Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. Rémes otthon...

 

A friss széna szagát árasztó réten túl, hosszú kerítés húzódott. Az öreg fák zöldes-sárgás lombjain kersztül, néhol rozsdabarna levelekbe ütközve, szépia színű látkép tárult az emberek szeme elé. A különböző korosztályú fiatalok mellett csekély létszámú idősebb korosztályú embert lehetett felfedezni. Mary ebből a közegből menekült a nagyvárosba, most mégis ott állt a végzős diákok között, akik utolsó évük végén az érettségi vizsgájuk elé néznek. Most híre-hamva sem volt a felnőttkorba kopogtató arcokon a félelemnek. Mindenki mosolygott, beszélgetett, vagy csak állt és hallgatta a nyüzsgést, és a beszédet. Semmivel sem tűnt ez másnak egy bármilyen más tanévnyitó ünnepségnél. Egyedül csak annyiban különbözött, hogy a szülők helyett a tanárok és az apácák álltak a fiatalok mellett. Az ünnepségnek aztán szépen vége lett és a tömeg is szétszéledt. Mary is régi osztályához került vissza, kiket bár ismert, barátnak sohasem nevezett. Egy vöröses hajú, vékony testalkatú, alacsony lány aztán váratlanul mellé telepedett a tanteremben. Ismerte jól az illetőt. Mindig csak addig volt barát, amíg segítségre, vagy információra  volt szüksége. Ez most sem volt másképp.

 

- Hello! – mosolygott Maryre.

- Szia! – köszönt vissza az, táskáját maga felé húzva.

- Hé, nem vagyok szarka! – kiáltotta, bár előbb vette viccesre, mintsem komolynak a szavait.

- Kell a noteszem. Ne parázz már!

- Hallottam, New Yorkba mentél a nyáron – hamar rátért a lényegre, de Maryt egyáltalán nem lepte meg a lány felvilágosultsága.

- Igen. Megnéztem közelebbről a Nagy Almát.

- És miért nem maradtál ott?

- Mert féltem, hogy hiányolni fogtok.

- Ó, hát persze, persze...

- Jobb, ha tudod, hogy matek dogáknál már foglalt az a hely, ahol ülsz. A Szentlélek kivette, és én szívélyesen odaadtam neki. Ezt add át a többieknek is! Most pedig ha lehet állj fel onnan, mert már kész lila a feje, ahogy ülsz a szerencsétlenen.

 

Mary nem hitt a saját fülének, nemhogy a szájának. Mindig is meg akarta mondani a magáét a kedves kis vörösnek, de sosem mert a tettek mezejére lépni. Most, hogy végre megmondta a véleményét, a lány felugrott, és elviharzott mellőle. Meg sem állt a brancsba tömörült társaságig akiknek mindent elmondott, amit megtudott. Mary aztán vakarhatta az orrát, meg csuklodhatott is, mivel minden szempár rávetült. Egyesek még ki is nevették. Mint írtam volt feljebb, Gordon kisasszony távol állt az osztály kedvence megnevezéstől. Az órákon persze minden tanár őt kérdezte mert tudták, hogy ő lesz az egyetlen aki nem néz maga elé válaszadás helyett. Persze amint véget értek az órák, és még a szünetek alatt is, Marynek nem maradt más barátnak csak a könyv. Az legalább nem játszotta meg magát, és ki sem használta. Ismét kezdett visszazökkenni régi, halálra ismételt hétköznapjaiba. Két napig is ment ez rendületlenül, aztán azon a bizonyos estén valami történt. Mary valami újat akart kipróbálni, speciel már visszajövetele után azonnal, ez pedig nem volt más, mint a sport. Eldöntötte, hogy változtat kicsit az egészségi állapotán és nekikezd az esti kocogásnak. A szívét az elején igencsak megdolgoztatta, de idővel egyre jobban kezdett belejönni a könnyed futásba. Nos, visszakanyarodva ahhoz az estéhez, Mary szíve akkoriban még lassabb tempót diktált. Ennek köszönhetően, érzékeny főhősnőnk alig várta, hogy megállhasson a patakparton egy-két percre. Valószínűleg nem úgy tervezte, ahogy összejött neki... egy láb saját lába elé került, és Mary elmerült a sekély vízben. Nyakig úszott a patakban, persze csak addig, amíg fel nem állt, és ki nem ment a partra. Arcáról lesütött a düh. Legszívesebben ordított volna, de nem volt az a fajta aki bármiért is kinyitotta volna a száját. Ezért csak hosszasan morgott, szutyogó cipőiben lépkedve, és mellesleg ruháiból a vizet csavarva ki. Sokaknak ez a viselkedés forma elég nevetséges lehet, Marynek viszont sosem adódott kedve a veszekedéshez, még akkor sem, ha elázik miatta, mint a vízzel teli vödörbe landolt fecske fióka. Persze amíg ő a szolid farokbehúzásos menekülést választotta, addig a durva tréfa kieszelője nem hagyta annyiban a dolgot. Látva, hogy nem sikerült elpattintani Marynél a húrt, a nyomába eredt, és kiabálással próbálta felidegesíteni a lányt. Mary régről ismerte a fiút. A szemében egy nagy senki volt ezidáig, de mostantól bátran nevezhette szálkának. Egész addig magában válaszolgatott a rámondott csúnyaságokra, amíg be nem telt nála a pohár. Ez pedig akkor történt meg, amikor a lányt elmebajos vízilónak nevezte. Ekkor aztán szembefordult jókedélyű csúfolójával. A rövid barna hajú, szeplős fiú alig bírt megállni. Ha még tesz egy lépést giccsesen szakadtas, mégis fenemód trendi farmerjében, biztos nekiment volna az elázott lánynak. Egyre jobban szélesedő szájában szinte aranyos színben virítottak kapafogai. Méterekről is érződött ruháiból a cigarettaszag. Mivel Mary nem dohányzott sosem, és a cigi füstjét is nehezen viselte el, tett hátra pár lépést, és féloldaltosan állt meg a fiú előtt.

