Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 34

2012.12.04

fig4.gif34. Bonyodalmak

 

Halvány fénnyel pislákolt a kocsma előtt a hely nevét reklámozó neonlámpa. Kint javában röpködtek a mínuszok, a földön mégis ott ült egy alak.

Nem tűnt hajléktalannak, de még részegnek sem. Maga elé nézett, s csak arra kapta fel a fejét, mikor egy zöldhasú ellibbent az orra előtt, a kabátjára ereszkedve. Ekkor emelte fel a fejét, s tűnt fel a tenyerei között szorongatott mobiltelefon.

Rick Glorias volt ez az alak, aki a sürgősségin ébredt, de mivel kutyabaja nem volt, hamar útjára engedték, ereiben egy kevés nyugtatóval.

A férfi olyannyira összezavarodott, hogy azt sem tudta megállapítani, hol van. Eleinte csak ült a bárpult előtt, de mivel nem rendelt semmit, kiebrudalták a lokálból. Így került ki a fal mellé, s ült ott, mint egy otthontalan. Többször is megszólalt közben a telefonja, de ő zavarodottságában folyton kinyomta.

Csak a véletlenen múlott, hogy az egyik kollégája arra járt, s az állapotát látva, azt feltételezte, hogy csúnyán felöntött a garatra.

Glorias másnap reggel arra sem emlékezett, miként került egyáltalán be a nappalijába. A szőnyegen fekve ébredt. Alighogy kipattantak a szemei, már rohant is a legközelebb álló rendőrállomásra.

Kifulladva kérdezte, hogy hogyan hívják az este talált holttestet. A szolgálatban lévő rendőr épp utánanézett, amikor Rick telefonja megszólalt. Azt hitte, hogy a főnöke az, de aztán rájött, hogy nem. A rendőr közben ráakadt a névre, amit egyszerre ejtett ki egy könnybe lábadt szemű nővel, aki holmi prostituáltat ábrázoló karikatúrának tűnt az elmosódott sminkjével. Amin azért látszott, hogy nem félórája lett feltéve. Rick közben megköszönte a felvilágosítást, majd a kijárat felé indult.

 

- Mary, egész tegnap kerestelek – szólt a telefonba, inkább aggódó, mintsem felháborodott hangon.

- Bocsánat, Richie, de közbejött valami... Sue sulijából hívtak, mert... áh, nem telefontéma. Majd, ha személyesen találkozunk, elmesélem!

- Tudtad, hogy a város rejtett egy hozzád megszólalásig hasonlító férfit?

- Csak azt ne mondd, hogy összefutottál Jeremy-vel...

- Ismerted ezt a Wilson fazont? Az este majdnem idegösszeroppansát kaptam miatta!

- Ne vedd fel a szavait, mindig olyan, mint a pokróc.

- Mostantól már ugyan biztos nem lesz olyan! Este halászták ki egy árokból a Central Parkban. Én meg ott sipítoztam, hogy mentsék meg az életed...

- Te jó ég... Rick, komolyan mondod, hogy Jeremy meghalt?!

- Ja... pont akkor, amikor kiosztottam Hater biztosurat meg a drága testvérkéjét. Ideje volt felnyitni a családja szemét!

- Te aztán nem unatkoztál a minap...

- Csak a fene evett minden oldalról. Semmit sem tudtam felőled!

- Ha nem túl nagy kérés, 2.30-kor fel tudnál venni Sue-val minket a suli előtt? Úgy hiszem, van mit mesélni.

- Fél három. Első helyen vagy a listán, Mary Gordon.

 

Itt be is fejezték a társalgást. Elköszöntek egymástól, s azután indult az élet.

Az újságok címlapon hozták le a halálesetet. Volt, aki leszámolásra gyanakodott, mások szerint rablógyilkosság történt, a rendőrség mindenesetre nem nyilatkozott.

Egy pletykalap ennél is tovább ment. Szerintük az áldozat egy transzvesztita, akit a barátja Gordonként azonosított.

Aztán a nevet később J.W. monogrammal helyettesítették. Ez alatt persze a rendőrség is el kezdte a nyomozást, igaz, ők a helyes irányban tapogatóztak.

