Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 30

2011.11.06

30. A rejtélyes kérelem, és a kirendeltek döntése

 

Sarah Junk temetésének éjjelén több árvaházlakó is látott egy fekete nadrágkosztümben levő nőt, kísértet módjára végigvonulni az árvaház udvarán. A portás már jól ismerte, és hamar beengedte a lányt az épületbe. Több kisírt szemű lakót is látott, így ennek a lánynak az arcát látva sem döbbent meg.

Szomorú éj borult az árvaházra. Ezt már akkor lehetett tudni. Épp csak az volt benne még szomorúbb, hogy előreláthatóan nem az utolsó volt.

Másnap, már korán reggel Mary az igazgatói iroda előtt rostokolt. Napszemüveget vett, pedig semmi szükség nem volt rá. Megroskadva állt, fejét lehajtva. Látszott rajta, hogy elkomorodva töpreng valamin. Akadt rá ideje, nem is kevés, ameddig az ajtó, a sokadik kopogtatásra, végre kinyílt előtte.

Az idős apáca, aki ajtót nyitott, előbb körülnézett, hogy nincs-e a lányon kívül más a folyosón, majd mogorván befelé bökött a fejével, így jelezve Marynek, hogy bemehet. Ezután becsukta az ajtót.

Apró, fáradt léptekkel csoszogott vissza az íróasztalához. Nem kínálta a lányt hellyel, így Mary állva várta, hogy elkezdődjön végre az egyáltalán nem várt beszélgetés. Az öreg Phoebe nővér még egyszer, utoljára szemére vette a kukkerét, s végigszaladt az egyik előtte heverő papíron. Ezt követően megköszörülte a torkát, majd így szólt:

 

- Mary Gordon, van fogalmad róla, hogy miért hívattalak ide? – kérdezte, de úgy hogy Maryben felvetült egy komoly kérdőjel affelől, hogy vajon ezt sértően, vagy épp őszintén kérdezte tőle.

- Azért vagyok itt – felelt a lány végül -, mert szólt a minap, hogy ne távozzak a városból anélkül, hogy ne beszélt volna velem.

- Ez a Sarah... Nem tudom, hogy mi járt a fejében, amikor ezt az agytrösztöt az útjára indította.

- A folytonos sértegetése helyett inkább térjünk a tárgyra. Várnak rám!

- Várják csak, Miss Gordon... sok idejük lesz rá, azt ígérhetem.

- Parancsol, Phoebe nővér?

- Erről az agytrösztről beszéltem az imént!

 

Azzal átnyújtott a lánynak egy lapot. Ugyanazt a papírt, amit az imént ő olvasott át. Mary elcsodálkozott a levél tartalmát elolvasván. Kérdőn meredt az igazgatónőre. Kis idő múlva így szólt:

 

- De mégis, hogy lehet ez? – kérdezte, tekintetét még mindig Phoebe nővérre szegezve.

- Sarah találta ki. Nem hallgatott a jó szóra...

- Dehát ez kész őrület! Miért nem hagyja a nővér, hogy éljem az életem?

- Mondtam, hogy kész agytröszt. Dehát Sarah mindig is ilyen túl anyáskodó jellem volt. A végső döntés a tied, Mary Gordon, de azt ne feledd, hogy Sarah végakaratával állsz szemben.

- Dehát képzelje magát a helyembe...

- Mary, én a segítségedre leszek, bárhogy döntessz. Azt azonban még tudnod kell, hogy a döntést hozó bizottság már megérkezett, és pontban tizenkét órakor elébük terjesztem a kérvényt.

- Ma, és most?! Pont, amikor tudomást szereztem a dologról?!

- Próbáltalak értesíteni, de Greenshine mindig jött a Sarahnak tett ígéretemmel, hogy ne hívjalak a verseny befejezése előtt. Persze ő nem tudott a kérvény létezéséről. Nem akartam, hogy előbb tudomást szerezzen róla, mint te. Most azonban ha nincs kérdésed, kérlek, hagyj magamra. Van még egy kis dolgom, mielőtt elkezdődne az eljárás.

 

Mary fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok. Kérdése ugyan akadt volna, de nem Phoebe nővérnek címzendőek.

Megfordult inkább, az ajtó felé véve az irányt. Még odaköszönt a nővérnek, aki egy mély sóhajt követően a lány után szólt.

 

- Mary, várj!

- Igen, nővér?

- Ezt az ügyet egyféleképpen nyerheted meg, ugye tudod?