 

- Te csak Engem ne sértegess! Kettőnk közül, Te vagy az aki kevesebb ésszel jött a világra.

- Hála a Magasságosnak, Gordon kisasszony végre visszafelelt. Bocsánat, a hülyét ezennel visszavonom, te csak egy elhízott hájpacni vagy!

- Fordulj fel nevednapján, te idióta! Bár a magadfajtával kár egyáltalán szót váltani... Csurom víz vagyok – bár ezt az utolsó három szót magának szánta, elég hangosan jött ki belőle.

- Most mi bajod van azzal, az úszás több kalóriát éget, mint a futás. Esetedben azonban ennek semmi jelentősége.

 

A fiú szavaira Mary ökölbeszorította a kezét, tett egy lépést felé, de az utolsó pillanatban átgondolta a dolgot, és ismét a visszavonulás mellett döntött. Ő már csak ilyen volt, és bárhogy is próbált ellene tenni, nem sikerült a változás útjára tévednie. A hátánál maradt fiatalembert ez csupán felbátorította a további szemétkedésre. Lehajolt felvenni egy ágat, amit aztán a távozásban levő lánynak hajított. Ezt azért már Ő sem tűrte szónélkül, bár meg kell hagyni, egy mukkanat nem sok, annyi nem hagyta el a száját. A földre nézett, ahol megpillantotta az imént neki hajított faágat, azután a fiú felé fordult. Felgyűrte vízes tréning felsőjének az ujját, majd egy szempillantásnyi idő alatt a vigyorgó alak előtt termett, akit azután lendületből csapott pofon. Az mivel nem volt felkészülve egy ilyen váratlan fordulatra, hátraesett. Mary ekkor a fiú mellkasára lépett, és miközben a földhöz nyomta igen egyértelmű helyre küldte a srácot. Rögtön azután ráparancsolt, hogy a közelébe ne merészkedjen többet, mert sokkal fájdalmasabb következményei is lehetnek.

A következő öt perc eseményei már nem voltak ilyen akciódúsak. Mary végre magára maradt, bár maga sem hitte, hogy azt a nagypofájú, mellesleg eléggé nehéz természetű embert olyan könnyen leszerelte volna. Mégis, amióta ott hagyta a patakparton, nem futottak össze még egyszer.

Kocogás közben egyre jobban kezdett megnyugodni, mire pedig az árvaházhoz vezető útra ért már teljesen lehiggadt. Úgy tűnt az a nap egyáltalán nem fog a kedvenc napjai közé bekerülni. Hiába volt hátra alig négy óra a következő napig, az a bizonyos szerdai késő este még sok bonyodalmat tartogatott neki.

Az utcai lámpák világította úton egy autó motorjának jellegzetes hangja hallatszott közeledni. Lassacskán elérte, majd megelőzte a lányt. Alighogy ez megtörtént, a kocsi sofőrje tövig benyomta a féket, és balra rántotta a kormányt. A sötét színű jármű így keresztbefordulva, teljesen elállta az utat. Marynek tágranyíltak a szemei, mikor megpillantotta az autóból kiszálló arcot. Teljesen elsápadt, és valami azt sugallta neki, hogy ne maradjon tovább azon a helyen. Leszaladt az útról, a közeli erdőség felé véve az irányt. Hallotta a nyomába eredt lépteket is.

