Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 31

2011.11.15

31. Az igazság Mary múltjáról

 

A nap lemenőben volt már, amikor a fehér fémkerítés előtt megállt egy taxi. Egy barna hajú, sportos testalkatú férfi ugrott ki belőle, aki a leírással ellentétben öltönyt, és bőrcipőt viselt.

Odaszaladt a kapuhoz, s míg egyik kezével a csengőt nyomta, öt újjal, addig másik tenyerébe a kapu rácsait kapta, s addig rázta, amíg fel nem tűnt valaki odabentről. Ez a valaki egy cselédlány volt, aki már szabadidő ruhában, de még a munkaruhájához tartozó fekete cipőben nyitott ajtót. Próbált beszélni a férfival, de az arrébb tolta az útból, s meg sem állt a villa bejárati ajtajáig.

Úgy rontott be házba, mint egy megcsalt férj, aki a felesége szeretőjét keresi. Átvágott az előszobán és a nappali, míg nem az egyik fotelben megpillantott egy nőt.

A hosszúkás arcú, zöld szemű nő ingerülten pattant fel a helyéből, amikor meglátta a férfit.

 

- Mégis, hogy képzeled, hogy csak úgy rám törsz? – kiabált a franciakontyba szedett hajú nő.

- Hol a testvérem?! – kiáltott vissza a férfi.

- Pont ezt kérdezhetném én is tőled! Elvégre a te feleséged látta utoljára!

- Igen, a kórházban pillantotta meg, betört fejjel. Úgy lökte félre Helgát, mint egy zsék szemetet. Egyébként is, te vagy David menyasszonya, neked kéne jobban tudd, hogy merre koslat a drága fivérem!

- A te anyáddal ment el valami temetésre, mégis engem vádolsz? Hisz, tudod, milyen forró fejű!

- Csak annyit tudok, hogy anyát vitte éppen haza, amikor meglátta egy farmon Rexet. Fogalma nem volt, hogy mit keresett a lova ott, és csak bement, kihozni onnan, de pár kemény legény helybenhagyta. Apa utánanézett a dolognak, és elméletben értesítették Davidet, hogy átszállítják Rexet újrapatkolni. Képzeld, emlékeztek arra, hogy az értesítést egy nő vette át! Francesca, még most sincs közöd semmihez?

- Caroline, miért nem szóltál?! – kiáltott a ház úrnője a kezét tördelő cselédlányra, aki úgy nézett munkaadójára, mint borjú az új kapúra.

- De én nem is tu...

- Hallgass! Ki vagy rúgva! – Kizavarta a lány a szobából, pedig az halkan állította, hogy most hall az esetről először.

 

Daniel, Duke ikertestvére, nem szólt egy szót sem, pedig értett mindent. Nem akart kellemetlenségeket az álszentül sopánkodó nővel. Megcsóválta a fejét, majd úgy esett, hogy gyorsabban távozott a villából, mint az elbocsájtott cselédlány. Gyalog indult a szülei házához. 

Ez idő tájt a testvére is hasonló indulatossággal lökött arrébb egy biztonsági embert.

 

- New York-i rendőrség! – kiáltotta, majd a férfi arcába nyomta az igazolványát, amikor az a gumibotja felé nyúlt.

 

Az irodában, ahova berontott, a nagy zajra, széknyikorgás hallatszott. Egy deres hajú, ráncos arcú, öltönyös öregúr kelt fel a helyéből.

 

- No, de kérem... – szólalt meg. – Az ajtó marad... Mi folyik itt egyébként itt, uraim?

- Én mondtam a fiatalembernek, Mr. Forsky – hallatszott a biztonsági őr hangja -, hogy vége a látogatási időnek!

- Duke Hater a nevem, és teszek a látogatási időre!

- Ó, Mr. Hater... Holnapra vártam.

- Tehát tudja, miért jöttem!

- Hívtak a farmról. Kérem, most már kimehet – Ezutóbbit a biztonsági embernek mondta, aki még utoljára jól megnézte a rendőrt, de azért teljesítette a munkaadója parancsát. Közben Forsky úr az íróasztalához lépett, s  egy papírlapot vett fel róla. – Az értesítés minden jogszabálynak megfelel. Még aláírás is van rajta, mint láthatja.

- Francesca... Na, jó, lehet, hogy a lovam elszállítását törvényesen tette meg, de az embereitől holnap ne várja, hogy munkába álljanak!

- Mr. Hater, Ön rendőr... magának tudnia kell, hogy mit szabad és mit nem... A fiúk tolvajt fogtak, aki ellenállt a távozásra való felszólításnak.