- De én nem akarok még egy terhet a nyakamba...

- Pedig a gondoskodás megerősített. Hidd el, Gordon, mindenki észrevette rajtad a „kiránydulás” után a változást. Ami a hegyekben történt veled, megemberelt, a New York-i utad óta pedig jól láthatóan megbízhatóbbá, céltudatosabbá váltál. Ez azonban nem mérvadó a bizottság előtt. Ők mást helyeznek előtérbe. Azt, hogy anyagilag is két lábon állsz-e a talajon.

- Lett munkám, de a jövedelmi részt még nem vitattuk meg.

- Felajánlom neked, hogy visszajöjj helyettesíteni. A versenyvizsgát ügyesen vetted a múltkor is. Egy évre köthetünk veled szerződést, és kapsz szállást is itt, az otthonban.

- Öhm... Nagyon hálás vagyok az ajánlatáért, de így félek, hogy elveszítem a New York-i lehetőséget.

- Így viszont a nyakamban hagysz egy éhes szájat, akiről már te is tudnál gondoskodni. Bebizonyítottad, hogy megállsz a talpadon, az otthonba viszont az árvaházak egybevonása miatt ötven új lakó érkezik, és jó, ha harminc főre elegendő pénztöbblet érkezik velük.

- És engem így, hogy tudnának fizetni?

- Ó, Gordon... Vannak tartalékaink, és amúgyis az ilyen jellegű kiadások más forrásból vannak. Arról pedig el ne feledkezzünk, hogy folyamatosan röppennek ki a szárnyaink alól. A héten is kilenc bentlakó döntött úgy, hogy távoznak az otthonból. Akkor tehát elválalod a munkát?

- Megtiszteltetés számomra az Otthonnak dolgozni.

- Akkor... pontban délben. Első emelet, sarki terem.

- Ott leszek, Phoebe nővér...

 

A nyelvén volt, hogy megköszönje a szívességet, de végül csak elköszönt. Elég világos volt számára a helyzet. Az öreg hárpia nem tiszta szívjóságból cselekedett. Ismerte Mary, nagyon jól méghozzá ahhoz, hogy ne csapja be a látszat.

Amikor a megboldogult Sarah nővér megtervezte az egész herce-hurcát, minden lépést jó előte megfontolt. Még életében átadta az árvaház irányítását az öreg Phoebe nővérnek. Ezzel ugyan vesztett pár jó pontot a lakók körében, de szükséges volt a következő lépéshez... Mary sorsának alakításában.

Sarah tudta, hogy Phoebe, ha nem is gyűlöli, azért nem szívleli a fiatal árvát. Ezért hát úgy kellett segítségre ösztönözze a nővért, hogy az biztosan segítőkezet nyújtson.

Itt jött a tervbe Sue Fen Ming. A gyerek hobbija egybeesett Mary érdeklődési körével, és úgy esett, hogy a két lány kiválóan megértette egymást. A néhai Sarah nővér aztán, amíg a két fiatal New York-ba ment, addig ő elindított Mary nevében egy örökbefogadási kérelmet.

Tudta, hogy Phoebe sokat veszthet, ha Mary elbukja Sue örökbefogadását, mert így Sarah nővér beszámíthatósága megkérdőjeleződhetne, és egy ügyes alkalmazott megtámadhatja Sarah döntését, miszerint Phoebét illeti az igazgatói szék, és egy versenyvizsgán nem biztos, hogy meg tudná tartani a pozícióját. Ígyhát nem volt mit tegyen, segítette Maryt.

Az ifjú anyajelölt, az igazgatói irodában történt megbeszélés után elgondolkozott azon, hogy nem lenne vajon jó-e, ha beszélne a Kusowa házaspárral is. Végül lemondott a tervéről. Nem akart fölösleges kellemetlenségeket, hisz még egyáltalán nem volt biztos, hogy megkapja Sue gyámságát.

Mary fel sem ocsúdott még jóformán, amikor eljött a dél, és ő a metálszürke acélajtó előtt rostokolt. Az épület azon részét lezárták addig az ideig, amíg a megbeszélés tartott, hogy ne zavarhassa meg őket senki.

Pontban tizenkét órakor feltűnt öt ember, akiket Phoebe nővér vezetett, olyan nyájasan, mintha csak mézeskalácsból gyúrták volna.

Ezek közül Mary csupán két személyt ismert. Egyikük az árvaház ügyvédje volt, másikuk egy szociális munkás, akit ritkán lehetett látni az árvaház körül tevékenykedni. Álltalában a papírmunkát végezte.

