater biztosúr pedig nagyon élvezte a helyzetet. Kényelmesen elhelyezkedett az ülésben, azzal sem törődve, hogy szétterpesztett lábával akadályozza a sebváltó használatát. Mary meg aztán nem finomkodott vele. Ha már a biztosúr olyan suttyó módjára terpesztett, ő sem volt rest ráhúzni a váltó karját a férfi lábára, amikor hármasba tette a szekeret.

A lányt ezek után egyáltalán nem zavarta, amikor Duke a nadrág szárához kapott, mondván, hogy azzal az ócskavassal leszakítja róla a ruhát.

 

- Te akartál velem jönni... – jegyezte meg Mary, és mikor kinézett a bal oldali tükrön azért megeresztett egy széles mosolyt. – De amúgy meg, azt mondtad, hogy mondani akarsz nekem valamit... erről a Sandy Starról?

- Sally, Sally Star, és nem is annyira róla, mint a nagyapjáról akarok veled beszélni.

- Őt legalább ismerem?

- Hmph... Biztos vagyok benne! Add át neki, hogy azt üzenem, hagyja békén a jövendőbelimet és a családját!

- Na, álljon meg a díszmenet – nézett a férfi szemébe Mary, miközben a pirosnál álltak. – Hogy legyek én a postás, mikor azt se tudom, kiről beszélsz! Amúgy is, a te sarad, intézd magad!

- Azt mondod, hogy nem ismered Sally Start? – A költői kérdést feltéve, így folytatta gondolatmenetét. – Nem ezt a nevet használja most, hanem egy harmadikat, de elárulhatom azt a nevet, amin anyakönyvezték a születése után.

- Térj már egyszer a lényegre!

- Sally Forsky.

 

Mary tövig taposta a féket, amikor meghallotta azt a számára nem is annyira idegen nevet. Forsky, ez a név több volt számára, mint ismerős. Ehhez a névhez egy arc is társult, valamint egy emlék, amit Mary szívesen kitörölt volna az emlékezetéből.

Eleinte csak a név volt, ami feltünt neki, de ahogy teltek a másodpercek, lassan összeállt előtte a kép. David tudott a titkáról! Csak épp a titka egy részéről, és nem az egészről.

A pillanat hevében úgy döntött, hogy jobb lesz, ha ez így is marad. Ezért aztán így folytatta tovább a beszélgetést.

 

- Ugye nem feltételezed rólam, hogy attól mert az E. Forsky vezette vállalat támogatja a coloradoi árvaházat, én puszipajtás vagyok a főnökkel?

- Edward Forsky okos ember. Miután a lábamra lépett, még ki is osztott. Azt hittem, hogy a leszármazottja sem lehet ostobább nála, dehát tévedni emberi dolog... És nehogy tovább tagadd itt nekem a tényt, hogy te vagy Sally Star, mert te vagy, Mary Gordon!

- Ahogy mondod, Mary Gordon a nevem, és punktum! Hagyjuk békén az öreg Forsky-t. Komolyabb dolgom van, mintsem, hogy zsugori, pénzéhes, vén disznókkal foglalkozzak. Sue Fen Ming a neve. Ő érdekel most, EGYEDÜL!

- Ó... – nézte David a lányt. – Még kiderül, hogy veled sem bánt kesztyűs kézzel?

- Nem mindenkinek lehetnek olyan szülei, hogy még azután is óva féltsék a gyereküket, miután az megtagadta őket... – Mary gondolatban még tovább vitte a gondolatot. – Van, aki senkinek sem kell...

- Most vitába szállhatnék veled, azonban... – ekkor mély levegőt vett, azt követően más irányba nézett. – Most, ha lehet, ne fordulj el balra...

- Miért ne? Arra van Sue iskolája.

- Egyenesen előre viszont ott van az Eliah Artistic  School Complex. A sógornőm váltott pár szót az igazgatónővel, és megtudta, hogy az egyik osztályban van még két hely. Nem tudom, mennyire ismered az iskolát.

- Presztizses magániskola. Egy magamfajta, árvának túl presztizses! És nehogy felhozd a családfámat! Legszívesebben a tűzre vetném, ha módomban állna!

- Állami támogatású magániskola, ami úgy segít az adófizető artistákon, hogy a cégen keresztül, ahol ezek az a műbajnokok a pénzüket keresik, száz százalékosan leírhatják a tehetséges poronty tandíját.

- Erről még sosem hallottam...

- Mert erről nem csicseregnek a madarak.

 

Mary vett egy mély levegőt, és bár már ment az irányjelző, egyetlen kézmozdulattal felkattintotta a rudat.

 

- Miért? – kérdezte, miközben a kocsi tovább ment, egyenesen követve az előtte haladó kocsisort.

- Csak annyit kérek, hogy beszélj Helgával.

 

Ezzel a kettejük közti beszélgetésnek vége lett, pedig az útból még hátra volt jó öt perc.

Az Eliah Artistic School Complex teljes körű oktatást biztosított üvodás kortól kezdve az egyetemig. Mary bár hallott erről a Komplexumról, álmában sem képzelte volna, hogy egy napon beteszi oda a lábát, főleg nem azzal a céllal, hogy beiratkozzon, vagy Sue-t beirassa oda. Most ez mégis így történt. Felkereste a titkárságot, ahol a nevét meghallva máris kidugta a fejét a tanáriból egy tanárnő, akit meglátva Mary fülig pirult.

David sógornője, Helga volt az az illető, és ahogy csak lehetett, bevitte a lányt az igazgatói irodába.

Mary ott kettesben maradhatott az igazgatónővel, aki készségesen végighallgatta Mary mondanivalóját, aki ezt követően elmondta Marynek a lehetőségeket.

A lány megtudta, hogy az intézményen belül speciális lehetőségeket is biztosítanak. Szülői kérvény benyújtásával például a gyerek felmenthető a szóbelileg tett feleletadás alól, ám ha a gyerek nem hallássérült, akkor ehhez a helyesírása nyolcvan százalékos kell, hogy legyen, ezt pedig megelőzően egy teszt kitöltésével kell bizonyítania.

Mary teljesen felvillanyozva hagyta el az igazgatói irodát. A kijárat előtt ott találta felvigyázóját és annak sógornőjét is.

Helga, aki csak addig némán állt és várt, most mosolyogva közeledett a lány felé.

 

- No, mi újság? – kérdezte.

- Istenem... – lábadt könnybe mary szeme. – Hogyan tudjam ezt meghálálni...

- Eljössz ma este hozzánk, és bemutatod anyának és Elisának az Orphyz másik tagját.

- Tehát innen tudtad meg, hogy...

- Igen, Mary, olvastuk a képregényeteket, és amikor Daniel kiszúrta a neved, akkor már tudtam, hogy újra a metropolisz árnyékában vagy!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 2
Összes: 267788
Hónap: 6943
Nap: 195