A gyilkosság hátterében, mint kiderült kábítószerforgalmazás állt, amit az áldozat a barátnője álltal űzött prostitúcióval próbált takargatni, na de ez olyan volt, mintha a tolvajtól akart volna lopni... Kétszer ugyan megfenyegették, de Wilson nem értett a szóból.

Az ügyészség ettől függetlenül felépítette a vádat, masszív bizonyítékokkal alátámasztva méghozzá. Ez az ügy még kapcsolódni fog a cselekményhez, mielőtt azonban rátérnék részletesebben, előbb visszakanyarodnék Mary és Rick háttérbe szorult találkozójához.

A taxis, ígéretét betartva, két óra után harminc perccel ott volt Sue iskolája előtt. Várnia kellett, amíg Mary befejezte a beszélgetést a kislány osztályfőnökével. Amint ez megtörtént, s a lányok beszálltak a taxiba, egy közeli gyorsétkezdébe mentek.

A gyermek előtt nem akart egyikük sem beszélni, így az ebéd alatt összeszedhették a gondolataikat.

A gyerek, miután jóllakott, kikéreszkedett a játszótérre. Mary aggályok nélkül kiengedte, ugyanis onnan, ahol ők ültek, jól rá lehetett látni az udvaron létrehozott játszótérre.

Most, hogy kettesben maradtak, probléma nélkül megvitathatták a velük történteket..

Rick kezdte, a már ismert szorit adta elő, amit Mary megrőkönyödve hallgatott. Immár tudta, hogy hamarosan látogatást kell tennie a Power családnál, elvégre biztos rájöttek, hogy visszajött a városba. Ennél viszont akadt egy még fontosabb dolga. Fel akarta keresni Susanne-t, hisz szegény lány szörnyen érezheti magát, és még azon kívül, hogy elvesztette az élettársát, még ki tudja mennyi nehézségen megy át a napokban.

Gondolatai végig az örömlány körül forogtak, már a pontos lakcímén töprengett, amikor a barátja egy mondattal visszahúzta a valóságba.

 

- Én elmondtam mindent, ami velem történt – szólalt meg Rick, miközben a kávés csésze alját figyelte -, most rajtad a sor.

Mary sóhajtott egyet, majd ő is belekezdett a történetébe.

- Tegnap otthon felejtettem a mobilom, azért nem válaszoltam a hívásaidra. Dél körül, mielőtt elmehettem volna kocogni, a munkahelyemen kaptam egy telefont Sue iskolájából. Az igazgatónő sürgősen akart velem beszélni. Be is mentem rögvest, csakhogy ezzel taccsra vágtam a jó hangulatomat, legalábbis erre a hétre biztosan.

- Mit csinált Sue? Hisz egy ritka jó gyerek.

- Az osztálytársainak a szülei úgy vélik, hogy nem a kölykeik közé való, a „fogyatékossága” miatt...

- Fogyaték? Miről beszélsz, Mary? Sue tökéletes egészségi állapotnak örvend.

- De képtelen szóban kommunikálni a környezetével, és ezt egyes szülők ragájos betegségnek hiszik. Féltik a gyerekeiket, hogy elkapják Sue-tól a fene mód veszélyes kórt, és megnémulnak! Főleg az szúrja a szemüket, hogy a vizsgálatok szerint Sue képes a beszédre, csak nem akar szövegelni. Egyesek meg még azt is feltételezik, hogy nem ismeri a nyelvet. Persze, hogy írni honnan tud olyan helyesen, az még senki fejében nem fordult meg... Lényeg, ami lényeg, az igazgatónő azt tanácsolta, hogy irassam át Sue-t egy speciális iskolába, vagy kezdjen el beszélni.

- De hisz Sue nem jó kedvében némult meg...

- Erre is megvolt a válaszuk. Az igazgatónő szerint a gyerek már kiheverte az anyja elvesztését, már nem a sokk okozza a némaságot nála. Egy hetem van dönteni...

- Ő mit szól mindehhez?

- Mármint Sue? Még nem mondtam el neki.

- Akkor jobb lenne rávenni valahogy, hogy magától megszólaljon...

- Nem szeretném ezzel stresszelni, de sajnos bármennyire is nehéz bevallani, az igazgatónő álltal mondottakban van igazság. Csak nem szeretném, hogy a gyerek félreértse.