Mint kiderült, a magas, erős testalkatú, középkorú férfi, a három ismeretlen közül az egyik, ugyancsak szociális munkás volt. Az alacsony, divatosan öltözött, csinos nő, aki ugyanazt a hajviseleti divatot követte az ügyvéddel, mégha más is volt a nemük, nem más volt, mint a megyeileg kirendelt pszichológus. Már csak egy ember maradt, ő pedig nem más volt, mint maga a bírónő, akinek szakmáját nem lehetett eltéveszteni, ugyanis ő hordott egyedül fekete, bírói palástot.

Mary a szokottnál is jobban izgult. A gyomrában reszkető ideget azonban nem engedte láthatóvá válni mások előtt. Szótlanul nézte, ahogy a bizottság bevonul a terembe. Ő viszont nem moccant addig, amíg be nem hívták őt is.

A tépettes frizurájú, nyugdíjkorhatárt súroló bíra többször végigmérte a lányt, de a véleményét nem hagyta tükröződni az arcán. Látszott, hogy nem először folytat le hasonló ügyet.

Kezdésnek kivizsgálták Mary magánéletét, emellé el kellett végezzen egy gyors pszichológiai tesztet. Azon is túlesve kérdésekkel kezdték bombázni, persze mindre kapásból megfelelt. Ezt követte egy kis tanácskozás, majd a bírónő jobbján űlő egyik szociális munkás szólt pár szót.

 

- MissGordon, biztos benne, hogy képes gondját viselni egy gyereknek?

- Igen, hölgyem, biztosabb nem is lehetnék.

- Én hiszek önnek – vette át a szót a pszichológus. – A tesztje is alátámasztja a szavait, azonban mivel árvaházban nevelkedett, tudnia kell, hogy a törődés, szeretet és kedvesség nem minden. Sue Fen Ming egy alig nyolc éves kislány. Az ő kora a legmegterhelőbb a költségek terén. Mivel gyorsan nő, évente akár három különböző méretű ruhát is igényelhet. A megfelelő fejlődés szempontjából pedig kimerítő étkezéseket igényel, a többi, hasonló kiadásról már nem is beszélve, mint például az iskolai felszerelés, fogászati, orvosi költségek, s a többi. Egy hellyettesítői fizetés elég mindehhez?

- Khm... – köszörülte meg a torkát a bírónő, jelezvén, hogy szólni kíván. – Itt van ez a munkaszerződés... Épp modani akartam, miszerint ezzel nincs valami rendjén.

- Én magam írtam – mondta az igazgatónő.

- A fogalmazással nincs is baj, sőt rendben lenne minden, de csupán az aláírás szerepel rajta, a tegnapi dátummal. Miért nincs rajta pecsét?

- Csak mert – felelt Phoebe nővér -, nincs túl a versenyvizsgán.

- Tehát az sem biztos, hogy megkapja az állást.

- Azt nem mondtam...

- Egyetlen jelentkezőként, úgy hiszem, nincs mitől tartanom.

- Az elmúló egy hónapban, amíg Mary nem rendelkezik bevétellel, ha jól tudom, és jól tudom, Sue Fen Minget az árvaház neveli még, amíg be nem fejeződnek az adoptációhoz szükséges papírmunkák.

- Ebben igaza van, igazgatónő – szólalt meg a bíró -, azonban én így is bizonytalannak látom Miss Gordon mellett a Ming lányka jövőjét.

- Ügyvéd úr – nézett az egyre jobban sápadó Phoebe az öltönyös férfi felé -, ha jól tudom, egy harmadik fél garanciát vállalhat a gyámság alá helyezett kiskorúért.

- Igen, mindez lehetséges, habár ha erre kerül a sor, a gyámszülő elveszti a gyerek nevelésének további jogát, így a gyámság alatt lévő személy további felvigyázása autómatikusan átkerül a garanciát vállaló állampolgárhoz.

- Akkor garanciát vállalok Sue Fen Mingért. De biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá semmi szükség. Mary Gordon ugyanis egy megbízható személy.

- Ami azt illeti – szólalt meg az eddig némán hallgató szociális munkás, akit néha látni lehetett az árvaház falai között –, én gondolkodás nélkül bizalmat szavazok Mary Gordonnak. Kevesen tudják, de féléve komoly tragédia súlytotta az Otthont. Ha nincs Mary, nem biztos, hogy a halottak száma nem kétszereződik meg. Ha akkor képes volt állni a sarat, egy gyermek felnevelése nem lesz olyan nehéz kihívás számára!

