Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A metropolisz árnyékában: fejezet 27

2011.04.19

27. Mi lett veled, nővér?

 

- A főnyereményt Vanessa Golden munkája érdemelte ki, de még maradt két gazdára váró elismerés. A különdíj és a közönségdíj is hamarosan kiosztásra kerülnek.

Amíg a színapd felől ezek a mondatok hangoztak el, addig két közönségtag és egyben versenyző a kijárat felé tartott.

A fiatalabbik sehogy sem értette, hogy mirefel ez a nagy sietség. Szomorúan nézett vissza, miközben az előtte haladó erősen szorította a kezét.

A kislány már azt hitte, hogy meg sem állnak a világ végéig, amikor hirtelen megálltak. Értetlenkedve nézett fel a nála majdnem tíz évvel öregebb nőre, majd meglátta az azzal szemben álló idős hölgyet.

 

- Mary – szólította meg az idősebb lányt a korosabb hölgy.

- Sajnálom, de most nem alkalmas.

- Talán feltűnt Yusuke véleményváltoztatása, de az azért volt, mert én erősködtem, hogy ne szavazzon rád. Furcsán festett volna, ha rád is szavaz és utána...

- Figyeljesn rám, kedves Dora – folytotta bele a beszélgetőpartnerébe a szót Mary. – Igazán szégyellem, de most bármit mond, azzal csak az időmet húzná, és úgyse izgatna. Adnék egy telefonszámot, amin később elérne, de egy életre végeztem ezzel a várossal!

- Mary! – kapott Dora néni a lány keze után, de a saját lánya is megragadta közben a nő csuklóját, hagyva, hogy Mary elmenjen.

- Hagyd, anyám – mondta -, van, amit nem kell erőltetni.

- De van, amit kell! – kiáltotta a mama, azután az ő nyugdíjas sebességével Mary után iramodott.

 

Szerencséjére az ajtónál sikerült beérje a lányokat, és sok-sok unszolás árán meg tudta Sue-t győzni arról, hogy vonszolják be Maryt az első útba eső kávézóba. Mary látván, hogy nem  szabadul Dora nénitől, végül két asztalt foglaltatott.

Megkérte Dora asszony lányát, hogy maradjon Sue mellett, amíg ő elbeszélget a nénivel. A hölgyet nem kellett sokáig kérlelni, Mary ígyhát a társaságtól távolabb foglalt helyet, Dora nénivel szemben.

 

- Nincs időm órákon keresztül diskurálni – kezdett a lány a mondandójába -, nem akarok sem túl nyers lenni, sem megbántottnak tűnni. Tudtam, hogy ezen a rajzversenyen nem várhatunk babérokat, és nem a verseny volt, amiért elhagytam a helyet. Egy számomra kedves illető haláláról értesítettek nem kevesebb félórával ezelőtt. A nővér, anyám helyett anyám volt, és egyáltalán az is neki köszönhető, hogy most egyáltalán itt vagyok.

- Akkor a sors akarta így, és bár sajnálom szegényt... Isten nyugosztalja áldott lelkét, de tudnod kell, hogy Yusuke most nagyon nagy segítségre szorul! Ő mindenben segít neked, sőt a kislánynak is, ha kell, de most az életét mented meg, ha az asszisztense leszel!

- Azért nem olyan vészes a helyzet – hallotta Mary a háta mögül, s amikor a háta mögé pillantott, egy keletázsiai nőt pillantott meg. – Yusuke rengeteg pénzt ölt bele a stúdiója felújításába, de még most is a valódi tehetség érdekli. A képregénye után, kisasszony, már teljesen érthető, hogy miért kereste önt égen-földön. Ó, bocsánat, be sem mutatkoztam önnek. Kusowa Akiko vagyok, Yusuke felesége.

- Drágám – szólalt meg Dora, szavait a japán hölgynek intézve – talán most jobb lesz elnapolni ezt a beszélgetést... Nem rég, Mary szörnyű tragédia hírét kapta.

- Igazán sajnálom – mondta az imént érkezett hölgy -, fogadja részvétemet.

- Akkor én most távoznék. Hosszú út vár még ránk.

- Segíthetünk valamiben? – kérdezte Akiko.

- Nem! – ellenkezett Mary. – Köszönöm, de ez most egy magánügy...

- Miss Gordon – lépett a lány elé a japán hölgy. – Ön egy éve segített a férjemen. Reményt adott neki, erőt a folytatásra. Kérem, engedje meg, hogy most megháláljuk önnek a segítséget. Engedje, hogy elkísérjük, és ha utána a férjem asszisztense lenne, azzal megtisztelné családunkat.

- Akikonak igaza van – csillant fel Dora asszony szeme -, ha nincs ki hazakísérjen, a Kusowa család melletted áll. Ha nem én lennék a Granny pepper nyugdíjas szövetség elnöke, én is veletek tarthatnék. Amellé Yusuke is nyerhetne ihletet az elkövetkezendő munkáihoz.

 

Mary válaszolni sem igazán tudott. Kusowa-san elég határozott volt ahhoz, hogy egy mély traumát átélt vidéki lányka ne tudjon neki ellent mondani.