- Én lennék a tolvaj?!

- Maga engedély nélkül lépett be magánterületre. Ennek értelmében jogtalan behatolóvá minősült, aki megkísérelt elvinni egy lovat, ami mint látja, ideiglenesen, de a farm tulajdonává vált, tehát jogosan nézték tolvajnak!

 

Duke erre hirtelen szavakat sem talált. Ez az ember, akit most látott először, pontosan úgy érvelt, akár az apja. Sőt hasonlított egy kicsit rá.

Igaz, külsőre ez a férfi magasabb és derekasabb ember volt, de a kerek arca, őszes haja, vastag keretes szemüvege, no meg az egyenes testtartsása miatt határozottan hasonlított az öreg ügyvédre.

A vakcina gyártó és forgalmazó cég tulajdonosa olyan ügyesen érvelt, hogy három perc sem kellett neki ahhoz, hogy lekoptassa a rendőrt.

Duke mogorván csapta ki az irodaépület ajtaját. Kshíján megütött egy nőt is vele, aki egy férfi társaságában készült bemenni. Még oda is szólt a férfinak, hogy vége a fogadóidőnek. A divatjamúlt, vagy talán új trend felé közelítő kockás zekét viselő férfi megvonta a vállát, de úgy tűnt, mintha kicsit megijedt volna Duke-tól.

A két belépőt a biztonságiőr szívélyesebben fogadta, mint Davidet. Személyesen kísérte fel az öregúrhoz őket, viszont nem ment be velük. Láthatóan elég személyes ügyről lehetett szó.

Edward Forsky, miután üdvözölte vendégeit, hellyel kínálta őket. A két frissen érkezett ember egymásra nézett. Nem nagyon értették Forsky jókdevének okát. A találgatásra viszont nem maradt idejük, főleg mert az idős férfi megszólalt:

 

- Mrs. Sheller, Mr. Thrick, örülök, hogy eleget tettek a kései hívásnak.

- Mr. Forsky – szólalt meg a kissé férfias vonásokat magán viselő nő -, azt mondta a telefonba, hogy fejleményeket tud Sally felől. Igencsak meglepett a hír, hogy egyáltalán foglalkoztatja az unokája sorsa.

- Diana, mindketten tudjuk jól, hogy a fiam a húga áldozatává lett, a gyermeke pedig a magáé!

- A testvérem halála nagyon mélyen érintett. Miután maga világosan kijelentette, hogy miképp látná viszont Sally-t, nem láttam más kiutat...

- Hát persze... Lefogadom, hogy a házassági szerződés sdta lehetőség is a maga ötlete volt.

- Kérem – vágott közbe a magánnyomozó -, most igazán nem érdemes a múltat boncolgatni.

- Mr. Thrick – nézett a férfira az öregúr -, ajánlom, hogy nagyon ügyeljen a házasságánál, mert könnyen úgy járhat, mint a fiam!

- Már van feleségem, és tudok Mrs. Sheller húgának húzásáról is. De komolyan mondom, nincs értelme ilyen dolgokon rágódni...

- Úgy beszél, Mr. Forsky – mondta Diana, ökölbeszorult kézel -, mintha nem maga és a drágalátos fia kezdte volna az egészet! Maguk akarták megvonni a húgom anyaságához való jogát! Maguk miatt ment vissza a szűlés után másfél hónappal dolgozni, a huszonnégy órából tizenhatot, hogy legyen pénze felnevelni a lányát! Persze a végén még ezt is a fejéhez vágták! A véletlen hozta úgy, hogy rájött, mivel tudja a tulajdon gyermekét maga mellett tartani! Maga féltette annyira a vagyonát, amikor aláíratta vele a házassági szerződést, aminek értelmében az esküvőjük után is minden tulajdon, amire a házastársak külön tettek szert, azt külön is birtokolják, és ne legyen a másik félnek joga hozzá! Nagy pech, hogy a húgom a bíróság előtt volt kénytelen bebizonyítani azt, hogy a lánya csak egy tárgy, amit ő „hozott létre”, tehát neki van egyedüli joga hozzá!

- Hölgyem, uram, kérem, fejezzék be! – kiáltotta Oliver, látván, hogy a két fél mindjárt egymás nyakának ugrik.

- Mrs. Sheller – mondta Forsky úr, a dühtől szinte elhaló hangon -, a családja csak egyszer győzött le... Többet nem fog... Tudja meg, hogy tudom, merre van Mary Gordon!