 

Ezt halva, Mary az ablak felé fordította tekintetét. A buszbaleset hónapok múltán is úgy élt benne, mintha tegnap történt volna. Megpróbált nem elmerülni az emlékek közt, nehogy a végén kizárja a külvilágot, hisz az elég kellemetlen lenne a helyzetében. Teljes figyelmét a döntéshozatalra összpontosította.

A bírónő a következőkben felszólította Maryt, hogy ecsetelje előttük ezt a bizonyos esetet. A lány eleget tett a kérésnek, habár nem értette, mi köze mindennek az ügyhöz. De ahogy említettem, nem akadékoskodott.

Ezt követően berendelték Sue-t, hogy a jelenlétében osszák meg az egybegyűltekkel a döntést. A gyerekkel együtt Greenshine és még két tanító is bement.

Negyedóra szünet után, a bírónő maga elé húzta a mikrofont. Mindenki izgatottan várta a döntést. A nő megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett:

 

- A Colorado Állam álltal rám ruházott jogainak értelmében megkérem a Sue Fen Ming gyámságát igénylő Mary Gordont, hogy a fent említett lánygyermekkel együtt járuljanak elém. – Ezt követően mélyen Mary szemébe nézett. – Meghallgattam a kérelmét, Miss Gordon, valamint a szakértők véleméyét. Ön már nem fiatalkorú, de ne vegye sértésnek, ha azt mondom, hogy távol áll a magabiztos, józan gondolkodású, tapasztalt anyáktól. Azt azonban látom, hogy egy megfontolt, tiszta szívű nő áll előttem. Egyedül elszántság tüzét nem láttam a szemében, egészen addig, amíg meg nem látta a kislányt. Sok év tapasztalat van a hátam mögött, és higgye el, rengeteg gyerekanyát láttam. Ön huszonegy éves koráig annak számít! Kevés biztos lábon álló egyedülálló anya volt ezek között a fiatal nők között. Ez a helyzet esetünkben azonban nem áll fent. Önért garanciát vállaltak jóformán ketten is. De egyikük kérelmét sem fogadom el...

 

Erre hangoskodás támadt a háttérben. A bírónőnek semmit sem kellett tennie, elég volt Phoebe nővér csípős pillantása, amit Greenshine felé vetett.

A terem hamar elhalkult. Ekkor a bírónő ott folytatta, ahol abba hagyta.

 

- Mint említettem, rengeteg hasonló anyát láttam. Volt, aki szűlés után, s volt, aki örökbefogadás után lett azzá. Ön, Mary Gordon, tudja... melyik kategóriába tartozik...

 

Az említett egész testében melegség áradt szét. Hirtelen moccanni sem bírt. Nem úgy a kis Sue. Nagyot sikoltott örömében, s azzal a lány ölébe szökkent. El sem eresztette a lány nyakát sok-sok másodpercen keresztül. Mary féltérdre ereszkedve ölelte a kicsit. Ő sem engedte el volna talán sosem.

A bírónő szakította félbe végül az idilli pillanatot. Ismét szólni kívánt, de előbb még csendet teremtett a teremben.

Befejezésképpen megemlítette, hogy az aláírandó papírok ügyében majd fel kell menjenek a legközelebbi bíróságra. De mindez akkor lesz esedékes, ha minden engedély elkészül. A gyerek addig még az árvaház gondjaiban marad.

Mary azt se tudta, mit tegyen. Habár a szíve mélyén örült, de azért félt is ettől az új kihívástól.

Eleven barátnője talán még nála is boldogabb volt. Örömében úgy gondolta, hogy megy, és megköszöni Mary nevében a szociális munkásnő segítségét.

Elindult a nő felé, aki idő közben elhagyta a termet. Greenshine gyanútlanul követte. Akkor kezdett rossz előérzete lenni, amikor meglátta a nőt Phoebe nővérhez csatlakozni. Együtt mentek be az igazgatói irodába.

A fiatal árvának nagyon nem tetszettek a látottak, ezért inkább behúzódott az egyik nyitott ajtajú irodába. Még éppen hallotta, amint a szomszédos iroda ajtaja becsukódik, s a kulcs elfordul a zárban. Ekkor már nagyon kezdett neki bűzleni a dolog.

Körbenézett gyorsan, meglepetésére az izgatói irodát attól a szobától csak egy fal választotta el, méghozzá lelt egy ajtót is azon az oldalon, amin üveg is volt.