Szegény Mary menekülni akart onnan, erre azon kapta magát, hogy megjelenik Yusuke, aki pár szót vált a feleségével az anyanyelvükön, azután pedig részvétet kíván a Gordon lánynak.

Maryt csak nehezen lehetett meggyőzni arról, hogy legalább Dora és Akiko hadd maradjon mellette. Azután visszamentek a Polar szállóba, és miután Mary ágyba dugta az álmos Sue-t, kiült a két vendéggel a nappaliba, ahol a fél éjszakát végigbeszélgették.

Maryt bár eleinte zavarta a társaság, és inkább töltötte volna az éjszakát éber magányban, végül új erőre kapott a hajnali utazáshoz.

Holmijaik nagy részét a veterán autócsoda csomagtartójának alján hagyták, két bőröndben, és pár szatyorban. A kocsi aztán a Kusowa rezidencia garázsában lelt pihenőre.

Mary a repülőutat meghallva ismét ellenkezni kezdett, de ezután Yusuke felajánlotta, hogy a két repülőjegy árát levonja a lány fizetéséből, Mary valamennyire megnyugodott.

A japán pár mindvégig ott volt a két fiatal mellett azután is, hogy egy bérelt autóval berobogtak a coloradoi kisvárosba.

A temetés részleteiről majd a következő fejezetben írok, most inkább térjünk vissza a metropoliszba, ahol is ugyanazon a reggelén valaki más is hírét kapta a Sarah nővérrel történt tragédiának.

 

- Jaj, anyukám, ne búslakodj – ült le egy megtermett asszonyság egy másik középkorú nő mellé.

- Tudod, ezt könnyű mondani. Előbb a férjem műtéte, most a halálhír... Mit vétettem már, hogy ezt érdemlem?

- Elisa, kedves, hallgass a férjedre. Ha ő azt mondta, hogy meglesz ez alatt a pár nap alatt, akkor az így is lesz. Legalább Sandy baba jobban megismeri a nagypapit...

- De hogyan menjek el, amikor a férjem itthon lábadozik, Daniel külföldön van és te is elmész egy óra múlva? Helga nem hagyná, hogy magammal vigyem a gyereket. A páromat pedig amúgysem hagynám magára...

- Úgy tudom, hogy van valaki, akinek ideje, mint a tenger...

- Te most ugye nem a mamabanyázóról beszélsz?

- Az én mammutmama becenévadóm igenis jó lenne erre a pár napra. Ray szívből gyűlöli a lehetséges menyét, no meg az a kis szuka is utálja a majdnem apósát. Egyik nem hagyná Sandrát túl sokat a másik közelében, nehogy megrontsa a kicsike tiszta lelkét, a másik meg unzsenír nélkül leordítaná a lábadozó beteget, ha az kikel az ágyból.

- Nem is akarok ilyesmire gondolni.

- Pedig jó lenne mérlegelni a dolgot. Na, nem azért, de attól mert életed párja mozdulni is alig bír, és mert unokád született, attól nem vagy egyik rabszolgája sem. A gyereknek van anyja, a férjed pedig már nem csecsemő. Julia majd gondját viseli. Francesca is érdemel egy esélyt.

- Hagyjuk ezt az egészet! – állt fel helyéről a helyéről Elisa asszony.

 

Hamarjában témát váltott, de a függöny fehérsége sem ígérkezett túl lekötő témának. Koradélután, amikor is beszélgetőpartnere elutazott, Sandra baba nagymamája, amíg a barna fürtös kislány játszott, akaratlanul is azon kapta magát, hogy a díványon ül, szemben a picivel, fülénél pedig egy telefonnal.

 

- Francesca, de jó hallani a hangod – szólt a telefonba -, én vagyok az... Áh, dehát rájöttél... Ami azt illeti, igen, a fiammal is szeretnék beszélni, de előbb veled is szeretnék pár szót váltani – morogta kicsit ingerülten, miközben elvette fülétől a készüléket.

Már bánta, hogy egyáltalán megeresztette ezt a hívást. Ismerte azt az ambíciózus nőszemélyt. Tudta, hogy nem várhat tőle csodákat. És tényleg, fél perc múltán, amikor ismét beleszólt a telefonba, csupán annyit mondott, hogy Duke nincs otthon, majd letette a telefont.

Elisa sosem tudta megszokni a nő kis monológjait, hisz úgy festett minden esetben, amikor beszélt vele, mintha az örök menyasszony meg se hallaná megtagadott anyósa mondanivalóját.

Ha már a hölgy nem segítette ki, azért a sors kegyesebb volt hozzá. Nem sokkal később megjött a menye, Helga. Így Elisának megadatott a lehetődég, hogy kimozduljon otthonról.

A Central Park egyik külső parkolójában hagyva az autóját, sétára indult. Be se kellett tegye a lábát a parkba, mivel a sétányon, amin haladt, véletlenül ráakadt arra, akit keresett. A férfi egy szürke Opel mellett állt és éppen olvasott valamit.

 

- David! – szólalt meg a nő, amint elég közel ért a férfihoz.