- Pedig ezt meg kell, beszéljétek! Sue nem buta, meg fogja érteni.

- És ha a speciális iskolát választja?

- Nem fogja. Ismerem már annyira, hogy tudjam, milyen az észjárása. Okos leányzó, és mellé igencsak megértő, ha jól fogalmazol, rájön, hogy neked mindez nehezebb, mint neki, és nem fog rosszul választani.

- Rick, ez nem rólam szól. Személyszerint pedig nem szeretném semmire sem kényszeríteni a gyereket. Legszívesebben nekiesnék a szülőknek, mint egy rendes New Yorki édesanya, hogy fogadják el úgy a gyermekemet, ahogy van. Hisz semmi rosszat nem tett, hadd legyen az ő szíve joga eldönteni, hogy életében még egyszer megszólal-e valaha, vagy sem!

- Akkor marad az iskolaváltás. Talán más tanintézetben nem lesznek ilyen feltételek.

- Ezen is gondolkodtam, de nézd meg, azok a gyerekek ott körülötte mind az iskolájából valók. Nem tenne jót neki, ha kirántanám a megszokott környezetéből.

- Mary, én nem vagyok túl jártas etéren, de szerintem akkor is az lenne a legjobb, ha mindezt Sue-val, magával is megvitatnád. Tudnia kell, hogy mi történik körülötte, ugye, nem szeretnéd, hogy úgy járjon, mint te az örökbefogadásánál... Ó, bocsánat, ezt nem kellett volna...

- Semmi gond, Rick, amikor elmeséltem neked, mit tett Sarah nővér, az azért volt, mert megbíztam benned, és mert te is szintúgy megosztottál velem jó pár titkolt tapasztalatot. És igazad van, nem akarom, hogy Sue valaha is érezzen olyat, amit én Sarah nővér iránt. Mert hiába tisztelem az emlékét, felháborít, hogy ennyire nem bízott bennem.

- Akarod, hogy ott legyek, amikor elmondod neki?

- Ne sértődj meg, de ez a szülő dolga, és csak az övé.

- Megértelek, mégis, ha úgy gondolod, én állok szolgálatodra.

- Oh, te jó ég... – a lány arca közben kissé elpirult.

- Mi baj történt? – húzódott közelebb Richie Mary széke felé.

- Szolgálat... most jutott csak el az agyamig, amit mondtál, te komolyan elmondtad Danielnek és a nejének a Duke-al közös kalandunkat?

- Ha neked egy pofon kalandnak számít... Egyébként igen, ideje volt megtudniuk az igazságot! És még az a féreg azt akarta, hogy bocsánatot kérjek a testvérétől, mert összekevertem vele. Hát tudod mit, forduljon fel, de mindkettő!

- Daniel mindig is rendes ember volt, őt a bátyja hibájáért ne okold.

- Tudom, nem kéne így látnom, de szerintem mivel ikrek, igenis egy hullámhosszon jár az agyuk, és amellett nem bántam meg az imént tett kijelentésemet. De jó, hagyjuk most ezt a témát, a tényeken úgyse lehet változtatni...

- Valahogy a gyerek dolga most jobban foglalkoztat...

 

A beszélgetésnek ezen szakaszában valahogy egyikük sem látta jónak tovább csavarni a szót. Gloriast visszahívta a munkája, míg Mary előtt még ott állt egy nehéznek ígérkező társalgás a porontyával.

Az este épp megfelelt erre a célra. Yusuke, mintha érezte volna, hogy most jobb, ha nem tartja fel soká a munkatársát. Neki is dolga volt, így a kulcsot Mary-nél hagyva, még korábban távozott. A lány még fogadta a kiadó egyik emberét, megbeszéltek egyet s mást, de szerencséjére nem lett belőle komoly túlóra.

Hazaérve összeütött egy könnyű vacsorát. Leültek egymással szembe, az étkezés végén Mary kihasználta a kínálkozó lehetőséget, elmesélte Sue-nak nagy vonalakban az előző napon történteket.