Óvatosan megközelítette, hogy megnézhesse, mit lehet látni azon át. A szerencse továbbra sem pártolt el tőle. Az üveg bár piszkos volt, azért át lehetett látni rajta, és mégcsak szekrény sem volt elé húzva. Greenshine jól látta tehát, hogy mi folyik túloldalt.

Phoebe nővér az asztal fiókjában matatott épp, majd kis idő múlva előhúzott egy borítékot, amit átnyújtott a másik nőnek. Az felbontotta a papírborítékot, nlhény zöldhasút előhúzva belőle.

Greenshine megdöbbent ezt látva. Egyedül csak azt sajnálta, hogy nem hallja egyikük szavát sem, azonban a lényeg így is tiszta volt előtte.

Immár nem szándékozott senkinek semmit meghálálni. Halkan elhagyta a szobát, s visszament Maryékhez. Azon töprengett, hogy elmondja-e a lánynak, amit látott, de végül nem tette.

Visszavette inkább azt a jókedvű kis fruska álarcát, és egész estig le nem vette, amíg a sötétben egyedül nem maradt a szobájában.

Reggel arra ébredt, amint Mary ébresztgeti. Olyannyira kómás volt még, hogy elsőre fel sem fogta, amit a lány magyaráz neki. Csak azt látta, hogy Sue ott marad vele, míg az újdonsült anyuka távozik a szobából.

Persze nem sokára beugrott neki, amiről a barátnője beszélt Ahogy megbeszélték, Sue-val együtt megvárták, hogy Mary visszajöjjön. Legnagyobb meglepetésére szonban Phoebe nővér nyitott be.

 

- Hol van Mary? – kérdezte az igazgatónő, köszönés nélkül.

- Magának is hasonlóan jó reggelt!

- Greenshine, hol a barátnőd?!

- Hol lenne... épp az álmaitól búcsúzik...

- És itt hagyta Sue-t?

- Maga ennyire érthetetlen? Ebben a percben épp a mangakával közli a tényállást, hogy örökbefogadott egy gyereket, és ezért ebben a porfészekben kénytelen maradni.

- Oh... Azért közöld vele, ha visszajön, hogy egyedüli jelentkező, de jelenjen meg a hetes számú tanteremben!

- Megmondom neki.

 

A nővér bólintott, majd megfordult, és távozott. A folyosón kiérve, összefutott Maryvel. Ha már találkoztak, megmondta neki is, amit a másik lánynak, azonban feltűnt neki Mary jó kedve. Úgy döntött, megtudakolja a lánytól, hogy mi a helyzet.

 

- No, és milyen érzés anyának lenni?

- Még fel sem tudtam igazán fogni teljesen, hogy mekkora kötelesség zuhant a nyakamba.

- Sarah bízott benned. Mutasd meg, hogy érdemes vagy a bizalmára!

- Megteszek minden tőlem telhetőt... Ó, és ugye nem baj, ha a tanítónői állás mellé, félnormába rajzolást is vállaltam.

- Engem nem zavar, de hogy fogod megoldani? Mert, ha nem tévedek a New Yorkiakkal egyeztél meg, nem?

- Egy évig itt maradunk Sue-val, de ha letelt a szeződés határideje, elköltözünk New Yorkba. Addig is Kusowa úrral interneten keresztül fogunk értekezni.

- A modern technika csodája.

 

A nővér hangjában Mary nem csak alábecslést, de leplezetlen gyűlöletet is vélt felfedezni. Nem is tartotta fel tovább a nővért, inkább bement abba a szobába, ahonnan beszélgetőpartnere az imént jött ki.

Az egy év hamar elszállt a lány feje fölött. Mary immár teljes jogú anyukaként tért vissza a Nagy Almába.

Greenshine sorsát továbbra is a figyelemmel kísérte, de mint egy Phoebe nővérrel végbement másik beszélgetés során kiderült, Sarah nővér a szőke lány sorsát sem hagyta bizonytalanul. Habár a lány végig a szülővárosában maradt, de azért ügyesen kiaknázta a lehetőségeit.

Virágárusként kezdett el dolgozni, majd nem sokkal utána férjhez ment egy nála öt évvel idősebb kovácshoz. Személyesen csak egyszörnyű tragédia után találkozott újra Maryvel, de erről majd a későbbiekben számolok be részletesen.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 3
Összes: 267051
Hónap: 7023
Nap: 218