- Anya? Mi járatban erre? És teljesen egyedül? Elég késő van már a sétához.

- A te szektorodba ép eszű bűnöző nem teszi be a lábát.

- Pedig a bűnözés hajnalán anno én még pisis voltam. De egy kicsit nem viszed túlzásba a hely megbízhatóságának megítélését? Azért csak egy parkról beszélünk, ahol mindenféle ember megfordul.

- David, most más miatt jöttem ide.

- Tehát oka van annak, hogy most itt állsz előttem... Gondolhattam volna.

- David, ugye ismered Sarah Junkot?

- A coloradoi Sarah Junkot... Az apácát?

- Tehát ismered.

- Hogy feledhetném el? Tán nem hatott az átok, amit a védencére szórok mái napig is?

- David, kérlek! Ez most nem a vicc helye!

- Talán Duke, anya.

- A morbid kis vicceid ma nem szórakoztatnak. Sarah meghalt.

 

David mosolya egy perc alatt a múlté lett. Szemében már ott volt a kérdés, amit kis habozás után szélnek is eresztett

 

- Mi történt? Hisz egészséges volt...

- Nem egészen... Már akkortájt tumort diagnisztizáltak az agyában, amikor együtt dolgoztunk. Jó indulatú daganatnak indult, de mivel olyan helyen volt, ahonnan nem lehet etávolítani, csak gyógyszeres kezelést kapott, ami múlt évig úgy látszott, hogy hat rendesen.... De tündérmesék pedig nincsenek! Az agyában a daganat egész szépen visszahúzódott, de egy darabkája a véráramlatba kerülve, a tüdő és a szív között újabb daganatot képezett. Már nem ébredt fel az operációt követően.

- Ezt nem tudtam... Mikor temetik?

- Holnapután. Már csak az incidens miatt is kötelességem ott lenni. Számodra lehet, hogy ő csak egy nyanya az árvaházból, de mindketten tudjuk, hogy nélküle talán most nem beszélhetnénk.

- Anya, nem izgat a múlt! Ne lelkizz itt nekem!

- Nem is szeretnék, csak annyit kérnék, ha lehet, hogy vigyázz Sandrára, amíg nem vagyok itthon. Apádnak majd fogadok egy ápolónőt, de a gyereket nem hagynám idegen mellett.

 

Duke összevonta a szemöldökét. Már a nyelvén volt a válasz, de inkább átgondolta, mielőtt az anyja nyakába zúdította volna. Végül csak mondott a nőnek valamit, amiután amilyen ridegen csak tehette, elbúcsúzott tőle.

Egy óra sem telt bele, és már otthon kereste a sporttáskáját, amibe a holmijait gyömöszölte később bele. A hálószobában aztán élete párja nem sokára rányitotta az ajtót.

 

- Drágám – nézte a nő az ágyon heverő táskát, ami mellett egy tubus fogpaszta és egy pár zokni is ott virított -, mire készülsz?

- France – lépett barátnője elé Duke -, kerestelek, de nem találtalak sehol.

- Az ékszerésznél voltam. Holnapra meg is javítják az eljegyzési gyűrűt. Én még most is annyira röstellem a dolgot...

- Nem a te hibád. Tudom, milyen veszélyes dolog lovagolni, és hát a lovardában hamar megtörténhet, hogy a gyűrű egy óvatlan pillanatban a beton és a patkó közé kerül. Még szerencse, hogy a követ törte le, és nem szorult be a patkó alá. Még a végén neked is bajod esett volna, ha a ló megbokrosodik.

- Olyan kedves vagy hozzám mindig... Annyira szeretlek – és szavai alátámasztása végett átkarolta a férfi nyakát. – De még most sem tudom, hogy hová készülsz...

- Anyám előző munkahelyéről ismert egyik kolléganője a napokban elhúnyt. Mivel Daniel a földrészen sincs, nem tudja elkísérni anyánkat a temetésre.

- De nem gyerek már, hogy ne tudjon egyedül utazni.

- Egy olyan helyre utazik, amilyen a Central Park volt a nyolcvanas években.

- Mégis hova?

- Egy coloradoi porfészekbe. Ne is foglalkozz vele. Négy napig, vagy talán kevesebb ideig leszek oda. Rex most úgyis pihenőt kapott az oltásai miatt, én meg csak a fejedre nőnék, ha nem a temérdek papírmunka alatt roskadoznék.

- Ne tartsak én is veletek?

- Két személyre foglaltam jegyet. Már amúgy is be kellett vessem az ismerettségi köreimet, hogy a másodikat megkapjam.

- De mi lesz a kislánnyal? Hogy is hívják... Laura?

- Sandrára majd vigyáz Ray és Julia.

- Az az agyalágyult? – majd gyorsan pontosított. – Az a sehonnai, angolul csak makogni tudó cselédlány?

- A nagyapja mellett jó kezekben lesz.

- De az felkelni sem tud az ágyból! Megyek és máris beszélek Helenával!

- Helgával...

- Igen, hisz azt mondtam.

 

Azzal becsapta az ajtót maga után.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 2
Összes: 310843
Hónap: 4452
Nap: 157