Galyak reccsentek, madarak szálltak fel menekülése nyomában, majd kékes fények és sziréna szó vetett véget menekülésének. Hirtelen megállt, hallva hátánál a puffanást. Kiverte a hideg, mégis hátranézett. Két alakot látott a sötétben. Egyikük foszforeszkáló mellényben volt, és Mary még látta, ahogy a fejére teszi világos cowboy kalapját. Másik kezével a földről húzott fel egy férfit. Azt az egyént, akitől Mary menekült.

 

- No, fiatalember – szólalt meg az idős férfihang -, mit művel maga itt? Fiatal hölgyeket molesztálunk, a holdfénye alatt?

- Félre érti a helyzetet, biztosúr! – kiáltotta a másik fickó.

- Nem értek én félre semmit, és, maga csak bátran szólítson Seriffnek, az a hivatalos megnevezésem!

- Ahogy parancsolja, seriff, máskor azonban ne ítéljen előre. Nem vagyok perverz, csak beszélni akartam a hölggyel, ugyanis ismerjük egymást.

- Én viszont nem akarok ezzel az alakkal beszélni. Sem most, sem máskor!

- Hallotta a hölgyet...

- Vegye le, rólam a kezét! – kitépte jobb karját a seriff szorításából, majd a farzsebébe nyúlt és kivette a pánztárcáját, amiből előhúzta az igazolványát. – Parancsoljon, ember, én is rendőr vagyok, akárcsak, maga. Most már hisz, nekem?!

- Ezzel a New Yorki cimboráinak hősködjön. Ez a metál fecni itt ócskavas, nem egyébb!

- Figyeljen, seriff, egyszerűen csak néhány szót szerettem volna váltani a kisasszonnyal, semmi többet. Van néhány lezáratlan ügyünk.

- Akkor azt vitassák meg holnap fényes napsütésben, Parker kávézójában. Most pedig tűnjön innen, és meg ne lássam az árvaház közelében!

- Tudja egyáltalán, hogy ki vagyok?

- Jobban hasonlít az apjára, mint gondolná. Jobb ha elmegy még most, minthogy később tegye azt, és munka nélkül maradjon. Ismerem az esetét, ahogy mindenki ebből a városból. Ez a hölgy már eleget szenvedett maga miatt. Hagyja békén, Duke Hater...

 

A seriff vastag szemöldöke alól kikukucskáló szigorú szempár végül meghozta a gyümölcsét, a férfi leporolta magát, és miközben az autója felé fordult, mélyen belenézett a seriff háta mögött álló lány szemébe. Az annyira meg volt ijedve, hogy még reagálni sem tudott. Remegő térdekkel és félig tátott szájjal bámulta a távozó rendőrt. Rég érezte magát ekkora veszélyben, de főleg, ennyire kiszolgáltatottnak. A seriff látta a lányon mennyire retteg, ezért személyesen kísérte vissza az árvaházba. Mary aznap nem kívánt senkivel sem beszélni. Egy pillanatra sem húnyta le a szemét. Szobájában ült az ablak mellett. Az udvar felé állt a feje. Hogy mit gondolt, azt csak ő tudta. Még a szobatársával sem váltott egyetlen szót sem. A duci szőkével úgy sem jött ki valami jól, épp csak ellaktak egy szobában.

A napfelkelte, Maryt már talpon találta. A templomban sétafikált a gyónófülke körül, de amikor felbukkant a pap, a lány kiviharzott a teremből. Azután kezdetét vették az órák, lassacskán eltelt a reggel és a délelőtt is. A délutánt az egyik alagsori irodában töltötte. A rajztanárnőnek segített az alsósok szerepére elkészítendő rajzokat megcsinálni. Azután tanult, és tovább bújkált ismerősei elől. Egész nap alig beszélt, és ha megjelent Sarah nővér, Mary távozott a helyszínről. Vacsorázni sem ment le az étkezdébe. Ki sem mozdult a szobájából. Ez már szobatársának is kezdett furcsa lenni, de amikor hozzá akart szólni a lányhoz, az csúnyán rákiáltott. Mary egy szempillantás alatt magára maradt.

„Nem jó ez így, Mary!” – oktatgatta saját magát.

Változni akart, méghozzá rendkívüli gyorsasággal. Ezért minden követ megmozgatott, és elérte célját, egy év múltán már egy teljesen új Gordon kisasszony lépett a vizsgaterembe. De erről kicsit később!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Június >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Statisztika

Online: 1
Összes: 131153
Hónap: 5499
Nap: 171