A gyerek elkomorodott, majd anélkül lapátolta be a maradék makarónit, hogy egyetlen egyszer is felnézett volna a tanyérjáról. Az asztalon halkan koppant a kanál, a kislány ezek után lesütött szemmel, összegörnyedve ült a széken.

 

- Sue, drágám – szólt Mary, még mindig szemben ülve a bájos pillantásairól híres lánykával. -, tudom, ez téged is váratlanul ért, engem is ugyanúgy meglepett, de ez a probléma most nem maradhat függőben. A világban nem könnyű a boldogulás, és néha valóban jobb nem szóvá tenni a gondolatokat, de ugyanezen a világon az embert a beszédkészsége teszi egyedivé. Minderről nekem is kellemetlen beszélni, hisz tudod, hogy az első perctől kezdve elfogadtam a tényt, miszerint neked így könnyebb. Ezt mindenki megérthetné, de mint azt már te is tapasztaltad, mi mindannyian különbözünk, ami neked természetes, nekem érthető, másnak kényelmetlen. Kényelmetlen, mert vannak sokan, akik szívesen hallatnák a szavukat, de képtelenek megtenni. Ha egy ilyen néma személy ismerőse lát egy hozzád hasonló, komoly traumától elnémult embert, feltevődik benne a kérdés, hogy az miért örül az életnek, ha annyira fáj a szíve. Miért boldog időnként, de miért hallgat ugyanakkor. Vádaskodni kezd, a bántó megjegyzések pedig nem hoznak semmi jót. Te talán még ehhez túl kicsi vagy, hogy észrevedd, talán a barátaid körében nincs is hasonló ember, de ha egy napon majd valaki, talán egy barátnak hitt személy feltesz egy égető kérdést, az a tűz okozta seb sokáig fog parázslani, és nem biztos, hogy valaha eltűnik a lelked mélyéről. Talán jobb lett volna ezt egy pszichiáternél megvitatni. Ő a szakember hasonló témákban... De Sue, egy valamit tudnod kell. Előttem emiatt sosem kell zavarban légy. Úgy ülsz ott, összekuporodva, mint akit most dorgáltak meg, pedig nem bántani akarlak, csak a véleményedre lennék kiváncsi. Ha úgy döntessz, hogy nem beszélsz a továbbiakban sem, akkor mondtam már, hogy milyen lehetőségeink vannak. Holnap utánajárok a lehetőségeknek. Megoldjuk ezt is, jó?

 

A gyerek végighallgatta a nevelőanyját, de azután is, hogy elcsendesedett a szoba, Sue még mindig ugyanabban a pozícióban ült tovább. Fél szemmel a másik szobában levő asztal felé pillantott, a rajta hagyott táskát figyelte, amiben benne volt Mary mobilja. Írni szeretett volna pár sort, úgy ahogy régen, de most valahogy nem vitte rá a bátorsága.

Vitathatatlanul meg volt ijedve, és azon az egyáltalán nem segített, hogy szemben ült Mary-vel. A kislány sosem reagált ennyire passzívan semmire. Mary rövid elmélkedés után arra az elhatározásra jutott, hogy nem kényszeríti a gyereket egyből válaszadásra. Azt mondta neki, hogy ezt a témát majd még később előveszik, inkább pakolják le az étkezőasztalt.

Ezt követően a hangulat végig hűvös maradt köztük. A kora esti órákat így a nappaliban töltötték, Mary rejtvényt fejtett, míg Sue a születésnapjára kapott puzzle-t próbálta kirakni a padlószőnyeg közepén.

Sue máskor hasonfekve rakosgatta a kirakós darabjait, de jelen helyzetben törökülésben, Marynek háttal ült a padlón, és szokatlan stratégiát követve, két kupacba gyűjtötte maga mellett a puzzle darabokat, a felhasználatlanokat egyik oldalára pakolta, onnan vett ki darabokat egyesével, amik ha nem pászoltak sehova a már kirakott képbe, akkor átrakta azokat a másik oldalán lévő kupacba. Látszott rajta, hogy nem is izgatja, amit csinál.

A csengő megmentő módjára törte szét a kínos csendet. Amint Mary elment, megnézni, ki csengetett, Sue ott hagyott csapot-papot, meg sem állva a szobájáig.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 3
Összes: 267782
Hónap: 6941
Nap: 196