- Hogy? – A magánnyomozó kényszeredetten az ügyfele szemébe nézve, de a nő arcára is meglepettség ült ki.

- Most ugye, megleptem, önöket? – mosolygott Forsky. – Tudom Sally új nevét, hivatását és pontos címét! Parancsoljanak! - Azzal az asztalra vetett két repülőjegyet. – Ez a maguké, csak hogy ne mondjákt rám, hogy kihagyom a gyerek „jogos” gyámját a dolgokból...

- De, hogy jött rá minderre? – hüldezett Shellerné.

- Nem volt nehéz. Követtem Thrick nyomait. Könnyű volt, ahogy az is magától következett, hogy a lány elmegy a nevelője temetésére. De én már azt is tudom, hogy jó ideig egy helyben fog maradni.

- Csak azt ne mondja, hogy a maga közbenjárásának hála nem találtak DNS mintát Sally fogaiban!

- Mrs. Sheller, engem hidegen hagy egy esetleges DNS vizsgálat. Minden nyom alátámasztja a feltevést, miszerint Sally Forsky, vagy tudom is én, mi a maga lánykori neve, nem más, mint Mary Gordon.

- Akkor mi a terve? – kérdezte a magánnyomozó.

- Mihamarabb meglátogatom a kisasszonyt!

 

Mosolyra húzta a száját, amitől Shellerné összerezzent. Ismerte azt a gőgös nézést... Ugyanúgy nézett, mint amikor a fia temetésén, a saját unokája füle hallatára azt mondta a gyerek nagynénjének, hogy Sallyt csak koporsóban látná viszont, az anyja mellé temetve.

Maradjunk még egy kicsit a metropoliszban, térjünk vissza a fejezet elején megismert villához.

Minden ablaka sötét volt már, amikor elfordult a kulcs a bejárati ajtó zárjában. Nem gyúlt villany, csupán a fürdőszobában.

A kagyló fölötti tükörben egy borostás arcú férfi tükörképe tükröződött. Komor arcán akkor futott végig a fájdalom egy aprócska jele, amikor letépte homlokáról az átázott kötést.

Átmost a csúnyán festő sebet, majd kékszesszel áttörölgette. Épp miközben egy csík leukoplaszt húzott a sebre, belépett hozzá, az addig a hálóban virrasztó kedvese.

Selyem köntöse alól, selytelmes domborulatok türemlettek ki.

A férfi szeme akaratlanul is a csipkemintázatra esett, de csupán azért, mert félt a nő szemébe nézni.

Rettegett tőle, hogy egyetlen pillantás kihúzná belőle az igazságot a csúfos felsűléséről. Így azonban könnyedén azt hazudhatta kedvese kérdésére, miszerint hol járt az elmúlt órákban, hogy csak a fejét szellőztette ki.

Persze a zöld szemű menyasszony tudta, hogy mindez nem igaz, de nem fírtatta. Helyette magára hagyta kedvesét, a nappaliban várta meg. Könnyedén levetette magát a fotelbe, szorosan a kis asztal mellé.

Duke pár perc elteltével kijött a mosdóból. Immár pizsamában volt. Egy szerelmes csókot lehellt szerelme homlokára, majd fefájásra panaszkodva jó éjt kívánt Francescának.

Már épp indult volna a hálóba, azonban felfigyelt egy nyitott borítékra az asztalon. Nem messze tőle egy levél volt kiterítve.

 

- Miért bontottad fel? – vetett egy pillantást a nőre.

- Sajnálom, drágám... De, amikor anyád ideadta a holmijaid és te nem jöttél... felbontottam ezt a levelet... Azt hittem, hogy köze van az eltűnésedhez, de tévedtem...

- Nem láttad, hogy nem nekem lett címezve?

- Tudom, de úgy féltettelek... De a tartalma, ha tudnád... kész komédia.

- Nem izgat a tartalma!

- Jó, jó... csak ne kiabálja – búgott bele a férfi fülébe Francesca. – De mi baj, édesem?

 

A nő kérdése jogos volt, ugyanis a párja eltolta magától, s a kisasztalhoz lépett. Kezébe vette a levelet, de átolvasatlanul hajtotta ketté. A zsebébe nyúlt, s egy öngyújtót vett elő. Miközben szikrát adott, ennyit mondott.

 

- Thrick... Mary, Mary, a rossz emberrel húztál ujjat...

Szemében láng lobbant, aminek tükörképe elemésztette a papírlapot. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Április >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Statisztika

Online: 1
Összes: 122393
Hónap: 1212
Nap: 34